VANNAK, akik azt szeretnék, hogy csodálják őket, ezért kérkednek a márkás ruháikkal vagy más drága dolgaikkal. Egy ázsiai országban például „az újgazdagok imádják a luxuscikkeket – a francia táskákat, az olasz sportkocsikat –, de még jobban imádnak hivalkodni [a jólétükkel]”, írja a The Washington Post című újság egyik cikke.

Abban természetesen semmi rossz sincs, ha valaki élvezi a munkája gyümölcsét. „Minden ember egyen, igyon, és élvezze a fáradságos munkájából fakadó jót. Isten ajándéka ez” – jelenti ki a Biblia (Prédikátor 3:13). De vajon bölcsességre vall, ha valaki kérkedik a javaival? Mit ír erről a Biblia?

Milyen barátai lesznek annak a gazdag vagy magát gazdagnak feltüntető embernek, aki kérkedik a javaival? A Biblia bölcsen megjegyzi: „Még embertársa előtt is gyűlölt a szűkölködő, a gazdagnak azonban sok a barátja” (Példabeszédek 14:20).

Ez az írásszöveg burkoltan arra utal, hogy a gazdag ember barátai nem annyira neki magának, hanem inkább a gazdagságának a barátai. A „barátságuk” mögött önző érdekek húzódnak meg, csakúgy, mint a hízelgő szavaik mögött. A Biblia mohóságot leplező színlelésnek nevezi az effajta beszédet (1Tesszalonika 2:5).

Kérdezd hát meg magadtól: „Milyen barátokra vágyom? Olyanokra, akik azért szeretnek, amim van, vagy igaz barátokra, akik önmagamért szeretnek?” A Biblia rámutat, hogy a viselkedésünk hatással van arra, hogy milyenfajta barátokat szerzünk.

A gazdagság fitogtatásának van egy másik hátulütője is. Ez jól látszik Ezékiás király történetéből, aki az ókori Jeruzsálemben élt. A bibliai beszámoló szerint Ezékiás egyszer megmutatta „az egész kincstárát” a Babilonból érkezett méltóságoknak. Hatalmas vagyona alighanem lenyűgözte a látogatóit, de egyszersmind irigységet is keltett bennük. A távozásuk után Isten prófétája, Ézsaiás kertelés nélkül megmondta Ezékiásnak, hogy egy nap az összes kincsét „elviszik Babilonba . . . Nem marad meg semmi.” És így is történt. Évekkel később a babilóniaiak visszatértek, és Ezékiás családjának minden kincsét elrabolták (2Királyok 20:12–17; 24:12, 13).

Ma sincs ez másképp. Aki kérkedik a javaival, az könnyen elveszítheti őket, vagy legalábbis egy részüket. Egy beszámolóban, mely Mexikó közbiztonságáról szól, az olvasható, hogy „Mexikóvárosban mágnesként vonzza a tolvajokat a hivalkodás. Aki drága ékszereket vagy órát visel, és feltűnően mutogatja, hogy nagy összegű készpénz van nála, az túlságosan is magára  vonja a figyelmet.” Sokkal okosabban tesszük, ha a Biblia tanácsával összhangban nem dicsekszünk a gazdagságunkkal (Jeremiás 9:23). „A szerényeknél bölcsesség van” – jelenti ki a Példabeszédek 11:2.

Egy szerény és alázatos ember nem azzal van elfoglalva, hogy feltűnést keltsen, hanem tud örülni mások jó tulajdonságainak és képességeinek. A Filippi 2:3 ezt tanácsolja: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál” (Újfordítású revideált Biblia). A Galácia 5:26-ban pedig azt olvashatjuk, hogy „ne váljunk önhitté, vetélkedést szítva egymás között, irigykedve egymásra”.

Akik Isten Szavát tanulmányozva bölcsességre tesznek szert, tudják, hogy az igaz barátság alapja az önzetlenség és a kölcsönös tisztelet, és hogy az ilyen barátság idővel egyre szorosabbá válik. Nem ér véget, ha valaki elveszíti a javait. „Minden időben szeret az igaz társ” – írja a Példabeszédek 17:17. És ami a legfontosabb, egy bölcs ember Istennek akar tetszeni. Tudja, hogy Istent nem hatják meg a külsőségek, hiszen őt „a szív rejtett embere” érdekli, vagyis az, hogy milyenek vagyunk belül (1Péter 3:4). Ezért olyan megnyerő tulajdonságokat igyekszik ápolni, melyek a Biblia szavaival élve az új egyéniségre jellemzőek (Efézus 4:24). Néhány ilyen tulajdonságot említ a Mikeás 6:8, mely így szól: „Hát nem azt kívánja meg tőled Jehova, hogy igazságosságot gyakorolj, szeresd a kedvességet, és szerényen járj Isteneddel?”

El kell ismerni, hogy a mai világban egyáltalán nem divat a szerénység. Ez nem lepi meg azokat, akik behatóbban foglalkoznak a Bibliával. Hogy miért? Mert a Biblia megjövendölte, hogy „az utolsó napokban” az emberek többségükben „pénzszeretők, önteltek, gőgösek . . . , büszkeségtől felfuvalkodottak” lesznek (2Timóteusz 3:1–5). Egy ilyen környezetben azok érzik igazán jól magukat, akik kérkednek a javaikkal. Isten azonban arra ösztönöz minket, hogy ne keressük az ilyen emberek társaságát, nehogy hasonlóvá váljunk hozzájuk.