Lássuk tisztán a fegyelmezés célját!
Lássuk tisztán a fegyelmezés célját!
MIRE gondolsz a „fegyelmezés” szó hallatán? Van olyan szótár, amely így határozza meg a „fegyelmezés” jelentését: ’szabályok vagy viselkedési normák betartatása, illetve a betartásuk elmulasztásáért járó büntetés’. Persze nem ez az egyetlen elfogadott értelmezés, de manapság sokan vélekednek hasonlóképpen, tehát nem tartják túl vonzónak a fegyelmezés gondolatát.
A Biblia azonban más képet fest a fegyelmezésről. „A Jehovától jövő fegyelmezést, ó, fiam, ne vesd el” — írta a bölcs Salamon király (Példabeszédek 3:11). Ez a kijelentés nem az általános értelemben vett fegyelmezésre utal, hanem arra, amely ’Jehovától jön’, amely az ő magasztos alapelveire épül. Csak az ilyen fegyelmezésről mondható el, hogy szellemileg építő, hasznos, sőt kívánatos. Ezzel szemben az emberi elképzeléseken alapuló és Jehova magasztos alapelveivel ellentétes fegyelmezés többnyire fájdalmas és káros. Ez az oka annak, hogy sokan nem szeretik a fegyelmezést.
Miért buzdít Jehova arra, hogy fogadjuk el tőle a fegyelmezést? A Szentírás szerint Isten a fegyelmezéssel szeretetet nyilvánít ki emberi teremtményei iránt. Salamon ezért így folytatta: „akit szeret Jehova, azt megfeddi, mint apa a fiát, akiben gyönyörűségét leli” (Példabeszédek 3:12).
Fegyelmezés vagy büntetés?
Bibliai értelemben a fegyelmezés sok mindent magában foglalhat: vezetést, tanítást, képzést, feddést, helyreigazítást, sőt büntetést is. Jehova azonban mindig szeretetből fegyelmez bennünket, és azért, hogy hasznot merítsünk belőle. A helyreigazító fegyelmezéssel sohasem pusztán a büntetés a célja.
Másfelől ha megbüntet valakit, azt nem feltétlenül azért teszi, hogy helyreigazítsa vagy oktassa őt. Ádám és Éva például már a bűnbeesése napján megérezte az engedetlenség fájdalmas következményeit. Jehova kiűzte őket a paradicsomi Éden-kertből, és aztán semmit sem tehettek a tökéletlenség, a betegségek és az öregedés ellen. Több száz évig tartó nehéz élet után örökre meghaltak. Itt tehát nem helyreigazító fegyelmezésről, hanem isteni büntetésről volt szó. Ádám és Éva szándékosan vétkezett, és nem bánta meg a bűnét. Az ő esetükben szóba sem jöhetett a helyreigazítás.
Egyéb beszámolókat is olvashatunk arról, hogy Jehova a büntetés eszközével élt. Ilyen például a Noé korabeli Özönvíz, Szodoma és Gomorra pusztulása, és az, amikor az egyiptomi hadsereg a Vörös-tengerbe veszett. Jehova ezekkel a cselekedetekkel nem vezetni, oktatni vagy képezni akarta a vétkeseket. Péter apostol így írt az effajta isteni büntetésről: „nem habozott megbüntetni egy hajdani világot, de Noét, az igazságosság prédikálóját nyolcadmagával megtartotta biztonságban, amikor vízözönt hozott az istentelen emberek világára; és elhamvasztva Szodoma és Gomorra városát elítélte azokat, példát állítva az istenteleneknek az eljövendő dolgokra nézve” (2Péter 2:5, 6).
Milyen értelemben ’állított példát’ ezekkel a büntető ítéletekkel „az istenteleneknek az eljövendő dolgokra nézve”? Pál a tesszalonikaiaknak írt egyik levelében úgy beszél napjainkról, mint arról az időről, amikor Isten a Fia, Jézus Krisztus által „bosszút áll azokon, akik nem 2Tesszalonika 1:8, 9). Az ilyen büntetésnek nyilvánvalóan nem az a célja, hogy tanítsa vagy megtisztítsa azokat, akik elszenvedik. Ezzel szemben amikor Jehova azt kéri az imádóitól, hogy fogadják el a tőle jövő fegyelmezést, akkor nem a megbánást nem tanúsító bűnösök megbüntetéséről beszél.
ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a . . . jó hírnek”. Hozzáteszi még: „Ugyanezek el fogják szenvedni az örök pusztulás bírói büntetését” (Figyelemre méltó, hogy a Biblia nem úgy ír Jehováról, mint aki elsősorban büntető Isten. Ehelyett igen gyakran jellemzi őt úgy, mint aki szeretettel tanít és türelmesen képez másokat (Jób 36:22; Zsoltárok 71:17; Ézsaiás 54:13). Igen, a helyreigazítást célzó, isteni fegyelmezésnek elmaradhatatlan társa a szeretet és a türelem. Ha a keresztények megértik, mi is a célja a fegyelmezésnek, akkor könnyebb lesz nekik helyes szemléletmóddal fegyelmezni, illetve elfogadni a fegyelmezést.
Szeretetteljes szülői fegyelmezés
A családi körben csakúgy, mint a keresztény gyülekezetben mindenkinek meg kell értenie, mi a fegyelmezés célja. Ez kiváltképp azokra igaz, akiknek hatalmuk van, így például a szülőkre. A Példabeszédek 13:24 kijelenti: „Aki visszatartja vesszejét, gyűlöli a fiát, de aki szereti, az megkeresi fegyelmezéssel.”
Hogyan fegyelmezzenek a szülők? A Biblia útmutatása így szól: „ti apák, ne ingereljétek föl gyermekeiteket, hanem továbbra is Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint neveljétek őket” (Efézus 6:4). Ez az intelem cseng ki a következő szavakból is: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy elcsüggedjenek” (Kolosszé 3:21).
Azok a keresztény szülők, akik megértik a fegyelmezés célját, nem ragadtatják el magukat. A 2Timóteusz 2:24-ben feljegyzett alapelv jól alkalmazható arra, hogy miként kell a szülőknek fegyelmezniük. Pál ezt írta: „Az Úr rabszolgája pedig ne harcoljon, hanem legyen mindenkihez gyöngéd, tanításra képesített.” A heves dühkitörések, az üvöltözés és a sértő vagy becsmérlő megjegyzések aligha nevezhetők szeretetteljes fegyelmezésnek, és semmi helyük a keresztények életében (Efézus 4:31; Kolosszé 3:8).
Ha helyreigazításra van szükség, a szülőknek sokkal többet kell tenniük annál, mint hogy gyorsan és határozottan kiszabjanak valamilyen büntetést. A legtöbb gyermeket többször
is meg kell dorgálni ahhoz, hogy végül kiigazítsa a gondolkodását. A szülőknek tehát nem szabad sajnálniuk az időt, türelmesnek kell lenniük, és jól át kell gondolniuk, hogyan fegyelmeznek. Mindig emlékezniük kell arra, hogy a gyermekeket „Jehova fegyelmezésében és az ő gondolkodásának zsinórmértéke szerint” kell felnevelniük. Mindez többéves képzést jelent.A keresztény pásztorok szelíden fegyelmeznek
Ugyanezek az alapelvek a keresztény vénekre is érvényesek. Ők mint szerető pásztorok tanítás, irányítás és szükség esetén feddés által igyekeznek erősíteni a nyájat. Mindeközben nem felejtik el, hogy mi a fegyelmezés igazi célja (Efézus 4:11, 12). Ha csak a büntetést tartanák szem előtt, akkor semmi többet nem tennének, mint hogy megbüntetnék a vétkest. Az Istennek tetsző fegyelmezés azonban sokkal több ennél. A vének szeretettől indíttatva a tanácsadás után is odafigyelnek a fejleményekre, és mindent elkövetnek, hogy segítsenek az illetőnek. Mivel aggódnak érte, gyakran több találkozót is megbeszélnek vele, hogy buzdítsák és képezzék őt.
A 2Timóteusz 2:25, 26 intelme szerint a véneknek még azokat is „szelídséggel” kell oktatniuk, akik nehezen fogadják el a fegyelmezést. Az írásszöveg ezután a fegyelmezés célját is megfogalmazza: „ki tudja, az Isten talán megbánást ad nekik, amely az igazság pontos ismeretéhez vezet, és talán észre térnek az Ördög csapdájából.”
Olykor a vétkes nem bánja meg a bűnét, ezért a véneknek ki kell közösíteniük őt a gyülekezetből (1Timóteusz 1:18–20). Mindamellett még egy ilyen erőteljes lépés is fegyelmezésnek tekintendő, és nem pusztán büntetésnek. Időről időre igyekeznek meglátogatni azokat a kiközösített személyeket, akik nem gyakorolják a rosszat. Az ilyen látogatásokkor a vének összhangban cselekszenek a fegyelmezés igazi céljával: elmondják a vétkesnek, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy visszatérhessen a keresztény gyülekezetbe.
Jehova a tökéletes bíró
A szülőknek, a keresztény pásztoroknak és másoknak, akiket a Szentírás felhatalmaz arra, hogy fegyelmezzenek, komolyan kell venniük ezt a felelősséget. Nem bíráskodhatnak önhatalmúlag, nem bélyegezhetnek másokat javíthatatlannak. Következésképpen soha senkit nem fegyelmezhetnek úgy, hogy bosszúból vagy ellenséges indulatból megbüntetik.
Héberek 10:31). De soha, egyetlen ember se próbálja meg összehasonlítani magát Jehovával ebben vagy bármilyen más tekintetben, és senkinek se legyen oka úgy érezni, hogy félelmetes dolog egy szülő vagy valamelyik gyülekezeti vén kezébe esni.
Igaz, a Biblia úgy utal Jehovára, mint aki súlyos és végleges büntetést fog kimérni. Igen, a Szentírás kijelenti: „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni” (Jehova tökéletes egyensúlyban tud tartani mindent, amikor fegyelmez. Az emberek nem képesek erre. Isten olvas a szívekben, és meg tudja állapítani, ha valakit már nem lehet helyreigazítani, ezért határozott, végleges büntetést érdemel. Az emberek nem tudnak ilyen ítéletet hozni. Így hát amikor fegyelmezésre van szükség, a felhatalmazott személyeknek mindig a helyreigazítást kell szem előtt tartaniuk.
Fogadjuk el Jehovától a fegyelmezést
Mindannyiunknak szükségünk van a Jehovától jövő fegyelmezésre (Példabeszédek 8:33). Tulajdonképpen vágyakoznunk kellene az Isten Szaván alapuló fegyelmezés után. Tanulmányozva Isten Szavát, megszívlelhetjük azt a fegyelmezést, amely közvetlenül Jehovától jön a Szentírás által (2Timóteusz 3:16, 17). Máskor azonban keresztény hittársaink fegyelmeznek meg bennünket. Ha felismerjük, hogy milyen szellem áll az ilyen fegyelmezés mögött, akkor könnyebben el tudjuk fogadni.
Pál apostol elismerte: „Igaz, egyetlen fegyelmezés sem látszik pillanatnyilag örvendetesnek, hanem elszomorítónak.” Majd hozzátette: „ámde utólag békés gyümölcsöt, azaz igazságosságot terem azoknak, akik általa megedződtek” (Héberek 12:11). Jehova a fegyelmezés által kinyilvánítja, hogy mélységesen szeret bennünket. Akár mi fegyelmezünk, akár bennünket fegyelmeznek, ne felejtsük el az Istennek tetsző fegyelmezés célját, és fogadjuk meg a Biblia bölcs tanácsát: „Ragaszkodj a fegyelmezéshez, ne hagyd el; óvd, mert ez a te életed” (Példabeszédek 4:13).
[Képek a 21. oldalon]
A megbánást nem tanúsító bűnösök nem helyreigazító fegyelmezést, hanem bírói büntetést kapnak Istentől
[Képek a 22. oldalon]
A vének szeretettől indíttatva időt fordítanak a kutatásra és a vétkezők megsegítésére
[Képek a 23. oldalon]
A szülők türelmesen és szeretettel fegyelmeznek, ’Jehova gondolkodásának a zsinórmértéke szerint’