Azt gondolhatnánk, hogy a tizenévesek mind kicsattannak az egészségtől, és tele vannak energiával. De a fiatalok közt is vannak, akik súlyos betegségben szenvednek. Te is valamilyen betegséggel küzdesz? Akkor biztosan bátorítónak fogod találni V’loria, Justin és Nisa példáját, akik mindhárman Jehova Tanúi. Figyeld meg, hogyan tudnak együtt élni a betegségükkel.

•  V’loria

•  Justin

•  Nisa

 14 éves koromban fibromyalgiát állapítottak meg nálam. 20 éves koromban már ízületi gyulladással, lupusszal, és Lyme-kórral is küszködtem. Nagyon nehéz bármit is megcsinálni, ha örökké gyengének érzed magad. Volt olyan is, hogy kerekes székbe kényszerültem, mert nem tudtam mozgatni a lábamat.

 De nem a fizikai fájdalom volt a legrosszabb, hanem a lelki gyötrelem. Teljesen kikészültem attól, hogy még olyan egyszerű dolgokra sem vagyok képes, mint az írás, vagy egy befőttesüveg kinyitása. A sétáló gyerekeket nézve azon tépelődtem, hogy nekem miért megy olyan nehezen a járás. Úgy éreztem, semmire sem vagyok jó.

 Nagyon hálás vagyok azért, hogy a családom is, és a gyülekezetünk tagjai is segítettek. A gyülekezetből a testvérek gyakran meglátogattak, így nem éreztem magam annyira magányosnak. Többen is meghívtak baráti összejövetelekre, pedig a kerekes szék miatt nem egyszerű autóba tenni, és szállítani engem.

 A gyülekezet idősebb tagjai különösen sokat segítettek. Ők tudják, milyen rossz betegnek lenni. Segítettek elfogadni a korlátaimat, és belátni, hogy nem jó, ha hibáztatom magam azért, mert nem tudok annyit tenni, mint mások. Akkor vagyok a legboldogabb, ha ott lehetek a gyülekezeti összejöveteleken, és részt vehetek a prédikálómunkában (Héberek 10:25). Ilyenkor rájövök, hogy nem is annyira vészes a helyzetem, mint azt sokszor gondolom.

 Mindig emlékeztetem magam arra, hogy Jehova megadja nekünk azt, amire szükségünk van a kitartáshoz. A Biblia például azt írja, hogy még ha a testünk leépül is, „a belső emberünk. . . napról napra megújul” (2Korintusz 4:16). Én is így érzek.

 Gondold végig: Ha súlyos betegségben szenvedsz, miért fontos nyitnod mások felé? Ha pedig egészséges vagy, hogyan segíthetsz valakinek, aki beteg? (Példabeszédek 17:17).

 Összeestem, és nem tudtam felállni. Szorított a mellkasom, és képtelen voltam megmozdulni. Azonnal kórházba vittek. Az orvosok először nem tudták megállapítani, mi bajom lehet. Később többször is megismétlődött a rosszullét. Végül kimutatták nálam a Lyme-kórt.

 Bár ez már évekkel ezelőtt történt, még most is előfordul, hogy csak úgy elkezd remegni a testem. A Lyme-kór károsította az idegrendszeremet. Vannak napok, amikor minden porcikám fáj, és annyira sajognak az ujjaim, hogy meg sem tudom mozdítani őket. Olyan, mintha be lennének rozsdásodva az ízületeim.

 Korábban azon mérgelődtem, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy beteg legyek. Mindennap sírva imádkoztam Istenhez, és azt kérdeztem tőle, hogy miért történik ez velem. Még az is megfordult a fejemben, hogy elhagyott. De aztán eszembe jutott Jób példája. Jób nem értette teljesen, hogy miért történik vele annyi baj, mégis hűséges maradt Istenhez. Arra gondoltam, hogy ha ő ki tudott tartani mindazok ellenére, amin keresztülment, akkor én is.

 Nagyon sok segítséget kaptam a gyülekezetünk véneitől. Mindig odafigyeltek rám, és megkérdezték, hogy érzem magam. Az egyikük azt mondta, hogy bármikor felhívhatom, ha beszélgetni szeretnék valakivel. Mindennap hálát adok Jehovának, hogy ilyen barátaim vannak! (Ézsaiás 32:1, 2).

 Ha súlyos betegségben szenvedünk, időnként megfeledkezünk arról, hogy Jehova nagyon is jól tudja, min megyünk keresztül. A Biblia ezt írja: „Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged” (Zsoltárok 55:22). Én is mindennap ezt teszem.

 Gondold végig: Hogyan segíthetnek elviselni a betegségedet a szeretteid vagy a barátaid? (Példabeszédek 24:10; 1Tesszalonika 5:11).

 Úgy 15 éves lehettem, amikor megállapították nálam a Marfan-szindrómát. Ettől a betegségtől meggyengülnek az ízületek, és károsodik a szív, a szem és más fontos szervek is. Igaz, nincsenek mindennap fájdalmaim, de ha vannak, az rettenetes.

 Amikor megtudtam, hogy mi a bajom, sokat sírtam. Attól féltem, hogy sok mindent nem tudok majd megtenni, amit szeretek. Például nagyon szeretek táncolni. Ezért rémisztő volt belegondolni, hogy egy nap talán már nem fogok tudni táncolni a fájdalom miatt, és lehet, hogy még járni sem tudok majd.

 Nagyon sokat köszönhetek a nővéremnek. Segített kibillenteni az önsajnálatból. Azt mondta, hogy teljesen ki fogok készülni, ha ilyen sötéten látom a dolgokat. Buzdított rá, hogy sokat imádkozzak, mert Jehova tudja és megérti, min megyek keresztül (1Péter 5:7).

 Az egyik bibliavers, amit nagyon szeretek a Zsoltárok 18:6. Ezt írja: „Nyomorúságomban Jehovát hívtam, Istenemhez kiáltottam segítségért szüntelen, ő pedig meghallotta hangomat templomából, eljutott fülébe segélykiáltásom, melyet színe előtt hallattam.” Ez a vers tudatosította bennem, hogy ha Jehovához imádkozok segítségért, ő meghallgat, mindig számíthatok rá.

 Teljesen természetes, ha elkeseredünk vagy feldúltnak érezzük magunkat a nehézség miatt, amit át kell élnünk. De megtanultam, hogy nem szabad engednünk, hogy ezek az érzések felemésszenek bennünket, és rányomják a bélyegüket az Istennel ápolt kapcsolatunkra. Nem ő okozza a problémáinkat, és sosem fog cserbenhagyni, ha ő a legfontosabb az életünkben (Jakab 4:8).

 Gondold végig: Vajon Isten okozza a szenvedésünket? (Jakab 1:13).