Ballépések miatt kitör a világháború

Kitörhet egy harmadik világháború tévedésből? Előfordulhat, hogy a kormányfők és a katonai tanácsadóik súlyos hibákat követnek el a kockázatok felmérésében, és ez milliók életébe kerül?

NEM tudjuk a választ, de volt már rá példa. Egy évszázaddal ezelőtt Európa politikai vezetői belevitték a nemzeteiket a nagy háborúba, mely később az I. világháborúként vált ismertté. De a vezetők azzal nem voltak tisztában, hogy milyen borzalmak fognak történni. „Csak úgy belesodródtunk a háborúba” – ismerte be David Lloyd George brit miniszterelnök (1916–1922). Milyen események történtek, melyeknek kulcsfontosságú szerepük volt abban, hogy sor került erre a szörnyű mészárlásra?

„Egyik államférfi sem akart egy nagyszabású háborút; fenyegetőzni akartak, és győzni” – írta A. J. P. Taylor történész. Oroszország cárja úgy érezte, hogy mindent meg kell tenni a béke érdekében. Nem akart egy gyalázatos öldöklés felelőse lenni. De 1914. június 28-án, negyed tizenkettő táján eldördült két halálos lövés, és az események valahogy kicsúsztak az irányítás alól.

Két lövés megváltoztatta a világot

1914-re a régóta rivalizáló európai hatalmak közt már pattanásig feszült volt a légkör, és létrejött két, egymással szemben álló szövetség: az egyik oldalon a hármas szövetség volt, az Osztrák–Magyar Monarchiával, Olaszországgal és Németországgal, a másik oldalon pedig az antant, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Oroszországgal. Ezenkívül a tagországoknak más országokkal is volt politikai és gazdasági kapcsolatuk, köztük a Balkán országaival is.

Ebben az időben a Balkán egy politikailag ingatag, forrongó térség volt, mely nem bírt nyugodni a nagyhatalmak fennhatósága alatt. Burjánzottak a titkos társaságok, melyeknek egy célja volt: a függetlenség. Az egyik fiatalokból álló csoport összeesküvést szőtt Ferenc Ferdinánd osztrák főherceg ellen. Június 28-án akartak merényletet elkövetni ellene, amikor a főherceg Bosznia * fővárosába, Szarajevóba látogatott. Megkönnyítette a dolgukat, hogy nem volt sok rendőr kivezényelve az utcákra. Az összeesküvők azonban nem nagyon voltak képzettek. Az egyikük eldobott egy kézigránátot, de nem találta el vele a célpontját, mások meg nem tettek semmit, amikor ott volt a lehetőség. Az is csak a véletlenen múlt, hogy a csoport egyik tagjának, Gavrilo Principnek sikerült végrehajtania a tervet. Mi történt?

 Amikor Princip látta, hogy a főherceg nem sérült meg a kézigránáttól, megpróbált az autó közelébe kerülni, de sikertelenül. Kedveszegetten beült a szemközti kávéházba. Időközben a támadás miatt dühös főherceg úgy döntött, hogy megváltoztatja az útvonalat. Ám a sofőrje nem tudott erről, és rossz irányba indult el az autóval, ami miatt meg kellett fordulniuk. Ebben a pillanatban lépett ki a kávézóból Princip, és a kiszemelt áldozat pont ott volt előtte – a főherceg a nyitott kocsijában ült, mindössze három méterre tőle. Princip közelebb ment a kocsihoz, és két lövést leadva megölte a főherceget és a feleségét. * Ennek a naív szerb hazafinak nyilván fogalma sem volt arról, hogy milyen lavinát indít el a tettével. De nem egyedül ő volt okolható a későbbi vérengzésért.

A helyzet megérik a háborúra

1914 előtt a legtöbb európainak romantikus elképzelései voltak a háborúról. Üdvösnek, nemesnek és dicsőnek gondolták – annak ellenére, hogy keresztényeknek vallották magukat. Több politikus hitt abban, hogy a háború összekovácsol egy nemzetet, és új erőt önt az emberekbe. Egyes tábornokok meggyőzték az államfőket arról, hogy egy háborút könnyen meg lehet nyerni, döntő vereséget mérve az ellenségre. „Két hét alatt térdre kényszerítjük Franciaországot” – jelentette ki dicsekvően egy német tábornok. Az állóháborúra senki nem számított – nem látták előre, hogy több millió katonának éveken át kell majd lövészárkokban harcolnia.

Ezenkívül a háború előtti években „szélsőséges nacionalizmus szele söpört végig Európán – mondja a Cooperation Under Anarchy című könyv. – Az iskolák, az egyetemek, a sajtó és a politikusok egyfolytában a nacionalizmus mítoszát zengték, és saját nemzetüket dicsőítették.”

A vallási vezetők vajmi keveset tettek e förtelmes szemléletmód ellen. Paul Johnson történész ezt mondta: „Az egyik oldalon a protestáns Németország, a katolikus Ausztria, az ortodox Bulgária és a muszlim Törökország állt, szemben a protestáns Nagy-Britanniával, a katolikus Franciaországgal és Olaszországgal és az ortodox Oroszországgal.” Majd hozzátette, hogy a legtöbb vallási vezető „egyenlővé tette a kereszténységet a hazafiassággal. Mindenféle felekezetből való keresztény katonát arra buzdítottak, hogy öljék egymást Megmentőjük nevében.” Még a papokat és az apácákat is mozgósították, és több ezer pap halt meg a harcokban.

Úgy tűnik, az európai szövetségek is hozzájárultak valamennyire a háborúhoz, pedig azzal a céllal jöttek létre, hogy megakadályozzák egy  nagyobb háború kitörését. Mi volt a szerepük a háború kirobbanásában? „Ami a biztonságot illeti, az európai hatalmak érdekei teljesen egymásba fonódtak – írja a fent idézett könyv. – Mindegyik ország akkor érezte biztonságban magát, ha a szövetségesei is biztonságban voltak, és ezért úgy érezték, hogy a szövetségeseik védelmére kell sietniük, még akkor is, ha azok provokálták ki az ellenük intézett támadást.”

Veszélyt jelentett a németországi Schlieffen-terv is, melyet a korábbi vezérkari főnökről, Alfred von Schlieffen tábornagyról neveztek el. A terv, melynek első mozzanata egy gyors hadművelet volt, azon a feltevésen alapult, hogy Németországnak a francia és az orosz fronton is harcolnia kell majd. A cél tehát az volt, hogy amíg Oroszország mozgósítja a haderőit, ami időbe fog telni, a németek gyorsan vereséget mérnek a franciákra, és azután megtámadják Oroszországot. „Amikor a [Schlieffen-]terv végrehajtása kezdetét vette, a katonai szövetségek miatt szinte biztosra vehető volt egy általános európai háború” – jegyzi meg a World Book Encyclopedia.

A lavina elindul

Bár a hivatalos nyomozás során semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy a szerb kormánynak köze lett volna a főherceg meggyilkolásához, Ausztria eltökélte, hogy egyszer s mindenkorra véget vet a birodalomban a szláv forrongásnak. Alig várta, hogy „megleckéztesse Szerbiát” – mondja J. M. Roberts történész.

A belgrádi orosz nagykövet, Nyikolaj Hartwig kidolgozott egy kompromisszumos megoldást, hogy megkísérelje lecsillapítani a kedélyeket. De az osztrák képviselőkkel való találkozó közben szívrohamot kapott, és meghalt. Végül Ausztria július 23-án elküldte Szerbiának a követeléseit, ami felért egy ultimátummal. Mivel Szerbia nem tudta elfogadni az összes követelést, Ausztria azonnal megszakította vele a diplomáciai kapcsolatot. Itt, ebben a kritikus helyzetben a diplomácia összeomlott.

De még ezután is volt néhány kísérlet a háború megakadályozására. Nagy-Britannia például azt javasolta, hogy üljenek össze egy nemzetközi konferencián, a német császár pedig felszólította az orosz cárt, hogy ne mozgósítsa a haderőit. De az eseményeket már nem lehetett nyomon követni. „A kibontakozóban lévő helyzet olyan felfoghatatlan nagyságrendet öltött, hogy megbénította az államférfiakat, a tábornokokat és egész nemzeteket” – írja a The Enterprise of War című könyv.

Az osztrák császár, akit a németek biztosítottak a támogatásukról, július 28-án hadat üzent Szerbiának. Oroszország Szerbia oldalán állt, és úgy próbálta megfékezni Ausztriát, hogy bejelentette, hogy kirendel egymillió orosz katonát az osztrák határhoz. Mivel ez azt jelentette, hogy a német–orosz határ védelem nélkül marad, az orosz cár vonakodva ugyan, de elrendelte az általános mozgósítást.

A cár igyekezett meggyőzni a német császárt, hogy nem áll szándékában ellenük fordulni. De az orosz seregek felvonulása miatt a németeknek gyorsan kellett cselekedniük, és július 31-én Németország életbe léptette a Schlieffen-tervet. Augusztus 1-jén hadat üzent Oroszországnak, két nappal később pedig Franciaországnak. Mivel a haditerv szerint a német seregeknek Belgiumon keresztül kellett felvonulniuk Franciaország ellen, Nagy-Britannia figyelmeztette Németországot, hogy hadat fog üzenni neki, ha megsérti Belgium semlegességét. Augusztus 4-én a németek átlépték a belga határt. A kocka el volt vetve!

„Korunk legnagyobb diplomáciai kudarca”

„Azzal, hogy Nagy-Britannia belépett a háborúba, már elkerülhetetlen volt korunk legnagyobb diplomáciai kudarca” – írta Norman Davies történész. Egy másik történész, Edmond Taylor azt írta, hogy miután Ausztria július 28-án hadat üzent Szerbiának, „az elképesztő zűrzavarnak egyre nagyobb szerepe volt abban, hogy végül kirobbant [a háború]. Túl sok minden történt, túl gyorsan és túl sok helyen . . . A legélesebb és leglogikusabb elme sem tudta már feldolgozni és értelmezni a rengeteg beérkező információt.”

Több mint 13 millió katona és civil fizetett az életével ezért a végzetes zűrzavarért. A jövőbe vetett bizalmat és az emberi természetet is halálos csapás érte, hiszen úgynevezett civilizált emberek nagy teljesítményű, újonnan kifejlesztett és tömegével gyártott fegyverekkel úgy mészárolták egymást, hogy arra még nem volt példa a történelemben. A világ végérvényesen megváltozott. (Lásd a „ Világháború – A végidő jele?” című kiemelt részt.)

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 20. oldalon]

 VILÁGHÁBORÚ – A VÉGIDŐ JELE?

A Biblia megjövendölte, hogy a háború is része lesz annak a jelnek, melyből tudni fogjuk, hogy a jelenlegi gonosz világ az utolsó napjait éli (Máté 24:3, 7; Jelenések 6:4). Mivel napjainkban látjuk a jelet beteljesedni, tudjuk, hogy rohamosan közeledik az az idő, amikor Isten Királysága, vagyis a kormányzata teljesen átveszi a hatalmat a föld felett (Dániel 2:44; Máté 6:9, 10).

Isten Királysága ezenkívül el fog távolítani a világ színteréről egy láthatatlan erőt, azaz Sátánt, az Ördögöt az irányítása alatt álló gonosz szellemekkel együtt. „Az egész világ a gonosz hatalmában van” – mondja az 1János 5:19. Sátán ármánykodása sok emberi szenvedéshez járult hozzá. Kétségtelenül szerepe volt azokban az eseményekben is, melyek az I. világháború kitöréséhez vezettek (Jelenések 12:9–12). *

[Lábjegyzet]

 [Forrásjelzés]

U.S. National Archives photo

[Kép a 19. oldalon]

Ferdinánd főherceg meggyilkolása

[Forrásjelzés]

© Mary Evans Picture Library