Tönkretett földünk
Tönkretett földünk
KÉT híres felfedező, Meriwether Lewis és William Clark 1805-ben eljutott a Columbia folyóig, mely a mai Washington állam területén található. * Nem is annyira a folyóra figyeltek fel, hanem arra, hogy milyen tömérdek lazac úszkál benne. „Szinte hihetetlen, hogy mennyi hal van itt — jegyezték fel a naplójukba. — Olyan tömegben úsznak lefelé, és olyan rengeteg sodródik ki a partra, hogy az indiánoknak csak össze kell gyűjteniük, fel kell darabolniuk és a faállványaikon meg kell szárítaniuk őket.” Képzeljük csak el! Annyi volt a lazac, hogy az indiánok tüzelőnek szárították meg őket!
Ma már teljesen más a helyzet. „A tudósok már több mint tíz éve tisztában vannak azzal, hogy a halak gyorsabban fogynak az óceánból, mint ahogy pótlódnak” — jelenti ki a Newsweek egyik tudósítása. Például úgy becsülik, hogy az Atlanti-óceán északi részén a vadon élő lazacpopuláció 90 százaléka eltűnt.
De nemcsak a halkészletek vannak fogytán. Elképesztő ütemben éljük fel a természeti erőforrásokat, például a fosszilis tüzelőanyagokat, az ásványokat és az erdőket. A Természetvédelmi Világalap arról számol be, hogy 1970 és 1995 között a föld természeti erőforrásainak a 30 százaléka felemésztődött. A föld kincseinek a kiaknázása gyakran balul üt ki, mivel az alkalmazott módszerek tönkretehetik a természetes élőhelyeket.
Némelyek úgy érvelnek, hogy mivel az ember okozta ezeket a nehézségeket, meg is tudja oldani őket. Példaként hozhatják fel, hogy az utóbbi években számos fejlett városban csökkent a légszennyezettség mértéke. Vajon az ilyen felcsillanó reménysugarak azt mutatják, hogy az emberiség ura a helyzetnek?
[Lábjegyzet]
^ 2. bek. Lewist és Clarkot azért küldték ki, hogy derítsék fel a Mississippitől nyugatra vásárolt területet, és készítsenek róla térképet.
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
© Kevin Schafer/CORBIS