A MODERN orvostudomány sok szempontból nem is annyira modern, mint gondolnánk. A mai módszerek közül sokat már évszázadokkal ezelőtt, a középkorban is alkalmaztak egyes országokban. Pillantsunk be most egy kicsit a közel-keleti orvostudomány történetébe.

HARUN AR-RASÍD KALIFA i. sz. 805-ben egy kórházat létesített a kalifátus fővárosában, Bagdadban. A IX. és a XIII. század között más uralkodók is építettek és tartottak fenn kórházakat az iszlám birodalom területén, Spanyolországtól egészen Indiáig.

Ezekben a kórházakban mindenféle vallású és anyagi helyzetű embert elláttak. A tapasztalt orvosok a betegek kezelésén kívül kutatásokat is végeztek, és képezték az újakat. Külön osztályokon foglalkoztak a belgyógyászattal, a szemészettel, az ortopédiával, a sebészettel, a fertőző betegségekkel és a mentális rendellenességekkel. Az orvosok a diákjaik kíséretében minden reggel megvizsgálták a betegeket, majd személyre szabott diétát és gyógyszereket írtak elő nekik. Ezeket a kórházban dolgozó gyógyszerészek készítették el. Az igazgatóság feljegyzéseket vezetett, ellenőrizte a kiadásokat, felügyelte az ételkészítést, és egyéb adminisztratív teendőket látott el, akárcsak napjainkban.

A történészek szerint ezek a kórházak „a középkori iszlám társadalom nagy vívmányai közé sorolhatók”. Az iszlám birodalomban „a kórház intézménye olyan forradalmi fejlődésen ment keresztül, mely egészen napjainkig meghatározta az orvostudomány és a betegellátás alakulását”, fogalmazott Howard R. Turner író és történész.

RHAZES (AR-RÁZI), aki az ókori Rajj városában (ma Teherán egyik külvárosa) született a IX. század közepén, egyesek szerint az iszlám világ, sőt korának legnagyobb orvosa volt. Hogy más orvosok is hasznot meríthessenek a tapasztalataiból, ez a tudós feljegyezte, hogy milyen körülmények között végezte a kísérleteit, milyen módszerekkel és eszközökkel dolgozott, és milyen eredményre jutott. Azt tanácsolta minden orvosnak, hogy tartson lépést a szakterülete legújabb vívmányaival.

Rhazes nevéhez számtalan nagyszerű eredmény fűződik. Az orvosi tárgyú írásai egy 23 kötetes műben vannak összegyűjtve al-Havi (Átfogó könyv) címen, mely az elismert orvosi művek közé tartozik. Állítólag ez a könyv fektette le a szülészet, a nőgyógyászat és a szemsebészet alapjait. 56 orvosi témájú műve között ott van a himlő és a kanyaró legkorábbi megbízható leírása is. Azt is ő fedezte fel, hogy a láz a szervezet védelmi rendszerének a része.

Ezenkívül kórházat működtetett Rajjban és Bagdadban. A mentális betegségekkel kapcsolatos munkásságának elismeréseképpen a pszichológia és a pszichoterápia atyjának is nevezik. Az orvostudomány művelése mellett időt szakított rá, hogy kémiai, csillagászati, matematikai, filozófiai és teológiai témájú könyveket írjon.

Egy másik neves orvos, AVICENNA (IBN SZÍNA) Buharából származik, mely ma Üzbegisztán területén fekszik. Avicenna, aki a XI. századi nagy orvosok, filozófusok, csillagászok és matematikusok közé tartozik, írt egy enciklopédiát Kitáb al-kánun fi’t-tibb (Az orvostudomány törvénykönyve) címmel, összegezve a kor orvosi ismereteit.

Ebben a műben leszögezte, hogy a tüdővész fertőző, a betegségek vízzel és a talajjal is terjedhetnek, az érzelmek hatással vannak  az ember egészségére, és az idegek fájdalmat és izom-összehúzódást előidéző impulzusokat továbbítanak. A Kánon néven is ismert enciklopédia mintegy 760 gyógyszerkészítmény tulajdonságairól, hatásmechanizmusáról és javallatairól tartalmazott leírást, továbbá új gyógyszerek tesztelésére vonatkozó alapelveket is közölt. A latinra lefordított művet még évszázadokon át használták európai orvosi iskolákban.

ALBUCASIS (ZAHRÁVI) szintén kiemelkedő alakja az orvostudomány történetének. Ez a X. századi andalúziai (ma Spanyolország) újító írt egy 30 kötetes kézikönyvet, melyben volt egy 300 oldalas tanulmány a sebészetről. Olyan fejlett technikákat fejteget benne, mint a belső varratok készítésére alkalmas bélhúr használata, a hólyagkövek eltávolítása egy a húgyúton felhelyezett eszközzel, pajzsmirigykimetszés és hályogeltávolítás.

Albucasis „viszonylag modern klinikai technikákkal” könnyítette meg a nehéz szüléseket és kezelte a vállficamot. Ő kezdte el a pamutot sebkötözésre használni, és gipszkötést alkalmazott a törött csontok esetében. Olyan módszerekről is készített leírást, melyek lehetővé tették a kimozdult fogak visszaültetését, műfogak készítését, a fogszabályozást és a fogkő eltávolítását.

 Elsőként Albucasis tanulmánya tartalmazott képeket sebészeti eszközökről. Körülbelül 200 ilyen eszközről volt benne jól kivehető rajz, valamint leírás arról, hogy mikor és hogyan kell őket használni. Az általa tervezett eszközök némelyike alig változott valamit ezer év alatt.

A XI. és XII. században a tudósok elkezdték latinra fordítani az arab orvosi szövegeket, különösen Toledóban (Spanyolország), valamint Montecassinóban és Salernóban (Itália). Az orvosok ezekből a fordításokból tanultak a latinul beszélő Európa egyetemein. A közel-keleti orvosi ismeretek így „elterjedtek Európában az elkövetkező évszázadok során, talán jobban, mint bármely más iszlám tudományág”, jelenti ki Ehsan Masood tudományos író.

Joggal mondhatjuk hát el, hogy az olyan középkori orvosok felfedezései és találmányai, mint Rhazes, Avicenna, Albucasis és a kortársaik, megalapozták a modern orvostudományt.