Mesterművek – „Festmények” kövekből

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

A MŰVÉSZEK számtalan módszerrel igyekeznek megörökíteni a természet szépségeit. Ezek közül az egyik legnehezebb a gyakran firenzei mozaiknak vagy commessónak nevezett technika. Az ilyen mozaikot készítők nem szabályos formájú köveket, csempe- vagy üvegdarabokat használnak a képeik elkészítéséhez, ahogy sok más mozaiknál szokás, hanem vékony, szabálytalan formájú kőlapokból állítják össze a képeiket. Ezeket sokszor olyan pontosan vágják ki, hogy a köztük lévő illesztések szinte láthatatlanok.

Bámulatba ejtő a természetben fellelhető színek sokfélesége, melyek a kőből készült „festmények” alkotóinak a rendelkezésére állnak. A lazurit egy fehér foltokkal tarkított, azúrkék kő, melyben aranyszínű piritkristályok ragyognak. A malachit a zöld sokféle árnyalatában létezik. A látványos erezetű márvány a sárga, a barna, a zöld és a vörös különböző árnyalataiban fordul elő. Az achát, a jáspis, az ónix, a porfír és más kövek az élénk árnyalatok és minták gazdag választékát kínálják a művészeknek a mesterművek elkészítéséhez. A kövek színeinek és erezetének segítségével sziklás tájakat, növényeket, háborgó vizeket, sőt még felhőkkel tarkított égboltot is tudnak „festeni”.

Ez a fajta mozaik semmiképpen sem nevezhető újnak. Valószínűleg a Közel-Keleten használták először, Rómába pedig az i. e. I. században érkezett, ahol aztán szívesen alkalmazták padlók és falak díszítéséhez. Bár ez a mozaiktechnika széles körben elterjedt a középkorban, igazán a XVI. századtól váltak híressé a toscanai Firenzében készített alkotások. A firenzei mozaikból készült fenséges mesterművek még mindig láthatók szerte Európában, kastélyokban és múzeumokban egyaránt.

Kövekkel „festeni” nagyon aprólékos munka. Egy folyóirat megjegyzi, hogy „csupán egy egyszerű  műre is” olyan sok időt kell fordítani, hogy attól „elborzadnának a mai ipari elemzők, akik a hatékony időfelhasználást vizsgálják”. Ezért ma is, akárcsak a múltban, a művészek akkora összegeket kérnek a műveikért, hogy a legtöbb ember számára megfizethetetlenek ezek a mozaikok.

Hogyan készülnek?

Egy új mozaik megalkotása egy vázlat készítésével kezdődik, amely általában egy festmény. A vázlatot a kép részleteinek megfelelően darabokra vágják. Amikor a művész türelmesen kiválasztja az egyes részletekhez illő köveket, a célja nem feltétlenül az, hogy lemásolja a vázlatot, hanem hogy a kövek nyelvén jelenítse meg a képet. Majd a képrészleteket ráragasztja a kiválasztott kőlapokra.

A művész ezután a 2-3 milliméter vastagságú lapokat egyesével satuba fogja. Majd egy fűrész segítségével – ami egy félkörívben meghajlított gesztenyefa rúdba befogott fémszál – nagy műgonddal kivágja a szükséges részeket. (Lásd a fenti képet.) A munka közben a fémszálat csiszolópasztával keni be. Azután a darabok élét olyan pontosan lecsiszolja, hogy amikor egymás mellé teszi őket, az illesztéseknél ne szűrődjön át a fény. Képzeld el, milyen nehéz lehet ez, amikor egy szőlő vékony indáit kell ábrázolni!

Miután a művész összeillesztette és véglegesen rögzítette a darabokat egy palatáblára, a végső szintkiegyenlítéssel és csiszolással olyan csillogást ad a kőfelületnek, melyet fényképekkel nem lehet teljesen visszaadni. Igazán bámulatos, ahogyan a művész mesterien kihasználja az egyszerű kődarabok színárnyalatait, hogy valósághűen jelenítse meg a fényhatásokat és árnyékokat akár egy törékeny virágszirmon is. A gyümölcsök, vázák, pillangók, madarak és tájak mind-mind olyan témák, melyeket az ötletes művészek sikeresen meg tudnak jeleníteni.

A firenzei mozaikok egyik magával ragadó vonása az, hogy a művész nem dolgozza ki a kép összes apró részletét, ehelyett olyan köveket – színeket és mintázatot – használ fel, melyeket Isten már korábban megteremtett. Egy könyv a következőket állapítja meg: „A ragyogó kövekben megláthatod Isten fenségét és leírhatatlan hatalmát, aki ilyen apró kövekben is képes megmutatni az egész világ gyönyörűségét . . . , így mindig láthatod istenségének briliáns megnyilvánulását és ragyogását.”

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

A 16. és 17. oldalon látható összes kép: Su concessione del Ministero per i Beni e le Attività Culturali-Opificio delle Pietre Dure di Firenze, Archivio Fotografico