Kutatás a „halhatatlanság” génje után

SOK kultúrának vannak történetei és mítoszai, melyekkel megkísérlik megmagyarázni, miért vagyunk halandók. Egy afrikai legenda szerint például Isten elküldött egy kaméleont, hogy vigye el a halhatatlanságot az embereknek. De a kaméleon annyira lassú volt, hogy egy másik gyík, mely a halál üzenetét vitte, megelőzte. A könnyen rászedhető emberiség elfogadta ennek a gyíknak az üzenetét, s így nem kapta meg a halhatatlanságot.

Az évszázadok során a filozófusok is megpróbáltak válaszolni arra a kérdésre, hogy miért halunk meg. Az i. e. IV. században a görög filozófus, Arisztotelész azt tanította, hogy az emberi élet folytonossága attól függ, hogy képes-e a testünk egyensúlyban tartani a hideget és a meleget. Ezt mondta: „A halál mindig amiatt áll be, hogy hiányzik a meleg.” Platón viszont azt tanította, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van, mely túléli a test halálát.

A modern tudomány bámulatra méltó fejlődése ellenére a biológusok napjainkban még egyáltalán nem tudják a választ arra a kérdésre, hogy miért öregszünk és halunk meg. A londoni The Guardian Weekly című folyóirat ezt írta: „Nem az az orvostudomány egyik nagy rejtélye, hogy miért halnak meg az emberek szív- és érrendszeri betegségben vagy rákban, hanem hogy miért következik be a halál még olyankor is, amikor semmilyen rendellenesség sincs. Ha az emberi sejtek osztódnak, és úgy 70 éven át osztódással megújítják magukat, miért szűnik meg hirtelenjében a megduplázódásuk?”

A genetikusok és a molekuláris biológusok abbeli igyekezetükben, hogy megértsék az öregedés folyamatát, a sejtre irányítják a figyelmüket. Sok tudós úgy véli, hogy ezekben a mikroszkopikus egységekben található a kulcs a hosszabb élethez. Néhányan például azt jósolják, hogy a génsebészet hamarosan képessé teszi majd a tudósokat arra, hogy legyőzzék a rákot és a szívbetegségeket. De mennyire jár közel a tudomány ahhoz, hogy megvalósítsa az emberiség örök életről szőtt álmát?

A sejt titkainak a feltárása

A tudósok korábbi nemzedékei megpróbálták feltárni a sejt titkait, de nem voltak meg az ehhez szükséges eszközeik. Csak az elmúlt évszázadban lettek a tudósok képesek arra, hogy megvizsgálják a sejt belsejét, és megfigyeljék sok alapvető alkotórészét. Mit találtak? „A sejtről kiderült, hogy egy mikrouniverzum” — mondja Rick Gore tudományos író.

Hogy képünk legyen a sejt rendkívüli összetettségéről, gondoljunk arra, hogy minden sejt több billió, sokkal kisebb, molekulának nevezett egységből áll. Amikor a tudósok megfigyelik a sejt felépítését, óriási rendezettséget és a tervezés bizonyítékát látják. Philip Hanawalt, aki a genetika és a molekuláris biológia docense a Stanford Egyetemen, kijelenti: „Még a legegyszerűbb élő sejt rendes növekedéséhez is több tízezer kémiai reakciónak kell összehangolt módon végbemennie.” Majd hozzáteszi: „Ezek az apró vegyi üzemek a beléjük plántált információkkal jóval többre képesek, mint a tudósok a laboratóriumukban.”

 El tudjuk hát képzelni, milyen ijesztő feladat lehet, ha valaki azzal próbálkozik, hogy biológiai eszközökkel hosszabbítsa meg az emberi életet. Ehhez nem csupán arra van szüksége, hogy alaposan ismerje az élet alapvető elemeit, hanem hogy befolyásolni is tudja őket. Pillantsunk bele az emberi sejtbe, hogy meglássuk, milyen nehézségekkel néznek szembe a biológusok.

Minden a génekben dől el

Minden sejtben van egy bonyolultan működő irányító központ, melyet sejtmagnak neveznek. A sejtmag irányítja a sejt működését, egy kódolt információsort követve. Ezek az információk a kromoszómákban vannak tárolva.

Kromoszómáink főként dezoxiribonukleinsavból vagy rövidebben DNS-ből *, valamint fehérjékből állnak. Noha a tudósok már az 1860-as évek végétől tudnak a DNS létéről, csak 1953-ban értették meg a molekuláris szerkezetét. Még ekkor is csaknem egy évtizedbe tellett, mire a biológusok kezdték megérteni azt a „nyelvet”, melyet a DNS-molekulák használnak a genetikai információ hordozására. (Lásd a bekeretezett részt a 22. oldalon.)

Az 1930-as években a genetikusok rájöttek, hogy minden kromoszóma végét egy rövid DNS-szakasz alkotja, mely segít stabilizálni a kromoszómát. A DNS ezen darabkáinak — melyeket telomereknek neveznek a görög teʹlosz (’vég’) és meʹrosz (’rész’) szóból — nagyon is hasonló a szerepük, mint a cipőfűzők végén lévő, kirojtosodást gátló műanyag toknak. A telomerek nélkül a kromoszómáink szálakra bomlanának, és kis egységekre tagolódnának, egymáshoz tapadnának, vagy valahogyan máshogyan vesztenék el a stabilitásukat.

Ám a kutatók később rájöttek, hogy a sejtek legtöbb fajtájában a telomerek minden egyes osztódást követően rövidebbek lesznek. Ezért nagyjából 50 osztódás után a sejtek telomerjei kicsiny rögökké zsugorodnak, s így megszűnik a sejtosztódás, a sejtek pedig elpusztulnak. Először dr. Leonard Hayflick számolt be arról az 1960-as években, hogy a sejtek osztódása egy adott számra korlátozódik, majd pedig elpusztulnak. Ezért erre a jelenségre most sok tudós úgy utal, mint Hayflick-határra.

Vajon dr. Hayflick rájött a sejtek öregedésének a titkára? Néhányan úgy gondolták, hogy igen. 1975-ben a Nature/Science Annual kijelentette, hogy az öregedést kutatók színe-java úgy véli, hogy „minden élő teremtmény magában hordoz egy pontosan időzített önpusztító mechanizmust, az öregedés óráját, mely minden egyes ütésével csökkenti az életerőnket”. Nőni kezdett a remény, hogy a kutatók végre elkezdhetnek magára az öregedés folyamatára összpontosítani.

Az 1990-es években az emberi ráksejtet tanulmányozó kutatók fontos észrevételt tettek ezzel a „sejtórával” kapcsolatban. Rájöttek, hogy a rosszindulatú sejtek valahogy megtanulták kijátszani „sejtórájukat”, és határtalanul osztódnak. Ez a felismerés újra a legkülönösebb enzimre terelte a biológusok figyelmét, amelyet az 1980-as években fedeztek fel, és amelyről később észrevették, hogy jelen van a legtöbb ráksejtben.  Ezt az enzimet telomeráznak nevezik. Mi a feladata? Egyszerűen szólva a telomerázt egy kulcshoz lehetne hasonlítani, mely átállítja a sejt „óráját”, azáltal hogy meggátolja a telomerek rövidülését.

Az öregedés vége?

A telomeráz kutatása hamarosan a molekuláris biológia olyan területévé vált, melyet fokozott érdeklődés övezett. Az elképzelés az volt, hogy ha a biológusok fel tudnák használni a telomerázt, hogy a rendes sejtek osztódásakor ellensúlyozzák a telomerek rövidülését, akkor talán meg lehetne szüntetni vagy legalább lényegesen ki lehetne tolni az öregedést. Érdekes módon a Geron Corporation News című kiadvány arról számolt be, hogy a kutatók, akik laboratóriumi kísérleteket végeznek a telomerázzal, már bizonyították, hogy a rendes emberi sejteket módosítani lehet úgy, hogy „végtelen másolatkészítő képességük legyen”.

Az előrelépés ellenére nemigen számíthatunk arra, hogy a biológusok a közeljövőben lényegesen meghosszabbítják az életünket a telomerázzal. Miért nem? Ennek egyik oka, hogy az öregedés sokkal többet foglal magában, mint a telomerek elhasználódását. Vegyük például fontolóra, mit mondott dr. Michael Fossel, a Reversing Human Aging című könyv szerzője: „Ha legyőzzük is azt, amit ma öregedésen értünk, még mindig öregedni fogunk, csak új, kevésbé ismert módokon. Ha korlátlanul meghosszabbítjuk a telomerjeinket, talán nem lesznek olyan betegségeink, melyek ma még az öregkorhoz kapcsolódnak, de végül mégis »elhasználódunk« és meghalunk.”

Valószínűleg tehát számos biológiai tényező járul hozzá az öregedési folyamathoz. Ám a tudósok jelenleg még nem tudják a miértekre a választ. Leonard Guarente, a Massachusettsi Műszaki Intézet munkatársa ezt mondta: „Ma még rejtély számunkra az öregedés” (Scientific American 1999. őszi száma).

Miközben a biológusok és a genetikusok tovább vizsgálják a sejtet, hogy megértsék, miért öregszenek és halnak meg az emberek, Isten Szava feltárja ennek a valódi okát. Egyszerűen kijelenti: „egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róma 5:12). Igen, az emberek halála egy olyan állapot következménye, amelyet a tudomány sohasem fog tudni orvosolni: az örökölt bűné (1Korinthus 15:22).

A Teremtőnk viszont megígéri, hogy Krisztus váltságáldozata által jóváteszi az örökölt bűn következményeit (Róma 6:23). Biztosak lehetünk benne, hogy Teremtőnk tudja, hogyan kell visszájára fordítani az öregedést és a halált, mivel a Zsoltárok 139:16 ezt írja: „Látták szemeid az én alaktalan testemet [szemeid már embrióként láttak engem, NW], és könyvedben ezek mind be voltak írva.” Az biztos, hogy Jehova Isten alkotta meg a genetikai kódot, és úgyszólván ő írta le. Ezért a neki megfelelő időben gondoskodni fog arról, hogy a gének lehetővé tegyék az örök életet azoknak, akik engedelmeskednek a követelményeinek (Zsoltárok 37:29; Jelenések 21:3, 4).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 22. oldalon]

A DNS „NYELVE”

A DNS nyelvének az alapegységei, vagyis „betűi” a bázisoknak nevezett kémiai alkotóelemek. A bázisoknak négy fajtájuk van: a timin, adenin, guanin és citozin; ezeket rendszerint T-nek, A-nak, G-nek és C-nek rövidítik. „Gondoljunk erre a négy bázisra úgy, mint egy négybetűs ábécé betűire — mondja a National Geographic című folyóirat. — Éppúgy, ahogy az ábécénk betűit értelmes szavakká rendezzük össze, a génjeinket alkotó A-kból, T-kből, G-kből és C-kből hárombetűs »szavak« állnak össze, melyeket a sejt alkotórészei értelmezni tudnak.” A genetikai „szavak” pedig „mondatokat” alkotnak. Ezek megszabják a sejtnek, hogyan hozzon létre egy adott fehérjét. A DNS-betűk összekapcsolódási sorrendje határozza meg, hogy egy fehérje enzim lesz-e, mely segít nekünk a vacsoránk megemésztésében, vagy ellenanyag, mely véd a fertőzésektől, vagy egy abból a több ezer fehérjéből, mely a testünkben található. Nem csoda, hogy a The Cell című könyv úgy utal a DNS-re, mint „az élet fő tervrajzára”.

[Kép a 21. oldalon]

A kromoszómák vége (élénk színnel ábrázolva) lehetővé teszi a sejtek osztódását

[Forrásjelzés]

Courtesy of Geron Corporation