Egy erszényes, melynek mintha rugók volnának a lábában

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

„NAP mint nap, mikor hazajöttem az iskolából, Joey, a kengurum a kapuban ült, és engem várt — emlékszik vissza John. — Amint kinyitottam a kaput, felugrott, mellső lábaival megölelt, és én is megöleltem őt, mintha csak ezt mondtuk volna egymásnak: »Nagyon örülök, hogy látlak!« Majd Joey a kocsibejárón néhány métert felszökdécselt, mint egy izgatott kutyus, visszaugrott, és megismételte az előbbieket. Ez így ment egészen addig, amíg el nem értünk a házhoz.”

John családjához hasonlóan az Ausztrália erdős, bozótos területén élő embereknek törvényesen engedélyezik, hogy tartsanak otthon kengurut. Az ilyen kengurukat, melyek általában árvák, újszülöttkorukban mentik meg. Lehet, hogy a mamájuk úgy halt meg, hogy elütötték, amikor megpróbált átmenni az úton. Bár John a Joey nevet adta háziállatának, ezt a kifejezést Ausztráliában általában a bébikengurukra használják.

Természetesen a bébikengurukat örökbe fogadó család szeretné, hogy az állat hamar otthon érezze magát náluk. Így a család először egy erszényt ajándékoz a kis kengurunak. Kiválaszt egy védettebb helyet, amely megfelelő távolságra van a kandallótól, és ott felszegel a falra egy nagy, erős vászonzsákot, melyen van egy nyílás — a zsák így most már a mamakenguru  erszényére hasonlít. Ezután beleteszik ebbe a bébikengurut és egy üveg meleg, különleges módon elkészített tejet. Így sok bébikengurunak segítenek életben maradni. Hamar megszokják új erszényüket, melybe fejest ugranak, mintha csak a mamájuk erszényébe ugranának.

Hogyan jellemeznéd a kengurut?

Azokat az állatokat nevezzük erszényes állatoknak, amelyek kicsinyeiket erszényben nevelik fel. Az erszényesek közé mintegy 260 faj tartozik, például a kenguru, koala, vombat, bandikut és az oposszum, mely csak Észak-Amerikában őshonos. Érthető hát, hogy a korai felfedezők a hazájukban élőknek nehezen tudták jellemezni ezeket a szokatlan állatokat, különösen a kengurut. Először a brit felfedező, James Cook kapitány írta le angolul a „kenguru” szót. Ő „egy agárhoz” hasonlította ezt az állatot, mely „úgy ugrál, mint egy mezei nyúl vagy egy szarvas”. Nagy szenzációt keltett, amikor később egy londoni kiállításon bemutattak egy élő kengurut.

A kenguruknak nagy fülük van, melyeket a szarvaséhoz hasonló fejükön forgatni tudnak. Kicsi, ám erős mellső lábuk emberi karokhoz hasonlítanak, különösen amikor a kenguru felegyenesedik. A kenguruknak nagy, izmos csípőjük, hosszú, vastag, görbe farkuk, és természetesen nagy lábuk van — e jellegzetességük miatt kapták a „Macropodidae” nevet, melynek jelentése: ’hosszú láb’.

Mintegy 55 fajt számlál a Macropodidae család, melyben az ember nagyságútól a patkány nagyságúig mindenféle méretű állat megtalálható. A Macropodidae családba tartozó összes állatnak rövid mellső végtagja van, és hosszú hátsó lába az ugráláshoz. A vörös óriáskenguruk, a szürke óriáskenguruk és a vallarók, vagyis a hegyi kenguruk a legnagyobbak. Egy vörös óriáskenguru hímje az orrától a farka végéig mérve több mint 2 méteres volt, és megközelítette a 80 kilogrammot. A kisebb kengurukat wallabynak hívják.

Láttál már olyan kengurut, vagy hallottál már olyan kengururól, amelyik a fán él? Ha hiszed, ha nem, a kenguruk családjában van egy „majom” is, mégpedig a fakúszó kenguru személyében. Ezek a rövidebb lábú, fürge állatok Új-Guinea és Északkelet-Ausztrália trópusi esőerdeiben élnek, és annyira otthon érzik magukat a fákon, hogy még körülbelül 9 métert is tudnak ugrani egyik ágról vagy fáról a másikra. Éjszaka lejönnek a fáról, és főleg fűfélékkel és lárvákkal táplálkoznak.

Gyors, elegáns és ügyes

Amikor lassan mozognak, a kenguruk esetlennek és ügyetlennek látszanak. Farkuk és rövid mellső lábuk egy háromlábú székhez hasonlóan megtartják az állatot, amíg előrelendíti hátsó lábait. Viszont amikor ugrálnak, nagyon elegánsak a mozdulataik. Mikor 50 kilométer/órás sebességgel ugrálnak, a nagy farkukkal egyensúlyoznak. A The World Book Encyclopedia azt írja, hogy „több mint 60 kilométer/órás csúcssebességgel is képesek ugrálni”. Egy nagy kenguru esetében a sebes haladáskor egyetlen szökellés 9-13,5 méteres is lehet — szinte olyan, mintha repülne!

 A kenguruk nemcsak gyorsak, de ügyesen használják is fel az energiájukat. Uwe Proske, a Melbourne-ben (Ausztrália) lévő Monash Egyetem professzora azt mondja, hogy a kenguruk valójában akkor használják fel takarékosabban az oxigént, ha nagyobb sebességgel ugrálnak, és nem akkor, ha kisebb sebességgel haladnak. Proske azt is kiszámolta, hogy „20 kilométer/órás vagy még ennél is nagyobb sebességgel haladva, egy ugráló kenguru kevesebb energiát használt, mint egy ugyanakkora sebességgel futó, négylábú, ugyanolyan súlyú méhlepényes emlősállat”, vagyis egy olyan emlősállat, amely teljesen kifejlett utódot hoz világra, mint például a kutya vagy a szarvas. Mivel a kenguru energiatakarékosan mozog, hosszú utat tud megtenni anélkül, hogy elfáradna. De hogyan tud a kenguru ilyen gazdaságosan futni?

A titok nyitja a hosszú Achilles-ínában van. „Olyan, mintha a kenguruk tekercsrugókon ugrálnának” — mondja Proske. Ugyanúgy, mint az embereknél a lábikra izmához kapcsolódó Achilles-ín, a kenguru Achilles-ína kinyúlik, mikor földet ér, és összenyomódik, amikor elugrik. A kenguruk bármilyen sebességgel haladjanak is, mindig ugyanannyit szökellnek másodpercenként — a vörös óriáskenguru körülbelül kettőt. Ahhoz, hogy gyorsabban haladjon, egyszerűen megnyújtja az ugrásainak hosszát, kivéve akkor, amikor megijesztik. Akkor talán néhány kisebb, gyors ugrással indul el, hogy jobban gyorsuljon.

A kenguruk kiváló úszók is. Nemcsak erős lábukat használják, hanem további lendületet nyernek azzal, hogy farkukat ide-oda mozgatják. Köztudott, hogy ha kutyák üldözik, a kenguruk beleugranak a vízbe, és vízi jártasságukat használják. Amelyik kutya veszi a bátorságot, és a kenguru után veti magát, azt a kenguru izmos mellső lába és éles karmokkal felfegyverzett ötujjú mancsa azonnal a víz alá nyomja. A bevezetőben említett Johnnak volt két kutyája, melyeket majdnem vízbe fullasztott egy vad hím kenguru, amikor összeverekedtek a család telkén lévő kicsi víztárolóban.

 Az erszényesek születésének csodája

Bár a felnőtt kenguruk szívósak és erősek, születésükkor rendkívül fejletlenek és törékenyek. Ekkor inkább egy rózsaszín kukacra hasonlítanak: alig egy-két centiméteresek, néhány grammosak, és csupaszak, vakok, valamint süketek, amikor megszületnek. De szerencsére nagyon hamar kifejlődnek a mellső végtagjaik a karmaikkal együtt, valamint fejlett a szaglóérzékük, s így az apró „kukac” ösztönösen felmászik a mamája bundáján az erszényéig. Az erszényben a négy emlő közül az egyikre rátapad. Az emlő vége azonnal megduzzad az újszülött szájában, és az újszülött több héten keresztül elválaszthatatlanul ott marad. Ha figyelembe vesszük mamájának az utazási módját, érthető, hogy igen előnyös egy erős horgony! Sőt olyan jó ez a horgony, hogy korábban, akik ezt látták, azt feltételezték, hogy a bébi az emlőből nő ki!

Végül persze a kis kenguru megnő akkorára, hogy elhagyja az erszényt, bár először csak kis időre. Hét-tíz hónap után azonban, mikor teljesen abbahagyja a szopást, véglegesen elhagyja az erszényt. De menjünk most vissza arra az időre, amikor a kis kenguru először erősen rátapasztja magát az emlőre, és nézzük meg a kenguruk szaporodásának egy másik csodáját.

Néhány nappal azután, hogy az újszülött rátapad a mamája emlőjére, az anya újra párzik. Az ebből a párzásból születendő embrió körülbelül egy hétig fejlődik, de ezután alvó, úgymond nyugalmi állapotban marad, míg idősebb testvére tovább növekszik az erszényben. Amikor az idősebb, de még szopós testvére elhagyja az erszényt, a méhben lévő embrió tovább nő. Harminc napig tartó vemhesség után ez a kis állat is rátapasztja magát az egyik emlőre, de nem arra, amelyet idősebb testvére is szop.

Itt van egy újabb csodája a kenguruk biológiájának. A mama a fiatalabb bébikengurujának másfajta tejet ad, mint az idősebbnek. A Scientific Americanban ez olvasható erről: „Az emlőmirigyek által kiválasztott kétféle tej mennyiségben és összetételben eléggé különbözik egymástól. Fejtörést okoz az a kérdés, hogy miként lehetséges ez ugyanazon hormonális feltételek mellett.”

Hol láthatók kenguruk?

Ha a természetes környezetükben szeretnél látni kengurukat, készülj fel rá, hogy ki kell menni a városból Ausztrália erdős, bozótos területeire. Füvet és kisebb növényeket keresve a kenguruk egymagukban, valamint kisebb vagy nagyobb csoportokban láthatók. Ezeknek a nagyobb csoportoknak az élén nagy hímkenguruk állnak. Mivel a kenguruk főleg este táplálkoznak, napközben pedig, amikor forróság van, az árnyékban pihennek (ahol jól tudják álcázni magukat), kora reggel vagy alkonyatkor lehet őket a legjobban megfigyelni. De ha hűvösebb az idő, talán napközben is tevékenyek. Bármi legyen is a helyzet, vigyél magaddal teleobjektívet és távcsövet, mivel a vadon élő kenguruk nagyon félénk állatok.

Persze az Ausztrália-szerte és néhány más országban lévő legtöbb állatkertben, vadrezervátumban és nemzeti parkban is láthatsz kengurut. Ha ezek a kenguruk rendszeresen találkoznak emberekkel, akkor kevésbé félénkek, és így néhány közeli felvételt is tudsz készíteni róluk, talán még olyat is, amikor egy mamakenguru erszényéből kikukucskál a kicsinye. A nagyobb kengurucsemeték mindig mosolyra fakasztják az embereket, amikor beleugranak a mamájuk erszényébe, melyből csak a hosszú hátsó lábuk lóg ki egy kissé idétlenül. Emiatt úgy néz ki a mamakenguru, mint egy teljesen telepakolt bevásárlószatyor. (A fiatal kengurunak olyan „nyakigláb” kinézete van.) Egy vonzó külsejű hím kenguru még talán azt is megengedi neked, hogy felállva, tiszteletet keltő pózban tekintsd meg. Ki tudja? Talán még két nagy hímkengurut is látsz, melyek olyan magasra felegyenesednek, amennyire csak a hosszú, görbe lábaik megengedik, és amely állatok éppen bokszmeccset vívnak egymással — egy igazi kengurubokszmeccset!

Sok ember azonban a legjobb esetben is csak azt látja, hogy egy hím vörös vagy szürke óriáskenguru teljes sebességgel ugrándozik. Az igaz, hogy más állatok talán gyorsabban tudnak futni, vagy nagyobbat tudnak ugrani, de semmilyen más állatot sem fogsz látni, amely két erőteljes lábán ugrándozna, és egyben ilyen kecses és erős volna.

[Kép a 17. oldalon]

Annak titka, hogy úgy ugrál, mintha rugók volnának a lábában, a hosszú Achilles-ínban rejlik