A lakott föld határa: Antarktika

Az Ébredjetek! ausztráliai tudósítójától

ANTARKTIKA bizonyos részei annyira lehűlnek, hogy „ha leejtesz egy rúdacélt, akkor az valószínűleg szilánkokra törik, mint az üveg . . . , és ha kifogsz egy halat a jégen vágott léken, akkor az öt másodpercen belül keményre fagy” — mondja egy író. Az Antarktikán uralkodó szélsőséges állapotok, valamint a táj szürrealista, kopár szépsége miatt — időnként például a délsarki fény lélegzetelállító bemutatója láttán — ez a földrész egy másik világnak is beillene.

Az Antarktika azonban nagyon is része ennek a világnak. Sőt, egy hatalmas, természetes laboratóriumhoz hasonlítják, melyben a földet és légkörét, valamint a globális környezeti változásokat tanulmányozzák, melyekbe az emberi tevékenységek okozta változások is beletartoznak. Ezek a tanulmányozások a tudósokat egyre nagyobb aggodalommal töltik el. Vészjósló, új jelenségeket figyeltek meg a Déli-sarkvidéken, melyek azt sugallják, hogy nincs minden rendben. Először azonban azt nézzük meg, hogy miért oly páratlan kontinens az Antarktika.

Először is Antarktika, a világ legelszigeteltebb kontinense, az ellentmondások kontinense. Hihetetlenül gyönyörű, ez maradt meg leginkább eredeti állapotában, de kegyetlenül zord vidék. Ez a legszelesebb, leghidegebb terület a világon, mégis rendkívül érzékeny és sebezhető. Az összes kontinens közül itt esik a legkevesebb csapadék, s mégis a bolygónk édesvízkészletének 70 százaléka az itt található jégbe van zárva. Átlagosan mintegy 2200 méter vastag itt a jég, és ezzel Antarktika a föld legmagasabb kontinense, mintegy 2300 méteres átlagos tengerszint feletti magassággal. Ezenkívül Antarktika nagyságrendben a föld ötödik legnagyobb kontinense, ám állandó lakosai közül egyik sem nagyobb az 1 centiméteres, szárny nélküli szúnyognál.

Olyan, mintha a Marsra mennénk

Ahogy bemerészkedsz Antarktika belsejébe, egyre kevesebb életjelet fogsz látni, különösen ha eléred a száraz völgyek nevű területet. Ezek a sarkvidéki sivatagok mintegy 3000 négyzetkilométer kiterjedésűek, és főként a magas Transzantarktiszi-hegységben találhatók. Ez a hegylánc átszeli a kontinenst, és helyenként még a 4300 méteres magasságot is meghaladja. A jeges szélviharok átsüvítenek a száraz völgyeken, és gyorsan kisöprik onnan az esetlegesen lehulló havat. A tudósok úgy vélik, hogy az ezekben a völgyekben tapasztalható állapotok vannak a legközelebb a Mars felszínén uralkodó állapotokhoz. Ezért arra gondoltak, hogy ezek a völgyek megfelelő helyek ahhoz, hogy űrberendezéseket próbáljanak ki, mielőtt fellőtték a Marsra a Viking-űrszondákat.

De még a száraz völgyekben is találtak életet! A lyukacsos kőzetek belsejében, vagyis az apró légzsebekben a baktériumok, moszatok és gombák rendkívül szívós fajai élnek. Ezek az élőlények a nedvesség legapróbb nyomain is megélnek. A külvilág szürrealista, kopár kőképződményekből áll, melyeknek furcsa alakját és rendkívüli ragyogását az Antarktikán tapasztalható, számtalan évszázada szüntelenül fújó szelek adják.

Már a felfedezése előtt elnevezték

Már az ókorban élt görög filozófusok is feltételezték, hogy létezik egy hatalmas déli földrész. Arisztotelész például határozottan állította, hogy kell lennie egy déli kontinensnek, amely ellensúlyozza az északi féltekén lévő szárazföldeket. Az Antarctica​—Great Stories From the Frozen Continent című könyv azt írja, hogy „mivel az északi félteke az Arktosz, vagyis a Medve csillagkép alatt van, ezért Arisztotelész (i. e. 384—322) úgy érvelt, hogy az ismeretlen déli földnek az Antarktikosznak kell lennie — azaz  a teljes ellentétének”. Antarktika tehát abban különbözik más földrészektől, hogy mintegy 2000 évvel a felfedezése előtt már elnevezték!

A brit felfedező, James Cook kapitány 1772-ben délre hajózott, hogy megkeresse ezt az állítólagos déli kontinenst. A széljárta szigetek és hatalmas jéghegyek, vagyis az ő szavai szerint a „jégszigetek” birodalmába jutott. Ezt írta: „Némelynek a kerülete közel három kilométer volt, 20 méteres magasságba meredtek, a tenger hullámai azonban mégis kettétörték őket — ilyen erejük és súlyuk volt a hullámoknak.” Cook eltökélt volt abban, hogy folytatja dél felé az útját, és 1773. január 17-én a Resolution és az Adventure nevű hajója volt az a két hajó, amelyekről úgy tudjuk, hogy először haladtak át a déli sarkkörön. Cook kitartóan manőverezett az egymásra torlódó jégtömbök között, míg végül akadályba ütközött. „A jégen kívül semmit sem láttam dél felé” — írta a hajónaplójába. Csupán 120 kilométerre volt az Antarktisztól, amikor visszafordult.

Ki látta hát elsőnek az Antarktikát? Ki lépett először erre a kontinensre? A mai napig senki sem tudja biztosan a választ ezekre a kérdésekre. Még az is lehet, hogy bálna- vagy fókavadászok voltak, mert amikor Cook hazatért, rengeteg fókáról, pingvinről és bálnáról írt, amelyek a vadászok elől menekülve teljesen ellepték ezt a területet.

Véres jég

Cook „rábukkant a világban akkor létező vadvilág alighanem legnagyobb tömegére, és ő volt az első  ember, aki tudatta a világgal ennek létezését” — írta Alan Moorehead a The Fatal Impact című könyvében. Majd azt mondta még, hogy „a Déli-sarkvidék állataira nézve teljes pusztulás volt” ennek az eredménye. Az Antarctica​—Great Stories From the Frozen Continent című könyv megjegyzi: „A XVIII. század vége felé a déli féltekén folytatott fókavadászat igen hasonlított az aranylázhoz. Kínának és Európának a fókabőr iránti kielégíthetetlen igényei miatt a [korábban] fókavadászati területekként ismert helyeken hamarosan teljesen levadászták az állatokat, és emiatt a fókavadászok kétségbeesetten új, érintetlen fókatelepeket kutattak fel.”

Miután a fókavadászok szinte teljesen kiirtották a megélhetésüket biztosító fókákat, bálnavadászok kezdtek garázdálkodni a tengereken. „Soha senki sem fogja megtudni, mennyi bálnát és fókát gyilkoltak le a déli óceánon — írja Moorehead. — Talán tíz- vagy ötvenmilliót? A számadatokkal szinte semmit sem érünk — a lényeg az, hogy a gyilkolás addig folytatódott, amíg gyakorlatilag egyetlen állat sem maradt életben.”

Napjainkban azonban a nemzetközi törvények Antarktika teljes növény- és állatvilágát védik. Továbbá mivel itt nincsenek szárazföldi ragadozók, és bőségesen van tengeri táplálék, az Antarktisz partja nyári menedékhelyet biztosít a vadvilágnak. De vannak arra utaló jelek is az Antarktikán, amelyek szerint az előbbiekben említett veszélyeknél egy még alattomosabb támadás fenyegeti ezt a földrészt, mely támadás már túlmegy a nemzetközi egyezmények hatáskörén.

 [Kiemelt rész a 15. oldalon]

ÉG ÉS FÖLD A KETTŐ

Bár van hasonlóság közöttük, az Északi- és a Déli-sarkvidék nem csak földrajzilag „ég és föld” egymáshoz képest. Figyeld meg a következőket:

Az Északi-sark közvetlen környezete csak jégből és tengerből áll, míg a Déli-sark egy földrésznek, mégpedig nagyságrendben az ötödik kontinensnek majdnem a közepén helyezkedik el.

Az Északi-sarkvidéket a benépesített Amerika, Ázsia és Európa fogja közre, míg az Antarktikát hatalmas óceán veszi körül, s ezzel valójában a bolygó legviharosabb földrésze.

Az északi sarkkörtől északra több tízezer család él, valamint ez a terület növények és állatok ezreinek ad otthont. Az Antarktikát viszont egy ember sem nevezi az otthonának. Az egyedüli őshonos életformák itt a moszatok, baktériumok, mohák, zuzmók, kétféle virágos növény és néhány rovarfaj.

Az Encyclopædia Britannica ezt írja: „Az Antarktikát lüktető kontinensnek is lehetne nevezni, mivel a jég szegélyezte, másodlagos partvonala minden évben kitágul és összehúzódik.” Amikor a legnagyobb a kiterjedése, az egymásra feltorlódó jégtömbök mintegy 1600 kilométerre benyúlnak a tengerbe. Itt a tágulás és összehúzódás hatszor akkora, mint az Északi-sarkvidék egymásra feltorlódó jégtömbjein, s emiatt az Antarktika jobban befolyásolja a föld időjárását.

[Térkép a 15. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

ATLANTI-ÓCEÁN

INDIAI-ÓCEÁN

CSENDES-ÓCEÁN

Drake-átjáró

James Ross-sziget

Larsen-jég

ANTARKTISZI-FÉLSZIGET

Ronne-jég

Vinson Massif (a legmagasabb hegy, 5140 méter)

Ross-jég

Mt. Erebus (aktív vulkán)

TRANSZANTARKTISZI-HEGYSÉG

Déli-sark

A földön eddig az Antarktikán mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet, mely mínusz 89,2 Celsius-fok volt

0 500 kilométer 500 mérföld

[Forrásjelzés]

U.S. Geological Survey

[Kép a 16–17. oldalon]

Kantáros pingvinek csoportosulnak egy ritka kék jéghegyen

[Forrásjelzés]

▲ © 2000 Mark J. Thomas/Dembinsky Photo Assoc., Inc.

[Kép a 17. oldalon]

Púpos bálna

[Kép a 17. oldalon]

Déli elefántfókák

[Kép a 17. oldalon]

A Déli-sarkon

[Forrásjelzés]

Fénykép: Commander John Bortniak, NOAA Corps

[Kép a 17. oldalon]

A Ross-jég

[Forrásjelzés]

Michael Van Woert, NOAA NESDIS, ORA