Miért lett népszerű téma a halál?

„Több ezer kilométer választja el Koszovó sok-sok megrázkódtatáson átesett fiatal menekültjeit az amerikai gyermekektől, akik erőszaknak és egyéb fájdalmas tapasztalatoknak vannak kitéve, de az érzelmeket tekintve nincs túl nagy távolság közöttük” (Marc Kaufman, The Washington Post).

Akár szeretnénk, akár nem, közvetetten vagy közvetlenül mindannyiunkra hatással van a halál. Ez független attól, hol élünk: olyan országban, melyre erőszakos összetűzések jellemzők, vagy olyanban, mely viszonylagos stabilitásnak örvend.

A „HALÁLKULTUSZ” abban nyilvánulhat meg, hogy napjainkban nagyon sokan depresszióssá, kábítószerfüggővé válnak, öngyilkosságot követnek el, abortuszhoz folyamodnak, sokakat pedig lelki fájdalom gyötör. Sokan vannak, akiknek önpusztító a viselkedésük, ezenkívül megnőtt a tömeggyilkosságok száma is. Michael Kearl, aki egy San Antonió-i (Texas) egyetem szociológia és antropológia tanszékének a professzora, elmagyarázza, milyen mesterkedés folyik a halállal kapcsolatos témákkal: „XX. századunk végének [1999] távlatából nézve . . . a halál a társadalmi rend létének, erejének és szerkezetének a központi mozgatórugója. A halál hatással van vallásainkra, filozófiánkra, politikai ideológiánkra, művészetünkre és orvosi technikánkra. Eladhatóvá tesz újságokat, biztosítási kötvényeket, érdekesebbé teszi televízió-műsorainkat . . . , sőt megerősíti az iparunkat.” Vizsgáljunk meg néhány példát arra,  hogyan mutatkozik meg ez a halálkultusznak nevezett jelenség a társadalmunkban.

Fegyverkereskedelem

A „halálkultusz” minden egyes nap megmutatkozik a fegyverkereskedelemben. A katonák fegyvereket használnak egymás leöldöklésére, ám a fegyverek gyakran a polgári lakosok életét oltják ki, többek között ártatlan nőkét és gyermekekét. A háborúkban — a polgárháborúkban és a háború egyéb formáiban egyaránt — mindig keveset ér az élet. Mennyibe kerül a gyilkosok vagy orvlövészek fegyverébe a lövedék?

Néhány országban a fegyverekhez való könnyű hozzáférhetőség oda vezetett, hogy emberek és embercsoportok döbbenetes módon egyre nagyobb számban veszítik életüket. A littletoni (Colorado) középiskolában történt lövöldözéses katasztrófa után a lakosság tiltakozott a fegyverek széles körű árusítása ellen, és amiatt, hogy a kiskorúak könnyen hozzájuthatnak lőfegyverekhez. Ijesztő, hogy hány fiatal hal meg erőszakos halállal az Egyesült Államokban — a Newsweek című folyóirat szerint hetente átlagosan 40. Ezeknek csaknem 90 százalékát lelövik. Ez évente 150 olyan mészárlással egyenlő, mint amilyen Littletonban történt!

Szórakoztatóipar

A filmeknek sokszor témájuk a halál. Egy film talán az erkölcstelenséget, erőszakot, kábítószer-kereskedelmet vagy szervezett bűnözést dicsőíti, s így a lehető legkisebbre csökkenti az élet és az erkölcsi alapelvek értékét. Vannak olyan filmek, melyekben a halált még romantikussá is teszik, bemutatva a halál utáni élet mítoszát, és azt, hogy néhány személy állítólag visszatér, hogy meglátogassa az élőket. Mindez csupán általánosan elfogadottá teszi a halált.

Ugyanez igaz néhány televízió-műsorra és zeneszámra is. A hírek szerint a littletoni fiatal gyilkosok lelkes rajongói voltak egy rockénekesnek, akit a „kétneműség és a sátáni jelképek” tettek híressé, valamint azok a dalok, melyekben „másról sincs szó, csak a lázadásról és a halálról”.

Az Egyesült Államokban a televízió-műsorok osztályozási rendszerét átalakították, hogy megvédjék a fiatalokat azoktól a műsoroktól, melyek rossz hatással lehetnek rájuk. Ennek voltak nemkívánatos következményei is. Jonathan Alter azt írta a Newsweekben, hogy a műsorok osztályozása „olykor arra ösztönzi a gyermekeket, hogy még jobban vágyakozzanak a tiltott gyümölcs után”. Szerinte ahhoz, hogy a felelős személyeket megszégyenítsék, és arra kötelezzék, hogy kevesebb erőszakot vigyenek a hírközlő eszközökbe, Clinton elnöknek „nyilvánosan fel kellene olvasnia azoknak a nagyvállalatoknak (és vezérigazgatóiknak) a nevét”, amelyek nem csupán késelős filmeket és gyűlöletet szító rapfelvételeket készítenek, hanem olyan számítógépes játékokat is, melyek lehetővé teszik, hogy gyermekek „»virtuálisan« gyilkoljanak”.

Halál a videojátékokban és az interneten

Robert Waring a The Deathmatch Manifesto című könyvében elemzi, hogy az úgynevezett deathmatch * játékok miért népszerűek a kamaszok körében. Waring úr úgy véli, hogy a játékosok egy titkos társasága épül e játékok köré. Ezek a játékok igazából nem tanítanak semmi jóra, csak arra, hogyan kell gyilkolni. „Hatalmas élmény, hogy az ember élő ellenfelekkel játszhat, akik a föld más részein laknak, és megpróbálhatja bizonyítani a képességeit. Valóban nagyon könnyű elmerülni ebben a világban” — jegyzi meg Waring. A tizenéveseket teljesen fogva tartja az az erő, mely a véres küzdelmek hátteréül tervezett háromdimenziós képekből árad. Némelyek, akik nem férnek hozzá ilyen játékokhoz az interneten, videojáték-csomagokat vásárolnak, melyeket a tévével összekötve tudnak használni az otthonukban. Másoknak az a szokásuk, hogy játéktermekbe mennek, ahol néhány pénzérme bedobásával „virtuális” élethalálharcot vívhatnak az ellenfeleikkel a játékautomatákon.

Bár a „deathmatch” játékokat osztályozzák a játékosok kora alapján, az igazság az, hogy nincsenek igazán korlátok. Az egyesült államokbeli tizennégy éves Eddie kijelentette: „Rendszerint azt mondják nekem, hogy nem vagyok elég idős,  de nem akadályozzák meg, hogy megvegyem [a játékot].” A kedvence egy olyan játék, melyben féktelenül lehet lövöldözni. Noha a szülei tudnak erről, és nem tetszik nekik, ritkán ellenőrzik, hogy játszik-e ezzel a játékkal. Egy tizenéves ezt a következtetést vonta le: „A nemzedékünk sokkal érzéketlenebb az erőszak iránt, mint bármely másik nemzedék. Ma már inkább a tévé neveli a gyermekeket, mintsem a szülők, s a televízió kielégíti a gyermekek erőszakos fantáziáját.” John Leland ezt írta a Newsweekben: Az Egyesült Államokban „jelenleg mintegy 11 millió tizenéves használja az internetet, s egyre több kamasz éli az életét olyan síkokon, melyek sok szülő számára hozzáférhetetlenek”.

Életmód, amely halálhoz vezet

Mit mondhatnánk arról a viselkedésről, mely a „deathmatch” játékok és erőszakos filmek világán kívül van? Bár a valós életben nem vívunk élethalálharcot furcsa lényekkel, sok ember már azzal tönkreteszi az életét, ahogyan él. Például hiába vet a család latba mindent, s hiába figyelmeztetnek az egészségügyi intézmények és más illetékes szervek a dohányzás és a kábítószerrel való visszaélés veszélyeire, mégis egyre elterjedtebbek ezek a szokások, és sok esetben korai halálhoz vezetnek. Egyes nagyvállalatok és kábítószer-kereskedők úgy igyekeznek növelni törvénytelen hasznukat, hogy kihasználják az emberek aggodalmát, reménytelenségét és szellemi ürességét.

Ki van mind e mögött?

Vajon a Biblia úgy beszél a halálról, mint amely megfelelő téma a kikapcsolódáshoz? Igazolható az olyan életmód, mely halálhoz vezethet? Nem. Az igaz keresztények Pál apostolhoz hasonlóan úgy tekintenek a halálra, mint „ellenségre” (1Korinthus 15:26). A keresztények nem találják vonzónak és viccesnek a halált, hanem olyasvalaminek, ami ellene van az emberi  természetnek, és ami az Isten ellen elkövetett bűn és lázadás közvetlen következménye (Róma 5:12; 6:23). Isten eredeti szándékában egyáltalán nem volt benne, hogy az emberek meghaljanak.

A Biblia azt mondja Sátánról, hogy „megvannak az eszközei, hogy halált okozzon”. Úgy hívja őt, hogy „emberölő”, nem szükségszerűen azért, mert közvetlenül ő idézi elő a halált, hanem mert csalással juttat embereket a sírba. Bűnre csábítja az embereket, s olyan viselkedésre ösztönzi őket, mely hozzájárul romlottságukhoz és halálukhoz. Ezenkívül gyilkos szemléletmódot táplál férfiak, nők, sőt még gyermekek szívében is (Zsidók 2:14, 15, NW; János 8:44; 2Korinthus 11:3; Jakab 4:1, 2). De miért a fiatalok Sátán fő célpontjai? Mit tehetünk, hogy segítsünk nekik?

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

„A nemzedékünk sokkal érzéketlenebb az erőszak iránt, mint bármely másik nemzedék”