Ők így élnek mások emlékezetében

KÖRÜLBELÜL háromezer évvel ezelőtt Dávid menekülőben volt Izrael királya, Saul elől. Embereket küldött Nábálhoz, egy gazdag juh- és kecsketenyésztőhöz, hogy élelmet és vizet kérjen tőle. Nábál tulajdonképpen szívességgel tartozott Dávidnak és a követőinek, amiért azok korábban megvédték a nyáját. Nábál azonban egy csekély vendégszeretetet sem tanúsított. Ellenkezőleg, még rá is ripakodott Dávid embereire. A tűzzel játszott, mert Dávid nem olyan ember volt, akin csak úgy keresztül lehet gázolni (1Sámuel 25:5, 8, 10, 11, 14).

Nábál viselkedése nem tükrözte azt a vendégszeretetet, melyet a közel-keleti emberek a hagyományaikhoz hűen a látogatók és az idegenek iránt tanúsítottak. Milyen nevet szerzett tehát Nábál magának? A Biblia „durva és rossz erkölcsű”, valamint „kegyetlen” emberként jellemzi. A neve azt jelenti, hogy „bolond”, és pontosan ilyen is volt (1Sámuel 25:3, 17, 25). Szeretnéd, ha rád is így emlékeznének? Szigorú és hajthatatlan vagy, különösen amikor olyan emberekkel van dolgod, akikről úgy véled, hogy hátrányos helyzetben vannak? Vagy inkább kedves, vendégszerető és figyelmes vagy?

Abigail — Egy értelmes asszony

A durvasága miatt Nábál bajba keveredett. Dávid és vele együtt 400 kiválasztott embere derekukra kötötték kardjaikat, és elindultak, hogy megleckéztessék. Abigail, Nábál felesége értesült a történtekről, és tudta, hogy hamarosan leszámolásra kerül sor. Vajon most mihez kezdjen? Sietve összecsomagolt egy jókora adag élelmiszert és más szükséges dolgokat, majd kiment Dávid és az emberei elé, hogy feltartóztassa őket. Amikor összetalálkozott velük, kérve kérte Dávidot, hogy ne ontson ok nélkül vért. Dávid szíve meglágyult. Meghallgatta Abigail könyörgését, és engedett a szavának. Nem sokkal a történtek után Nábál meghalt. Ekkor Dávid, aki felfigyelt Abigail jó tulajdonságaira, feleségül vette az asszonyt (1Sámuel 25:14–42).

Milyen hírnevet szerzett magának Abigail? „Igen eszes”, vagy ahogyan az eredeti héber írja, értelmes volt. Cselekedetei kétségkívül értelmességről és gyakorlatiasságról árulkodtak. Tudta, hogy mikor és hogyan lépjen a tettek mezejére. Lojálisan megvédelmezte ostoba férjét és annak háznépét a csapástól. Abigail idővel meghalt, de értelmes asszonyként kiváló hírnevet hagyott hátra (1Sámuel 25:3).

 Hogyan él Péter mások emlékezetében?

Ugorjunk előre az időben az i. sz. első századba. Jézus 12 apostola közül kétségtelenül az egyik legszókimondóbb és leglobbanékonyabb Péter, vagy Kéfás volt, aki korábban halászként élt Galileában. Kifejezetten dinamikus személyiség volt, aki nem fél kimondani, amit gondol. Vegyük például azt az esetet, amikor Jézus megmosta a tanítványai lábát. Hogyan viselkedett Péter, amikor Jézus az ő lábát készült megmosni?

„Uram, te mosod meg az én lábamat?” — kérdezte. Jézus így válaszolt: „Amit teszek, azt most nem érted, de ezek után majd megérted.” Mire Péter: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Megfigyelted, milyen határozott, ám meggondolatlan választ adott Péter? Hogyan reagált erre Jézus?

„Ha nem moslak meg — hangzott a válasz —, nincs részed velem.” Simon Péter ekkor ezt mondta neki: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Péter most meg a másik végletbe esett! De az emberek mindig tudták, hányadán állnak Péterrel. Semmiféle mesterkedés vagy hátsó szándék nem bujkált benne (János 13:6–9).

Péter nevéről azok a gyengeségek is az eszünkbe juthatnak, melyek oly jellemzőek ránk, emberekre. Például háromszor megtagadta Krisztust azok előtt, akik azzal vádolták, hogy az elítélt názáreti Jézus követője. Péter rádöbbent, hogy hibát követett el, és keservesen sírt. Nem félt kimutatni fájdalmát, és azt, hogy megbánta, amit tett. Az is figyelemre méltó, hogy az evangéliumok írói mindezt feljegyezték róla, ami minden valószínűség szerint azért volt lehetséges, mert Péter beszélt a történtekről!  Volt benne annyi alázat, hogy bevallja, ha valamit rosszul csinált. Ez rólad is elmondható? (Máté 26:69–75; Márk 14:66–72; Lukács 22:54–62; János 18:15–18, 25–27).

Néhány héttel azután, hogy megtagadta Krisztust, Péter — szent szellemmel telve — bátran állt ki prédikálni a zsidó tömeg elé pünkösdkor. Ez biztos jele volt annak, hogy a feltámasztott Jézus megbízott benne (Cselekedetek 2:14–21).

Egy másik alkalommal Péter újabb hibát követett el. Pál apostol kifejtette, hogy mielőtt egyes zsidó testvérek megérkeztek Antiókiába, Péter szabadon járt-kelt a nem zsidó hívőtársai között, utána azonban elkülönítette magát, mert „félt a körülmetéltek osztályához tartozóktól”, akik éppen akkor érkeztek meg Jeruzsálemből. Pál felfedte, hogy Péter kettős irányadó mértékek szerint cselekedett (Galácia 2:11–14).

Mindamellett melyik tanítvány szólalt fel abban a döntő pillanatban, amikor úgy tűnt, hogy Jézus követői közül sokan hátat fordítanak Uruknak? Ez akkor történt, amikor Jézus új gondolatokat tárt fel; arról beszélt, hogy milyen jelentősége van a húsa megevésének és a vére megivásának. Ezt mondta: „ha nem eszitek az Emberfiának hústestét, és nem isszátok a vérét, nincsen életetek önmagatokban.” Jézus zsidó követőinek legtöbbje megbotránkozott ezen, és így szólt: „Botrányos beszéd ez; kicsoda hallgathatja?” S mi történt ezután? „Ennek következtében a tanítványai közül sokan elmentek a hátrahagyott dolgokhoz, és nem jártak vele többé” (János 6:50–66).

Ebben a kritikus helyzetben Jézus ezzel a szívbe markoló kérdéssel fordult 12 apostolához: „Talán ti is el akartok menni?” Péter így válaszolt neki: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszédei vannak nálad; mi pedig elhittük és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje” (János 6:67–69).

Milyen hírnevet szerzett magának Péter? A róla szóló beszámolók olvasásakor az emberre akaratlanul is mély benyomást tesz az őszinte és nyílt természete, a lojalitása, és az, hogy mennyire készségesen elismerte a gyengeségeit. Milyen kiváló nevet hagyott hátra Péter!

Hogyan él Jézus az emberek emlékezetében?

Bár Jézusnak a földön végzett szolgálata nem tartott tovább három és fél évnél, mégis hogyan emlékeznek rá a követői? Mivel tökéletes volt, és nem követett el bűnt, vajon fenn hordta az orrát, és hűvösen viselkedett másokkal? Visszaélt a hatalmával, mert tudta, hogy ő Isten Fia? Megfélemlítéssel és kényszerrel vette rá a követőit, hogy engedelmeskedjenek? Annyira komolyan vette magát, hogy semmi humorérzéke nem volt? Vajon olyan elfoglalt volt, hogy nem maradt ideje a gyengékkel, a betegekkel vagy a gyermekekkel foglalkozni? A kor férfiaihoz hasonlóan ő is lenézte a nőket és azokat, akik más rasszhoz tartoztak? Nos, miről árulkodnak a róla szóló feljegyzések?

Jézus törődött az emberekkel. Ha figyelemmel kísérjük a szolgálatát, láthatjuk, hogy milyen sokszor gyógyított meg sántákat és betegeket. Mindent megtett, hogy segítsen a rászorulókon. Figyelmet szentelt a fiataloknak is, s erre utasította a tanítványait: „Hagyjátok hozzám jönni a kisgyermekeket; ne próbáljátok gátolni őket.” Majd a „karjaiba vette a gyermekeket, s kezét rájuk téve megáldotta őket”. Te szakítasz időt a gyermekekre, vagy annyira elfoglalt vagy, hogy még csak észre sem veszed őket? (Márk 10:13–16; Máté 19:13–15).

Jézus idejében a zsidókra olyan vallási előírások és követelmények súlya nehezedett, melyek betartására a Törvény nem kötelezte őket. Vallási vezetőik nehéz terheket raktak a vállukra, míg ők maguk az ujjukat sem akarták mozdítani (Máté 23:4; Lukács 11:46). Mennyire más volt ezzel szemben Jézus! Ő ezt mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtok és meg vagytok terhelve, és én felüdítelek benneteket” (Máté 11:28–30).

Az emberek felüdültek Jézus társaságában. Ő nem félemlítette meg a tanítványait, hogy azok féltek volna elmondani a véleményüket.  Sőt, kérdéseket tett fel nekik, arra ösztönözve őket, hogy nyíljanak meg (Márk 8:27–29). A keresztény felvigyázók kérdezzék meg maguktól: „Vajon én ugyanilyen hatással vagyok a hívőtársaimra? Más vének kifejtik nekem a nézeteiket, vagy vonakodnak ezt megtenni?” Milyen felüdítő, amikor a felvigyázók megközelíthetőek, meghallgatnak másokat és rugalmasak! Az ésszerűtlenség csak gátat emel az őszinte és oldott beszélgetés előtt.

Noha Jézus Isten Fia volt, soha nem élt vissza a hatalmával vagy tekintélyével. Nem, ő érvelt a hallgatóinak. Akkor is így tett, amikor a farizeusok megpróbálták tőrbe csalni egy ravasz kérdéssel: „Szabad-e fejadót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus erre azt mondta, hogy mutassanak neki egy pénzérmét, majd megkérdezte tőlük: „Kinek a képmása és felirata ez?” Azt válaszolták, hogy „a császáré”. Jézus pedig így felelt: „Fizessétek hát vissza a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig, ami az Istené” (Máté 22:15–21). Nem kellett mást alkalmaznia, mint egyszerű logikát.

Volt Jézusnak humorérzéke? Néhányan a Biblia olvasásakor némi humort vélnek felfedezni Jézusnak abban a kijelentésében, hogy könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni Isten Királyságába (Máté 19:23, 24). Hogy egy teve megpróbálja magát átpréselni egy szó szerinti varrótű fokán? Micsoda lehetetlen elképzelés! Ugyanilyen túlzás az a gondolat is, hogy meglátjuk a szálkát egy testvérünk szemében, de a saját szemünkben nem vesszük észre a gerendát (Lukács 6:41, 42). Nem, Jézusról semmi esetre sem lehet elmondani, hogy katonás fegyelmet követelt volna meg másoktól. Melegszívű volt, és barátságos. Napjainkban a keresztények enyhíthetik a próbateljes időszakok gyötrelmeit, ha megőrzik a humorérzéküket.

Jézus könyörületes volt a nőkkel

Hogyan érezték magukat a nők Jézus jelenlétében? Nos, az biztos, hogy Jézust sok nő követte lojálisan, köztük saját édesanyja, Mária is (Lukács 8:1–3; 23:55, 56; 24:9, 10). Egy cseppet sem féltek Jézus közelébe menni. Olyannyira nem, hogy egy alkalommal az egyikük, „akit bűnösnek ismertek”, a könnyeivel megmosta Jézus lábát, majd megkente illatos olajjal (Lukács 7:37, 38). Egy másik nő, aki éveken át vérfolyásban szenvedett, átküzdötte magát a tömegen, hogy megérinthesse Jézus ruháját, és meggyógyuljon. Jézus megdicsérte a hitéért (Máté 9:20–22). Igen, a nők megközelíthetőnek tartották Jézust.

Egy másik alkalommal Jézus egy szamáriai asszonyt szólított meg egy kútnál. Ez annyira váratlanul érte az asszonyt, hogy megkérdezte: „Hogyhogy te zsidó létedre inni kérsz tőlem, mikor én szamáriai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.  Ekkor Jézus egy csodálatos igazságot tanított meg neki arról a vízről, mely „azért buzog fel, hogy örök életet adjon”. Jézust nem feszélyezték a nők. Nem érezte úgy, hogy veszít miattuk a tekintélyéből (János 4:7–15).

Jézusról a sok-sok emberséges tulajdonsága — köztük az önfeláldozó szelleme — jut az eszünkbe. Az Isten szerinti szeretet megtestesítője volt. Mindenkinek, aki a követője akar lenni, az általa felállított mérce szerint kell cselekedni. Te milyen szorosan jársz Jézus nyomdokaiban? (1Korintus 13:4–8; 1Péter 2:21).

Ahogyan néhány modern kori keresztényre emlékeznek

Napjainkban több ezer hűséges keresztény halt már meg, sokuk idősen, mások viszonylag fiatalon. De a jó hírnevük tovább él. Néhányan, akik idős korukban távoztak el közülünk — mint például Crystal is —, melegszívű és társaságkedvelő személyekként élnek azok emlékezetében, akik ismerték őket. Másokra — így Dirkre is, akit a 40-es éveiben ért a halál — úgy emlékeznek, hogy mindig sugárzott belőlük a boldogság, és készségesek voltak.

Aztán ott van José, aki Spanyolországban élt. Az 1960-as években Jehova Tanúi munkája betiltás alatt volt abban az országban. José házas ember volt, és három kislányt nevelt. Barcelonában éltek, és biztos állása volt. De akkoriban Spanyolország déli részén érett keresztény vénekre volt szükség. José otthagyta biztos munkahelyét, és Málagába költözött a családjával. Nehéz anyagi körülmények között kellett tengődniük. Időnként Josénak még állása sem volt.

Ám úgy ismerték, hogy hűségesen és megbízhatóan végzi a szolgálatot, és példamutató módon neveli a lányait segítőkész felesége, Carmela támogatásával. Amikor szükség volt valakire, hogy megszervezze a helyi keresztényeknek a kongresszust, mindig felajánlotta a szolgálatát. Sajnos José az 50-es éveiben súlyosan megbetegedett, és meghalt. Mások emlékezetében azonban megbízható, szorgalmas vénként, valamint szerető férjként és apaként él.

Nos, te hogyan fogsz élni mások emlékezetében? Ha tegnap meghaltál volna, mit mondanának rólad ma az emberek? Ez a kérdés mindannyiunkat arra ösztönözzön, hogy kiigazításokat tegyünk a viselkedésünkben.

Hogyan szerezhetünk magunknak jó hírnevet? Mindig dolgozhatunk például azon, hogy még nagyobb mértékben megteremjük a szellem gyümölcsét, úgymint a szeretetet, hosszútűrést, kedvességet, szelídséget és az önuralmat (Galácia 5:22, 23). Bizony semmi kétség nem fér hozzá, hogy „jobb a jó név, mint a jó olaj, és a halál napja, mint a születés napja” (Prédikátor 7:1, Katolikus fordítás; Máté 7:12).

[Kép az 5. oldalon]

Abigailra az értelmessége miatt emlékeznek

[Kép a 7. oldalon]

Péter mint lobbanékony, ám őszinte ember él az emlékezetünkben

[Kép a 8. oldalon]

Jézus időt szakított a gyermekekre