a szellem vezette: A görög pneuʹma szó itt Isten szellemére utal, amely egyfajta ösztönző erőként is hat, és arra indít valakit, hogy Isten akaratával összhangban cselekedjen (Mr 1:12; lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót).

Ördög: Lásd a Mt 4:1-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Ne csak kenyérrel éljen az ember: Amikor Lukács feljegyezte Jézus Héber iratokból vett idézetét, akkor rövidebb részt idézett az 5Mó 8:3-ból, mint Máté. Néhány ókori görög kézirat és fordítás azonban befejezi az idézetet, és a következő résszel egészíti ki: „hanem Isten minden szavával”, így hasonlóvá téve Lukács feljegyzését a Mt 4:4-ben található párhuzamos beszámolóval. Viszont a korábbi kéziratok a Lukács evangéliumában szereplő rövidebb megfogalmazást támasztják alá. Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy a Keresztény görög iratok sok héber nyelvű fordítása (a C függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 10, 14, 15, 17}), melyben a hosszabb megfogalmazás van, használja a tetragramot. Ezt a részt így lehetne visszaadni: „hanem mindennel, ami Jehova szájából származik.”

Erre az Ördög felvitte őt: A párhuzamos beszámoló a Mt 4:8-ban még hozzáfűzi azt a részletet, hogy az Ördög „egy rendkívül magas hegyre” vitte Jézust. Lukács itt eltérő sorrendben jegyzi fel a kísértéseket, mint Máté, de ebben az esetben valószínűleg a Máté által felvázolt sorrend a helyes (Mt 4:1–11). Észszerű azt feltételezni, hogy Sátán az első két kísértést vezette be egy ravasz kijelentéssel, vagyis azzal, hogy „ha Isten fia vagy”, utána pedig egy nyílt kísértéssel zárta a szavait, mellyel azt akarta, hogy Jézus szegje meg a tízparancsolat első parancsát (2Mó 20:2, 3). Az is logikusnak tűnik, hogy Jézus akkor mondta azt, hogy „menj innen, Sátán!”, amikor a három kísértés közül az utolsóra reagált (Mt 4:10). A tudósok azt is megjegyezték – bár ez önmagában még nem elsöprő érv –, hogy a Mt 4:5 egy olyan görög szóval vezeti be a második kísértést, melyet úgy lehet visszaadni, hogy „ezután”, amely az időrendiséget tekintve talán egy kicsit konkrétabb, mint az a görög szó, mely a Lk 4:5-ben úgy van fordítva, hogy „erre”. Igaz, hogy Lukács „logikus sorrendben” írta le az eseményeket, de ez nem feltétlenül egy szigorú kronológiai sorrend volt. (Lásd a Lk 1:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

megmutatta neki: Lásd a Mt 4:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

összes királyságát: Lásd a Mt 4:8-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.

imádsz: Vagy: „csak egyetlenegyszer is imádatot mutatsz be nekem”. (Lásd a Mt 4:9-hez tartozó magyarázó jegyzetet.)

Jehovát: Ez az idézet az 5Mó 6:13-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

a templom tetőpárkányára: Lásd a Mt 4:5-höz tartozó magyarázó jegyzetet.

Jehovát: Ez az idézet az 5Mó 6:16-ból származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

zsinagógáikban: Lásd a Szójegyzékben a „Zsinagóga” címszót.

ahogy sabbatnapon szokása volt: Nincs rá bizonyíték, hogy a babiloni száműzetés előtt a zsidók bármikor is összegyűltek volna zsinagógákban, hogy megtartsák a sabbatot. Minden bizonnyal Ezsdrás és Nehémiás idejétől kezdve azonban kialakult ez a szokás. Nem véletlen, hogy Jézus is követte ezt a hiterősítő szokást. Jézus gyermekkorában a családja rendszeresen elment a názáreti zsinagógába. Idővel egy hasonló szokás került bevezetésre a keresztény gyülekezetben is, melynek célja Jehova imádata.

felállt olvasni: A tudósok megjegyzik, hogy ez a legkorábbi ismert feljegyzés egy zsinagógai szertartásról. A zsidó hagyományok szerint a szertartás általában azzal kezdődött, hogy imákat mondogattak magukban, miközben a gyülekezet tagjai bementek az épületbe. Majd pedig elmondták az 5Mó 6:4–9-et és 11:13–21-et. Ezt követték a nyilvános imák, amelyek után egy beosztáshoz igazodva hangosan felolvastak egy részt a Pentateuchusból. A Cs 15:21 kijelenti, hogy az i. sz. I. században „minden sabbaton” sor került ilyen olvasásra. A szertartás következő részeként – amelyről valószínűleg ez a vers szól Lukács beszámolójában – felolvastak a prófétáktól, valamint leszűrték belőle a tanulságot. Az olvasó általában állt, és talán szabadon megválaszthatta, hogy melyik prófétai üzenetet osztja meg. (Lásd a Cs 13:15-höz tartozó magyarázó jegyzetet.)

Ézsaiás próféta tekercsét: A holt-tengeri Ézsaiás-tekercs 17 összefűzött pergamenlapból áll, 7,3 m hosszú, és 54 hasábnyi szöveget tartalmaz. A názáreti zsinagógában egy hasonló hosszúságú tekercset használhattak. Az I. században még nem létezett fejezet- és versszámozás, így Jézusnak enélkül kellett megtalálnia azt a részt, amelyet fel akart olvasni. Ám ő megkereste azt a helyet, ahol a prófétai szavak fel lettek jegyezve, amiből látszik, hogy behatóan ismerte Isten Szavát.

Jehova: Ez az idézet az Ézs 61:1-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

felkent: Lukács itt Ézsaiás próféciáját a Septuagintából idézi, mely így adja vissza ezt a részt: „felkent”. Jézus viszont Ézsaiás próféciájának a héber szövegéből olvasott fel (61:1, 2), ahol a „felken”-nek fordított ige Isten nevével együtt szerepel, melyet négy héber mássalhangzó jelöl (átírása: JHVH). A Keresztény görög iratok számos héber nyelvű fordításában (a C függ. úgy utal rájuk, hogy J^{7, 8, 10, 14, 15}) itt Isten neve áll, és úgy fogalmaznak, hogy „Jehova felkent”.

hogy szabadságot hirdessek a foglyoknak: Jézus itt Ézsaiás próféciáját idézi, melyet sok zsidó talán szó szerint értett (Ézs 61:1). Azonban Jézus szolgálatának nem az volt a célja, hogy fizikai értelemben szabadítsa meg az embereket. Inkább jelképes szabadulást hirdetett. Ez a prófécia és a Jézus szolgálatára történő alkalmazása nyilvánvalóan a jubileumra utalt, melyet minden 50. évben ünnepeltek meg. A jubileumi évben szabadulást hirdettek az egész országban (3Mó 25:8–12).

a Jehovának elfogadható évet: Vagy: „Jehova jóindulatának az évét”. Jézus itt az Ézs 61:1, 2-ből idéz. Lukács görög szövegében az „elfogadható év” kifejezés szerepel. Ez összhangban van azzal, ahogy a Septuaginta a héber „jóindulatának [vagy: „jóakaratának”, lábj.] az éve” kifejezést adja vissza. Jézus magára alkalmazta ezt a verset, rámutatva, hogy az életmentő szolgálata jelzi a Jehovának elfogadható „év” kezdetét, amikor is Isten jóindulattal bánik az emberekkel, és elfogadja őket. De aztán Jézus váratlanul abbahagyta Ézsaiás próféciájának a felolvasását annál a résznél, mely Isten „bosszújának a napjáról” szól, egy viszonylag rövid ideig tartó időszakról. Ezt nyilvánvalóan azért tette, hogy a hosszabb, „elfogadható évre” irányítsa a figyelmet, amikor Isten jóindulattal bánik mindazokkal, akik hozzá fordulnak megmentésért (Lk 19:9, 10; Jn 12:47).

Jehovának: Ez az idézet az Ézs 61:2-ből származik, melynek eredeti héber szövege tartalmazza az Isten nevét jelölő négy héber mássalhangzót (átírása: JHVH). (Lásd a C függ.-et.)

és leült: Jézus ezzel jelezte, hogy beszélni fog. Az volt a szokás a zsinagógában, hogy miután valaki a gyülekezet előtt felolvasott egy részt, nem ment vissza a helyére, hanem oda ült le tanítani, ahonnan mindenki jól láthatta. (Vesd össze a Mt 5:1-hez tartozó magyarázó jegyzettel.)

mondást: Vagy: „példázatot”; „példabeszédet”; „szemléltetést”. A görög pa·ra·bo·léʹ szó, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’egymás mellé állítás’, többek közt példázatokat, példabeszédeket, mondásokat vagy szemléltetéseket foglal magában. (Lásd a Mt 13:3-hoz tartozó magyarázó jegyzetet.)

a hazádban: Szó szerint: „az apád helyén”. Vagyis Názáretben, Jézus otthonában. Úgy tűnik, a „hazá”-nak fordított görög szó (pa·triszʹ) ebben a szövegkörnyezetben egy viszonylag korlátozott területre utal, arra a városra, ahol Jézus és a közvetlen családtagjai laktak. Ez a kifejezés azonban egy nagyobb földrajzi területre is vonatkozhat, például valakinek a szülőhazájára. A Jn 4:43, 44 szövegkörnyezetében ez a görög szó kétségkívül egész Galileára utal, ezért „hazá”-nak van fordítva.

három évig és hat hónapig: Az 1Ki 18:1 szerint Illés „a harmadik évben” jelentette be a szárazság végét. Ezért némelyek azt mondják, hogy Jézus szavai ellentmondanak az 1Királyok beszámolójának. A Héber iratok leírása azonban nem utal arra, hogy a szárazság kevesebb mint három évig tartott volna. Valószínű, hogy az az időszak, amelyre „a harmadik évben” kifejezés utal, akkor kezdődött, amikor Illés először beszélt a szárazságról Ahábnak (1Ki 17:1). Ekkor feltehetően már egy ideje száraz évszak volt, amely általában maximum hat hónapig tartott, de ezúttal valószínűleg elhúzódott. Továbbá a szárazság nem szűnt meg közvetlenül azután, hogy Illés újból megjelent Aháb előtt „a harmadik évben”, hanem csak a Kármel-hegyen zajló próba után (1Ki 18:18–45). Ebből következik, hogy Jézus szavai és az, amit a féltestvére írt le a Jk 5:17-ben, összhangban vannak az 1Ki 18:1-gyel.

Sareptába: Ez a föníciai város Szidón és Tírusz városa között helyezkedett el a Földközi-tenger partján; vagyis nem izraelita területen feküdt. Az 1Ki 17:9, 10-ben és az Ab 20-ban is szerepel a város neve. Sarepta nevét a Szidóntól kb. 13 km-re dél-délnyugatra található Szarafand városa őrzi a mai Libanon területén, bár az ókori helyszín kicsit odébb lehetett a Földközi-tenger partján. (Lásd a B10-es függ.-et.)

tisztult meg: Vagy: „gyógyult meg”. Itt arra utal, hogy Naámán meggyógyult a leprájából (2Ki 5:3–10, 14). A mózesi törvény szerint a lepra szertartásilag tisztátalanná tette a beteget (3Mó 13:1–59). A görög szó ezért gyakran a leprások gyógyulására utal (Mt 8:3; 10:8; Mr 1:40, 41).

hogy letaszítsák: Egy zsidó hagyomány szerint – melyet idővel a Talmudban feljegyeztek – a halálra ítéltet időnként letaszították egy szakadék széléről, utána pedig köveket dobáltak rá, hogy biztosan meghaljon. Nem tudni, hogy a Názáretben összegyűlt tömeg ezt tervezte-e, vagy sem, de az biztos, hogy meg akarták ölni Jézust.

Kapernaumba: Abból a héber névből származik, melynek a jelentése: ’Náhum falva’; ’vigasztalás falva’ (Ná 1:1, lábj.). Jelentős város volt Jézus földi szolgálata idején a Galileai-tenger északnyugati partján, a Mt 9:1 pedig Jézus városának hívja. Mivel Kapernaum több mint 200 m-rel a tengerszint alatt volt, Názáret pedig kb. 360 m-rel a tengerszint felett, a beszámolóban helyénvalóan az áll, hogy Jézus lement Kapernaumba.

démon, tisztátalan szellem: Lásd a Szójegyzékben a „Szellem” címszót.

Mit akarsz tőlünk. . .?: Lásd a Mt 8:29-hez tartozó magyarázó jegyzetet.

Simon anyósát: Vagyis Péternek, másik nevén Kéfásnak az anyósát (Jn 1:42). Ez a kijelentés összhangban van Pálnak az 1Ko 9:5-ben feljegyzett szavaival, ahol Kéfásra nős emberként utal. Péter anyósa minden bizonnyal Péter otthonában lakott, csakúgy, mint Péter testvére, András (Mr 1:29–31; lásd a Mt 10:2-höz tartozó magyarázó jegyzetet, mely kifejti, milyen nevei voltak az apostolnak).

magas láz gyötörte: Máté és Márk azt írta, hogy Péter anyósa „lázas betegen feküdt” (Mt 8:14; Mr 1:30). Egyedül Lukács emeli ki – nyilván azért, mert orvos volt –, hogy milyen súlyos volt az állapota, amikor ezt írta róla: „magas láz gyötörte”. (Lásd a „Lukács evangéliumának áttekintése” című részt.)

hirdetnem kell. . . jó hírt: Az itt használt eu·an·ge·liʹzo·mai („jó hírt hirdet”) görög ige 54-szer fordul elő a Keresztény görög iratokban. Lukács írásaiban gyakran szerepel (Lk 1:19; 2:10; 3:18; 4:18; 8:1; 9:6; 20:1; Cs 5:42; 8:4; 10:36; 11:20; 13:32; 14:15, 21; 15:35; 16:10; 17:18). Különbség van a ké·rüszʹszó („prédikál”; „hirdet”) (Mt 3:1; 4:17; 24:14; Lk 4:18, 19; 8:1, 39; 9:2; 24:47; Cs 8:5; 28:31; Jel 5:2) és az eu·an·ge·liʹzo·mai („jó hírt hirdet”) görög szavak között. Az előző a hirdetés módjára helyezi a hangsúlyt, hogy valaki nyíltan, a nyilvánosság előtt jelent be valamit, és fel van hatalmazva rá. Az utóbbi pedig inkább a tartalmat emeli ki, hogy valaki „jó hírt” hoz vagy hirdet. A vele rokon eu·an·geʹli·on („jó hír”) főnév 76-szor fordul elő a Keresztény görög iratokban. (Lásd a Mt 4:23; 24:14-hez tartozó magyarázó jegyzeteket és a Szójegyzékben a „Jó hír” címszót.)

az Isten királyságáról szóló: A Keresztény görög iratokban a jó hír szorosan kapcsolódik Isten királyságához, melyről Jézus prédikált és tanított. Az „Isten királysága” kifejezés 32-szer szerepel Lukács, 14-szer Márk és 4-szer Máté evangéliumában. Ennek a szinonimáját viszont, az „egek királysága” kifejezést Máté több mint 30-szor használja. (Lásd a Mt 3:2; 24:14-hez és a Mr 1:15-höz tartozó magyarázó jegyzeteket.)