A bűneink megvallása gyógyuláshoz vezet

„MÍG elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében” (Zsoltárok 32:3, 4). Meglehet, hogy ezek a szívbe markoló szavak azt az erős érzelmi gyötrelmet tükrözik, melyet Dávid, az ókori Izrael királya érzett. Olyan gyötrelmet, melyet saját magának okozott azáltal, hogy eltitkolt, ahelyett hogy bevallott volna egy súlyos bűnt.

Dávidnak kiváló képességei voltak. Bátor harcos volt, gyakorlott államférfi, ezenkívül költő és zenész. Mégsem a saját képességeiben bízott, hanem Istenre támaszkodott (1Sámuel 17:45, 46). Olyan férfinak ismerték, akinek ’teljes a szíve Jehova iránt’ (1Királyok 11:4, NW). Mégis elkövetett egy olyan bűnt, amely különösen elítélendő volt. Erre utalhatott a 32. zsoltárban. Sokat tanulhatunk, ha megvizsgáljuk, hogy mi vezette Dávidot ennek a bűnnek az elkövetéséhez. Világosan fogjuk látni a csapdákat, melyeket kerülnünk kell, valamint azt is, hogy miért kell megvallanunk a bűneinket, ha helyre akarjuk hozni a kapcsolatunkat Istennel.

Egy lojális király bűnbe esik

Izrael nemzete hadjáratot folytatott az ammoniták ellen, Dávid azonban Jeruzsálemben tartózkodott. Egy esti séta alkalmával palotája tetejéről meglátott egy gyönyörű nőt egy szomszédos háznál, amint mosakodott. Ahelyett, hogy féken tartotta volna magát, szenvedélyes vágyra gyúlt a nő iránt. Amikor megtudta, hogy Bethsabénak hívják, és hogy Uriásnak, hadserege egyik katonájának a felesége, magához hívatta, és házasságtörést követett el vele. Bethsabé később üzent Dávidnak, és tudatta vele, hogy várandós (2Sámuel 11:1–5).

Dávid csapdába esett. Ha kiderül, hogy mit tettek, mindkettőjükre halál vár (3Mózes 20:10). Ezért Dávid kidolgozott egy tervet. Visszahívta Bethsabé férjét, Uriást a csatából. Miután Dávid alaposan kifaggatta Uriást a háborúról, azt az utasítást adta neki, hogy térjen haza. Azt remélte, hogy ezzel azt a látszatot keltheti, hogy Uriás az apja Bethsabé gyermekének (2Sámuel 11:6–9).

Dávid igen zaklatottá vált, amikor megtudta, hogy Uriás nem ment haza a feleségéhez. Uriás kijelentette, hogy elképzelhetetlennek tartja, hogy hazamenjen, miközben a hadsereg viszontagságos körülmények között küzd a csatamezőn. Amikor Izrael hadserege hadjáratban vett részt, a férfiak még a saját feleségükkel sem élhettek szexuális életet. Szertartásosan tisztának kellett maradniuk (1Sámuel 21:5). Dávid ekkor meghívta Uriást, ételt adott neki és leitatta, de ő még ekkor sem volt hajlandó hazamenni a feleségéhez. Uriás a hűséges viselkedésével elítélte Dávid súlyos bűnét (2Sámuel 11:10–13).

Saját bűne miatt Dávid nyaka körül egyre csak szorult a hurok. Kétségbeesésében csak egy kiutat látott. Visszaküldte Uriást a csatába egy üzenettel, melyet a hadsereg parancsnokának, Joábnak írt. Rövid üzenetének szándéka egyértelmű volt: „Állassátok Uriást legelől, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.” Úgy tűnt, hogy ezzel a néhány sorral a hatalmas király eltüntetett minden nyomot maga körül, hiszen Uriást a halálba küldte (2Sámuel 11:14–17).

Amint a gyászidőszak letelt, Dávid feleségül vette Bethsabét. Idővel megszületett gyermekük. Mind ez idő alatt Dávid hallgatott bűneiről. Talán azt bizonygatta önmagának, hogy amit tett,  jogos volt. Hát nem halt dicsőséges halált Uriás a csatamezőn, mint már korábban mások? És nem ő volt az, aki nem engedelmeskedett királyának azzal, hogy nem ment haza a feleségéhez? A ’csalárd szív’ mindent kitalál, hogy igazolni tudja a bűnt (Jeremiás 17:9; 2Sámuel 11:25).

Milyen hibás lépések vezetnek a bűn elkövetéséhez?

Hogyan tudott Dávid, aki szerette az igazságosságot, olyan mélyre süllyedni, hogy házasságtörést és gyilkosságot kövessen el? Nyilván idő kellett hozzá, míg a bűn magvai el lettek vetve szívében. Elgondolkodtató például, hogy miért nem tartott Dávid az embereivel, és miért nem támogatta őket a Jehova ellenségei ellen folytatott hadjáratban. Ehelyett palotájában pihent, a csatamező pedig túl messze volt ahhoz, hogy az ott folyó harcok lekössék az elméjét, és kitöröljék belőle az egyik hűséges katonájának felesége iránt táplált helytelen vágyat. Napjainkban védelmül szolgál az igaz keresztények számára, ha gyülekezetükkel aktívan részt vesznek a szellemi tevékenységekben, és rendszeresen kiveszik részüket az evangelizálómunkából (1Timóteus 6:12).

Izrael minden királya azt az utasítást kapta, hogy készítsen másolatot a Törvényből, és naponta olvassa. A Biblia rámutat, hogy miért kellett így tennie: „hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden ígéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra” (5Mózes 17:18–20). Lehetséges, hogy Dávid abban az időben, amikor ezeket a súlyos bűnöket elkövette, nem tett eleget ennek az utasításnak. Biztosak lehetünk benne, hogy Isten Szavának rendszeres tanulmányozása és az azon való elmélkedés segíteni fog abban, hogy kerülni tudjuk a helytelen cselekedeteket ezekben a válságos időkben (Példabeszédek 2:10–12).

Ezenkívül a tízparancsolat utolsó pontja egyértelműen kijelentette: „Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét” (2Mózes 20:17). Ekkorra Dávidnak már sok-sok felesége és ágyasa volt (2Sámuel 3:2–5). De ez nem jelentett védelmet, már ami egy másik vonzó nő utáni vágyakozását illeti. Ez a beszámoló segít észben tartanunk, hogy bizony komolyan kell vennünk Jézus szavait: „mindaz, aki kitartóan néz asszonyra, hogy szenvedélyre gyúljon iránta, már házasságtörést követett el vele szívében” (Máté 5:28). Ahelyett, hogy ilyen helytelen vágyakat táplálnánk, gyorsan űzzük el őket az elménkből és a szívünkből.

Megbánás és irgalom

A Dávid bűnéről szóló őszinte bibliai beszámoló természetesen nem azért íródott, hogy kielégítse valakinek a szexuális érdeklődését. Ez a feljegyzés alkalmat ad arra, hogy megfigyelhessük Jehova egyik kiemelkedő tulajdonságának, az irgalmának egy lenyűgöző és megható megnyilvánulását (2Mózes 34:6, 7).

Miután Bethsabé megszülte fiát, Jehova elküldte Nátán prófétát, hogy szembesítse Dávidot a bűnével. Ez a lépés irgalmasságot tükrözött. Ha senki nem szól Dávidnak, ő maga pedig továbbra is hallgatásba burkolódzik, lehetséges, hogy megkeményedik bűnös útjában (Héberek 3:13). Milyen jó, hogy Dávidot megindította Isten irgalma. Nátán ügyesen, ugyanakkor világosan fejezte ki magát, így szavai lelkiismeret-furdalást ébresztettek Dávidban — alázatosan elismerte, hogy bűnt követett el Isten ellen. Ezt mutatja az 51. zsoltár is, mely Dávid Bethsabéval kapcsolatos bűnével foglalkozik, és azután íródott, hogy Dávid megbánta és megvallotta súlyos bűnét. Ha súlyos bűnt követnénk el, soha ne engedjük, hogy megkeményedjen a szívünk (2Sámuel 12:1–13).

Dávid megbocsátást nyert, de számolnia kellett a fegyelmezéssel és a bűn következményeinek a viselésével (Példabeszédek 6:27). Hogyan is lehetett volna másképp! Ha Isten egyszerűen szemet huny minden felett, akkor azzal semmibe veszi az irányadó mértékeit. Az ugyanolyan eredménytelen lenne, mint amikor Éli főpap megdorgálta egy kicsit gonosz fiait, aztán hagyta, hogy továbbra is a rosszat cselekedjék (1Sámuel 2:22–25). Viszont Jehova nem is vonja meg szerető-kedvességét a bűnbánó egyéntől. Irgalma olyan, mint a frissítő, hűsítő víz — segít a vétkezőnek, hogy el tudja viselni bűnének a következményeit. Az isteni megbocsátás  szívmelengető érzése és a hívőtársak építő társasága által megerősödhet szellemileg. Igen, Krisztus váltsága alapján a bűnbánó személy tapasztalhatja Isten „ki nem érdemelt kedvességének gazdagságát” (Efézus 1:7).

„Tiszta szív” és „új szellem”

Miután Dávid megvallotta bűnét, nem hagyta, hogy az értéktelenség érzése legyen úrrá rajta. Azokban a zsoltárokban, melyeket a bűnök megvallásáról írt, olyan kifejezéseket találunk, melyek a megkönnyebbülés érzését tükrözik, és Dávid eltökéltségét, hogy hűségesen fogja szolgálni Istent. Vess egy pillantást például a 32. zsoltárra. Az első vers így hangzik: „Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.” Attól függetlenül, hogy milyen súlyos bűnt követett el valaki, ha őszinte megbánást tanúsít, végül minden jóra fordulhat. Az egyik módja az őszinte megbánás kimutatásának az, ha Dávidhoz hasonlóan teljes mértékben vállaljuk a felelősséget a tettünkért (2Sámuel 12:13). Ő nem kísérelte meg Jehova előtt igazolni magát, és nem is próbált másokat hibáztatni. Az 5. vers ezt mondja: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak — és te elvetted rólam bűneimnek terhét.” A valódi megbánás megkönnyebbüléssel jár, így a vétkes személyt nem kell hogy lelkiismeret-furdalás gyötörje a múltban elkövetett helytelenségek miatt.

Miután Dávid Jehova bocsánatáért esedezett, ezt kérte tőle: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és plántálj belém új szellemet, rendíthetetlent” (Zsoltárok 51:10, NW [51:12]). Azzal, hogy „tiszta szívet” és „új szellemet” kért, Dávid kimutatta, hogy tudatában van bűnös hajlamainak, és annak, hogy szüksége van Isten segítségére, hogy megtisztíthassa szívét, és tiszta lappal induljon. Nem hagyta, hogy erőt vegyen rajta az önsajnálat, inkább elhatározta, hogy teljes erővel tovább szolgálja Istent. Így imádkozott: „Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet” (Zsoltárok 51:17).

Mit tett Jehova, amikor látta, hogy Dávid őszinte megbánást tanúsít, és hogy eltökélt szándéka, hogy szolgálja őt? Szívmelengető szavakkal megnyugtatta: „Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsoltárok 32:8). Ez arról biztosít minket, hogy Jehova odafigyel a megbánást tanúsító személy érzéseire és szükségleteire. Jehova eltökélte, hogy segít Dávidnak jobban a dolgok mélyére látni, hogy többre legyen  képes, mint csupán felszínesen látni egy helyzetet. Ha ezután kísértéssel kell szembenéznie, fel tudja majd mérni, hogy mik lehetnek tetteinek esetleges következményei, és hogy hogyan érintenének másokat. Ezáltal képes lesz körültekintően cselekedni.

Dávid életének ez a mozzanata bátorításul szolgál mindenkinek, aki súlyos bűnt követett el. Ha megvalljuk a bűnünket, és őszinte megbánást tanúsítunk, visszanyerhetjük legdrágább kincsünket, a kapcsolatunkat Jehova Istennel. A pillanatnyi fájdalom és szégyen, amit ilyenkor érezhetünk, sokkal elviselhetőbb, mint az a gyötrelem, melyet a hallgatás eredményez, vagy annak szörnyű következményei, ha engedjük, hogy megkeményedjünk, és a lázadás útjára térjünk (Zsoltárok 32:9). Ehelyett átélhetjük, hogy milyen az, amikor egy szerető, kegyelmes Isten — „a gyöngéd irgalmasságok Atyja és minden vigasztalás Istene” — szeretetteljesen megbocsát nekünk (2Korintus 1:3).

[Kép a 31. oldalon]

Dávid azt remélte, hogy kitérhet bűnének következményei elől, ha Uriást a halálba küldi