Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Jehova, rám találtál!”

„Jehova, rám találtál!”

„Jehova, rám találtál!”

Nelly Lenz elmondása alapján

— Önök Jehova Tanúi? — szegeztem a kérdést a két férfinak, aki felkeresett minket az otthonunkban.

— Igen — válaszolták.

— Én is! — kiáltottam fel.

Csupán 13 éves voltam, és nem jártam a Királyság-teremben tartott összejövetelekre, a szüleim pedig nem voltak Jehova Tanúi. Miért tartottam mégis Tanúnak magam?

HA NINCSENEK Jehova Tanúi, valószínűleg meg sem születtem volna. Édesanyám akkor lett állapotos, amikor Montrealban (Québec, Kanada) lakott. Mindössze 17 éves volt. A családja mindenáron azt akarta, hogy vettesse el a kisbabát, ő pedig beadta a derekát.

Kért egy szabadnapot a munkahelyén, hogy elvégeztesse az abortuszt. Főnöke, aki Jehova Tanúja volt, valószínűleg rájött, hogy anya hova akar menni. Röviden kifejtette neki, mennyire értékes ajándék az élet (Zsoltárok 139:13–16). A kórházba tartva anya fejében ott motoszkált, amit a munkaadójától hallott. Úgy döntött, hogy megtartja a kisbabát. 1964-ben megszülettem, anya pedig árvaházba adott.

Első kapcsolat a bibliai igazsággal

Úgy kétéves lehettem, amikor anya az új férjével kivett az árvaházból. Sainte-Marguerite-du-Lac-Masson-i otthonunkban elkezdték tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival, és részt vettek a gyülekezeti összejöveteleken. Nemsokára azonban Boisbriandbe költöztünk, s a szüleim abbahagyták a tanulmányozást.

Néhány évvel később újra tanulmányozni kezdtek. Hegyeztem a fülem, amikor arról a bibliai reménységről volt szó, hogy a föld paradicsommá válik (Lukács 23:43). Nagyon megszerettem Jehovát.

Egy nap anya azt mondta, hogy nem folytatják a tanulmányozást a Tanúkkal, és nem megyünk többé a Királyság-terembe. Először örültem. Nyolcévesen időnként elég hosszúnak éreztem az összejöveteleket. Ámde aznap este, amikor Jehovához akartam imádkozni, nyugtalanság fogott el, hogy vajon meghallgat-e.

A következő vasárnap délután láttam, amint szomszédaink, akik Jehova Tanúi voltak, elmennek a Királyság-terembe. Sírni kezdtem, és ezt kérdeztem Istentől: „Az ő gyerekeik miért mehetnek az összejövetelre, én meg miért nem?” De a Zsoltárok 33:18 szavai igaznak bizonyultak: „Íme, Jehova szeme az őt félőket nézi, azokat, akik szerető-kedvességére várnak.”

Újra a Királyság-teremben

Három hét múlva átmentem a szomszédainkhoz, és azt mondtam az anyának, Lilianne-nek, hogy szeretnék eljárni az összejövetelekre. Lilianne elmagyarázta, hogy ez lehetetlen, mert az anyukám nem szeretne kapcsolatot ápolni Jehova Tanúival. Én mégis erősködtem. Hazavitt, és megkérdezte anyát, hogy elmehetek-e velük. Meglepetésemre anya megengedte ezt. Azt mondta, hogy az összejöveteleken hasznos alapelveket tanulok. Így hát minden vasárnap ott voltam a gyülekezetben.

Mintegy három éven át részt tudtam venni a gyülekezeti összejöveteleken. Ám amikor 11 éves lettem, a szüleim elváltak, és anyával elköltöztünk. Újra megszakadt minden kapcsolatom Jehova Tanúival.

Váratlan találkozás

Egy nap, amikor a házunk lépcsőjén üldögéltem, két Tanú, Eddie Besson és Don Fisher jött oda hozzám, és megkérdezték, hogy a szüleim itthon vannak-e. Amikor azt feleltem, hogy nincsenek, a két férfi sarkon fordult, és továbbindult. De utánuk rohantam, és akkor zajlott le az elején említett beszélgetés.

Érthető módon a két férfi meglepődött azon, hogy Jehova Tanújának mondom magam. Elmagyaráztam a helyzetemet, és kérleltem őket, hogy jöjjenek vissza este. Amikor közöltem anyával, hogy a Tanúk fel fognak keresni minket, nagyon feldúlt lett, és azt mondta, hogy nem tehetik be a lábukat a lakásunkba. Azt tervezte, hogy elmegy, mielőtt megérkeznek. Könnyes szemmel könyörögtem neki, hogy maradjon. Már készen állt az indulásra, amikor megszólalt a csengő, és ott állt az ajtóban Eddie Besson. Képzelhetitek, micsoda örömet éreztem, amikor anya elfogadta a bibliatanulmányozást!

Végre újból járhattam a gyülekezeti összejövetelekre! Ám nem telt bele egy év, és anya megint abbahagyta a tanulmányozást. Ez alkalommal megtiltotta, hogy bármilyen kapcsolatom legyen a Tanúkkal, és kidobott minden olyan Jehova Tanúitól kapott kiadványt, amit megtalált. Nekem viszont sikerült eldugnom egy Bibliát, egy énekeskönyvet, Az Őrtorony két bekötött évfolyamát, Jehova Tanúi két évkönyvét, valamint Az igazság, mely örök élethez vezet * című könyvet. Az utolsó tanulmányozásomon megkérdeztem Eddie Bessont, hogy mit csináljak, mert annyira szeretem Jehovát. Arra buzdított, hogy folytassam egyedül a tanulmányozást, és imádkozzak sokat. Biztosított arról, hogy Jehova törődni fog velem. Akkoriban mindössze 14 éves voltam.

Saját „összejövetelek”

Attól fogva minden vasárnap bevonultam a szobámba, és úgy csináltam, mintha az összejövetelen lennék. Az elején és a végén elénekeltem „A díjra szegezd a szemed!” című éneket, mivel ez volt az egyetlen Királyság-ének, melyre emlékeztem. Mind a mai napig nem tudom megállni sírás nélkül, amikor ezt a dalt éneklem. Áttanulmányoztam egy cikket Az Őrtorony bekötött évfolyamából, majd imával zártam az „összejövetelt”. Bár nem találkoztam a Tanúkkal, mégis éreztem Jehova közelségét.

Tizenhét éves koromban anyával Montrealba költöztünk. Nehéz éveket éltünk át, az otthonunk minden volt, csak nem a szeretet helye.

Rám találnak!

Anya egy nap elfogadta Jehova Tanúitól az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyvet. Hazaérve megpillantottam az asztalon, és belenéztem. Amikor Jehova Isten nevét megláttam benne, sírni kezdtem, és magamban így imádkoztam: „Jehova, rám találtál!”

Kapcsolatba akartam lépni keresztény testvéreimmel és testvérnőimmel. De hogyan? Anya azt mondta, hogy az egyik szomszédunk talán Jehova Tanúja. Munkába menet becsöngettem hozzá. Egy férfi szólt ki, álmos hangon. Mennyire meglepődött, amikor azt mondtam, hogy Jehova Tanúja vagyok, és meg akarok keresztelkedni! Megszervezte, hogy egy keresztény testvérnő, Josée Miron tanulmányozza velem a Bibliát. Anya viszont újra ellenezni kezdte a tanulmányozást, és közölte, hogy 18 éves koromig nem lehetek Tanú.

Család, de milyen áron?

A főnököm észrevette, hogy egyre rosszabb otthon a helyzetem. Gyakran meghívott, hogy töltsem vele és a feleségével a hétvégéket. Mivel szeretem a lovakat, sokszor lovagoltunk ki együtt. A szüleimnek tekintettem őket.

Egy nap a főnököm azzal állt elő, hogy ő és a felesége nagyon szeretnek engem, és örülnének, ha hozzájuk költöznék. Olyasmit kínált, amire mindig vágytam: szerető családot. De volt egy kikötés. Meg kell szakítanom a kapcsolatomat Jehova Tanúival. Egy hét gondolkodási időt kaptam, nekem viszont egy nap sem kellett, azonnal válaszoltam nekik. Jehova sohasem hagyott el engem, tehát én sem hagyhatom el őt.

Istennek végzett szolgálat

Az otthoni nehézségek miatt a nevelőapámhoz költöztem. Ő biztatott, hogy folytassam a tanulmányozást, majd 1983. december 17-én, 19 évesen megkeresztelkedtem. Boldog voltam, hogy a keresztelkedésem napján láthatom Eddie Bessont. Most már nem kételkedett abban, hogy Jehova Tanúja vagyok!

A nevelőapám viselkedése azonban megváltozott a keresztelkedésem után. Amikor imádkozni látott, lármázni kezdett, sőt, hozzám vágta azt, ami a keze ügyébe került! Ahhoz is ragaszkodott, hogy folytassam a tanulmányaimat, ami lehetetlenné tette volna, hogy megvalósítsam a célomat, az úttörő-, vagyis teljes idejű evangéliumhirdető szolgálatot. Végül arra kért, hogy költözzek el. Adott egy 100 dollárról szóló csekket, és azt mondta, hogy amikor majd be kell váltanom, tudatára ébredek, hogy Jehova nem gondoskodik rólam.

1986. szeptember elsején beléptem az úttörők sorába, a csekket pedig azóta sem váltottam be! Autó nélkül olykor nehéz volt a szolgálat vidéken, de a helyi gyülekezet tagjai rendkívüli mértékben támogattak, és igen segítőkészek voltak.

Később találkoztam egy kedves keresztény férfival, Ruben Lenzcel, és 1989-ben házasságot kötöttünk. Ruben jelenleg gyülekezeti vénként szolgál Miltonban (Ontario, Kanada), ahol 2002 óta élünk. Házasságunk az egyik legnagyobb ajándék, melyet Jehovától kaptam. Egészen 1993-ig folytattam az úttörőszolgálatot, amikor is megszületett első gyermekünk, Erika. Kicsivel több mint három év múlva született egy fiunk is, Mika. A magány hosszú évei után Jehova Isten olyan családdal áldott meg, mely hozzám hasonlóan nagyon-nagyon szereti őt.

Bár átmenetileg néha el voltam szigetelve Jehova népétől, sohasem szűntem meg Istenben bizakodni, és ragaszkodni a paradicsomi örök élet reménységéhez (János 3:36). Mennyire hálás vagyok Jehovának, hogy rám talált!

[Lábjegyzet]

^ 20. bek. Jehova Tanúi kiadványa.

[Kép a 15. oldalon]

A főnököm lován

[Kép a 15. oldalon]

Férjemmel, Rubennel, és a gyermekeinkkel, Erikával és Mikával