Egy vérengző évszázad

ALFRED NOBEL úgy hitte, hogy a békefenntartáshoz halálos fegyvereket kell adni a nemzetek kezébe, hiszen így azonnal összefoghatnak, és iszonyatos pusztítást okozhatnak bárkinek, aki háborúzni akar. „Ez olyan kényszerítő erő lenne, mely lehetetlenné tenné a háborúk kitörését” — írta Nobel. Szerinte nincs az a józanul gondolkodó nemzet, mely konfliktust szítana, ha a következmények saját magára nézve katasztrofálisak lennének. De miről árulkodik az elmúlt évszázad?

Kevesebb mint 20 esztendővel Nobel halála után kitört az I. világháború, melynek során újfajta gyilkos fegyvereket vetettek be, köztük a géppuskát, a mérgező gázokat, a lángszórót, a tankot, valamint a harci repülőgépet és tengeralattjárót. Közel 10 millió katona esett el, és több mint kétszer annyi sérült meg. Az I. világháború förtelmei miatt még több figyelem terelődött a béketörekvésekre. Ekkor született meg a Népszövetség. 1919-ben a Népszövetség megalakításában kiemelkedő szerepet játszó Woodrow Wilson, az Egyesült Államok akkori elnöke kapta meg a Nobel-békedíjat.

Ám minden ahhoz fűzött remény, hogy a háborúzás egyszer s mindenkorra meg fog szűnni, összeomlott, amikor 1939-ben kitört a II. világháború, mely több szempontból még az I. világháborúnál is szörnyűbb volt. Adolf Hitler  a II. világháború alatt kibővítette Nobel krümmeli gyárát, és így ez lett Németország egyik legnagyobb lőszergyára. Több mint 9000 embert foglalkoztattak ott. A háború végén Nobel gyára teljesen megsemmisült, amikor a szövetséges hatalmak egy légitámadás során több mint ezer bombát zúdítottak az ellenség nyakába. Ironikus módon ezeket a bombákat éppen Nobel találmányainak a segítségével fejlesztették ki.

A Nobel halála utáni évszázad említésekor nemcsak két világháború jut az eszünkbe, hanem számos kisebb viszály is. Ez alatt a 100 év alatt a világot elárasztották a harci eszközök. Néhány fegyvert továbbfejlesztettek, hogy még irtózatosabb pusztításokat lehessen velük végezni. Nézzünk meg egy-két harci eszközt, melyek használata a Nobel halála óta eltelt évtizedekben terjedt el.

Kézi- és könnyűfegyverek. Ezek közé sorolják a maroklőfegyvereket, a géppisztolyokat, a gránátokat, a géppuskákat, az aknavetőket és egyéb hordozható fegyvereket is. A kézi- és könnyűfegyverekhez olcsón hozzá lehet jutni, könnyű őket karbantartani, és pofonegyszerű a használatuk.

Vajon elrettentette az embereket a háborútól az, hogy ilyen fegyverek kerültek piacra, és hogy ezek az eszközök veszélyt jelentenek a polgári lakosságnak? Egyáltalán nem! A Bulletin of the Atomic Scientists című folyóiratban Michael Klare megjegyzi, hogy a könnyűfegyverek lettek „a fő harci eszközök szinte az összes háborúban, melyet a hidegháború után vívtak”. Mi több, a közelmúltban vívott háborúk áldozatainak 90 százalékát kézi-, illetve könnyűfegyverekkel ölték meg. Egyedül az 1990-es években több mint 4 millió embernek az életét oltották ki ilyen fegyverek. Sok esetben fiatalok kezébe is adnak könnyűfegyvereket, ezek a fiatalok pedig nem kapnak előzetes katonai kiképzést, és minden lelkiismeret-furdalás nélkül áthágják a háború hagyományos szabályait.

Taposóaknák. A XX. század utolsó éveiben naponta átlagosan körülbelül 70 embert öltek vagy csonkítottak meg taposóaknák! Legtöbbjük nem katona volt, hanem polgári személy. A taposóaknákat sokszor nem azzal a céllal vetik be, hogy megöljék, hanem hogy megnyomorítsák áldozataikat, illetve hogy félelmet és rettegést keltsenek azok között, akik a saját bőrükön tapasztalják, milyen szörnyű károkat okoznak ezek a fegyverek.

Az tény, hogy az utóbbi években nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy eltávolítsák a taposóaknákat, ám egyesek szerint minden egyes eltávolított akna helyébe húszat telepítenek, és úgy becsülik,  hogy talán 60 millió taposóakna van elhelyezve szerte a bolygón. Még az sem riasztotta vissza az embereket a taposóaknák gyártásától és használatától, hogy ezek a gyűlöletes szerkezetek nem tudnak különbséget tenni egy katona és egy mezőn játszadozó kisgyermek léptei között.

Nukleáris fegyverek. A nukleáris fegyverek feltalálásával a történelem során első ízben sikerült néhány másodperc alatt totálisan megsemmisíteni egy egész várost, méghozzá úgy, hogy egyetlen katonai összecsapásra sem került sor. Szörnyű pusztítást végeztek például az 1945-ben Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák. A fény olyan elviselhetetlenül erős volt, hogy néhányan megvakultak. Mások sugármérgezést kaptak. Rengeteg embert ölt meg a tűz és az izzó hőség. A becslések szerint a két városban együttvéve megközelítőleg 300 000 ember halt meg!

Persze néhányan úgy érvelnek, hogy sok emberéletet követelt volna, ha a háborút hagyományos eszközökkel folytatják tovább, és nem bombázzák le ezeket a városokat. Ám a rengeteg halálos áldozat akkora iszonyatot váltott ki az emberekből, hogy néhányan megpróbálták befolyásolni a vezető pozícióban lévőket, hogy világszerte korlátozzák ezeknek a borzalmas fegyvereknek az előállítását. Bizony sokan attól kezdtek tartani, hogy az emberek képesek lettek önmaguk elpusztítására.

Vajon a nukleáris fegyverek létrehozásával közelebb kerültünk a békéhez? Néhányak szerint igen.  Azzal érvelnek, hogy ezeket a hatékony fegyvereket már több mint fél évszázada nem vetették be. Nobel mindenesetre tévedett abban, hogy a tömegek legyilkolására használatos fegyverek által meg lehet állítani a háborúk kialakulását, hiszen napjainkban tovább folynak a hagyományos harci eszközökkel vívott háborúk. És különben is, az Atompolitikai Bizottság szerint több ezer nukleáris fegyver van készenléti állapotba helyezve, és bármelyik pillanatban útjukra lehet indítani őket. A terrorizmus okozta súlyos gondok miatt pedig napjainkban sokan félve gondolnak arra, hogy mi lenne, ha a nukleáris anyagok „rossz” kezekbe kerülnének. De még ha „jó” kezekben vannak is ezek az anyagok, a nyugtalanság nem múlik el, hiszen egyetlen baleset termonukleáris katasztrófába sodorhatja a világot. A pusztító fegyverek szemügyre vételével nyilvánvalóvá válik, hogy Nobel nem ilyen békére gondolt.

Biológiai és vegyi fegyverek. A bakteriológiai háború halálos baktériumok — például a lépfenét okozó baktérium — bevetését jelenti, vagy olyan vírusok terjesztését, mint a himlővírus. Az utóbbi különösen veszélyes, mivel nagyon gyorsan terjed. És a vegyi fegyverek, köztük a mérges gázok is veszélyt jelentenek. Ezek a mérgező anyagok sokféle formában léteznek, és bár már évtizedekkel ezelőtt betiltották őket, a használóikat ez egyáltalán nem zavarja.

Vajon az emberek ezeknek a szörnyű fegyvereknek a láttán és a miattuk érzett veszedelem következtében úgy viselkedtek, ahogy Nobel megjövendölte? Hátrahőköltek az iszonyattól, és leszerelték hadseregeiket? Éppen ellenkezőleg, a félelem tovább fokozódott amiatt, hogy egy napon bevethetik ezeket a fegyvereket — és ki tudja, talán olyanok, akik nem is  értenek hozzájuk. Az Egyesült Államok Leszerelési és Fegyverzet-ellenőrzési Hivatalának igazgatója így nyilatkozott több mint egy évtizede: „A vegyi fegyverek szinte bárki garázsában előállíthatók; csak egy kis középiskolai kémiai ismeretre van szüksége az embernek.”

Kétség sem fér hozzá, hogy a XX. században vívott háborúkat a történelem legvéresebb konfliktusaiként tartják számon. Most, a XXI. század elején a béke még elérhetetlenebbnek tűnik, főleg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után, melyeket New Yorkban és Washingtonban hajtottak végre. „Jóformán senki nem meri feltenni a kérdést, hogy vajon a technológia nem inkább a gonoszok kezébe fog-e egyre több hatalmat adni” — írja Steven Levy a Newsweek folyóiratban. Így folytatja: „Van valakinek akár halvány fogalma is arról, hogy ha ez így van, miként lehet orvosolni a helyzetet? Tipikus emberi vonás, hogy bőszen dolgozunk mindenen, amiről úgy véljük, hogy fejlődést jelent, és csak később teszünk fel kérdéseket. Bár nem vagyunk hajlandók az elképzelhetetlenre gondolni, olyan körülményeket teremtünk, melyek pont egy ilyen esemény bekövetkeztét segítik elő.”

A történelem azt a leckét tanította meg nekünk, hogy a förtelmes robbanóanyagok és halálos fegyverek feltalálásával egyáltalán nem lett békésebb a világ. Nos, akkor a világbéke csupán álom?

[Kiemelt rész/képek a 8. oldalon]

A nitroglicerin megszelídítése

A nitroglicerin nevű sűrű, olajos, cseppfolyós robbanóanyagot Ascanio Sobrero olasz kémikus találta fel 1846-ban. Az anyag olyannyira veszélyesnek bizonyult, hogy Sobrero súlyos sérülést szenvedett, amikor egy robbanás során üvegszilánkok repültek az arcába. Idővel fel is hagyott a nitroglicerinnel való kísérletezéssel. De volt még egy gond a folyadékkal, melyre Sobrero nem talált megoldást: ha kiöntötte, és rácsapott egy kalapáccsal, csak ott robbant fel az olajos anyag, ahol az ütés érte, máshol nem.

Nobel megoldotta a problémát, amikor feltalált egy működőképes detonátort vagy indítótöltetet — kis mennyiségű robbanószert adott egy nagyobb mennyiségű másfajta robbanóanyaghoz, s így robbanást idézett elő. Majd 1865-ben előállította az első töltényt, azaz egy apró, kapszulaszerű tokot higany-fulmináttal töltött meg, és ezt belehelyezte egy nitroglicerinnel teli tartótokba, majd egy gyutacs segítségével meggyújtotta.

Ám a nitroglicerinnel való kísérletezgetés így is veszélyes volt. Még 1864-ben például öt embert ölt meg egy robbanás, mely Nobel Stockholm közelében lévő műhelyében történt. Az áldozatok között volt Nobel legifjabb öccse, Emil is. Nobel a németországi Krümmelben működő gyárát kétszer repítette a levegőbe. Az is súlyos következményeket vont maga után, hogy néhányan lámpaolajnak, cipőfényezőnek, illetve szekereik kerekének az olajozására használták a folyadékot. Ám még hegyek robbantásakor is vigyázni kellett, mert ha beszivárgott a repedésekbe, később balesetet okozhatott.

Nobel a cseppfolyós nitroglicerinből 1867-ben szilárd halmazállapotú anyagot készített úgy, hogy egy porózus, nem robbanékony anyaggal, kovafölddel keverte össze. Dinamitnak nevezte el a görög dünamisz szóból, mely ’erőt’ jelent. Noha később még hatékonyabb robbanószereket állított elő, a dinamitot tartják az egyik legkiemelkedőbb találmányának.

Nobel robbanószereit természetesen nem csak katonai célokra használták fel. Sok robbantást végeztek például a Szent Gotthárd-alagút építésekor (1872—82), a New York-i East-folyó mélyén meghúzódó sziklák robbantásakor (1876, 1885) és a görögországi Korinthoszi-csatorna kiásásakor is (1881—93). Ennek ellenére mindjárt a feltalálása után a dinamit a pusztítás és a halál eszközeként vált ismertté.

[Kép]

Egy kolumbiai rendőrkapitányság, melyet dinamittal töltött robbanószerekkel döntöttek romba

[Forrásjelzés]

© Reuters NewMedia Inc./CORBIS

[Kép a 4. oldalon]

A kevesebb mint 20 esztendővel Nobel halála után kitört I. világháború során újfajta gyilkos fegyvereket vetettek be

[Forrásjelzés]

U.S. National Archives photo

[Képek a 6. oldalon]

Taposóakna áldozatai Kambodzsában, Irakban és Azerbajdzsánban

[Forrásjelzések]

UN/DPI Photo 186410C by P.S. Sudhakaran

UN/DPI Photo 158314C by J. Isaac

UN/DPI Photo by Armineh Johannes

[Kép a 6. oldalon]

Az Atompolitikai Bizottság szerint több ezer nukleáris fegyver van készenléti állapotba helyezve, és bármelyik pillanatban útjukra lehet indítani őket

[Forrásjelzés]

UNITED NATIONS/PHOTO BY SYGMA

[Képek a 7. oldalon]

Akkor jutott a nyilvánosság tudomására, hogy mennyire iszonytatóak a vegyi fegyverek, amikor 1995-ben a tokiói metrórendszert elárasztották szaringázzal

[Forrásjelzés]

Asahi Shimbun/Sipa Press

[Kép az 5. oldalon]

UN/DPI Photo 158198C by J. Isaac