Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A lelkiismeretek harca

A lelkiismeretek harca

A lelkiismeretek harca

AZ Arzén és levendula című 1944-es, klasszikusnak számító film bemutatta több idős férfi gyors halálát, akik arzénnal kevert bodzabort ittak. A film tipikus példa arra az általános elképzelésre, hogy az arzén mindig gyorsan ható, halálos méreg. Valójában a filmben megjelenített hirtelen halálesetek nem az arzén miatt következtek be, hanem a sztrichnin és a cián miatt, amit szintén a borhoz kevertek.

„Az arzénmérgezésnek nincsenek akut megnyilvánulásai” — írja dr. Robert E. Gallagher a The New England Journal of Medicine című folyóiratban. Hozzáteszi azonban, hogy „a fertőzött ivóvíz és ipari szennyező anyagok okozta arzénmérgezés súlyos közegészségügyi gondot okoz a világ sok részén. Az emberek hajlamosabbá válnak számos betegségre, például a bőr-, hólyag-, tüdő- és májrákra.”

A fenti információt tekintve érthető, hogy az egészségügyi dolgozók rendes körülmények között miért nem gondolnak az arzénra mint a gyógyítás eszközére. De kísérd figyelemmel a következő kanadai tapasztalatot. Figyeld meg, hogyan okoztak lelkiismereti különbséget a javasolt eljárások, a vértranszfúzió, majd pedig az arzén alkalmazása Darlene, a beteg, valamint az érintett orvosok, ápolónők és a gyógyszerész között. Darlene elmeséli, hogy mi történt vele:

„1996 májusában csúnya véraláfutásaim lettek, haemorrhagiám [vér kilépése az érpályából] volt, és szokatlanul vérzett a fogínyem. Hematológusom, dr. John Matthews (Kingston, Ontario) megállapította, hogy a rák egy ritka fajtájában, akut promyelocytás leukémiában (apl) szenvedek. Egy vizsgálatsorozat után, melynek során csontvelővizsgálatot is végeztek nálam, dr. Matthews nagyon kedvesen elmagyarázta, mi is ez a betegség, és hogyan kezelik. A kezelés megszokott módja a vércsere és a kemoterápia, de a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismeretem nem engedte, hogy elfogadjam a vértranszfúziót.

Az orvos nem akarta azzal vesztegetni az értékes időt, hogy megpróbálja megváltoztatni a nézetemet, ezért bölcsen egy másfajta kezelési mód után kezdett kutatni. A módosított kezelés A-vitamin-származékok alkalmazását foglalta magában, mérsékelten erős kemoterápiával kiegészítve. A leukémiás tünetek három hónapon át enyhültek, azután sokkal erősebben tértek vissza. Elviselhetetlen volt a fejemben érzett fájdalom, melyet az agyam duzzanata idézett elő. Ezenkívül rezisztens lettem a kezelésre. Ekkor az orvosom kijelentette, hogy a vértranszfúzión kívül nincs más gyógymód a számomra. Azt mondta, hogy két hétnél is kevesebb időm van hátra.

A következő néhány nap csak úgy peregtek az események. További vérvizsgálatokat végeztek nálam, meglátogattam az ügyvédemet, elkészítettem a végrendeletemet, és elrendeztem a temetéssel kapcsolatos teendőket. Ez idő alatt dr. Matthews beszélt nekünk egy szokatlan gyógymódról, melyet kínai orvosok sikeresen alkalmaztak ennél a betegségnél. Az eredményekről beszámoltak neves szaklapok is, mint például a Blood és a Proceedings of the National Academy of Sciences. Kutatás közben az orvosom és az egyik kollégája ezt találták egy orvosi folyóiratban: »Valószínűleg sokakat meglep majd, hogy az akut promyelocytás leukémia (apl) kezelésére az arzén-trioxidot sikeresen alkalmazták már intravénás formában, miközben a mérgező hatás minimális volt.«

Két lehetőség volt — vagy megalkuszom a lelkiismeretemmel és elfogadom a vértranszfúziót, vagy elfogadom ezt a kevéssé ismert arzénos gyógymódot. Az arzénos gyógykezelés mellett döntöttem. * Nem is sejtettem, milyen nagy lelkiismereti zavart kelt ez az orvosokban, ápolókban és a gyógyszerészben, sőt a kórház adminisztratív személyzetében.

A kórház ezután egyeztette az illetékes hatóságokkal, hogy adható-e a betegeknek arzén-trioxid. Csak ezután engedélyezhették a kezelést. Eleinte a gyógyszerész nem nagyon akart együttműködni velünk, mivel nem látta biztonságosnak a szer használatát, és ez zavarta a lelkiismeretét. Kezelőorvosaimnak, dr. Matthewsnak és dr. Galbraithnak meggyőzően és kedvezően kellett beszélniük a kezelésről. Végül, amikor a gyógyszerész és a kórház szaktekintélyei elég orvosi bizonyítékot láttak, készek voltak együttműködni.

A gyógyszerész beleegyezett abba, hogy előkészíti az arzénkészítményt, és sterilizálja, hogy közvetlen infúzióként felhasználható legyen. Ekkor viszont a nővéreknek nem engedte meg a lelkiismeretük, hogy felakasszák az infúziós állványra a vitatott anyagot tartalmazó tasakokat. Ott álltak, amikor maguk az orvosok akasztottak fel több egység oldatot. A nővérek könyörögtek, hogy fogadjak el vért. Meg voltak győződve róla, hogy meg fogok halni. Hivatástudatukra hivatkozva arra kértem őket: tartsák tiszteletben, hogy lelkiismereti okokból nem fogadok el vért. Kifejeztem a hálámat, átkaroltam őket, kérve, hogy tegyék félre személyes érzéseiket. Mindvégig megmaradt a jó kapcsolat. Az arzén-trioxiddal végzett kezelés hat hónapon át tartott, és sikerült elég jól rendbe jönnöm. Az orvosok ekkor úgy döntöttek, hogy a kúrát az otthonomban is befejezhetem.

Elintézték, hogy az otthoni betegellátással foglalkozó Viktória-rend ápolónői rendszeresen látogassanak az otthonomban. Megint csak lelkiismereti kérdések kerültek előtérbe. Ők se nagyon akarták beadni nekem az oldatot. Találkozók, levelek, tekintélyes orvosi szaklapokból vett cikkek megváltoztatták a véleményüket. Az ápolónők később hajlandók voltak együttműködni. 1997 szeptemberében véget ért a kezelés.

Ó igen, az a rák, ami nekem van, kiújulhat. Az orvos azt mondta, hogy időzített bomba ketyeg a testemben. De megtanultam örömet találni minden egyes napban. Nem hanyagolom el az összejövetelek látogatását, és elfoglalom magam annak a Biblián alapuló reménynek a hirdetésével, hogy eljön az idő, amikor »nem mondja a lakos: beteg vagyok!«” (Ésaiás 33:24).

Az egészségügyi pályán dolgozók vállán súlyos felelősség nyugszik: magas szintű egészségügyi ellátásról kell gondoskodniuk. Ők rendszerint komolyan veszik a feladatukat, és lelkiismeretesen kezelik a betegeiket, szakértelmüket és jelenlegi ismereteiket felhasználva. Ahogy ez a tapasztalat is megerősíti, orvosok, ápolónők és más egészségügyi szakemberek sok mindent meg tudnak valósítani, ha rugalmasak maradnak, és érzékenyek a tájékozott felnőtt betegek meggyőződése és lelkiismerete iránt.

[Lábjegyzet]

^ 8. bek. Az Ébredjetek! e tapasztalat közlésével nem foglal állást a gyógyszerek vagy kezelési módok egyetlen formája mellett sem.

[Kép a 20. oldalon]

Darlene Sheppard