Tanuljuk meg, miként lehetünk tapintatosak

PEGGY meghallotta, amint a fia durván beszél a kisöccsével. „Nem gondolod, hogy szebben is beszélhettél volna a testvéreddel? — kérdezte. — Nézd, milyen zaklatott!” Miért mondta ezt Peggy? Azt próbálta megtanítani a fiának, hogy miként tud tapintatosan viselkedni és odafigyelni mások érzéseire.

Pál apostol arra buzdította fiatal társát, Timóteust, hogy legyen finom — vagy tapintatos — mindenki iránt. Ha Timóteus így tesz, nem fog keresztülgázolni mások érzésein (2Timóteus 2:24). Mi a tapintat? Miként fejlődhetünk ennek a tulajdonságnak a kimutatásában? És hogyan segíthetünk másoknak tapintatosnak lenni?

Mi a tapintat?

Egy szótár szerint a tapintat „az az érzék v. képesség, amellyel megérzi az ember, hogyan kímélheti szavaival és viselkedésével mások érzékenységét”. Eredetét tekintve a szó a tapintással van kapcsolatban. Ahogyan a kifinomult ujjak érzékelik, ha valami ragadós, puha, sima, forró vagy szőrös, ugyanúgy egy tapintatos személy is érzékenyen reagál mások érzéseire, és fel tudja ismerni, hogy szavai és tettei milyen hatással lesznek a másikra. De ez a viselkedés nemcsak egy fajta képesség; őszintén vágynunk kell arra, hogy ne bántsunk meg másokat.

A Bibliában az Elizeus szolgájáról, Géháziról szóló beszámolóban egy tapintatlan személy példájáról olvashatunk. Egy súnemita asszony kereste fel Elizeust vigasztalásért. Az asszony fia nem sokkal azelőtt halt meg édesanyja karjaiban. Amikor megkérdezték az asszonytól, hogy békességben van-e, az asszony így felelt: „Békességben!” De amikor odaért a prófétához, „Géházi oda ment, hogy elűzze őt”. Elizeus ellenben így szólt: „Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve” (2Királyok 4:17–20, 25–27).

Hogyan viselkedhetett Géházi ilyen meggondolatlanul és tapintatlanul? Igaz, az asszony, amikor kérdezték, nem mondta el, hogy bántja valami. De hát a legtöbb ember nem beszél fűnek-fának az érzéseiről, nem igaz? Ennek ellenére biztosan volt valami külső jele a zaklatottságának. Elizeus nyilván felfigyelt rá, Géházi viszont nem, vagy csak nem akart. Példája nagyszerűen kiemeli a tapintatlan viselkedés egyik gyakori okát. Amikor valaki a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonít a munkája fontosságának, könnyen előfordulhat, hogy megfeledkezik vagy nem vesz tudomást a körülötte lévők szükségleteiről. Olyanná válik, mint egy buszvezető, akinek minden gondolatát a menetrendhez való ragaszkodás foglalja le, és meg sem áll felvenni az utasokat.

Ha nem szeretnénk olyanok lenni, mint Géházi, próbáljunk meg kedvesek lenni másokhoz, mert nem tudjuk, hogy valójában mit éreznek. Mindig vegyük figyelembe az érzéseikről árulkodó jeleket, és egy kedves szóval vagy gesztussal reagáljunk. Hogyan tudunk fejlődni ebben?

Értsük meg mások érzéseit

Jézus rendkívül érzékenyen reagált mások érzéseire, és felismerte, hogy miként tud a lehető legkedvesebb lenni velük. Egy alkalommal, amikor Simonnak, egy farizeusnak a házában étkezett, egy asszony ment oda hozzá, „akit bűnösnek ismertek a városban”. Ez az asszony sem szólt egy szót sem, érzéseit azonban nem rejtette véka alá. „Hozott egy illatos olajat tartalmazó alabástromtartót, majd elhelyezkedve hátul, [Jézus] lábánál, sírt, és áztatni kezdte könnyeivel a lábát, és fejének hajával törölte meg.  Gyöngéden csókolgatta is a lábát, és megkente az illatos olajjal.” Jézus felismerte, mit jelent mindez. S bár Simon nem nyitotta szóra a száját, Jézus mégis kitalálta, mit mondott magában: „Ez, ha próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt érinti, hogy bűnös” (Lukács 7:37–39).

El tudod képzelni, mekkora kárt okozott volna Jézus, ha eltolja maga mellől az asszonyt, vagy ha ilyen szavakkal illeti Simont: „Te ostoba! Hát nem látod, hogy ez az asszony megbánta bűneit?” Ehelyett Jézus tapintatosan elmondott Simonnak egy szemléltetést, melyben egy férfiról beszélt, aki annak is elengedte az adósságát, aki hatalmas összeggel tartozott, és annak is, akinek jóval kevesebb volt a tartozása. „Melyikük fogja tehát jobban szeretni őt?” — kérdezte Jézus. Ily módon nem éreztette azt Simonnal, hogy elítéli őt, sőt még meg is tudta dicsérni a helyes válaszért. Majd jóindulatúan segített Simonnak felismernie azt a sok-sok jelet, mely az asszony valódi érzéseiről árulkodott, és arról, hogy megbánta a bűneit. Ezután Jézus az asszonyhoz fordult, és kedvesen a tudtára adta, hogy tisztában van az érzéseivel. Elmondta neki, hogy a bűnei megbocsáttattak, majd kijelentette: „A hited megmentett téged; menj el békével!” Mennyire megerősíthették az asszonyt ezek a tapintatos szavak abban az elhatározásában, hogy a jót fogja cselekedni! (Lukács 7:40–50). Jézusnak sikerült tapintatosan viselkednie, mert felismerte, hogy mit éreznek az emberek, és könyörületesen bánt velük.

Ahogyan Jézus segített Simonnak, úgy mi is elsajátíthatjuk, majd segíthetünk másoknak is megszerezni azt a képességet, amellyel megérthetjük a kimondatlan érzelmeket. Isten tapasztalt szolgáinak időnként alkalmuk nyílik a keresztény szolgálatban, hogy segítsenek az újaknak elsajátítani ezt a képességet. Miután megosztották valakivel a jó hírt, kielemezhetik a jeleket, melyek a házigazda érzéseiről árulkodtak. Vajon félénk volt, kétkedő, ingerült vagy elfoglaltnak tűnt? Hogyan lehetne a legkedvesebb módon segíteni neki? A vének olyan testvéreknek és testvérnőknek is a segítségére lehetnek, akik tapintatlanul megbántották egymást. Segítsenek mindkettőjüknek megérteni a másik érzéseit. Vajon csorba esett a másik méltóságán, úgy érzi, figyelmen kívül hagyták vagy félreértették? Hogyan lehetne kedvességgel enyhíteni a fájdalmán?

Szülők, tanítsátok könyörületességre a gyermekeiteket, mivel ez a tulajdonság fogja őket arra indítani, hogy tapintatosan viselkedjenek. Peggy fia, akiről a cikk elején beszéltünk, ránézett a kistestvére kipirosodott arcára, lefelé görbülő ajkára és könnyes szemére, s felismerte, hogy fájdalmat okozott neki. Ahogyan az édesanyja remélte, megbánta, amit mondott, és elhatározta, hogy ezentúl másképp fog viselkedni. Peggy mindkét fia a hasznára fordította azt, amit gyermekkorában tanult, és évekkel később mindkettőjükből eredményes tanítványképző és pásztor lett a keresztény gyülekezetben.

Juttassuk kifejezésre, hogy megértjük a másikat

Különösen akkor fontos tapintatosnak lennünk, amikor panaszra van okunk. Olyan könnyű figyelmen kívül hagyni a másik méltóságát. Mindig jó, ha először konkrétan megdicsérjük valamiért. Ne kritizáljuk a másikat, inkább a nehézséggel foglalkozzunk. Fejtsük ki, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlünk a viselkedése, és hogy pontosan miben szeretnénk, ha változtatna. Majd legyünk készek meghallgatni őt. Lehet, hogy csak félreértés történt.

Az ember szereti, ha megértik az álláspontját, még ha nem is értenek vele egyet. Jézus tapintatosan beszélt Mártával, kimutatva, hogy átérzi az aggodalmát. „Márta, Márta — mondta Jézus —, sok minden miatt aggódsz és nyugtalankodsz” (Lukács 10:41). Ugyanígy járhatunk el, ha valaki  megosztja velünk a gondjait. Ne lássuk el mindjárt tanáccsal, amikor még nem is ismerünk minden részletet. Inkább adjuk tapintatosan a tudtára, hogy megértjük őt — például úgy, hogy a saját szavainkkal elismételjük a gondját vagy panaszát. Ez egy kedves módja annak, ahogyan kifejezésre juttathatjuk, hogy megértjük az érzéseit.

Ismerjük fel, hogy mit ne mondjunk

Amikor Eszter királyné meg akarta kérni a férjét, hogy hiúsítsa meg Hámánnak a zsidók elpusztítására szőtt tervét, tapintatosan olyan körülményeket teremtett, hogy a férje jó hangulatban legyen, és csak ekkor hozta fel ezt a kényes témát. De azt is tanulságos megvizsgálnunk, hogy mi az, amiről nem beszélt Eszter. Tapintatosságból nem tért ki arra, hogy a férjének milyen szerepe volt ebben a gonosz mesterkedésben (Eszter 5:1–8; 7:1, 2; 8:5).

Ehhez hasonlóan, amikor meglátogatjuk egy keresztény testvérnő nem hívő férjét, ne kezdjük mindjárt azzal, hogy fellapozzuk a Bibliát. Megpróbálhatnánk először tapintatosan megtudni, hogy mi iránt érdeklődik. Ha egy idegen személy lezser öltözetben jelenik meg a Királyság-teremben, vagy ha valaki hosszú elmaradás után újból eljön az összejövetelre, melegen üdvözöljük, és ne tegyünk megjegyzéseket a ruhájára, illetve a távollétére. S ha arra leszünk figyelmesek, hogy egy új érdeklődőnek téves elképzelése van valamiről, minden bizonnyal az lenne a legjobb, ha nem javítanánk ki őt azonnal (János 16:12). A tapintatossághoz az is hozzátartozik, hogy kedvességből felismerjük, mit nem lenne jó mondanunk.

Gyógyító szavak

Ha sikerül megtanulnod, hogyan lehet tapintatosan beszélni másokkal, békés kapcsolatoknak örvendhetsz majd, még akkor is, ha valaki félreérti az indítékaidat, és emiatt keserűséget és neheztelést érez irántad. Amikor például Efraim férfiai „hevesen pöröltek” Gedeonnal, ő válaszként tapintatosan elmagyarázta nekik, hogy pontosan mi is történt, és őszinte, értékelő szavakkal összegezte, hogy az efraimiak is mi mindent tettek. Ez tapintatos volt Gedeon részéről, mert felismerte, hogy miért voltak zaklatottak az efraimiak, és a szerénységével eloszlatta rossz érzéseiket (Bírák 8:1–3, Újfordítású revideált Biblia; Példabeszédek 16:24).

Mindig próbáld meg figyelembe venni, hogy a szavaid milyen hatással lesznek másokra. Ha erőfeszítést teszel, hogy tapintatos légy, abban az érzésben lehet részed, amelyről a Példabeszédek 15:23 beszél: „Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében mondott beszéd, oh mely igen jó!”

[Kép a 31. oldalon]

Isten tapasztalt keresztény szolgái megtaníthatják az újaknak, hogy miként lehet tapintatosan viselkedni

[Kép a 31. oldalon]

A szülők együttérzést plántálhatnak a gyermekeik szívébe