2019. augusztus 30-án, pénteken a bíróság meghallgatta Valerij Moszkalenko testvér utolsó felszólalását. A cikk az oroszul elhangzott beszéd egy részét tartalmazza.

„Tisztelt bíróság és jelenlévők! 52 éves vagyok, és az elmúlt évet, pontosabban több mint egy évet börtönben töltöttem.

Az utolsó szó jogán szeretnék elmondani néhány dolgot magamról, az elveimről és arról, hogy mit gondolok az ellenem szóló vádakról. Őszintén remélem, tisztelt bíróság, hogy megértik, miért nem tagadom meg a hitem, és miért gondolom azt, hogy Istenben hinni nem bűn.

Nem voltam mindig Jehova Tanúja. Drága szüleimtől jó nevelést kaptam, azonban már gyermekkoromban bántott a sok igazságtalanság, amit magam körül láttam. Úgy gondoltam, nagyon nincs rendjén, hogy a gonosz és hazug emberek mindent elérnek, a becsületes, kedves emberek pedig szenvednek.

24 éves koromban belemélyedtem a Biblia tanulmányozásába, és néhány hónap után választ kaptam a kérdéseimre.

Azóta a döntéseim során igyekszem figyelembe venni Isten érzéseit, törvényeit, alapelveit, melyeket a Bibliából, és a Bibliában feljegyzett istenfélő személyek példájából ismertem meg.

Az édesanyámmal lakok, mert már idős, és segítségre szorul. 2018. augusztus 1-jén egyedül volt otthon. A szövetségi biztonsági szolgálat nyomozója arra utasította a kommandósokat, hogy fűrészeljék le a bejárati ajtónk pántjait. Így jöttek be, hogy átkutassák az otthonunkat.

Édesanyám rettenetesen megijedt. Miután a maszkot viselő kommandósok betörtek az otthonunkba, szívinfarktust kapott, és mentőt kellett hívni hozzá. 30 perccel azután, hogy megtudtam, hogy a rendőrség nálunk van, már otthon is voltam. Az anyukám állapota láttán a vérnyomásom nagyon megemelkedett. De igyekeztem higgadt maradni. Kedvesen viselkedtem a rendőrökkel, ahogy ez egy keresztényhez illik. Tudtam, hogy Istenem, Jehova ezt várja tőlem, és nem akartam neki csalódást okozni.

Elnézést kérek a bíróságtól, nem szokásom ennyit beszélni magamról, de most kénytelen vagyok rá.

25 éve vagyok Jehova Tanúja, szóval már jó ideje. Eddig még senki sem mondta rám, hogy szélsőséges vagyok. Sőt, jó szomszédnak, megbízható munkaerőnek tartanak, és úgy ismernek, mint aki szeretettel gondoskodik az édesanyjáról.

De 2017. április 20-a után egyik napról a másikra szélsőségesnek neveztek. Miért? Mi változott meg? Rossz ember lettem? Nem. Erőszakos lettem, fájdalmat vagy szenvedést okoztam valakinek? Nem. Vajon már nem élhetek az orosz alkotmány 28. cikke által biztosított jogokkal? Ez sem igaz. A nevem nem szerepelt a legfelsőbb bíróság listáján. Senki sem fosztott meg az Oroszországi Föderáció alkotmánya által biztosított jogoktól, gondolok most elsősorban a 28. cikkre. Akkor hát miért kell a vádlottak padján ülnöm?

A kihallgatásaim során egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy azért tartóztattak le és zártak börtönbe, mert hiszek a mindenható Istenben, Jehovában, és használom a nevét az imáimban, és amikor beszélek. De ez nem bűn. Isten magának adta ezt a nevet, és gondoskodott róla, hogy feljegyezzék a Bibliában.

Újra és újra elmondom, hogy elképzelhetetlen számomra, hogy olyasmit tegyek, ami ellentétes Istennek, a Szavában egyértelműen feltárt akaratával. És függetlenül attól, hogy milyen megpróbáltatás vagy büntetés vár rám, még ha halálra ítélnek is, akkor sem fordítok hátat a világegyetem mindenható teremtőjének, Jehova Istennek.

Tisztelt bíróság! Jehova Tanúit a világon mindenütt barátságos, békés embereknek ismerik. És a legtöbb országban szabadon gyakorolhatják a vallásukat. Nagyon szeretném, ha ez Oroszországban is így lenne, és a hittársaimmal együtt én is szabadon imádhatnám Istent.

Az ellenem szóló vádakban nem tartom magam bűnösnek, és arra kérem a bíróságot, hogy ejtse a vádakat.

Köszönöm!”