EGY szegény családban születtem Észak-Írországban, 1965-ben. Derry grófságban nőttem fel az úgynevezett Bajok idején, a katolikusok és a protestánsok közötti konfliktus időszakában, mely összesen több mint 30 évig tartott. A katolikus kisebbség úgy érezte, hogy a protestáns többségű vezetés hátrányosan megkülönbözteti. Választási csalással, keménykezű rendőri intézkedésekkel, foglalkoztatási feketelistázással és tisztességtelen lakáspolitikával vádolták őket.

Mindenütt csak igazságtalanságot és egyenlőtlenséget láttam. Nem is tudom, hányszor vertek meg, rángattak ki a kocsiból és szegeztek rám fegyvert, és hányszor hallgattak ki vagy motoztak meg rendőrök vagy katonák. Elnyomottnak éreztem magam, és az járt a fejemben, hogy vagy belenyugszom, vagy harcolni fogok.

Részt vettem a Véres Vasárnap emlékére rendezett 1972-es felvonuláson, annak a 14 embernek a tiszteletére, akiket brit katonák lőttek agyon, valamint azokon a megmozdulásokon, melyeket az 1981-ben éhségsztrájkban elhunyt republikánus fogvatartottak emlékére rendeztek. Ahová csak tudtam, kitűztem a betiltott észak-ír lobogót, és angolellenes  jelszavakat firkáltam. Úgy tűnt, hogy mindig történik egy katolikusokat érintő atrocitás vagy gyilkosság, amely okot ad a tüntetésre. A felvonulások gyakran valódi felkelésekké fajultak.

Az egyetemen többször is csatlakoztam környezetvédő diákok tiltakozásaihoz. Később Londonba költöztem, és részt vettem szocialista tüntetéseken, mivel a kormánypolitika a tehetősebb rétegeknek látszott kedvezni a szegények ellenében. Fizetéscsökkentések miatti szakszervezeti sztrájkokat is támogattam, valamint jelen voltam az 1990-es adóellenes demonstráción, melynek során a tüntetők súlyos károkat okoztak a Trafalgar Square-en.

Végül aztán kiábrándultam. A tüntetésekkel gyakran semmire sem mentünk, csak felszítottuk a gyűlölet tüzét.

Akkoriban történt, hogy egy barátom bemutatott Jehova Tanúinak. A Bibliából megmutatták, hogy Istent érdeklik a gondjaink, és jóvátesz majd minden kárt, amelyet az emberek okoztak (Ézsaiás 65:17; Jelenések 21:3, 4). A nemes szándékuk ellenére az emberek képtelenek megszüntetni az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget. A világon tapasztalható nehézségek mögötti láthatatlan erők legyőzéséhez szükségünk van Isten vezetésére, és hatalmára is (Jeremiás 10:23; Efézus 6:12).

Most úgy érzem, az igazságtalanság elleni tiltakozásom olyan volt, mintha egy süllyedő hajó fedélzetén a székeket igazgattam volna. Annyira megnyugtató tudni, hogy eljön az idő, amikor nem lesz igazságtalanság a földünkön, és minden ember valóban egyenlő lesz!