Roboámnak Salamon volt az apja, aki 40 évig uralkodott Izraelben (1Kir 11:42). Miután Salamon i. e. 997-ben meghalt, Roboám Jeruzsálemből északra, Sikembe ment, hogy felkenjék királynak (2Krón 10:1). Vajon mennyire volt nyomasztó neki, hogy Salamon nyomdokába kell lépnie, aki híresen bölcs király volt? Talán nem is sejtette, hogy a problémamegoldó képessége nemsokára próbára lesz téve egy bonyolult helyzetben.

Roboám érzékelhette, hogy a királyságban feszültség alakult ki. A nép embereket küldött hozzá, hogy tolmácsolják a panaszukat. Ezt mondták: „Apád kemény igába kényszerített minket. De ha te könnyítesz apád kemény szolgálatán, és a súlyos igán, amelyet ránk rakott, mi szolgálni fogunk téged” (2Krón 10:3, 4).

A király úgy érezhette, hogy sarokba szorították. Ha enged a nép követelésének, és nem vet annyi terhet az emberekre, akkor a családjával és a királyi udvar tagjaival együtt alább kell adnia az addigi fényűzésből. Ha viszont visszautasítja őket, fellázadhatnak ellene. Mit tett? Az ifjú király először az idősebb férfiakhoz fordult, akik Salamon tanácsadói voltak. De aztán a saját kortársai véleményét is kikérte. Végül az ő tanácsukat fogadta meg, és úgy döntött, hogy keményen fog bánni az alattvalóival. Így felelt a nép képviselőinek: „Én majd súlyosabbá teszem igátokat, és még nehezebbé teszem azt. Apám ostorral fenyített benneteket, én pedig korbáccsal foglak” (2Krón 10:6–14).

Mit tanulhatunk ebből? Sokszor bölcsességre vall, ha megfogadjuk az idősebb, érett testvérek tanácsait, hiszen a tapasztalatuknál fogva ők előre láthatják egy-egy döntés kimenetelét (Jób 12:12).

Roboám összetoborozta a seregét, hogy leverje a lázadást. Azonban Jehova a prófétája,  Semája által ezt az utasítást adta: „Ne menjetek föl, és ne harcoljatok izraelita testvéreitek ellen! Térjen vissza mindegyikőtök a házába, mert az én akaratomból történt ez” (1Kir 12:21–24). *

Képzelhetjük, milyen nehéz lehetett Roboámnak lemondania a harcról. Mit fognak róla gondolni az alattvalói? Először ostorral fenyegetőzött, most meg tétlenül nézi az arcátlan lázadást! (Vesd össze: 2Krónikák 13:7.) Ennek ellenére a király és a seregei „engedelmeskedtek Jehovának, és hazamentek, ahogy azt Jehova megmondta nekik”.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy még akkor is engedelmeskedjünk Istennek, ha emiatt kigúnyolnak minket. Így elnyerhetjük a tetszését és az áldását (5Móz 28:2).

Milyen jutalmat kapott Roboám az engedelmességéért? Miután letett róla, hogy az újonnan alakult nemzet ellen harcoljon, városokat kezdett építeni Júda és Benjámin törzsének a területén, amelyek fölött ő maradt az uralkodó. Számos várost rendkívül megerősített (2Krón 11:5–12). Még ennél is fontosabb, hogy egy ideig betartotta Jehova törvényeit. Miközben a tíztörzs-királyságban Jeroboám uralkodása alatt elterjedt a bálványimádás, sok ottani lakos Jeruzsálembe utazott, és az igaz imádat mellett foglalt állást, amivel Roboámot támogatta (2Krón 11:16, 17). Így tehát Roboám az engedelmességével megszilárdította a hatalmát.

Amikor Roboám már biztossá tette a királyi hatalmát, váratlanul hátat fordított Jehova törvényének, és pogány isteneket kezdett imádni. Mi vitte rá, hogy ilyesmit tegyen? Az édesanyja ammonita volt, és talán ő befolyásolta (1Kir 14:21). Bármi volt is az ok, az egész nemzet követte a rossz példát. Ezért Jehova megengedte, hogy az egyiptomi Sisák király sok júdai várost elfoglaljon, annak ellenére, hogy Roboám megerősítette ezeket a városokat (1Kir 14:22–24; 2Krón 12:1–4).

Akkor jött el a döntő pillanat, amikor Sisák eljutott Jeruzsálemig, ahol Roboám uralkodott. Isten Semája próféta által a következő üzenetet küldte Roboámnak és a fejedelmeknek: „Ti elhagytatok engem, ezért én is elhagytalak titeket, hogy Sisák kezébe kerüljetek.” Roboám nagyon jól fogadta a fegyelmezést. A beszámoló szerint „Izrael fejedelmei és a király megalázták magukat, és ezt mondták: »Jehova igazságos!«” Ezt látva Jehova megkímélte Roboám életét, és megóvta Jeruzsálemet a pusztulástól (2Krón 12:5–7, 12).

Roboám ezután tovább uralkodott a déli királyság felett. A halála előtt bőségesen ellátta ajándékokkal a fiait, bizonyára azért, hogy ne akarjanak fellázadni a testvérük, Abija ellen, aki a trón várományosa volt (2Krón 11:21–23). Ebben az esetben értelmesen cselekedett, nem úgy, mint korábban.

Roboám az érdemei ellenére nem nyerte el Isten tetszését. A Biblia így foglalja össze az uralkodását: „azt tette, ami rossz, mert nem határozta el a szívében, hogy Jehovát szolgálja” (2Krón 12:14).

Gondolkodjunk el a következőkön: Roboám időnként engedelmeskedett Istennek, és tett jó dolgokat Jehova népéért. De nem ápolt szoros kapcsolatot Jehovával, és nem vágyott rá eléggé, hogy elnyerje a tetszését. Így aztán rossz útra tért, és hamis imádatot kezdett gyakorolni. Talán eltűnődünk, hogy mi indította arra, hogy elfogadja a fegyelmezést Istentől. Vajon őszintén szeretett volna Isten kedvében járni, és tényleg megbánta a bűneit, vagy csupán mások hatására tett így? (2Krón 11:3, 4; 12:6). Az élete későbbi szakaszában ismét azt tette, ami rossz.  Teljesen más volt, mint a nagyapja, Dávid király. Ő is követett el hibákat, de egész életében jellemző volt rá, hogy szerette Jehovát, odaadóan támogatta az igaz imádatot, és szívből megbánta a bűneit (1Kir 14:8; Zsolt 51:1, 17; 63:1).

Roboám életéből egy lényeges tanulságot vonhatunk le. Igazán dicséretes, ha valaki gondoskodik a családjáról, és igyekszik megvalósítani valami érdemlegeset. De ahhoz, hogy elnyerjük Isten tetszését, az a legfontosabb, hogy támogassuk az igaz imádatot, és ragaszkodjunk hozzá.

Biztosan ezt fogjuk tenni, ha igyekszünk megőrizni a Jehova iránti mélységes szeretetünket. Ahogy a tüzet táplálni kell, hogy ne aludjon ki, az Isten iránti szeretetünk lángja is csak úgy loboghat folyton, ha rendszeresen tanulmányozzuk a Bibliát, elmélkedünk az olvasottakon, és állhatatosak vagyunk az imában (Zsolt 1:2; Róma 12:12). És ha szeretjük Jehovát, az arra indít, hogy mindenben a kedvére akarjunk tenni, amikor pedig szükség van rá, őszintén megbánjuk a vétkeinket. Roboámmal ellentétben rendíthetetlenek leszünk az igaz imádatban (Júd 20, 21).