Ez a szellemi fogság az i. sz. második századtól 1919-ig tartott. Mi indokolja, hogy módosítsuk az eddigi értelmezésünket?

Minden bizonyíték arra mutat, hogy ez a fogság 1919-ben ért véget, és azóta a felkent keresztényeket begyűjtik a helyreállított gyülekezetbe. Gondoljuk végig a következőket: Isten népe az 1914-et követő években, vagyis azután, hogy Isten Királysága létrejött az égben, ki lett próbálva, és finomításon ment keresztül (Mal 3:1–4). * 1919-ben Jézus kinevezte a hű és értelmes rabszolgát Isten megtisztított népe fölé, hogy ellássa őket szellemi eledellel „a kellő időben” (Máté 24:45–47). Abban az évben kezdett visszatérni Isten népe az Istentől kapott szellemi birtokára, és akkor szabadult ki Nagy Babilon fogságából is (Jel 18:4). De vajon mikor kezdődött ez a jelképes fogság?

Jó néhány évig azt mondtuk, hogy ez a fogság 1918-ban kezdődött, és Nagy Babilon csak egy rövid ideig gyakorolt hatalmat Isten népe fölött. Például Az Őrtorony 1992. március 15-ei száma kijelentette: „Aztán amiként Isten ókori népe is egy időre Babilon fogságába esett, úgy Jehova újkori szolgái is bizonyos mértékben Nagy-Babilon rabságába estek 1918-ban.” További kutatás után azonban kiderült, hogy ez a fogság sokkal korábban kezdődött.

Vizsgáljunk meg egy olyan próféciát, amely előrevetítette Isten népének a fogságát és szabadulását. Az Ezékiel 37:1–14-ben van feljegyezve. Ezékiel látomásban egy csontokkal teli völgyet látott. Jehova elmondta neki, hogy ezek a csontok Izrael egész házát jelképezik. Ez a helyreállítási prófécia a nagyobb beteljesedésben Isten Izraelére vonatkozik (Csel 3:21; Gal 6:16). Ezékiel ezután látta, ahogy a csontok életre kelnek, és egy nagy hadsereg lesz belőlük. Milyen találóan mutatja be ez Isten népének a szellemi feltámadását, amely az 1919-es eseményekben érte el a csúcspontját. De hogyan következtethetünk ebből a látomásból a fogság időtartamára?

Először is, figyeljük meg, hogy a leírás szerint a csontok „igen szárazak” voltak (Ez 37:2, 11).  Vagyis már nagyon régóta halottak voltak azok, akiknek a csontjait Ezékiel látta. Másodszor, a helyreállítás nem egyik pillanatról a másikra ment végbe, hanem fokozatosan. Egy hang hallatszott, valami „zörgés”, „és közeledni kezdtek a csontok egymáshoz, csont a hozzátartozó csonthoz”. Aztán „inak kerültek rájuk, és hús növekedett”, majd „bőr kezdte beborítani őket”. Végül „lehelet ment beléjük, ők pedig életre keltek”. Jehova ezután letelepítette az újjáéledt népét a földjükön. Ehhez az egész folyamathoz időre volt szükség (Ez 37:7–10, 14).

Az ókori Izrael nemzete hosszú ideig volt fogságban. Ez az időszak i. e. 740-ben kezdődött, amikor az északi tíztörzs-királyság elesett, és sokan száműzetésbe kerültek. Aztán i. e. 607-ben elpusztult Jeruzsálem, és Júda déli királyságának a lakóit is elhurcolták. A fogság i. e. 537-ben ért véget, amikor a zsidók maradéka visszatért Jeruzsálembe, hogy újjáépítse a templomot, és helyreállítsa az igaz imádatot.

Ha ezekre az eseményekre gondolunk, egyértelművé válik, hogy Isten népének sokkal hosszabb ideig kellett Nagy Babilon fogságában lennie, nem csupán 1918 és 1919 között. A fogság azt az időszakot öleli fel, amikor a jelképes gyom együtt növekedett a Királyság fiait szemléltető búzával (Máté 13:36–43). Ez idő alatt a hitehagyottak sokkal többen voltak, mint az igaz keresztények. Nagy Babilon úgyszólván fogva tartotta a keresztény gyülekezetet. A fogság valamikor az i. sz. második században kezdődött, és a szellemi templom megtisztításáig tartott, amelyre a vég idején került sor (Csel 20:29, 30; 2Tessz 2:3, 6; 1Ján 2:18, 19).

A szellemi fogság hosszú évszázadai alatt a papság és a politikai szövetségeseik, akik meg akarták tartani a hatalmukat, nem engedték, hogy az átlagemberek hozzáférjenek Isten Szavához. Volt olyan idő, amikor bűncselekménynek számított, ha valaki az anyanyelvén olvasta a Bibliát. Némelyeket máglyán égettek el ezért. Elfojtották az igazság terjesztésére irányuló kezdeményezéseket is, keményen elbánva azokkal, akik a papság tanításával ellentétes nézeteknek adtak hangot.

És mit mondhatunk a fogság utáni helyreállításról? Mikor és hogyan történt meg? A szellemi helyreállítás fokozatosan következett be, és egy fajta „zörgés” kísérte a vég ideje előtti évszázadokban. Noha nagyon elterjedtek voltak a hamis vallási tanítások, néhány hűséges személy kiállt  az igaz imádat mellett, amennyire tehette. Voltak közöttük olyanok, akik arra törekedtek, hogy az átlagemberek nyelvén is elérhetővé tegyék a Bibliát. Mások pedig hirdették azokat az igaz tanításokat, amelyeket megértettek Isten Szavából.

Majd az 1800-as évek második felében Charles Taze Russell és a társai minden erejükkel azon voltak, hogy „helyreállítsák” a Biblia igaz tanításait. Olyan volt, mintha fokozatosan hús és bőr került volna a csontvázakra. A tiszta szívű emberek a Sioni Őrtoronyból és más kiadványokból megismerhették az igazságot. Később, 1914-ben megjelent „A teremtés története képekben” című film, 1917-ben pedig A beteljesült titok című könyv, melyek megerősítették Isten népének a hitét. Végül aztán 1919-ben Isten népe szellemi értelemben életre kelt, és letelepedett új szellemi földjén. Idővel földi reménységű keresztények is csatlakoztak a felkentek maradékához, és így „egy igen-igen nagy hadsereg” lett belőlük (Ez 37:10; Zak 8:20–23). *

Az eddigiek fényében láthatjuk, hogy Isten népe az i. sz. második században, a hitehagyás elterjedésekor került Nagy Babilon fogságába. Ez egy sötét időszak volt, mint amilyen az izraeliták száműzetése is annak idején. De nagyon boldogok lehetünk, hogy az évszázadokig tartó szellemi elnyomás után most olyan időben élünk, amikor azok, „akiknek éleslátásuk van. . . fénylenek”, továbbá sokan „megtisztítják. . . magukat, és meg lesznek finomítva” (Dán 12:3, 10).

Röviden azt mondhatjuk, hogy nem lehetünk biztosak benne, hogy Jézus szó szerint volt-e a templomnál, vagy csak látomásban. Az idők folyamán a kiadványaink mindkét lehetőségről beszéltek már.

Először is, vizsgáljuk meg, mit ír a Biblia erről az eseményről. Máté apostol ihletés alatt így számol be a történtekről: „Akkor az Ördög magával vitte [Jézust] a szent városba, odaállította a templom párkányára [„tetejére”, Károli-fordítás]” (Máté 4:5). Lukács párhuzamos beszámolójában pedig ezt olvashatjuk: „Ezután Jeruzsálembe vitte őt, [és] odaállította a templom párkányára” (Luk 4:9).

Korábban a kiadványaink azt írták, hogy mindez valószínűleg nem szó szerint történt meg. Például Az Őrtorony 1961. március 1-jei angol száma kijelentette: „Nem tűnik ésszerűnek, hogy mindent szó szerint vegyünk, ami abban a történetben szerepel, amikor Sátán megkísérti Jézust a pusztában. Természetesen nincs olyan hegy, amelyről meg lehet mutatni »a világ összes királyságát és azok dicsőségét«. Ezért logikusan arra következtethetünk, hogy Sátán nem szó szerint, azaz testben vitte el Jézust »a szent városba«, hogy odaállítsa »a templom párkányára«. Erre nem volt szükség ahhoz, hogy a kísértés valóságos legyen.” Az Őrtorony későbbi számaiban  viszont megjegyeztük, hogy Jézus öngyilkosságot követett volna el, ha hallgat Sátánra.

Némelyek úgy érvelnek, hogy mivel Jézus nem volt lévita, a törvény szerint nem állhatott a templomszentély tetejére. Innen eredt az a feltételezés, hogy Jézus látomás útján vitetett a templomhoz. Ezékiel prófétával is valami hasonló történt évszázadokkal korábban (Ez 8:3, 7–10; 11:1, 24; 37:1, 2).

De ha ez a kísértés csupán látomásban történt, felvetődnek a következő kérdések:

• Valóban kísértést érezhetett volna rá Jézus, hogy leugorjon a templomról?

• Ha a másik két kísértésnek az volt a célja, hogy Jézus valóságos tetteket hajtson végre – változtassa kenyérré a szó szerinti köveket, vagy imádja Sátánt –, akkor ehhez hasonlóan nem arra irányult ez a kísértés is, hogy Jézus szó szerint ugorjon le a templom párkányáról?

Ám az is felvet néhány kérdést, ha Jézus valóban ott állt a templom párkányán:

• Jézus a törvényt megszegve kiállt volna a templom párkányára?

• Hogyan jutott el a pusztából Jeruzsálembe?

Ha tovább kutatunk, fény derül olyan tényekre, melyek választ adhatnak az utóbbi két kérdésre.

D. A. Carson professzor megjegyzi, hogy a „templom”-nak fordított görög szó (hi·e·ron’), mely mindkét beszámolóban előfordul, „valószínűleg az egész épületegyüttesre utal, nem magára a szentélyre”. Jézus tehát nem feltétlenül a szentély tetején állt. A templom területének délkeleti szegletében is lehetett, mely csaknem 140 méter magasan volt a Kidron völgyéhez viszonyítva. A délkeleti épületrésznek lapos teteje volt, egy könyöklőfallal. Ez volt a legmagasabb pont a templom egész területén. Josephus ókori történetíró úgy fogalmazott, hogy aki odafenn állt és lenézett, a mélységtől „szédülni kezdett”. Jézus, aki nem volt lévita, nyugodtan állhatott volna ott, anélkül hogy ezzel felbolydulást keltett volna.

De vajon hogy került Jézus a templom területére a pusztából? Nem tudjuk biztosan. A történet rövid leírásából nem derül ki, hogy mennyi idő alatt zajlottak le ezek az események, és az sem, hogy a pusztában pontosan hol tartózkodott Jézus. Nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy gyalog ment Jeruzsálembe, bár ez bizonyos időt vett volna igénybe. A beszámoló nem írja kifejezetten, hogy Jézus a kísértések idején végig a pusztában maradt. Csupán annyit említ, hogy az Ördög elvitte Jeruzsálembe.

Mi a helyzet azzal a kísértéssel, amikor Sátán megmutatta Jézusnak „a világ összes királyságát”? Nyilvánvaló, hogy Jézus nem szó szerint látta az összes királyságot, hiszen nem létezik olyan hegy, ahonnan mindet látni lehetne. Sátán valamiféle látomás által mutatta meg ezeket neki, amit ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor egy kivetítővel képeket mutatunk valakinek a föld különböző tájairól. És bár lehet, hogy az Ördög egy látomást használt fel, Jézus a valóságban mutatott volna be imádatot neki, ha enged a kísértésnek (Máté 4:8, 9). Ebből kiindulva úgy érvelhetünk, hogy ha a másik esetben Jézus hallgat Sátánra, az valódi ugrást jelentett volna, kézzelfogható következményekkel. Ettől még komolyabb lett volna a kísértés, mint akkor, ha csupán egy látomásról lett volna szó.

De ahogyan a bevezetőben már említettük, nem lehetünk dogmatikusak ebben a kérdésben. Tehát nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy Jézus valóban elment Jeruzsálembe, és ott állt a templom párkányán. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ezek a kísértések valóságosak voltak, és Jézus mindhárom esetben határozott választ adott az Ördögnek.