1Tesszalonika 2:1–20
2 Kétségtelenül magatok is tudjátok, testvérek, hogy a nálatok tett látogatásunk+ nem volt eredménytelen,+
2 hanem miután először szenvedtünk+ és arcátlan bánásmódban részesültünk+ Filippiben+ (mint tudjátok is), bátorságot gyűjtöttünk a mi Istenünk által, hogy szóljuk+ nektek az Isten jó hírét sok küzdelemmel.
3 Mert a tőlünk jövő buzdítás nem tévelygésből vagy tisztátalanságból+ ered, és nem is csalárdsággal történik,
4 hanem amiképpen az Isten próbatétel által alkalmasnak talált minket arra, hogy ránk bízza+ a jó hírt, úgy beszélünk, mint akik nem embereknek tesznek kedvére,+ hanem Istennek, aki próbának veti alá szívünket.+
5 Mi valójában sohasem jelentünk meg hízelgő+ beszéddel (mint tudjátok is), sem mohóságot+ leplező színleléssel+ — Isten a tanú!
6 Emberektől sem kerestünk dicsőséget,+ nem, sem tőletek, sem másoktól, noha Krisztus apostolaiként lehetnénk költséges teher+.
7 Ellenkezőleg, gyengéden törődővé váltunk köztetek, mint mikor a szoptató anya dédelgeti+ gyermekeit.
8 Így, mivel gyöngéd vonzalommal vagyunk irántatok,+ igen kedvünkre volt, hogy ne csak az Isten jó hírét adjuk nektek, hanem a saját lelkünket is,+ mivel megszerettünk+ benneteket.
9 Bizonyosan elmétekben tartjátok, testvérek, a fáradozásunkat és vesződségünket. Éjjel-nappal dolgoztunk+, hogy egyikőtökre se rakjunk költséges terhet,+ úgy prédikáltuk nektek az Isten jó hírét.
10 Tanúk vagytok rá, és az Isten is az, hogy mennyire lojálisnak, igazságosnak és feddhetetlennek+ bizonyultunk irántatok, hívők iránt.
11 Ezzel összhangban jól tudjátok, hogy mint apa+ a gyermekeit, hogyan buzdítottuk+ állandóan mindegyikőtöket, vigaszt nyújtva és tanúskodva nektek,
12 avégett hogy továbbra is méltón járjatok+ az Istenhez, aki királyságába+ és dicsőségébe hív+ benneteket.
13 Igen, ezért van az, hogy szüntelenül hálát is adunk az Istennek,+ mert amikor az Isten szavát+ kaptátok, melyet tőlünk hallottatok, nem emberek szavaként fogadtátok el,+ hanem pontosan akként, ami igazából, Isten szavaként, amely munkálkodik is bennetek, hívőkben.+
14 Ti ugyanis, testvérek, utánzói lettetek az Isten azon gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak Krisztus Jézussal egységben, mert ugyanazokat kezdtétek elszenvedni+ ti is a saját honfitársaitoktól, mint amiket azok is elszenvednek a zsidóktól,
15 kik még az Úr Jézust+ és a prófétákat is megölték,+ és üldöztek minket.+ Azonkívül nincsenek kedvére Istennek, hanem ellene vannak minden ember érdekeinek,
16 mivel akadályozni+ próbálnak minket abban, hogy beszéljünk a nemzetekből valóknak, hogy azok is megmentésben részesüljenek,+ és ennek következtében mindenkor betöltik bűneik mértékét.+ De végül is eljött rájuk az ő haragja.+
17 Ami minket illet, testvérek, amikor megfosztottak bennünket tőletek épphogy egy rövid időre — személyre, nem szívre nézve —, roppantul igyekeztünk, nagy kívánkozással, hogy lássuk a ti arcotokat.+
18 Ezért el akartunk menni hozzátok, igen, én, Pál, először is, és másodszor is, csakhogy Sátán elvágta az utunkat.
19 Mert mi a mi reménységünk vagy örömünk vagy ujjongásunknak koronája+ Jézus, a mi Urunk előtt a jelenlétekor?+ Hát nemde éppen ti vagytok?
20 Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
