„Szellemben” imádjuk Istent!

„Kihez hasonlíthatnátok az Istent; és milyen képmást alkothatnátok róla?” (ÉZSAIÁS 40:18, „KATOLIKUS FORDÍTÁS”).

NÉHÁNY olvasónk talán azok közé tartozik, akik őszintén hiszik, hogy semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki ikonokat használ Isten imádatában. Úgy érezhetik, hogy így közelebb kerülnek az ima Meghallgatójához, aki egyébként láthatatlan, és talán személytelennek és megfoghatatlannak tűnik számukra.

De szabad kezet kaptunk-e abban, hogy magunk válasszuk meg, miként közeledünk Istenhez? Nem inkább Istent kellene a legfőbb tekintélynek tartani abban a kérdésben, hogy mi elfogadható, és mi nem? Jézus megmutatta, hogy mi Isten nézőpontja, amikor így szólt: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet . . . Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (János 14:6 *). Ezek a szavak már önmagukban is kizárják az ikonok és egyéb kegytárgyak használatát.

Igen, Jehova Isten az imádatnak egy meghatározott formáját fogadja el. Melyik ez az imádati forma? Egy másik alkalommal Jézus a következőket mondta: „elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben [szellemben, The Jerusalem Bible] és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek [szellem, JB], ezért akik imádják, azoknak lélekben [szellemben, JB] és igazságban kell imádniuk” (János 4:23, 24).

Vajon lehetséges képmást készíteni Istenről, aki „szellem”? Nem. Bármilyen impozáns is egy kép, soha nem fogja visszatükrözni Isten dicsőségét. Ezért egy tárgy, mellyel Istent próbálják ábrázolni, soha nem adhat hiteles képet róla (Róma 1:22, 23). Vajon az a személy, aki egy emberek által készített ikonon keresztül próbál közeledni Istenhez, „igazságban” imádja őt?

 A Biblia tanítása egyértelmű

Isten a Törvényben megtiltotta, hogy imádat céljából képmásokat készítsenek. A tízparancsolat második pontja kikötötte: „Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket” (2Mózes 20:4, 5). Az ihletett Keresztény Iratok ugyancsak elrendelik: „kerüljétek a bálványimádást” (1Korintus 10:14).

Igaz, sokan azt állítják, hogy a képmások használata az imádatban nem számít bálványimádásnak. Az ortodox keresztények például gyakran tagadják, hogy a szó szoros értelmében imádnák azokat az ikonokat, melyek előtt meghajolnak, letérdelnek és imádkoznak. „Azért tiszteljük ezeket a képeket, mert szent tárgyak, és mert mély hódolatot érzünk az iránt, akit vagy amit ábrázolnak” — írta egy ortodox pap.

A kérdés azonban így is fennáll: Vajon Isten helyesli-e az ikonok használatát, még ha csak úgymond közvetett imádatot akar is valaki bemutatni velük? A Biblia egyetlen helyen sem ad engedélyt erre. Amikor az izraeliták egy borjút ábrázoló szobrot készítettek — állítólag azért, hogy Jehovát imádhassák —, Isten kifejezte, mennyire nem tetszik ez neki; azt mondta, hogy az izraeliták vétkeztek ellene (2Mózes 32:4–7).

A rejtett veszély

Veszélyes szokás tárgyakon keresztül imádatot bemutatni. Az ember könnyen abba a hibába eshet, hogy magát a tárgyat, és nem a tárgy által képviselt Istent imádja. Más szavakkal: megtörténhet, hogy bálványozni kezdjük a képet.

 Az izraeliták idejében számos tárgyat bálványként imádtak. A pusztában való vándorlásuk során például Mózes készített egy rézkígyót. A póznára erősített kígyóalak eredetileg azt a célt szolgálta, hogy gyógyulást hozzon. Azok, akiket büntetésből megmart egy kígyó, segítséget kaphattak Istentől, ha ránéztek a rézkígyóra. De úgy tűnik, hogy miután az izraeliták letelepedtek az Ígéret földjén, bálványt csináltak ebből a szimbólumból; úgy tettek, mintha magának a rézkígyónak lett volna gyógyító ereje. Tömjént égettek előtte, és még nevet is adtak neki: Nechustán (4Mózes 21:8, 9; 2Királyok 18:4).

Az izraeliták hasonló módon a szövetségládával is úgy bántak, mintha annak bűvös ereje lenne, és segíthetne megszabadulniuk ellenségeiktől. Ennek végzetes következményei lettek (1Sámuel 4:3, 4; 5:11). Jeremiás napjaiban pedig Jeruzsálem lakói több figyelmet szenteltek a templomnak, mint az Istennek, akit ott imádtak (Jeremiás 7:12–15).

Az emberek bizony még napjainkban is hajlamosak arra, hogy Isten helyett tárgyakat imádjanak. Vitalij Ivanovics Petrenko kutató a következőket mondta: „Az ikont . . . az imádatuk tárgyává teszik, s ez könnyen bálványimádathoz vezethet . . . Az embernek el kell ismernie, hogy az ilyen képek használata alapjában véve egy pogány elgondolás, mely a népszerű szokásokon keresztül vált imádattá.” Ehhez hasonlóan Dimitriosz Kónsztantelosz görög ortodox pap az Understanding the Greek Orthodox Church című könyvében elmondja: „Megtörténhet, hogy egy keresztény az imádata tárgyává teszi az ikont.”

Igencsak vitatható az az állítás, hogy az ikonok csupán a közvetett imádat segédeszközei. Miért? Nos, nemde úgy tartják néhány képről,  melyek Máriát vagy a „szenteket” ábrázolják, hogy odaadóbb imádatot érdemelnek, illetve nagyobb erejük van, mint más ikonoknak, melyek ugyanezekről a régen elhunyt személyekről készültek? Például a görögországi Tínosz szigeten egy Máriát ábrázoló képnek buzgó ortodox imádói vannak, de ugyanilyen hű imádói vannak egy Máriáról készült másik képnek is, mely Görögország északi részén, a Szumela kolostorban található. Mindkét csoport váltig állítja, hogy az általa imádott ikon felsőbbrendű, és nagyobb csodákat képes véghezvinni, mint a másik csoport ikonja, noha mindkét kép ugyanarról a rég elhunyt személyről készült. Láthatjuk hát, hogy a gyakorlatban az emberek valódi hatalommal ruháznak fel bizonyos képeket, és imádatot mutatnak be nekik.

Imádkozzunk-e a „szentekhez” vagy Máriához?

Mi a helyzet azzal, ha valaki személyeket imád, például Máriát vagy különféle „szenteket”? Jézus Sátán egyik kísértésére válaszolva az 5Mózes 6:13-ban feljegyzettekre utalt, és ezt mondta: „Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” (Máté 4:10). Később kijelentette, hogy az igazi imádók csakis „az Atyát” imádják, senki mást (János 4:23). Ennek tudatában egy angyal helyreigazította János apostolt, amikor az imádatot akart neki bemutatni. Így figyelmeztette: „ne tedd! . . . Az Istent imádd!” (Jelenések 22:9).

Vajon helyénvaló imádkozni Máriához, Jézus földi édesanyjához vagy bizonyos „szentekhez”, és arra kérni őket, hogy járjanak közben az érdekünkben Istennél? A Biblia köntörfalazás nélkül kijelenti: „egy a közvetítő . . . Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus” (1Timóteus 2:5).

Óvjuk az Istennel ápolt kapcsolatunkat!

Mivel az ikonok használata összeegyeztethetetlen a Biblia egyértelmű tanításával, ezért ilyen módon egy ember sem kerülhet helyeselt állapotba Isten előtt, és megmentésre sem juthat. Jézus rávilágított, hogy az vezet örök élethez, ha ismeretet szerzünk az egyedüli igaz Istenről, vagyis megismerjük páratlan személyiségét, és azt, hogy mik a szándékai, és hogyan bánik az emberekkel (János 17:3). Ikonok, melyek nem látnak, nem éreznek és nem beszélnek, nem segítenek megismerni Istent, és helyes módon imádni őt (Zsoltárok 115:4–8). Ezt a rendkívül fontos ismeretet egyedül Isten Szavának, a Bibliának a tanulmányozása útján lehet megszerezni.

Amellett, hogy az ikonok imádata haszontalan, még romboló hatású is lehet szellemileg. Mi módon? Elsősorban úgy, hogy eltávolítja az embert Jehovától. Mivel az izraeliták „undoksággal [undok bálványokkal, The New American Bible] haragra ingerelték” Istent, Ő ezt jövendölte meg velük kapcsolatban: „Elrejtem előlük arcomat” (5Mózes 32:16, 20). Úgy hozhatták helyre a kapcsolatukat Istennel, hogy ’eldobták bálványaikat, amelyeket vétkes kezük csinált’ (Ézsaiás 31:6, 7).

Milyen helyénvaló hát a bibliai tanács: „Gyermekeim, óvakodjatok a bálványoktól!” (1János 5:21).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Segítséget kaptak, hogy „szellemben” tudják imádni Istent

Az albániai Olivera az ortodox egyház buzgó tagja volt. Noha az országban 1967-ben mindenfajta vallási tevékenységet betiltottak, Olivera titokban mégis tovább gyakorolta a saját vallását. Kicsiny nyugdíját szinte teljes egészében aranyból és ezüstből készült ikonokra, valamint tömjénre és gyertyára költötte. Az ágyában rejtette el őket, és mivel félt, hogy képeit meglátják vagy ellopják, gyakran az ágya mellett, egy székben töltötte az éjszakát. Amikor az 1990-es évek elején meglátogatták őt Jehova Tanúi, Olivera felismerte üzenetükben a Biblia igazságát. Megmutatták neki a Bibliából, hogy az igaz imádatot „szellemben” kell gyakorolni, és azt is megtudta, hogy Isten miként gondolkodik az ikonok használatáról (János 4:24, JB). A Tanú, aki bibliatanulmányozást folytatott vele, megfigyelte, hogy minden tanulmányozás alkalmával kevesebb ikon volt Olivera otthonában. Végül egy sem maradt. Olivera a következőket mondta, miután megkeresztelkedett: „Most már nem haszontalan képektől, hanem Jehova szent szellemétől várom a támogatást. Olyan hálás vagyok, hogy nem kellenek képek ahhoz, hogy kaphassak a szelleméből!”

Atiná, aki Görögországban, Lészvosz szigetén él, nagyon aktív tagja volt az ortodox egyháznak. Énekelt a kórusban, és nagyon lelkiismeretesen követte vallása hagyományait, így az ikonokat is tisztelte. Jehova Tanúi segítettek Atinának abban, hogy felismerje, nincs minden összhangban a Bibliával, amire azelőtt tanították, így az sem, hogy ikonokat és kereszteket használjon az imádatban. Atiná ragaszkodott hozzá, hogy saját maga végezzen kutatást ezeknek a vallási tárgyaknak az eredetéről. Miután tüzetesen átvizsgálta a különböző forrásanyagokat, meg volt győződve arról, hogy ezeknek a tárgyaknak a használata nem keresztényi. Attól a vágyától fűtve, hogy „szellemben” szolgálja Istent, megszabadult az ikonjaitól, noha sokat költött rájuk. Atiná azonban szíves-örömest elviselt bármilyen veszteséget, mivel arról volt szó, hogy szellemileg tiszta és elfogadható módon imádhatja Istent (Cselekedetek 19:19).

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

Műalkotások csupán?

Az utóbbi néhány évben világszerte elterjedt az a szokás, hogy az emberek ortodox ikonokat gyűjtenek. A gyűjtők általában nem szent vallási tárgyaknak tekintik a képeket, hanem műalkotásoknak, melyek a bizánci kultúrát tükrözik. Nem ritka, hogy magukat ateistának valló emberek otthonát vagy irodáját is ilyen imádati tárgyak sokasága ékesíti.

Az őszinte keresztények azonban nem tévesztik szem elől, hogy mi az elsődleges célja egy ikonnak. Ezek a képek imádati tárgyak. Bár a keresztények nem vonják kétségbe azt, hogy másoknak jogukban áll ikonokat gyűjteni, ők maguk nem birtokolnak ilyen tárgyakat, még műalkotásként sem. Ez összhangban van az 5Mózes 7:26-ban (Kat.) található alapelvvel: „Utálatnak tárgyát [imádatban használatos kegytárgyakat] ne vidd házadba, különben hozzá hasonlóan átok alá kerülsz magad is. Nagy megvetéssel és utálattal bánj vele, mert átkozott.”

[Kép a 7. oldalon]

Isten nem tűrte meg a képmások használatát az imádatban

[Kép a 8. oldalon]

A bibliai ismeret segít szellemben imádnunk Istent