ARCHÍVUMUNKBÓL
„Nagy-britanniai királysághírnökök: ébresztő!”
A KÖVETKEZŐ harsogó felhívás jelent meg az Informátorban *: „Nagy-britanniai királysághírnökök: ébresztő!” (1937. december, londoni kiadás). „Az elmúlt tíz évben nem volt kiemelkedő növekedés” – tette hozzá a kijózanító cím. Az első oldal tartalmazta az 1928 és 1937 közötti szolgálati jelentést, mely alátámasztotta ezt a megállapítást.
TÚL SOK AZ ÚTTÖRŐ?
Mi volt az oka annak, hogy Nagy-Britanniában a testvérek elvesztették a lendületüket a szántóföldi szolgálatban? A hírnökök rutinszerűen végezték a munkát, és nem növelték azt az ütemet, amelyet sok évvel azelőtt felvettek. Ráadásul a fiókhivatal úgy döntött, hogy a prédikálóterület bemunkálásához elég 200 úttörő, akik elszigetelt területeken szolgálnak, távol a gyülekezetektől. Ezért akik szerettek volna úttörők lenni, azt a választ kapták, hogy nincs több hely Nagy-Britanniában az úttörőknek. Arra ösztönözték őket, hogy szolgáljanak egy másik európai országban. Dicséretes, hogy ennek hatására sok úttörő utazott külföldre, például Franciaországba, pedig alig vagy egyáltalán nem beszélték az ottani nyelvet.
A FŐHIVATAL CSELEKVÉSRE SZÓLÍT FEL
Az Informátorban megjelent cikk hatalmas célt állított a testvérek elé az 1938-as évre: egymillió óra! Ezt könnyen megvalósíthatták, ha a hírnökök 15, az úttörők pedig 110 órát prédikálnak havonta. A cikk azt javasolta, hogy szervezzenek olyan napokat, amikor 5 órát vesznek részt csoportosan a szolgálatban, és fordítsanak nagyobb figyelmet az újralátogatásokra, főként hétköznap esténként végezve azokat.
Sokakat fellelkesített, hogy újból ilyen nagy hangsúlyt kapott a szolgálat. „A főhivatal cselekvésre szólított fel minket, amit a legtöbben már nagyon vártunk. A buzdításnak hamarosan csodás eredménye lett!” – jegyezte meg Hilda Padgett *. Egy másik testvérnő, E. F. Wallis pedig a következőről számolt be: „Az ötórás napok nagyszerű ötletnek bizonyultak! Mi adhatna nagyobb örömet, mint az, hogy egész nap az Úr munkáját végezhetjük? . . . Bár a nap végére talán elfáradtunk, nagyon boldogok voltunk!” A fiatal Stephen Miller is azonnal reagált a felhívásra. Nem akarta elszalasztani az adódó lehetőséget. Később szívesen emlékezett vissza arra, amikor biciklis tanúskodással töltötték az egész napot, a nyári estéken pedig előadások felvételeit játszották le az embereknek. Buzgón részt vettek plakátos felvonulásokon, és folyóiratokat terjesztettek az utcán.
Az Informátor arról is beszélt, hogy „egy 1000 úttörőből álló seregre van szükség”. Az volt az új útmutatás a területekkel kapcsolatban, hogy az úttörők a továbbiakban ne a gyülekezetektől távol szolgáljanak, hanem velük együtt, támogatva és
építve azokat. „Sok testvérben felébredt az úttörőszolgálat iránti vágy – emlékszik vissza Joyce Ellis (született: Joyce Barber). – Még csak 13 éves voltam, de én is úttörő akartam lenni.” Joyce 15 évesen érte el a célját, 1940 júliusában. Peterre, aki később feleségül vette őt, szintén nagy hatással volt a cikk, és elkezdett gondolkodni az úttörőszolgálaton. 1940 júniusában, amikor 17 éves volt, 105 kilométert biciklizett Scarborough-ig, hogy belevesse magát az úttörőszolgálatba az új megbízatási helyén.Cyril és Kitty Johnson is azok közt az új úttörők közt volt, akik készségesen hoztak áldozatokat. Úgy döntöttek, hogy eladják az otthonukat és a javaikat, és elkezdik a teljes idejű szolgálatot. Cyril otthagyta a munkáját, és így egy hónapon belül készen is álltak az úttörőszolgálatra. „Teljesen biztosak voltunk a döntésünkben. Önként és boldogan vállaltuk ezt a szolgálatot” – mondta Cyril.
ÚTTÖRŐOTTHONOK
Mivel az úttörők száma hirtelen növekedésnek indult, a felelős testvérek átgondolták, hogyan lehetne gyakorlatias módon támogatni őket. Jim Carr, aki 1938-ban zónaszolga volt (ma körzetfelvigyázónak nevezzük), a kapott útmutatásnak megfelelően több városban is segített úttörőotthonok létrehozásában. Az úttörőket arra buzdították, hogy költözzenek össze, mert így lefaraghatják a kiadásaikat. Sheffieldben béreltek egy nagy házat, és a felvigyázásával megbíztak egy testvért. A helyi gyülekezet anyagilag támogatta a ház bérlését és berendezését. „Mindenki hozzájárult a sikerhez” – mondta Jim. Tíz szorgalmas úttörő élt ott, akik odafigyeltek arra, hogy jó szellemi szokásaik legyenek. Minden reggelinél megbeszélték a napiszöveget, majd elindultak a szolgálatba a város különböző pontjaira.
A hírnökök és az úttörők egyaránt jól reagáltak az ösztönzésre, és elérték az egymillió órás célt 1938-ban. Sőt, minden adat növekedett a szolgálati jelentésekben. Öt év alatt csaknem megháromszorozódott a nagy-britanniai hírnökök száma. Az, hogy a prédikálómunka nagyobb hangsúlyt kapott, megerősítette Jehova szolgáit, hogy szembe tudjanak nézni az előttük álló háborús évek nehézségeivel.
Amint Isten háborúja, Armageddon közeledik, Nagy-Britanniában napjainkban is egyre többen kezdik el az úttörőszolgálatot. Az elmúlt tíz évben többször is csúcsot döntött a számuk, például 2015 októberében, amikor 13 224-en vettek részt ebben a szolgálatban. Ezek az úttörők meg vannak győződve róla, hogy a teljes idejű szolgálat az egyik legnagyszerűbb életút.