A spanyol Armada végzetes útja

AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

TÖBB mint négy évszázaddal ezelőtt két hadiflotta csapott össze a keskeny La Manche csatornán. A csata protestánsok és katolikusok között folyt, és része volt annak a küzdelemnek, mely a protestáns I. Erzsébet angol királynő és a római katolikus II. Fülöp spanyol király seregei között dúlt a XVI. században. Az akkor élők számára „az angol és a spanyol flotta ütközete a csatornán élet-halál harc volt a világosság és a sötétség erői között” – olvasható egy könyvben (The Defeat of the Spanish Armada).

A kor angol megfigyelői azt mondták a spanyol Armadáról, azaz nagy hadiflottáról, hogy az „a legnagyobb tengeri haderő, melyet valaha láttak a nyílt tengeren”. Az Armada szóban forgó útja azonban végzetes tévedésnek bizonyult, kivált annak a sok ezer embernek, aki elvesztette az életét. Mi volt a cél, és miért nem sikerült elérni?

Mi volt a tervezett támadás célja?

Angol kalózok már évek óta fosztogattak spanyol hajókat, és Erzsébet angol királynő tevékenyen támogatta a spanyol uralom elleni holland lázadást. Ráadásul a katolikus II. Fülöp kötelességének érezte, hogy segítsen az angol katolikusoknak megtisztítani az országukat az erősödő protestáns „eretnekségtől”. Ez volt az oka annak, hogy az Armada hajóin mintegy 180 pap és vallási tanácsadó is utazott. Sőt, amikor az Armada legénysége egybegyűlt, mindenkinek gyónnia és áldoznia kellett.

Spanyolország és a király vallásos érzülete Pedro de Ribadeneyra befolyásos spanyol jezsuitában testesült meg, aki kijelentette: „Urunk, az Isten, akinek az ügyét és legszentebb hitét védelmezzük, előttünk fog járni,  és egy ilyen kapitánnyal nincs mitől félnünk.” Ami az angolokat illeti, ők abban reménykedtek, hogy a döntő győzelem megnyitja az utat, hogy a protestáns eszmék gyorsan elterjedhessenek Európában.

A spanyol király haditerve jól áttekinthetőnek tűnt. Azt az utasítást adta az Armadának, hogy hajózzon fel a La Manche csatornán, majd vegye fel Parma hercegét és 30 000 tapasztalt katonáját, akik Flandriában * állomásoztak. Az egyesített erők aztán keljenek át a csatornán, szálljanak partra Essexnél, és meneteljenek Londonba. Fülöp feltételezte, hogy lesznek olyan angol katolikusok, akik elpártolnak protestáns királynőjüktől, és átállnak az ő seregébe.

Fülöp tervébe azonban súlyos hibák csúsztak. Miközben az isteni gondviselésre épített, megfeledkezett két jelentős akadályról: az angol flotta erejéről, és arról, hogy nem lesz könnyű egyesíteni haderejét Parma hercegének csapataival, ha nincs biztonságos kikötő erre a célra.

Hatalmas, de lomha flotta

Fülöp Medina-Sidonia herceget nevezte ki az Armada főparancsnokának. Igaz, neki a tengeren nem volt sok tapasztalata, de ügyes szervező volt, és rövid időn belül együttműködésre bírta a tapasztalt hajóskapitányait. Együtt kialakítottak egy hadsereget, és a tőlük telhető legjobb módon ellátták az óriási flottát élelemmel és vízzel. Aprólékosan kidolgozták a jeleket, a hajózási parancsokat és az alakzatokat, hogy a nemzetközi sereg egységesen tudjon működni.

Az Armada, melyhez 130 hajó tartozott, fedélzetükön csaknem 20 000 katonával és 8000 tengerésszel, végül 1588. május 29-én hajózott ki Lisszabon kikötőjéből. Ámde az ellenszél és egy vihar miatt kénytelenek voltak megállni La Coruñánál, Spanyolország északnyugati részén, hogy javításokat végezzenek a hajókon, és élelmet meg vizet vegyenek fel. Medina-Sidonia herceget aggasztotta, hogy nem kielégítőek a készletei, és az emberei között betegség ütötte fel a fejét, ezért levélben őszintén a király elé tárta kételyeit az egész vállalkozással kapcsolatban. Fülöp ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy a főparancsnoka hajtsa végre a tervet. A lomha flotta tehát folytatta útját, és két hónappal a lisszaboni indulása után végre eljutott a La Manche csatornáig.

 Csaták a La Manche csatornán

Mikor a spanyol flotta elérte a délnyugat-angliai Plymouth partjait, az angolok már ott várakoztak. Mindkét oldalon hasonló számú hajó volt, de a felépítésükben eltértek egymástól. A spanyol hajók nagyon kiemelkedtek a vízből, és a fedélzetükön egymást érték a rövid lőtávolságú ágyúk. Mivel a hajóorrnál és a hajófarnál tornyok voltak, úszó erődöknek látszottak. A spanyol haditengerészeti taktikához hozzátartozott, hogy az embereik az ellenséget a saját hajóik fedélzetén győzik le. Az angol hajók alacsonyabbak és gyorsabbak voltak, és több olyan ágyújuk volt, mely messzire hordott. A kapitányaik azt tervezték, hogy nem mennek közel az ellenséghez, hanem a távolból semmisítik meg a spanyol hajókat.

A spanyol flotta főparancsnoka félhold alakzatba rendezte hajóit a mozgékonyabb és nagyobb tűzkapacitású angol flotta ellen védekezve. Az alakzat két végét a legerősebb hajók védték, melyekre a legmesszebbre hordó ágyúk voltak felszerelve. Bármerről közelített az ellenség, az Armada szembefordulhatott vele, akárcsak egy kafferbivaly, mely a közeledő oroszlán felé mutatja a szarvait.

A két flotta a La Manche csatorna teljes hosszában hadban állt egymással, és két kisebb csatára került sor. A spanyolok védekező alakzata hatékonynak bizonyult, és az angolok egyetlen spanyol hajót sem tudtak elsüllyeszteni nagy lőtávolságú ágyúikkal. Az angol hajóskapitányok arra jutottak, hogy valahogyan meg kell bontaniuk az alakzatot, és lőtávolságnyira meg kell közelíteniük a spanyol hajókat. Augusztus 7-én nyílt erre alkalmuk.

Medina-Sidonia herceg a kapott parancsnak engedelmeskedve elvezette az Armadát arra a helyre, ahol találkozniuk kellett Parma hercegével és a csapataival. Miközben üzenetet várt Parma hercegétől, kiadta a parancsot, hogy a flotta horgonyozzon le a franciaországi Calais közelében. Mivel a spanyol hajók így könnyen támadhatóvá váltak, az angolok nyolc felgyújtott hajót küldtek közéjük. A legtöbb spanyol kapitány kétségbeesetten menekült hajójával a veszély elől, majd az erős szél és áramlás északra sodorta őket.

Másnap hajnalban került sor a döntő ütközetre. Az angol flotta közelről lőtte a spanyol hajókat, így legalább hármat elpusztított, sok másikat pedig megrongált. Mivel a spanyoloknak nem volt elég muníciójuk, tehetetlenül állták a támadást.

Egy heves vihar miatt az angoloknak meg kellett szakítaniuk a támadásukat másnapig. Reggelre az Armada visszarendeződött a félhold alakzatba, és bár fogytán volt a lőszere, szembefordult az ellenséggel, harcra készen. De mielőtt az angolok  tüzet nyithattak volna, a spanyol hajókat a szél és az áramlatok feltartóztathatatlanul a hollandiai Zeeland homokos partjai felé sodorták, ahol odaveszhettek volna.

Mikor már reménytelennek tűnt a helyzet, megfordult a szél, és észak felé vitte az Armadát, a nyílt tenger biztonságos vizeire. Csakhogy a Calais felé vezető utat elzárta az angol hajóraj, és a szél még mindig észak felé űzte a megrongálódott spanyol hajókat. Medina-Sidonia herceg úgy látta, hogy nincs más választása, mint lemondani a küldetéséről, és megmenteni annyi hajót és embert, amennyit csak lehet. Úgy határozott, hogy Skóciát és Írországot megkerülve visszatér Spanyolországba.

Viharok és hajótörések

Az Armada sérült hajói számára gyötrelmes volt a hazafelé vezető út. Alig volt élelem, és a lyukas hordókban kevés víz maradt. Az angol támadások számos hajóban súlyos károkat okoztak, és kevés volt igazán biztonságos. Ráadásul Írország északnyugati partjánál az Armada heves viharokba keveredett, melyek két hétig tartottak. Egynémely hajó nyomtalanul eltűnt, míg mások zátonyra futottak a part közelében.

Az Armada első hajói végül szeptember 23-án futottak be nagy nehezen az észak-spanyolországi Santander kikötőjébe. Körülbelül hatvan hajó és a Lisszabonból indulóknak mindössze a fele tudott hazatérni. Több ezren a tengerbe fulladtak. Sokan mások belehaltak a sérüléseikbe vagy valamilyen betegségbe a hazafelé vezető úton. De még a spanyol partokig eljutó túlélők szenvedései sem értek véget.

A már idézett könyv megjegyzi, hogy több hajó legénységének „nem volt semmi élelme, és egész egyszerűen éhen pusztult”, pedig már lehorgonyoztak egy spanyol kikötőben. A könyv azt is leírja, hogy egy másik kikötőben, Laredóban az egyik hajó azért futott zátonyra, „mert nem maradt elég ember rajta, aki leengedhette volna a vitorlát, és kivethette volna a horgonyt” (The Defeat of the Spanish Armada).

A vereség jelentősége

Az Armada veresége felcsillantotta a reményt az észak-európai protestánsok előtt, jóllehet a vallásháborúk változatlan hevességgel folytatódtak. Ezek a protestánsok a győzelmükben bizonyítékot láttak Isten helyeslésére, amiről egy holland emlékérem is tanúskodik. A felirata így szól: Flavit יהוה et dissipati sunt 1588 (Rájuk fújt Jehova, és szétszóródtak, 1588).

Idővel Nagy-Britannia világhatalommá nőtte ki magát, ahogyan egy könyv megjegyzi: „Nagy-Britannia 1763-ban emelkedett fel mint a világ legfőbb kereskedelmi és gyarmattartó hatalma” (Modern Europe to 1870). Igen, egy másik könyv szavai szerint „a brit birodalom 1763-ban úgy uralta a világot, mintha Róma újra életre kelt volna, és elterjeszkedett volna” (Navy and Empire). Később Nagy-Britannia egyesült korábbi gyarmatával, az Amerikai Egyesült Államokkal, így létrejött az angol–amerikai világhatalom.

A Biblia tanulmányozói lebilincselőnek érzik a politikai világhatalmak felemelkedését és bukását, mivel a Szentírás sokat foglalkozik az egymást követő világkormányzatokkal, név szerint Egyiptommal, Asszíriával, Babilóniával, Méd–Perzsiával, Görögországgal, Rómával és végül az angol–amerikai világhatalommal. A Biblia tehát több világhatalom felemelkedését és bukását jó előre megjövendölte (Dániel 8:3–8, 20–22; Jelenések 17:1–6, 9–11).

Visszatekintve nem kérdéses, hogy nagy jelentőséggel bír az, hogy 1588 nyarán meghiúsult a spanyol Armada hódító terve. Közel 200 évvel az Armada veresége után Nagy-Britannia világhatalom lett, és aztán döntő szerepet játszott különböző bibliai próféciák beteljesedésében.

[Lábjegyzet]

[Ábra/térkép a 26–27. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A spanyol Armada útja

— A hadjárat útvonala

–– Hazatérés

X Csaták

SPANYOLORSZÁG

Lisszabon

La Coruña

Santander

FLANDRIA

Calais

SPANYOL NÉMETALFÖLD

EGYESÜLT TARTOMÁNYOK

ANGLIA

Plymouth

London

ÍRORSZÁG

[Kép a 24. oldalon]

II. Fülöp király

[Forrásjelzés]

Biblioteca Nacional, Madrid

[Kép a 24. oldalon]

I. Erzsébet királynő

[Kép a 24–25. oldalon]

Medina-Sidonia herceg volt a spanyol Armada főparancsnoka

[Forrásjelzés]

Cortesía de Fundación Casa de Medina Sidonia

[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]

Museo Naval, Madrid