A BIBLIAI időkben egy sáfár másvalakinek a háznépét vagy birtokát igazgatta. A „sáfárnak” fordított héber és görög szavak egy felügyelőre vagy egy ház ügyintézőjére utalhatnak.

Amikor Jákob patriarcha fia, József rabszolga volt Egyiptomban, az ura kinevezte őt sáfárnak a háza fölé. A beszámoló szerint „mindenét Józsefre bízta” (1Móz 39:2–6). Később József hatalmas uralkodó lett Egyiptomban, és akkor ő is választott egy sáfárt a saját háza fölé (1Móz 44:4).

Jézus napjaiban a földtulajdonosok gyakran egy városban éltek, távol a birtokuktól. Ezért kijelöltek egy sáfárt, hogy felügyelje a földjükön dolgozó munkások mindennapi tevékenységét.

Milyennek kellett lennie egy sáfárnak? Columella, egy első századi római író azt javasolta, hogy olyan rabszolgát nevezzenek ki felügyelőnek, azaz sáfárnak, aki „már bizonyította, hogy jól végzi a dolgát”. A kiválasztott személytől elvárták, hogy „úgy gyakorolja a hatalmát, hogy sem nem hanyag, sem nem kegyetlen”. Hozzátette még: „Mindenekfölött pedig az a követelmény, hogy ha valamit nem tud, ne gondolja, hogy ért hozzá, és mindig legyen kész tanulni.”

Isten Szava egy sáfár szerepkörével szemléltet olyan tevékenységeket, amelyeket a keresztények ellátnak a gyülekezetben. Például Péter apostol arra buzdítja a keresztényeket, hogy használják az Istentől kapott képességeiket „az egymásnak végzett szolgálatban mint jó sáfárok” (1Pét 4:10).

Jézus is beszélt egy sáfárról az egyik szemléltetésében, amely a Lukács 16:1–8-ban lett feljegyezve. Sőt, egy próféciában, amely a királyként való jelenlétének jeléről szól, azt ígérte a követőinek, hogy ki fog nevezni egy hű és értelmes rabszolgát, vagyis hű sáfárt. Ennek a sáfárnak az a fő feladata, hogy folyamatosan gondoskodjon szellemi táplálékról Krisztus követőinek a vég idején (Máté 24:45–47; Luk 12:42). Hálásak vagyunk, hogy mi is hozzájuthatunk azokhoz a hiterősítő kiadványokhoz, amelyeket a hű sáfár készít és tesz elérhetővé az egész világon.