Rosszabb az erkölcs, mint régen?

HA MEGKÉRDEZNÉNK a történészeket: „Az emberek ma erkölcsösebbek vagy erkölcstelenebbek, mint régen?”, néhányan talán azt válaszolnák, hogy nehéz összehasonlítani egyes időszakok erkölcsét. Úgy érezhetik, hogy minden korszakot a maga keretei között kell megítélni.

Vegyük például azt, hogy a XVI. század óta miként alakultak az erőszakos bűncselekmények Európában. A gyilkosságok nem voltak annyira szokatlanok 400 évvel ezelőtt. Az emberek gyakran vették a saját kezükbe a törvénykezést, a vérbosszú pedig mindennapos volt.

Ám Arne Jarrick és Johan Söderberg történészek azt írták a Människovärdet och makten (Emberi méltóság és hatalom) című könyvükben, hogy az 1600 és 1850 közötti időszakot néhány helyen „a társadalmi élet valódi civilizálódása jellemezte”. Az emberek jobban figyelembe vették egymás szükségleteit, együtt érzőbbekké váltak. Más történészek megjegyzik például, hogy a XVI. században sokkal kevesebb volt a lopások és a vagyon elleni bűncselekmények száma, mint napjainkban. Ritkán jöttek létre szervezett tolvajbandák, még ritkábban a vidéki lakosság körében.

A rabszolgaság intézménye persze létezett, s a történelem legsúlyosabb bűneinek a némelyikéhez vezetett: az európai kereskedők afrikai embereket raboltak el, majd e rabszolgák millióival kegyetlenül bántak azokban az országokban, ahová vitték őket.

Ezért, ha visszatekintünk az elmúlt évszázadokra, valószínűleg azt fogjuk tapasztalni, hogy történelmi szempontból nézve bizonyos körülmények jobbak voltak, míg mások rosszabbak. Ám valami egészen más, nagyon súlyos — valójában példa nélküli — dolog történt a XX. században, ami még a mi napjainkat is beárnyékolja.

XX. század — Fordulópont

Arne Jarrick és Johan Söderberg történészek megjegyzik: „Az 1930-as években újra nőni kezdett a gyilkosságok és emberölések száma, és sajnos az azóta eltelt több mint fél évszázadra is ez az irányzat jellemző.”

Több kommentátor szerint a XX. században nagymértékben hanyatlott az erkölcs. Egy erkölcstani esszében ez olvasható: „Világosan látható, hogy az utóbbi 30-40 évben sokat változott a társadalom nézete a szexről, valamint arról, hogy erkölcsileg mi az  elfogadható. A múltban a társadalom szigorú szabályokkal tette egyértelművé, mi helyes erkölcsileg, manapság viszont szabadabban és énközpontúbban gondolkodnak ezekről a kérdésekről.”

Ez azt jelenti, hogy jelenleg az emberek többsége úgy érzi, hogy maga dönthet szexuális és más, erkölcsi kérdésekben. Az esszé szemléltetésül statisztikákat említ meg, amelyekből kiderül, hogy 1960-ban az Egyesült Államokban a gyermekeknek csak az 5,3 százaléka született házasságon kívül. 1990-ben ez a szám 28 százalék volt.

A Notre Dame-i Egyetemen (USA) tartott egyik előadásában Joe Lieberman amerikai szenátor korunk erkölcsét „értékrendi űrnek” nevezte, melyben „a jóról és rosszról alkotott hagyományos elképzelések fokozatosan eltűnnek”. Lieberman szerint ez a jelenség „majdnem két generáció alatt alakult ki”.

Elvilágiasodás

A történészek és más elemzők szerint mi vezetett a XX. század figyelemre méltó fejleményeihez? „Az elmúlt két évszázadban a társadalom egyik legfontosabb változása az elvilágiasodás” — írja a Människovärdet och makten című könyv. Az elvilágiasodás azt jelentette, hogy „az embereknek lehetőségük nyílt arra, hogy különböző nézetekről egymástól függetlenül állást foglaljanak. Ennek az elképzelésnek . . . az eredete a XVIII. században keresendő, a felvilágosodás korának a filozófusainál, akik először . . . utasították el a Bibliát, mint az igazság egyedüli forrását.” Emiatt nem tekintenek oly mértékben a vallásokra — különösen nem a kereszténységre — erkölcsi útmutatásért, mint a múltban.

De miért kellett 200 évnél is több ahhoz, hogy ez a XVIII. századi filozófia népszerűvé váljon? „Ezek az elképzelések nem egykönnyen terjedtek a nyilvánosság körében — mondja a fent említett könyv. — Az elvilágiasodás lassan bontakozott ki.”

Még ha nem ment is olyan gyorsan az elmúlt 200 évben, hogy az emberek elhagyják a hagyományos erkölcsi irányelveket és a keresztény értékeket, a folyamat hirtelen felgyorsult a XX. században. És különösen igaz ez az utóbbi néhány évtizedre. Miért?

Önzés és kapzsiság

Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a XX. század társadalma gyors technikai és gazdasági fejlődéseknek volt tanúja. A Die Zeit című német hírmagazin egyik cikke kijelentette, hogy „állandóan változó korban élünk, és a korábbi századoktól eltérően nem olyan világban, melyet állandóság jellemez”. A cikk elmagyarázta, hogy ez vezetett a piacgazdasági rendszer kialakulásához, mely a versenyen alapul, s amelynek az önzés a mozgatórugója.

 „Ezt az önzést nem lehet csak úgy felszámolni — folytatta a cikk. — Az önzés nyomában a mindennapjainkat jellemző embertelenség jár, valamint a korrupció, mely sok országban a kormányba is beszivárog. Az emberek csak magukra gondolnak, s a vágyaik teljes mértékű kielégítésére.”

A Princeton Egyetem szociológusa, Robert Wuthnow egy átfogó közvélemény-kutatás után úgy vélte, hogy az amerikaiak napjainkban jobban összpontosítanak a pénzre, mint egy nemzedékkel ezelőtt. A tanulmány szerint „sok amerikai amiatt aggódik, hogy a pénz utáni sóvárgás úrrá lett más értékeken: például azon, hogy az emberek tisztelik egymást, becsületesek a munkahelyükön, és tevékeny részesei a közösségük életének”.

A társadalom még kapzsibbá válik, mivel sok vállalatvezető óriási munkabéremelést és nyugdíjjárulékot biztosít magának, miközben arra ösztönzi az alkalmazottait, hogy szerény munkabérigényekkel elégedjenek meg. „A cégvezetők nyereséghajhászásával az a baj, hogy e személyek szemléletmódja ragályos, és ezzel az átlagemberek erkölcsi szintje is mélyebbre süllyed — állapítja meg Kjell Ove Nilsson, az etika tudományának docense és a svéd Keresztény Tanács teológiai vezetője. — Ez persze rombolólag hat az erkölcsre, mind társadalmi, mind egyéni szinten.”

Médiakultúra

A XX. század második felében a rohamos erkölcsi hanyatláshoz még a médiakultúra is jelentősen hozzájárult. „Az új értékeket televíziós producerek, a filmvilág nagyfőnökei, divatdiktátorok, gangsta rapperek és a médiakultúra elektronikus hálózatának számos más képviselője terjeszti — mondja Lieberman szenátor. — Ezek az irányzatformálók rendkívül erőteljes hatással vannak a kultúránkra, s különösen a gyermekeinkre, és sokszor kevéssé vagy egyáltalán nem érzik felelősnek magukat azokért a káros értékekért, melyeket közvetítenek.”

Példaként Lieberman a Cannibal Corpse (Kannibál tetem) nevű heavy-metal együttes egyik hangfelvételét említi meg. Az énekesek részletesen ecsetelik egy késsel fenyegetett nő megerőszakolását. Lieberman egy  munkatársával kérte a hangfelvételt készítő társaságot, hogy törölje le ezt a zeneszámot, de — ahogy elmondja — hiába.

Napjainkban elkeseredett verseny folyik a felelősségteljes szülők és a médiakultúra között, hogy ki befolyásolja és nevelje fel a gyermekeket. De mi a helyzet azokkal a családokkal, amelyekben a szülők nem lelkiismeretesek? „Ezekben az esetekben ez a kultúra vetélytárs nélkül szabja meg az irányadó mértékeket — mondja Lieberman. — A gyermeknek azt az érzékét, mellyel megítéli, mi helyes és mi helytelen, valamint az életben kialakított értékrendjét főleg az formálja, amit a tévéből és a mozifilmekből tanul, vagy amit a CD-lejátszóján hallgat.” És mostanság már az internetet sem lehet kihagyni a felsorolásból.

Vissza az „erkölcsi kőkorszakba”

Hogyan mutatkoznak meg ezek a romboló hatások a fiatalok életében? Elsősorban úgy, hogy az utóbbi években mind több és több gyermek és tizenéves követ el kegyetlenül erőszakos cselekményeket más gyermekek, sőt felnőttek ellen.

1998-ban egy megdöbbentő eset történt Svédországban. Egy öt- és egy hétéves fiú megfojtotta egyik négyéves játszótársát. Sokakban felmerült a kérdés: Nincs a gyermekekben valamilyen velük született visszatartó erő, amely megállítja őket, mielőtt még túl messzire mennének? Egy gyermekpszichiáter ezt a sokatmondó megjegyzést tette: „Tanulással alakul ki az a visszatartó erő, mely nem engedi a gyermeket túl messzire menni. Hogy valóban kialakul-e, abban nagy szerepe van annak . . . , hogy milyen példaképei vannak, és hogy mit tanul az őt körülvevő felnőttektől.”

Hasonló jelenség figyelhető meg az erőszakos bűnözőknél. Sten Levander svéd pszichiáterprofesszor szerint napjainkban a börtönbe zárt emberek 15-20 százaléka pszichopata — olyan ember, aki rendkívül énközpontú, hiányzik belőle az együttérzés, nem tudja vagy nem akarja megérteni a jó és a rossz közötti különbséget. Még a látszólag normális gyermekek és fiatalok között is találnak a megfigyelők olyanokat, akiknek el van tompulva az erkölcsi érzékük. „Visszakerültünk az erkölcsi kőkorszakba” — jelenti Christina Hoff Sommers a filozófia professzor asszonya. Megjegyezte, hogy amikor fiatal hallgatói szembekerülnek azzal a kérdéssel, hogy mi helyes, és mi helytelen, a legtöbbjük igen bizonytalanná válik. Majd azt válaszolják, hogy nincs olyan, hogy jó meg rossz, s úgy vélik, hogy mindenkinek magának kell mérlegelnie, mi a legjobb neki.

Az utóbbi időben sok hallgatója nem ért egyet azzal az alapelvvel, hogy az emberi életnek páratlan méltósága és értéke van. Például, amikor megkérdezte a hallgatókat, mit tennének, ha választaniuk kellene aközött, hogy a háziállatuk életét mentik-e meg, vagy egy ismeretlen embertársukét, sokan azt felelték, hogy az állatot választanák.

„A gond nem az, hogy a fiatalok tudatlanok, bizalmatlanok, kegyetlenek vagy árulók — mondja Sommers professzor asszony. — Őszintén szólva fogalmuk sincs arról, hogy mi a jó és mi a rossz.” Azt állítja, hogy jelenleg sok fiatal valójában megkérdőjelezi, hogy van-e jó és rossz, s a véleménye szerint ez a szemléletmód egyike a társadalomra leselkedő legnagyobb veszélyeknek.

Napjainkban az erkölcs hanyatlása tehát valóság. Sokan attól félnek, hogy ennek iszonyatos következményei lehetnek. A korábban is említett cikk a Die Zeitben azt mondta, hogy napjaink szabad piacgazdasága fokozatosan „hanyatlásnak indulhat és egy szép napon összeomolhat, ahogy a szocialista rendszer is a közelmúltban”.

Igazából mi a jelentősége mindennek? És milyen jövőre tekinthetünk előre?

[Képek a 6–7. oldalon]

Az új értékeket televíziós producerek, a filmvilág nagyfőnökei, divatdiktátorok, gangsta rapperek terjesztik