A sterilizáció vált a családtervezés leginkább elterjedt módszerévé. Úgy tűnik, sokan attól függően tartják elfogadhatónak vagy elutasítandónak, hogy milyen a társadalmi és műveltségi hátterük, illetve milyenek a vallási nézeteik. A vallásos hitnézetek szempontja Jehova Tanúinál is szerepet játszik, mert ők is ugyanarra vágynak, mint a zsoltáríró: „Taníts meg engem a te útadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen” (Zsoltárok 27:11). Mit foglalnak magukban a sterilizációs eljárások?

A férfiak családtervezési céllal végrehajtott sterilizációjának a neve vazektómia. A herezacskóból kivezető két vékony ondózsinórt, vagyis vezetéket átvágják, és lekötik a visszamaradt végeket. Orvosilag többféle módon is végrehajthatják ezt, de a beavatkozás célja az, hogy lehetetlenné tegyék a spermiumok kijutását a herékből. A nők meddővé tételét tubasterilizációnak nevezik. Általában a petét a petefészekből a méhbe szállító méhkürt átvágása és lekötése (vagy égetése) által valósítják meg.

Sokáig úgy tartották, hogy ez az eljárás maradandó, vagyis hogy végleges sterilizációt eredményez. Néhányan viszont, mert megbánták lépésüket, vagy amiatt, mert életükben megváltoztak a körülmények, orvosi segítséget kerestek a vazektómia, illetve a meddővé tétel visszafordítására. A visszafordításra tett erőfeszítések több sikerrel jártak, miután különleges eszközöket találtak fel, illetve elterjedt a mikrosebészet. Nem szokatlan arról olvasni, hogy válogatott jelölteknél 50—70 százalékos sikerrel járnak abban, hogy a parányi vezetékek átvágott végeinek újraegyesítésével visszafordítsák a vazektómiát. A meddővé tétel visszafordítása állítólag 60—80 százalékban jár sikerrel. Néhányan, akik hallottak erről, úgy vélik, többé már nem kell véglegesnek tekinteni a sterilizációt. Talán úgy gondolják, hogy a vazektómia és a meddővé tétel egy csoportba sorolható a szájon át szedhető fogamzásgátlókkal, az óvszerekkel és a pesszáriumokkal — ezek olyan módszerek, melyeknek az alkalmazását abba lehet hagyni, ha kívánatosnak tartják a terhességet. Nem volna szabad viszont figyelmen kívül hagyni néhány kijózanító szempontot.

Az egyik az, hogy a visszafordítás esélyeit nagymértékben befolyásolhatják többek között az alábbi tényezők: milyen mértékben sérült meg az ondózsinór, illetve a méhkürt a sterilizációs eljárás során, mekkora részüket távolították el, illetve mekkora a heg, hány év telt el az eljárás óta, illetve a vazektómia esetén, keletkeztek-e a férfi spermiuma elleni antitestek. Azt a tényt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sok területen nincsenek mikrosebészetet végző intézmények, illetve hogy az ezzel járó kiadások megfizethetetlenek lehetnek. Ezért sok olyan személynél, aki feltétlenül szeretné visszafordítani a sterilizációt, ez nem lehetséges. Az ő esetükben a sterilizáció végleges. * A fent említett sikerességi arányok tehát csak elméleti számadatok, nem pedig megbízható átlagok.

Van néhány tény, melyet figyelembe kell venni a visszafordítás valószínűségének megítélésénél. Az Amerikai Egyesült Államokban megjelent, a vazektómia visszafordításáról szóló egyik cikk megállapította, hogy a 12 000 dolláros műtét után „a pácienseknek csak 63 százaléka képes teherbe ejteni társát”. Ezenkívül, „a vazektómián átesett férfiaknak [csak] hat százaléka akarja azt végül visszafordítani”. Egy Közép-Európáról szóló német tanulmány azt mutatta, hogy a magukat sterilizáltató férfiaknak mintegy 3 százaléka akarta azt később visszafordítani. Még abban az esetben is, ha ezeknek a műtéteknek a fele sikeres volna, a sterilizáción átesettek 98,5 százalékánál a vazektómia végleges sterilizációt jelentene. Ez az arány még magasabb lenne olyan országokban, melyekben csak kevés mikrosebész van, illetve egy sincs.

Következésképpen nem reális, ha könnyedén vesszük a férfiak vagy nők sterilizálását, mintha csupán ideiglenes születésszabályozásról volna szó. Az őszinte keresztényeknek ezenkívül még más szempontokat is figyelembe kell venniük.

Az egyik fő gondolat az, hogy a szaporodás képessége a Teremtőnktől kapott ajándék. Eredeti szándéka magában foglalta azt is, hogy a tökéletes emberek szaporodjanak, és ’töltsék be a földet és hajtsák uralmuk  alá’ (1Mózes 1:28). Azután, hogy az Özönvíz nyolc személyre csökkentette a föld lakosságát, Isten megismételte ezeket az alapvető utasításait (1Mózes 9:1). Isten nem mondta el ezt a parancsot újra Izráel nemzetének, ámde az izraeliták nagyon kívánatosnak tartották, hogy legyenek utódaik (1Sámuel 1:1–11; Zsoltárok 128:3).

Isten Izráelnek szóló Törvénye arra utal, hogy Jehovát foglalkoztatja az emberek szaporodása. Például, ha egy nős férfi meghalt, mielőtt fia született volna, aki folytathatta leszármazási vonalát, akkor a bátyjának vagy öccsének kellett fiút nemzenie a sógorsági házasság elrendezése által (5Mózes 25:5). Isten gondolkodása még világosabban kiderül abból a törvényből, mely a verekedés közben férjének segíteni vágyó asszonyra vonatkozott. Ha az asszony megragadta férje ellenfelének nemi szervét, akkor le kellett vágni a kezét; figyelemre méltó, hogy Isten nem kívánta meg se az asszony, se a férje szaporítószerveinek tönkretételét a szemet szemért alapelv alapján (5Mózes 25:11, 12). Ez a törvény egyértelműen tiszteletre indított a szaporítószervek iránt; ezeket nem volt szabad szükségtelenül hasznavehetetlenné tenni. *

Tudjuk, hogy a keresztények nincsenek az Izráelnek adott Törvény hatálya alatt, ezért nem kötelező rájuk nézve az 5Mózes 25:11, 12-ben található szabály. Jézus nem parancsolta meg, még csak nem is utalt arra, hogy tanítványainak kötelező megházasodniuk, és annyi gyermeket felnevelniük, amennyit csak lehet, ezért sok házaspár ezt veszi figyelembe, amikor arról dönt, hogy használjon-e valamilyen születésszabályozási módszert (Máté 19:10–12). Pál apostol arra buzdította az érzelmeiken uralkodni nem képes ’fiatalabb özvegyeket, hogy menjenek férjhez és szüljenek gyermekeket’ (1Timótheus 5:11–14, Újfordítású revideált Biblia). Nem említette, hogy a keresztények végleges sterilizációnak vessék alá magukat, önkéntesen feláldozva ezzel a gyermeknemzést lehetővé tevő szaporodási képességüket.

A keresztények jól teszik, ha mérlegelik ezeket az utalásokat, melyek azt jelzik, hogy Isten nagyra tartja szaporodási képességüket. Minden házaspárnak saját magának kell eldöntenie, hogy alkalmazza-e, illetve hogy mikor alkalmazza a családtervezés helyénvaló módszereit. Való igaz, hogy döntésüknek különösen nagy súlya van abban az esetben, ha az orvosok minden kétséget kizáróan megerősítették, hogy egy későbbi terhesség esetén az édesanya vagy gyermeke súlyos orvosi kockázattal, sőt valószínűleg halállal kerülne szembe. Ilyen helyzetben néhányan, vonakodva bár, de a fent leírt sterilizációs eljárásnak vetették alá magukat, hogy biztosak lehessenek benne, semmilyen terhesség nem sodorja majd veszélybe sem az édesanya életét (akinek talán már vannak más gyermekei), sem a gyermek életét, aki később esetleg életét súlyosan veszélyeztető egészségi problémával születne meg.

Azok a keresztények viszont, akik nem kerülnek szembe ilyen szokatlan és világosan felismerhető kockázattal, bizonyára ’józanságot’ szeretnének gyakorolni, és szeretnék engedni, hogy gondolkodásukat és tetteiket Istennek a szaporodási képesség iránti nagyrabecsülése formálja (1Timótheus 3:2; Titus 1:8; 2:2, 5–8). Ez arról tanúskodna, hogy érettek, és érzékenyen reagálnak a szentírási utalásokra. Mi a helyzet viszont akkor, ha köztudottá válik, hogy egy keresztény meggondolatlanul semmibe vette Isten véleményét? Vajon mások nem kételkednének benne, hogy ez a férfi (vagy nő) jó példa, s olyan hírneve van, hogy a Bibliával összhangban hozza meg a döntéseit? Egy ilyen zavaró folt valakinek a hírnevén természetesen hatással volna arra, hogy ez a szolga ezután alkalmas-e különleges szolgálati kiváltságok betöltésére. A megítélés eltérhet ettől abban az esetben, ha még tudatlanul vetette alá magát egy ilyen eljárásnak (1Timótheus 3:7).