Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Híresek és hírhedtek portrékészítői

Híresek és hírhedtek portrékészítői

Híresek és hírhedtek portrékészítői

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

RAJZOLTÁL már portrét? Hát az bizony nem könnyű. Képzeld el, hogy olyan valakinek a vázlatos portréját kell elkészítened, akit most látsz először, és csak néhány percig tart a találkozás. A dolgodat az is nehezíti, hogy utána emlékezetből kell papírra vetned a megfigyelt arcvonásokat. Ráadásul 30 perc alatt kell elkészülnöd a színes krétarajzzal, amelyet egy televíziós stáb már alig vár.

A legtöbbünk képtelen lenne ilyen teljesítményre. De Nagy-Britanniában van néhány férfi és nő, akik éppen erre a feladatra specializálódtak. Kik ők? Bírósági rajzolóknak nevezik őket.

Törvény szabta korlátok

Sok bírósági ügyet élénk érdeklődéssel figyel a közvélemény, és számos országban megszokott, hogy televíziós tudósításokban és fényképes újságriportokban számolnak be az ilyen ügyekről. Nagy-Britanniában azonban más a helyzet. Ott szigorúan tilos „bármely bírósági tárgyaláson bárkiről bármiféle portré vagy vázlatos rajz készítésének kísérlete”, ami azt jelenti, hogy sem a bírókról, sem az esküdtekről, sem a tanúkról, sem a vádlottakról, sem a rabokról nem szabad képet készíteni. * Ezért van szükség a bírósági rajzolók tudására ahhoz, hogy a médiának megörökítsék a tárgyalás eseményeit.

Szerettem volna többet megtudni erről az izgalmas foglalkozásról, ezért ellátogattam Londonban egy művészeti és rajzkiállításra. Az egyik közkedvelt standnál megismerkedtem egy asszonnyal, Bethszel, aki a művészeknek ehhez a válogatott csoportjához tartozik. Először is arra voltam kíváncsi, mennyi ideje van arra, hogy a bíróságon megfigyeljen egy vádlottat.

Az idő és a cél

— A vádlott az első tárgyaláson körülbelül két percet tölt a vádlottak padján, de az nekem elég — mondja Beth. — Ennyi idő alatt meg tudom jegyezni a fej és a frizura jellegzetességeit, az orr, a szem, a száj és az ajkak formáját. Rögzítenem kell magamban az arc szélességét, a homlok magasságát és a fülcimpák méretét is, meg egyéb jellemzőket, például a szakállat vagy a szemüveget. Ez mind-mind elengedhetetlen részlet ahhoz, hogy pontos rajzot készíthessek.

Néha nehezebb dolgom van. Nemrég például egy olyan ügyet tárgyaltak, amelyben tizenketten ültek a vádlottak padján! Igaz, negyedóráig benn voltak, de nagyon kellett koncentrálnom, hogy megismerkedjem a tizenkét arccal. Jó az arcmemóriám, de évekre volt szükség ahhoz, hogy ilyen szintre fejlesszem. Amikor kijövök a tárgyalóteremből, becsukott szemmel tisztán fel kell tudnom idézni az ott látott arcokat.

— Mennyi időt szokott azzal tölteni, hogy utánanéz, mit lehet tudni azokról, akik odabent vannak? — kérdezem. Meglepő választ kapok.

— Nem vagyok riporter, én egyáltalán nem nézek utána ilyesminek. Nálam mindenki „tiszta lappal indul”; tudatosan törekszem rá, hogy ne vigyek egyéni értelmezést a munkámba. Azt próbálom rögzíteni, ami a bíróságon történik, ott pedig napról napra változhatnak az arckifejezések. Gondolnom kell rá, hogy az esküdtszék tagjai láthatják a rajzaimat — akár a tévében, akár egy országos napilapban —, és egyiküket sem akarom befolyásolni, hogy aztán úgy érezzék, a vádlottra rá van írva, hogy bűnös. Ebből a fontos szempontból a bírósági rajzolók munkája meglehetősen különbözik a portréfestőkétől.

„A nagy pillanat”

Amikor arról kérdezem Bethet, hogy mi a titka a sikerének, ezt feleli: „Egy olyan pillanatot keresek, amely jól kifejezi az eljárás hangulatát; magamban ezt »a nagy pillanatnak« hívom. Például amikor egy vádlott a kezébe temette az arcát, az nagyon jól kifejezte, hogy vesztésre áll az ügyben. Egy másik alkalommal egy asszonytól megkérdezték, hogy jó anya-e. Az arckifejezése többet mondott, mint a válasza. Az is érzésekről árulkodik, amikor valaki letörli a könnyeit egy zsebkendővel.

A bírósági rajzolónak a tárgyalás légkörét is érzékeltetnie kell, tehát le kell rajzolnia a bírót, az ügyvédeket, a hivatalnokokat, valamint a könyveket, a lámpákat és a bútorzatot. A legtöbb ember soha nem lát ilyen teljes képet, ezért érdekesnek találja. Hogy hol rajzolok? Van, amikor a sajtó számára kijelölt helyiségben, de legtöbbször valamelyik csendes lépcsőn üldögélve. Aztán vissza kell sietnem, hogy újabb arcokkal egészítsem ki a képemet, amikor behívnak egy új tanút, vagy a védőügyvéd beszédet tart.” Mosolyogva hozzáteszi még: „Hát igen, tudom, hogy sok rajzom ki van téve az ügyvédek irodáiban.”

Érdeklődéssel nézem végig a kiállított képeit. Mindegyik egy-egy bírósági ügyet juttat eszembe, melyekről az utóbbi években olvastam, híres és hírhedt személyek pereit. Úgy tíz perc múlva, amikor indulnék, Beth kedvesen átnyújt egy krétarajzot — az én portrémat.

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Skóciában nem érvényes ez a szabályozás.

[Képek a 14–15. oldalon]

Eredeti rajz egy bírósági tárgyalásról, és az újságban megjelent változata (balra)

[Forrásjelzés]

© The Guardian