A Biblia nézőpontja

Kell-e templomba járniuk a keresztényeknek?

„RÉGEN templomba járó voltam, de most már nem vagyok az.” „Szerintem bárhol imádhatjuk Istent, nemcsak templomban.” „Én hiszek Istenben és a Bibliában, de abban nem, hogy az embernek templomba kell járnia.” Hallottunk már hasonló megnyilvánulásokat? Manapság egyre több embertől hallani ilyesmit, különösen a nyugati országokban. Akik azelőtt templomba jártak, ma már nem tartják szükségesnek ezt. A Biblia vajon mit mond a templomba járásról? Egy konkrét helyen vagy egy bizonyos épületben kell megjelenniük a keresztényeknek ahhoz, hogy Isten előtt elfogadható legyen az imádatuk?

Az imádat Izrael nemzetében

A Mózesi Törvény megkívánta, hogy évenként három ünnepen minden zsidó férfi jelenjen meg egy konkrét helyszínen. Sok nő és gyermek szintén részt vett az ünnepeken (5Mózes 16:16; Lukács 2:41–44). Bizonyos alkalmakkor a papok és a léviták tanították az összegyűlt sokaságot, felolvasva nekik Isten Törvényéből. „Magyarázták és értelmezték azt; és továbbra is megértést tanúsítottak az olvasásban” (Nehémiás 8:8, NW). A sabbatévekre vonatkozóan Isten utasítása így szólt: „Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét” (5Mózes 31:12).

 Csak a jeruzsálemi templomban ajánlhatott fel valaki áldozatokat Istennek, és csak ott részesülhetett oktatásban a papoktól (5Mózes 12:5–7; 2Krónika 7:12). Izraelben idővel más házakat létesítettek az imádathoz: a zsinagógákat. Itt olvasták az Írást, és itt imádkoztak. Ám még ekkor is a jeruzsálemi templom volt az imádat fő helye. Ezt szemlélteti az, amiről a bibliaíró Lukács számol be, amikor említést tesz egy Anna nevű, idős asszonyról, aki „sohasem hiányzott a templomból, és éjjel-nappal szent szolgálatot végzett böjtölésekkel meg könyörgésekkel” (Lukács 2:36, 37). Anna életének középpontjában az állt, hogy együtt gyakorolja az igaz imádatot azokkal, akik szintén ennek az imádatnak szentelték az életüket. Más istenfélő zsidók is hasonló életutat követtek.

Az igaz imádat Krisztus halála után

Jézus halála után a követői már nem voltak a Mózesi Törvény alatt, s ezért az sem volt követelmény számukra, hogy a templomban mutassák be imádatukat (Galácia 3:23–25). De azért továbbra is összejöttek, hogy együtt imádkozzanak és tanulmányozzák Isten Szavát. Nem voltak tetszetős épületeik, hanem inkább magánotthonokban és közterületeken jöttek össze (Cselekedetek 2:1, 2; 12:12; 19:9; Róma 16:4, 5). Ezek az első századi keresztény összejövetelek mentesek voltak a szertartásoktól és a pompától, ehelyett nemes egyszerűség jellemezte őket.

A Római Birodalom erkölcsi fertőjében az ilyen összejöveteleken tanult bibliai alapelvek gyémántként tündököltek. Néhány nem hívő személy, aki első alkalommal volt jelen, így kiáltott fel: „Valóban köztetek van az Isten” (1Korintus 14:24, 25). És ez így igaz, Isten valóban köztük volt. „Így a gyülekezetek bizony továbbra is szilárdultak a hitben, és napról napra gyarapodtak számban” (Cselekedetek 16:5).

Vajon az akkori keresztények úgy nyerhették el Isten helyeslését, ha pogány templomokban imádták őt, vagy ha egymagukban tették ezt? A Biblia egyértelmű útbaigazítást ad ezzel kapcsolatban: az Isten által helyeselt imádóknak az egyedüli igaz gyülekezethez kellett tartozniuk, vagyis az őszinte imádók alkotta „egy test” részét kellett képezniük. Ezek az őszinte imádók pedig Jézus tanítványai voltak, akik keresztényekként váltak ismertté (Efézus 4:4, 5; Cselekedetek 11:26).

Mit mondhatunk napjainkról?

A Biblia nem buzdít minket arra, hogy egy templomban mutassunk be imádatot, hanem inkább arra ösztönöz, hogy „az élő Isten gyülekezetével” együtt, vagyis Istent „szellemmel és igazsággal” imádó személyekkel együtt tegyük meg ezt (1Timóteus 3:15; János 4:24). Az Isten által helyeselt vallásos összejöveteleken „a viselkedés szent cselekedeteire és az Isten iránti odaadás tetteire” kell hogy oktassák az embereket (2Péter 3:11). Ezenkívül abban kell segíteniük a jelenlévőknek, hogy érett keresztényekké váljanak, akik képesek „a helyes és a helytelen közötti különbségtételre” (Héberek 5:14).

Jehova Tanúi igyekeznek követni az első századi keresztények példáját. Világszerte több mint 91 400 gyülekezetben jönnek össze rendszeresen azért, hogy tanulmányozzák a Bibliát, buzdítsák egymást, s mindezt a Királyság-termekben, magánotthonokban vagy más helyeken teszik. Ez összhangban van Pál apostol szavaival: „figyeljünk egymásra a szeretetre és kiváló cselekedetekre való ösztönzés végett, nem hagyva fel egybegyűlésünkkel” (Héberek 10:24, 25).