Miért vannak válságban a városok?

„Gyertek! Építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek a teteje az eget éri . . . , nehogy szétszóródjunk az egész föld színén” (1Mózes 11:4, „NW”).

TÖBB mint 4000 évvel ezelőtt ezek a szavak jelentették be a nagy város, Bábel megépítését.

Bábel, későbbi nevén Babilon, az egykor termékeny Sineár síkságán helyezkedett el Mezopotámiában. A közfelfogással ellentétben azonban nem ez az első város, melyről feljegyzést találunk a Bibliában. A városok tulajdonképpen Noé napjainak Özönvize előtt jöttek létre. A feljegyzés szerint az elsőt a gyilkos Káin alapította meg (1Mózes 4:17). Ez a Hánókhnak nevezett város valószínűleg kicsivel lehetett több, mint egy megerősített település vagy falu. Bábel viszont hatalmas város volt; a hamis imádat kimagasló központja, melynek jellegzetessége egy mutatós, vallási célokra használható torony volt. Bábel azonban, és a hírhedt tornya a legteljesebb mértékben szemben állt Istennel (1Mózes 9:7). A Biblia szerint Isten közbelépett, és összezavarta az építők nyelvét, véget vetve ezzel nagyratörő vallási terveiknek. „Elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére” — mondja az 1Mózes 11:5–9.

Ez a városok elterjedéséhez vezetett, ami egyáltalán nem meglepő. Végül is a városok védelmet adtak az ellenség támadásával szemben. A városok helyet biztosítottak a földművesek számára, ahol el tudták raktározni és szét tudták osztani a terményüket. A piactér megjelenése sok városlakó számára azt is lehetővé tette, hogy a földművelés helyett valami mással keresse meg a megélhetésre valót. A The Rise of Cities című kiadvány a következőket mondja: „Mihelyt a városlakók megszabadultak a máról holnapra való lét kötöttségeitől, megannyi szakosodott mesterséghez hozzá tudtak fogni: kosárfonáshoz, edénykészítéshez, fonáshoz, szövéshez, bőrmegmunkáláshoz, ácsmesterséghez és kőmegmunkáláshoz; bármihez, ami a kereskedelemben helyet kaphatott.”

Az efféle áruk számára a városok jól működő elosztó központok voltak. Figyeljünk meg egy súlyos egyiptomi éhínségről szóló bibliai beszámolót. József, a miniszterelnök célszerűnek látta az embereket városokba telepíteni. Hogy miért? Nyilvánvalóan azért, mert hatékonyabban szét tudták osztani a megmaradt élelmiszerkészletet (1Mózes 47:21).

A városok az emberek közötti kommunikációt és az emberi kapcsolatokat is erősítették, mindezt  abban az időben, amikor a közlekedés lassú és korlátozott volt. Ez pedig fokozta a társadalmi és kulturális átalakulás mértékét. A városok váltak az újítások központjaivá, és előmozdították a technikai fejlődést. Az új elképzelések szabad áramlásával tudományos, vallási és filozófiai újítások jelentek meg.

Beteljesületlen álom

A modern időkben ugyanezen előnyök közül sokat még mindig megadnak a városok. Nem csoda, hogy továbbra is milliókat vonzanak — különösen olyan országokban, ahol a vidéki élet elviselhetetlenül nehézzé vált. Sok ember számára azonban, aki városba költözik, a jobb élet álma beteljesületlen marad. A Vital Signs 1998 című könyv ezt mondja: „A Népesedési Tanács legújabb felmérése szerint manapság a fejlődő országok sok városi központjában az élet minősége silányabb, mint a vidéki területeken.” Miért van ez így?

Henry G. Cisneros ezt írja a The Human Face of the Urban Environment című művében: „Minél több szegény él egy pontosan körülhatárolt földrajzi helyen, annál rohamosabban növekednek a gondok . . . A szegény, főként kisebbséget alkotó emberek fokozódó tömörülése magasba szökő munkanélküliséggel, megnövekedett mértékű és huzamos ideig tartó, segélyektől való függéssel, számtalan közegészségügyi problémával, és ami a legijesztőbb, növekvő bűnözéssel jár együtt.” A Mega-city Growth and the Future című könyv hasonlóakat figyelt meg: „Az emberek erőteljes beáramlása gyakran vezet nagymértékű munkanélküliséghez és alulfoglalkoztatottsághoz, mert a munkaerőpiac nem biztos, hogy képes befogadni a munkát keresők növekvő számát.”

Az utcagyerekek gyarapodó száma szívet tépő bizonyítéka a fejlődő országok városaiban uralkodó súlyos szegénységnek. Néhány becslés szerint úgy 30 millió utcagyerek van világszerte! A Mega-city Growth and the Future című könyv ezt mondja: „Az utcagyerekek rá vannak kényszerítve, hogy eltartsák saját magukat, mivel a szegénység és az egyéb nehézségek szétnyirbálták a családi kötelékeket.” Az ilyen gyerekek gyakran guberálással, koldulással vagy a helyi piacokon végzett alantas munkával gyűjtik össze nagy nehezen a létük fenntartásához szükséges dolgokat.

Más kegyetlen tények

A szegénység a bűnözés melegágya lehet. Egy modern építészeti újításairól nevezetes dél-amerikai városban olyan féktelenné vált a bűnözés, hogy a város egyszerre csak a vasrácsok vidékévé vált. A polgárok — a leggazdagabbaktól kezdve a legszegényebbekig — vasból készült  kerítéseket építenek, hogy a tulajdonukat és a magánéletüket megvédjék. Valójában ketrecekben élnek. Néhányan már a házuk elkészülte előtt felrakják a vasrácsokat.

A nagyszámú népesség túlzott mértékben igénybe veszi a város azon képességét is, hogy alapvető szolgáltatásokról gondoskodjon, mint amilyen a víz és a közegészségügy. Becslések szerint az egyik ázsiai városban 500 000 nyilvános illemhelyre volna szükség. Egy legújabb felmérés szerint viszont csak 200 működő illemhelyet találtak!

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a túlnépesedés gyakran milyen pusztító hatással van a helyi környezetre. A város határainak a terjeszkedésével a közeli szántóföldek eltűnnek. Federico Mayor, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének korábbi főigazgatója ezt mondja: „A városok hihetetlen mennyiségű energiát elhasználnak, kimerítik a vízkészleteket, és fölemésztik az élelmet meg minden egyebet . . . Fizikai környezetük kimerül, ezért többé nem képes gondoskodni a város számára szükséges dolgokról, és nem tudja magába fogadni mindazt, ami onnan kiáramlik.”

A nyugati országok nagyvárosi gondjai

Bár a nyugati országokban talán nem annyira súlyos a helyzet, mégis válságos a városok helyzete. Például a The Crisis of America’s Cities című könyv ezt mondja: „Az amerikai városokat manapság rendkívüli mértékű erőszak jellemzi . . . Az erőszak olyannyira gyakori az amerikai városokban, hogy az orvosi folyóiratok kiemelkedő helyet kezdtek el szentelni neki, mint ami egyike napjaink legnagyobb közegészségügyi gondjainak.” Természetesen az erőszak sok nagyvárosban ölt járványos méreteket a világon.

Az egyik ok, amiért a munkáltatók szemében sok város elveszítette a vonzerejét, hogy a városi élet hanyatlik. A The Human Face of the Urban Environment című könyv ezt mondja: „A vállalatok a külvárosokba vagy külföldre költöznek, lezárva gyártelepeket, maguk mögött hagyva lepusztult vidékeket — szennyezett telkeken levő üres épületeket, ahol mérgező hulladék van elásva a földbe, és amely teljességgel alkalmatlan a hasznosításra.” Ennek eredményeként a szegény emberek sok városban olyan helyeken tömörülnek, „ahol a környezeti problémákat nagyon is könnyen figyelmen kívül hagyják — ahol tönkremennek a csatornahálózatok, nem megfelelő a víztisztítás; ahol az élősködők ellepik a szemét borította telkeket, és elözönlik a lakóhelyeket; ahol a lepusztult lakóházakban élő kisgyermekek ólomtartalmú festéket esznek a falakról . . . ; ahol úgy tűnik, hogy mindez senkit sem érdekel.” Ilyen környezetben virágzik a bűnözés, az erőszak és a kétségbeesés.

Ezenkívül a nyugati városoknak nehézséget jelent az alapvető szolgáltatások biztosítása. Még 1981-ben két író, Pat Choate és Susan Walter írt egy könyvet a következő drámai címmel: America in Ruins​—The Decaying Infrastructure (Amerika romokban hever — Korhadó infrastruktúra). Ebben kijelentették: „Amerika nyilvános létesítményei hamarabb mennek tönkre, minthogy kicserélnék azokat.” A szerzők erőteljesen felhívták a figyelmet a számtalan rozsdásodó hídra, a pusztuló utakra és a szétmálló szennyvízcsatorna-hálózatokra a főbb városokban.

Húsz évvel később az olyan városoknak, mint New York, még mindig gyengélkedő infrastruktúrájuk van. A New York Magazine egyik cikke írt a nagyszabású Harmadik Vízvezeték-beruházásról. Ez az építkezés már vagy 30 éve folyik, és a nyugati félteke legnagyobb infrastrukturális beruházásaként tartják számon. Költsége úgy 5 milliárd dollárt tesz ki. Ha elkészül, a vízvezeték több milliárd liter friss vizet fog naponta szolgáltatni New York városának. „De cserébe mindezért az elképesztően nagy ásásért — mondja az író — a vízvezeték csupán a meglevő csővezetékeket fogja helyettesíteni, hogy a század elején történt lefektetésük óta most először lehetővé váljon a kijavításuk.” A The New York Times egyik cikke szerint az, hogy felújítják a város omladozó infrastruktúrájának a többi részét — a metróit, vízvezetékrendszerét, útjait és hídjait —, hozzávetőlegesen 90 milliárd dollárba fog kerülni.

Aligha New York az egyetlen város, amelynek nehézséget jelent a szükséges szolgáltatások biztosítása. Valójában számos nagyváros bizonyult sokféle szempontból sebezhetőnek. 1998 februárjában Aucklandban (Új-Zéland) több mint két  hétre megbénult az élet egy súlyos áramszünet miatt. Melbourne (Ausztrália) lakói 13 napra melegvíz nélkül maradtak, amikor elzárták a földgázt egy erőműben történt ipari baleset miatt.

Aztán ott van a forgalmi dugók problémája, mely gyakorlatilag minden várost érint. Moshe Safdie építész ezt mondja: „Alapvető ellentét, nemegyezés húzódik meg a városok mérete és az őket kiszolgáló közlekedési rendszerek között . . . A régebbi városok építésekor még elképzelhetetlen volt, hogy a forgalom ekkora méreteket fog ölteni, ezért a belvárosokat ehhez kellett alakítani.” A The New York Times szerint az olyan városokat, mint Kairó, Bangkok és São Paulo, a forgalmi dugók „uralják”.

Mindezen nehézségek ellenére úgy látszik, nem szűnik a városokba való folyamatos özönlés. Ahogyan a The UNESCO Courier az egyik cikkében megfogalmazta, „akár jó, akár nem, úgy tűnik, a városok haladást és szabadságot ajánlanak fel, a lehetőségek ábrándképét, és ellenállhatatlanul csábítanak”. De mit tartogat a jövő a világ nagyvárosai számára? Van a nehézségeikre bármiféle valós megoldás?

[Oldalidézet az 5. oldalon]

„Az emberek erőteljes beáramlása gyakran vezet nagymértékű munkanélküliséghez és alulfoglalkoztatottsághoz”

[Kép a 7. oldalon]

A forgalmi dugók sok város számára sorscsapást jelentenek

[Kép a 7. oldalon]

Utcagyerekek milliói tartják el saját magukat

[Kép a 7. oldalon]

Sok városlakó számára a jobb élet álma beteljesületlen marad