Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Sertão, ahol a kecskék nélkül nincs élet

Sertão, ahol a kecskék nélkül nincs élet

Sertão, ahol a kecskék nélkül nincs élet

AZ ÉBREDJETEK! BRAZÍLIAI ÍRÓJÁTÓL

MINTEGY tízmillió kecske kóborol a sertãón *, azon a száraz vidéken, mely Brazília északkeleti részén több mint 1 000 000 négyzetkilométernyi területet ölel fel. A nyár itt kilenc hónapig tart. Ebben az időszakban felhőtlen az ég, fullasztó a hőség, valamint kiég és megrepedezik a föld. A folyók kiszáradnak, a fák lehullatják leveleiket, a szél forró és száraz, a háziállatok pedig szabadon bolyonganak, hogy felkutassák a még megmaradt gyenge növényzetet.

A Brazíliában honos kecskék azonban egyáltalán nem törődnek a szárazsággal. A legnagyobb aszály idején a szarvasmarhacsordák és a juhnyájak megfogyatkoznak, azonban a kecskék száma növekszik. Hogyan képesek a kecskék életben maradni?

A fennmaradásukat elősegítő szájszerkezet

Sokan, akik a sertãón élnek, azt mondják, hogy a kecskék mindent megesznek, még csizmákat, nyergeket és ruhákat is. João Ambrósio professzor, aki Brazília északkeleti részén, Sobral városában az Állami Kecskekutató Központ egyik kutatója, megerősíti, hogy a kecskék még a látszólag emészthetetlen dolgokon is életben tudnak maradni, egyebek között több mint hatvan növényfaj gyökerén, száraz levelein és kérgén. Más háziállatok, például a szarvasmarha táplálására majdhogynem csak a fű alkalmas.

A kecske már annak is sokat köszönhet, hogy nem annyira válogatós, de ami még inkább a javára válik, az a szájszerkezete. Ambrósio rámutat, hogy a szarvasmarha a nyelvével nyalábolja fel táplálékát, és képtelen kiválogatva a szájába venni a leveleket vagy egy növény kérgét. A kecskék ellenben kis szájukkal, rugalmas ajkaikkal és éles fogukkal választják ki, majd tépik le egy növény legtáplálóbb részeit. Mivel még a gyér növényzetű helyen is meg tudja keresni táplálékát, a kecske hírhedtté vált arról, hogy képes elpusztítani egy vidék növényzetét. „Az ember felelős ezért, aki arra kényszeríti a kecskét, hogy ilyen körülmények között éljen. A kecske csupán igyekszik életben maradni” — mondja Ambrósio.

Megéri kecskét tartani

Nem meglepő, hogy a szívós hazai kecskék jelentős szerepet játszanak a sertãón végzett gazdálkodásban, mely az alapszükségleteket hivatott kielégíteni. Sok családnak a kecskék fontos fehérjeforrást jelentenek. Mivel a marhahús drága, a sült vagy főtt kecskehús és a buchada (a kecske gyomrába töltött rizses pacal) megszokott ételnek számít. A kecske bőrét eladják a bőrfeldolgozó üzemeknek, hogy többletkeresetre tegyenek szert. Így végszükség esetén a kecskéből könnyen lehet pénzhez jutni, hogy gyógyszert vagy más létszükségleti cikket vásárolhassanak.

Egy további előny, hogy a kecskék gyakorlatilag maguktól felnevelődnek. A nap folyamán a kis nyájak együtt legelnek a bekerítetlen caatingán, vagyis a bozótos erdőben. Alkonyatkor, felismerve pásztoruk hangját, a kecskék engedelmesen visszatérnek a saját karámjukba. A gazdálkodó rendszerint csak a párzási időszakban avatkozik be a nyáj életébe. Ilyenkor kiválasztja, hogy melyik kecskéket fogja levágni, gondját viseli a betegeknek, és megbélyegzi a fiatalokat. Olyan könnyű kecskét nevelni, hogy még a városlakók is gyakran tartanak néhány kecskét a hátsó kertjükben, vagy a helyi törvények ellenére kiengedik őket, hogy kóboroljanak a városban. Nem szokatlan látvány, amint egy kecske legelészik a város főterén.

Az évszázados tapasztalat bebizonyította, hogy megéri kecskét tartani, főleg a kistermelőknek. Nyolc kecske felnevelése ugyanannyi munkával jár, és ugyanakkora földterület kell hozzá, mint egyetlen szarvasmarha felneveléséhez. Ha mondjuk egy gazdálkodónak van öt tehene, és az egyik elpusztul, akkor elveszítette a csordája 20 százalékát. De most tegyük fel, hogy az 5 tehene helyett 40 kecskét nevel. Mindez ugyanakkora munkával jár, és ugyanakkora földdarab kell hozzá. Egy kecske elpusztulása csupán 2,5 százalékos veszteséget jelentene. Érthető, hogy miért tekinti egymillió brazíliai család a kecskéket valamiféle biztosítási befektetésnek a szárazság és a silány termés ellensúlyozására.

Kemény munkára ösztönöz

Bahia állam ad otthont a legnagyobb kecskenyájak némelyikének, melyekben több ezer állat él. Uauában, egy kisvárosban, az állam központjától mintegy 800 kilométerre az ország belseje felé, állítólag minden lakosra 5 kecske jut. Valójában az egész közösség a kecsketartásból vagy az azzal kapcsolatos tevékenységekből tartja el magát. A helyiek gyakran megjegyzik viccesen: „Uauában a kecskék tartják az embereket, és nem az emberek a kecskéket.”

Az első kisgidák májusban születnek, körülbelül öt hónappal a párzási időszak után. A lelkes kecskepásztorok hajnal négy órától este hét óráig dolgoznak: összeterelik, megitatják, felkutatják az elkóborolt és veszélyben levő kicsiket. Az ügyes pásztorok lasszóval több száz nőstény kecskét fognak be, és naponta megfejik őket, hogy a kicsik nehogy olyan sok tejet szopjanak, hogy belepusztuljanak. Oda kell figyelni a sérülések és a bögölycsípésből eredő fertőzések kezelésére is, mivel a csípések apró lyukakat ejtenek a kecske bőrén, ami csökkenti az eladási árát.

Így gondoskodni a kecskékről szeretetteljes munka, de nem teljesen önzetlen. Uauában és más vidéki helységekben a hagyományos quarteação (negyedelési) fizetési rendszert használják, így adják meg bérüket a szorgalmas pásztoroknak. Egy-egy párzási időszak után a született kisgidák közül minden negyediket megkapják, és ha a nyáj tulajdonosa még nagylelkűbb, akkor minden harmadikat odaadja. Mindegyik kiskecske egy számot kap, és a számokat találomra húzzák ki egy csészéből. Mivel így sántára és egészségesre, valamint kövérre és soványra egyaránt eshet a választás, a pásztorok úgy gondoskodnak a nyájról, mintha a sajátjuk volna.

Hogyan lehetne növelni a hasznot?

A brazíliai kecskék azoknak a kecskéknek a leszármazottai, amelyeket az európai telepesek hoztak ide az 1500-as évek elején. De általában kisebbek és kevesebb tejet adnak, mint európai őseik.

A brazíliai canindé például jóval kevesebb mint egy liter tejet ad naponta, míg európai rokona, a házikecske akár négy litert is. Évtizedeken át sok gazdálkodó és agronómus álma egyaránt az volt, hogy a hazai kecskék szívósságát ötvözzék külföldi rokonaik bőséges tejhozamával. Így „a szegény ember tehene”, ahogy sokan a kecskét nevezik, a sertãón gazdálkodók aranyává válna.

A hazai kecskék keresztezése külföldi kecskékkel gyors megoldásnak bizonyult az állatok méretének és tejhozamának növelésére. Brazília északkeleti részén, Paraíba állam egyik mezőgazdasági kutatóintézetében sikeresen kereszteztek hazai kecskéket olaszországi, németországi és angliai változatokkal. Ennek eredményeként nagyobb testű állatok születtek, melyek jól tűrik a szárazságot, és több tejet adnak. Azok a változatok, melyek korábban egy liternél is kevesebb tejet adtak naponta, most már 2-4 litert adnak.

A sobrali kutatóintézet hasonlóan jövedelmező felfedezésre jutott, melyet még olcsóbb megvalósítani. A kutatók megfigyelték, hogy a kecskék kedvelik bizonyos fák leveleit. Ezek a levelek azonban csak akkor elérhetők a kecskéknek, amikor a fa nyugalmi szakaszában lehullatja a leveleit. Ahhoz, hogy ezt a táplálékforrást megnöveljék, bizonyos fákon adott magasság fölött levágták az összes ágat. Ezzel arra kényszerítették a fát, hogy alacsonyabban hozzon ágakat, melyeket aztán a kecskék elérnek. Mi lett az eredmény? Négyszeresére növekedett azoknak a kecskéknek a súlya, amelyek a különlegesen előkészített területeken legeltek.

Az ilyen újítások ellenére a kisebb nyájak gazdái még így is szembenéznek egy olyan gonddal, melyet a tudomány képtelen megoldani. Miről van szó? Nos, egy gazdálkodó ezt mondja: „A kecskék hozzászoknak azokhoz az emberekhez, akik törődnek velük, és a házi kedvenceik lesznek. Ezért igen nehéz a gazdának, hogy levágjon közülük akár egyet is.” A gazdák egyszerűen nem akarnak megválni kedvenceiktől. Talán ez egy újabb oka annak, hogy a kecskék életben tudnak maradni ezen a vidéken.

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. A portugál telepesek valószínűleg desertãónak, azaz nagy sivatagnak hívták ezt a vidéket, mert Észak-Afrika sivatagjait és szavannáit juttatta eszükbe.

[Kiemelt rész/kép a 27. oldalon]

Mi az igazság a kecsketejről?

Sokan azt mondják, hogy nehéz megemészteni, míg mások szerint kellemetlen szaga van. De ne higgyünk a kecsketejről szóló rémhíreknek. Ha nehézségeink vannak a tehéntej megemésztésével, akkor az orvosunk kecsketejből készült termékeket javasol megoldásként. Bár ez a tej gazdagabb fehérjékben és zsírban, a benne levő zsírcseppek kisebbek, és könnyebb őket megemészteni. És mit mondhatnánk a szagáról?

A kecsketej valójában szagtalan. Ha erős, kellemetlen szagot érzünk, akkor az azért lehet, mert a kecskét nem higiénikus körülmények között fejték, vagy mert egy hím kecske volt a közelben. A hím szarva mögött található illatmirigy olyan hormont termel, mely vonzza a nőstényeket. Ennek a hormonnak a szagát minden átveszi, amihez a hím kecske hozzáér.

[Forrásjelzés]

CNPC–Centro Nacional de Pesquisa de Caprinos (Sobral, CE, Brasil)

[Térkép a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A „sertão”

[Kép a 26. oldalon]

A kecske csodálatosan megtervezett szájával választja ki egy növény legjobb részeit

[Forrásjelzés]

Dr. João Ambrósio–EMBRAPA (CNPC)

[Képek forrásának jelzése a 25. oldalon]

Térkép: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.; kecskék: CNPC—Centro Nacional de Pesquisa de Caprinos (Sobral, CE, Brasil)