Isten segítségével felülkerekedtem a próbáimon

Vazir Aszanov elmondása alapján

Kiugrottam az ágyból, a Bibliát a derekamra kötöttem, és gyorsan felöltöztem. Mielőtt kimásztam az ablakon, összefogtam egy halom ruhát, ráraktam az ágyamra, és rátettem a takarómat, hogy úgy nézzen ki, mintha még aludnék. Aztán a Királyság-terembe rohantam, és imádkoztam Istenhez, hogy legyen velem. Ez 1991-ben történt, amikor 14 éves voltam.

A MAI Kazahsztán egyik délen fekvő városában születtem. Az ország akkor egyike volt a Szovjetunió 15 köztársaságának. Kurdok vagyunk, és a szüleim és a rokonaim úgy neveltek fel, hogy higgyek abban, hogy a jövőben a kurdok egyik vezetője és szabadítója lehetek. Annyira gyűlöltem a kurdok ellenségeit, hogy még ölni is kész lettem volna, csak hogy megszabadítsam a népünket az elnyomástól.

Az 1980-as évek vége felé anya, az öcsém és én elkezdtük tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Apa azonban megtiltotta, hogy keresztényekkel jöjjünk össze. Én mégis folytattam a tanulmányozást. Egy kurd családban szinte elképzelhetetlen, hogy valaki ne engedelmeskedjen a családfőnek. Szerettem apát, de szerettem az újonnan megismert bibliai igazságokat is.

Ellenállás otthon és az iskolában

Egyszer az egyik tanárom meglátta az iskolatáskámban Az Őrtorony folyóiratot, és elmondta a szüleimnek. Dühében apa annyira megvert, hogy ömlött a vér az orromból. „Még mindig jársz abba a vallásba?” – ordította.

Ez után az eset után apa bejelentette, hogy már nem tekint a fiának. Ez nagyon fájt! Ezzel egy időben sok iskolatársam kerülni kezdett, néhányan pedig sértegettek mások előtt. A tanárok rosszabb jegyet adtak, és sokszor gúnyoltak az órákon a hitem miatt, hogy rám erőltessék az ateista nézeteiket.

Mindennek ellenére igyekeztem jelen lenni a keresztény összejöveteleken, és megosztani másokkal az új hitemet. Valamivel később apa megtudta, hogy továbbra is tartom a kapcsolatot a Tanúkkal, és olvasom a Bibliát. Az egyik vasárnap ürügyet kerestem arra, hogy elmehessek otthonról, és így ott lehessek az összejövetelen. Apa azonnal ágyba parancsolt. Ellentmondást nem tűrően ezt mondta: „Ezentúl minden vasárnap ilyenkor az ágyban lássalak!” Súlyos következményekkel fenyegetett, ha nem fogadok szót neki, és biztos voltam benne, hogy komolyan is gondolja.

Könnyek között könyörögtem Jehovához, az igaz Istenhez, hogy lágyítsa meg apa szívét, de apa hajthatatlan maradt. Eszembe jutottak az izraeliták, akik az egyiptomiak elnyomása alatt éltek. Apa viselkedése a fáraóra emlékeztetett,  aki nem engedte el az izraelitákat, hogy Jehovát imádják (2Mózes 5:1, 2).

Döntések

Az egyik vasárnap úgy döntöttem, hogy elmegyek az összejövetelre. Az ágyon feküdtem, és csendben imádkoztam Jehovához. Majd kiugrott a szívem a helyéről. Amikor a szüleim bejöttek a szobába, úgy csináltam, mintha aludnék. Apa büszkén ezt mondta: „Látod, milyen engedelmes fiam van?” Aztán adott egy puszit, és csöndesen kimentek. Közben egyfolytában könyörögtem Jehovához.

Miután a szüleim kimentek a szobából, az történt, amit a bevezetőben már említettem. Felpattantam, kivettem az ágyam alól a cipőmet, felhúztam, és kiugrottam az ablakon. A kétórás összejövetel gyorsan eltelt, és azon gondolkoztam, hogy mi fog történni, amikor hazaérek. Bár anya észrevette, hogy nem én, hanem a ruháim vannak a takaró alatt, szerencsére nem mondta el apának. De figyelmeztetett, hogy máskor nem fogja elhallgatni az ilyesmit előle.

1992-ben azt mondtam a szüleimnek, hogy egy barátom egy különleges ünnepségen fog részt venni, és engem is meghívott. Ez a különleges esemény tulajdonképpen Jehova Tanúi kongresszusa volt. A kongresszust Taraz városában tartották, amely körülbelül 100 kilométerre van Karatautól, az otthonunktól. Ott akartam megkeresztelkedni annak jelképeként, hogy átadtam az életemet Jehovának. Megkérdeztem anyát, hogy elvehetnék-e egy vödör napraforgómagot a fészerből. Megpirítottam, és eladtam a piacon. Ebből lett annyi pénzem, hogy el tudtam menni a kongresszusra.

Amikor hazaértem, apa megkérdezte, hogy jól éreztem-e magam a barátommal. Biztosítottam arról, hogy igen. Éreztem Jehova támogatását, mert apa nem kérdezgetett tovább. Nagyon sokat jelentettek nekem a Példabeszédek 3:5, 6 szavai: „Bízzál Jehovában teljes szívedből, és a magad értelmére ne támaszkodj. Minden utadban vedd figyelembe őt, és akkor ő fogja egyengetni ösvényeidet.”

Meggyengül a szellemiségem

Apa a keresztelkedésem után is ellenséges maradt. Mivel továbbra is jártam a Tanúk összejöveteleire, nagyon megvert mások előtt is, és akkor is, amikor csak ketten voltunk. Szinte mindennap megaláztak, és mindenáron el akarták érni, hogy feladjam a hitemet. Sokszor sírtam. Kazahsztán akkoriban vált le a Szovjetunióról és nyerte el a függetlenségét. A szüleim meg a rokonaim arról győzködtek, hogy politikusként sok jót tehetnék. Azt gondolták, hogy kihagyom életem nagy lehetőségét.

A bátyám eredményes sportoló volt, és apa sokszor mondta, hogy kövessem a példáját. 1994 vége felé már én is sportoltam. Fociztam és tornáztam, és az adottságaimnál fogva kis idő múlva már díjakat nyertem. Elkezdtem jogot tanulni, hogy ha kell, ki tudjak állni a kurdok érdekeiért. Sőt, még a politika is felkeltette az érdeklődésemet, és megfordult a fejemben, hogy alakítok egy kurd ifjúsági pártot. Apa most már büszke volt rám.

„Te nyertél, apa”

Mivel meggyengült a szellemiségem, már nem olvastam a Bibliát, és nem jártam Jehova Tanúi összejöveteleire. Azzal vigasztaltam magam, hogy ha majd egy kicsit idősebb leszek, újra szolgálni fogom Jehovát. Egyszer apa megkérdezte, hogy járok-e még Jehova Tanúihoz. „Nem. Te nyertél, apa – válaszoltam. – Most boldog vagy?” Ezt hallva apa nagyon örült. „Végre most már a fiam vagy!” – mondta büszkén.

 Két évig nem jártam összejövetelekre, noha időnként szerettem volna elmenni. De a szégyen visszatartott. Úgy éreztem, hogy a gyülekezetben nem értenék meg a helyzetemet.

De meg voltam győződve arról, hogy Jehova szolgálatánál nincs jobb. „Szeretem Jehovát!” – mondogattam sokszor magamnak. Aztán apa elkezdett erősködni, hogy tanuljak tovább, és menjek egyetemre. Beadtam a derekam, és még azt is megígértem neki, hogy kiváló eredménnyel fogok végezni. Titkon viszont abban reménykedtem, hogy ha elmegyek az egyetemre Almatiba, ebben a Kazahsztán déli részén fekvő nagy, modern városban megtalálom a Tanúkat.

Kedvező változások

Röviddel azután, hogy elkezdtem Almatiban az egyetemi tanulmányaimat, találkoztam két Tanúval, akik éppen az utcán tanúskodtak. Odajöttek hozzám, és megkérdezték, hogy szerintem ki uralja a világot.

„Sátán, az Ördög, Jehova és az emberiség ellensége” – válaszoltam (2Korintusz 4:3, 4). Elmondtam nekik, hogy megkeresztelt Tanú vagyok, de tétlen lettem.

1996 vége felé ismét tanulmányozni kezdtem a Bibliát a Tanúkkal. Néhány tanulmányozás után újra teljes szívemből szerettem volna szolgálni Jehovát, és ettől fogva részt vettem Almatiban a Tanúk minden tevékenységében. 1997 szeptemberében úttörő, vagyis teljes idejű szolga lettem.

Egy év múlva apa meglátogatott. Elé szaladtam, és megöleltük egymást. Kérte, hogy bocsássak meg neki azért, hogy hosszú évekig csúnyán viselkedett velem. Bevallotta, hogy félreértett engem is, és a vallásomat is. „Apa! Nagyon szeretlek!” – mondtam neki.

Annyira boldog voltam, hogy apa elfogadott néhány bibliai kiadványt, és hogy kért egy Bibliát is, mert el akarta olvasni az elejétől a végéig! Egy év múlva újra meglátogatott, ekkor már anyával együtt. A Királyság-teremben a különböző nemzetiségű emberek szívélyesen üdvözölték őket, odamentek hozzájuk, és bemutatkoztak nekik. Ez nagyon nagy hatással volt apára, és elkezdte lelkesen olvasni a Tanúk kiadványait.

Gazdag áldások

2001 szeptemberében feleségül vettem egy csodálatos orosz lányt, Jelenát. 1997-ben keresztelkedett meg, és 2003 májusától úttörő. Nagy örömünkre megtudtuk, hogy a szüleim elkezdték tanulmányozni a Tanúkkal a Bibliát, és szépen haladnak előre. Igazából addig nem is tudtam elhinni az egészet, amíg apa szájából nem hallottam. Telefonon azt mondta, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten!

Nagyon boldoggá tesz, hogy itt, Almatiban sok, külföldről érkezett emberrel tanulmányozhatom a Bibliát, például irániakkal, kínaiakkal, pakisztániakkal, szíriaiakkal és törökökkel. Nemrégiben egy iráni pap arra kért, hogy tanulmányozzam vele a Bibliát az anyanyelvén, perzsául. Egy korábbi afgán tábornokot pedig nagyon lenyűgözte az, amit Jehováról tanult. Élmény volt tanulmányozni egy szír személlyel is kurdul, az anyanyelvemen, és annak is örülök, hogy tanulmányozhatok kazak és orosz nyelvű emberekkel is. Ezeket a nyelveket még kisgyerekként tanultam meg.

Jehova Tanúinak Almatiban több mint 35 gyülekezete van, és mi Jelenával egy kazak nyelvű gyülekezethez tartozunk. Tavaly abban a kiváltságban volt részünk, hogy ideiglenesen Jehova Tanúi fiókhivatalában szolgálhattunk. A fiókhivatal nemrég épült, Almatitól nem messze.

Egykor gyűlöletre tanítottak, de Jehova megtanított szeretni. Meg vagyok róla győződve, hogy soha nem szabad hagynunk, hogy bármi is eltérítsen bennünket Jehova szolgálatától. Még a jó szándékú rokonoknak és barátoknak sem engedhetünk (Galácia 6:9). Nagyon boldog vagyok, hogy a feleségemnek és nekem ’bőven van tennivalónk az Úr munkájában’ (1Korintusz 15:58).

[Oldalidézet a 13. oldalon]

Anya figyelmeztetett, hogy máskor nem fogja elhallgatni az ilyesmit apa elől

 [Kép a 15. oldalon]

A Királyság-terem Karatauban, ahová fiatalkoromban jártam

[Kép a 15. oldalon]

A szüleim, akik most már örülnek a munkánknak

[Kép a 15. oldalon]

Jelena és én az esküvőnk napján

[Kép a 15. oldalon]

Jelenával az Almatihoz közeli új fiókhivatal épületénél