Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jákob nagyra becsülte a szellemi értékeket

Jákob nagyra becsülte a szellemi értékeket

Jákob nagyra becsülte a szellemi értékeket

JÁKOB élete csupa küzdelem és viszontagság volt. Ikertestvére gyilkos indulatai miatt menekülnie kellett, hogy mentse az életét. Nem adták hozzá azt a lányt, akit szeretett, hanem csellel elérték, hogy valaki mást vegyen feleségül elsőként, így végül négy felesége lett, ami sok-sok bajhoz vezetett (1Mózes 30:1–13). Húsz évig dolgozott egy férfinak, aki kihasználta. Egy angyallal tusakodva maradandóan megsérült. A lányát megerőszakolták, a fiai vérfürdőt rendeztek, és Jákobnak el kellett siratnia tragikus körülmények között elvesztett fiát és feleségét, akiket leginkább szeretett. Miközben idős korában menekülni kényszerült az éhínség elől, elismerte, hogy „kevesek és nyomorúságosak” voltak a napjai (1Mózes 47:9). Mindezek ellenére Jákob szellemi gondolkodású ember volt, és bízott Istenben. Vajon hiábavaló volt a hite? Milyen tanulságokat vonhatunk le, ha megvizsgálunk néhány részletet Jákob életéből?

Annyira más, mint a testvére!

A testvérével való viszálykodásnak az volt az oka, hogy Jákob nagyra becsülte a szellemi értékeket, Ézsau viszont megvetette őket. Jákobot érdekelte az Ábrahámnak tett ígéret, mely egy szövetség része volt. Odaadóan gondoskodott azokról a leszármazottakról, akiket Isten örökösöknek jelölt ki. Jehova ezért ’szerette’ Jákobot, aki „feddhetetlen”, azaz erkölcsileg kiváló ember volt. Ézsau ellenben annyira keveset törődött szellemi örökségével, hogy potom áron eladta Jákobnak. Amikor aztán Jákob Isten helyeslésével magának követelte az elsőszülöttségi jogot, és a testvére helyett megkapta az áldást, Ézsaun eluralkodott a bosszúvágy. Jákob mindent otthagyott, ami kedves volt neki, de ami ezután következett, az biztosan lelket öntött belé (Malakiás 1:2, 3; 1Mózes 25:27–34; 27:1–45).

Isten olyan álmot láttatott Jákobbal, amelyben angyalok jártak fel-alá az ég és a föld között egy létrán vagy lépcsősoron. Az álomban megígérte, hogy megvédi Jákobot és a magvát. „A föld minden családja teáltalad és a te magod által nyer áldást. És íme, én veled vagyok, megőrizlek téged bárhova mész, és visszahozlak téged erre a földre, mert nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit neked mondtam” (1Mózes 28:10–15).

Milyen megnyugtató! Jehova megerősítette, hogy az Ábrahámnak és Izsáknak tett ígéretei szellemileg gazdagabbá teszik Jákob családját. Jákobban tudatosult, hogy angyalok szolgálhatnak azoknak, akiket Isten helyesel, és Jehova biztosította őt a védelméről. Jákob hálából megfogadta, hogy hűséges lesz Jehovához (1Mózes 28:16–22).

Jákob semmiképpen sem túrta ki Ézsaut az örökségéből. Jehova már a fiúk születése előtt megmondta, hogy „az idősebb fogja szolgálni a fiatalabbikat” (1Mózes 25:23). „Nem lett volna egyszerűbb, ha Isten úgy rendezi, hogy Jákob szülessen meg előbb?” — kérdezhetné valaki. A későbbi eseményekből fontos tanulságokat vonhatunk le. Isten nem azoknak tartogatja az áldásait, akik úgy érzik, hogy jogosultak erre. Ki nem érdemelt kedvességet azok iránt mutat, akiket kiválaszt. Az elsőszülöttségi jogot ezért Jákob kapta meg, nem pedig a bátyja, aki nem értékelte. Ugyanígy, mivel a test szerinti zsidók nemzetként ugyanúgy viselkedtek, mint Ézsau, a helyüket átvette a szellemi Izrael (Róma 9:6–16, 24). A Jehovához fűződő jó kapcsolathoz nem lehet erőfeszítés nélkül, örökségként hozzájutni, még akkor sem, ha valaki istenfélő családban vagy környezetben születik. Aki szeretne áldásokat kapni Istentől, annak istenfélelmet kell kifejlesztenie, és igazán értékelnie kell a szellemi dolgokat.

Lábán szívesen fogadja

Amikor Jákob Paddán-Arámba érkezett, hogy feleséget keressen magának a rokonságban, találkozott az unokatestvérével, Ráhellel, Lábán lányával egy kútnál. Elgördítette a nehéz követ a kút szájáról, hogy ihassanak az állatok, amelyekre Ráhel vigyázott. Ráhel hazaszaladt, hogy bejelentse Jákob érkezését, Lábán pedig Jákob elé sietett. * Ha Lábán még emlékezett rá, hogy milyen kincseket kapott a családja Ábrahám szolgájától, most csalódnia kellett, minthogy Jákob üres kézzel jött. Lábán mégis rájött, hogy van valami, amiből hasznot húzhat, mégpedig Jákob szorgalmas munkája (1Mózes 28:1–5; 29:1–14).

Jákob elmesélte a történetét. Nem tudjuk, hogy beszélt-e arról, hogy milyen csellel jutott az elsőszülöttségi joghoz, de Lábán mindezek hallatán így szólt: „Te bizony az én csontom és testem vagy.” Egy tudós szerint ezzel barátságosan meghívta Jákobot, hogy maradjon nála, vagy pedig elismerte, hogy a rokoni kapcsolat kötelezi rá, hogy megvédje. Akárhogy volt is, Lábán rövidesen azon kezdte törni a fejét, hogy miként használhatná ki az unokaöccsét.

Olyan helyzetet teremtett, amely az elkövetkező húsz évben viszálykodást szült. „Hát nem a testvérem vagy, s te mégis ingyen szolgálsz nekem? — kérdezte. — Mondd meg, mi legyen a béred?” A jótevő nagybácsi szerepében tetszelegve voltaképpen bérmunkásává süllyesztette a vérrokonát, Jákobot. Jákob szerelmes volt, ezért így felelt: „Kész vagyok hét évet szolgálni Ráhelért, a kisebbik lányodért” (1Mózes 29:15–20).

Annak idején az jelentette az eljegyzést, hogy a vőlegény menyasszonyárat fizetett a menyasszony családjának. A Mózesi Törvény később 50 ezüstsekelben állapította meg annak a szűznek az árát, akit meggyaláztak. Gordon Wenham tudós úgy véli, hogy ez volt „a lehető legmagasabb menyasszonyár”, de az esetek többségében „sokkal kevesebbet” fizettek (5Mózes 22:28, 29). Jákob nem tudott fizetni, ezért azt ajánlotta Lábánnak, hogy hét évig szolgálja. „Tekintve, hogy a régi babiloni időkben az alkalmi munkások fél-egy sekelt kaptak egy hónapra [ami hét teljes év alatt 42-84 sekelt jelent] — folytatja Wenham —, Jákob nagyon bőkezű menyasszonyárat ajánlott Lábánnak Ráhel kezéért.” Lábán készséggel elfogadta az ajánlatot (1Mózes 29:19).

Jákob annyira szerette Ráhelt, hogy a hét év „csak néhány napnak tűnt” neki. Miután letelt, kérte, hogy adják hozzá menyasszonyát, akit fátyol borított, és sejtelme sem volt arról, hogy Lábán becsapja. El tudjuk képzelni, mennyire megdöbbent másnap reggel, amikor rájött, hogy nem Ráhellel töltötte az éjszakát, hanem annak nővérével, Leával. Jákob kérdőre vonta Lábánt: „Mit tettél velem? Hát nem Ráhelért szolgáltalak? Miért csaptál be?” Lábán így felelt: „Nem szokás nálunk, hogy a kisebbik lányt odaadjuk az elsőszülött előtt. Ünnepeld végig ennek a lánynak a hetét. Utána hozzád adjuk a másik lányt is a szolgálatért, mellyel majd nálam szolgálsz még hét évet” (1Mózes 29:20–27). Jákobot rászedték, nem tudott védekezni, ezért kénytelen volt elfogadni Lábán feltételeit, ha feleségül akarta venni Ráhelt.

Az első hét évhez képest keserves hét év következett. Hogyan tudta volna Jákob elnézni Lábánnak ezt az aljas fortélyt? És Leának, aki közreműködött benne? Lábán persze egyáltalán nem törődött azzal, hogy milyen viszontagságos lesz Lea és Ráhel jövője őmiatta. Őt csak a saját érdekei foglalkoztatták. Nem elég, hogy Ráhel haragudott Leára, még féltékeny is lett rá, amikor az rövid időn belül négy fiút szült, ő maga pedig meddő maradt. Ekkor Ráhel, aki mindenáron gyermeket akart, úgy döntött, hogy odaadja a szolgálólányát Jákobnak, hogy helyette szüljön neki gyermeket, mire Lea, hogy le ne maradjon, szintén odaadta a szolgálólányát. Jákobnak így négy felesége és tizenkét gyermeke lett, de a családi élete egyáltalán nem volt boldog. Jehova mégis nagy nemzetté készült tenni őt (1Mózes 29:28—30:24).

Jehova gazdaggá teszi

A próbái ellenére Jákob érezte, hogy Isten vele van, ahogy megígérte. Ezt Lábán is látta, hiszen Jákob érkezésekor csupán néhány állata volt, és az unokaöccse keze alatt ezek szépen megszaporodtak. Nem szívesen engedte volna el Jákobot, ezért azt ajánlotta neki, hogy mondja meg, milyen bérért szolgálna neki tovább. Jákob a szokatlan színű állatokat kérte, amelyek Lábán nyájaiban születtek. Azt mondják, hogy azon a vidéken a juhok általában fehérek, a kecskék pedig feketék vagy sötétbarnák voltak, csak elvétve akadt köztük tarka. Így hát Lábán azt gondolva, hogy jó üzletet csinál, készséggel igent mondott, és azokat az állatokat, amelyek szokatlan mintázatúak voltak, gyorsan elvitte messzire, hogy ne érintkezhessenek a Jákob gondjaira bízott nyájakkal. Nyilván azt hitte, hogy Jákobnak nem sok haszna lesz az egyezségből, legalábbis biztos nem kapja meg az újszülött gidák és bárányok 20 százalékát, amit akkoriban szokás volt bérként kifizetni a pásztoroknak. Lábán azonban tévedett, mert Jehova Jákobbal volt (1Mózes 30:25–36).

Isteni irányításra Jákob nyájaiban életerős, megfelelő színű állatok születtek (1Mózes 30:37–42). Igaz, az állattenyésztéssel kapcsolatos elképzelései tévesek voltak, de ahogy Nahum Sarna tudós magyarázza, „tudományos alapon úgy érhető el a kívánt eredmény, hogy egymás után . . . olyan egyszínű állatokat pároztatnak össze, amelyek a pettyesség recesszív génjét hordozzák”. Hozzáteszi még: „Ezeket az állatokat arról lehet felismerni . . . , hogy mivel hibridek, életerősebbek.”

Lábán a fejleményeket figyelve megpróbálta módosítani az egyezséget azt illetően, hogy mely állatok legyenek az unokaöccséi, a csíkosak, a foltosak, a tarkák vagy a pettyesek. Az volt a célja, hogy neki legyen több haszna, de akárhogy változtatott is a szerződésen, Jehova gondoskodott róla, hogy Jákobnak mindig sikere legyen. Lábán csak csikorgathatta a fogát mérgében. Jákob rövid idő alatt nagy vagyonra tett szert, voltak nyájai, szolgái, tevéi és szamarai, de mindezt nem a maga leleményességének, hanem Jehova támogatásának köszönhette. Később ezt mondta Ráhelnek és Leának: „Apátok . . . kijátszott engem, és tízszer is megváltoztatta a béremet, de Isten nem engedte, hogy kárt okozzon nekem . . . Így vette el Isten apátok nyáját, és adta nekem.” Jehova arról is biztosította Jákobot, hogy látja mindazt, amit Lábán tesz, de Jákobnak nem kell aggódnia. „Térj vissza földedre a rokonaidhoz, és én jól bánok veled” — ígérte neki (1Mózes 31:1–13; 32:9).

Jákob végül megszabadult a kétszínű Lábántól, és hazafelé tartott. Noha húsz év telt el, még mindig félt Ézsautól. Akkor ijedt meg csak igazán, amikor tudomására jutott, hogy Ézsau négyszáz férfi élén feléje tart. Mit tehetett Jákob? Istenben bízó, szellemi gondolkodású ember lévén hittel cselekedett. Imádkozott, elismerve, hogy nem méltó Jehova nagylelkűségére, és kérlelve Istent, hogy az ígéreteire való tekintettel szabadítsa meg őt és családját Ézsau kezéből (1Mózes 32:2–12).

Ekkor valami váratlan történt. Éjszaka Jákobbal egy idegen tusakodott, akiről kiderült, hogy angyal, és aki egyetlen érintéssel kimozdította Jákob forgócsontját a helyéből. Jákob nem engedte el addig az angyalt, amíg az meg nem áldotta. Hóseás próféta később úgy fogalmazott, hogy Jákob „sírt, hogy kegyet nyerjen magának” (Hóseás 12:2–4; 1Mózes 32:24–29). Jákob tudta, hogy amikor korábban angyalok jelentek meg neki, az mindig azzal volt kapcsolatban, hogy az ő magva által megvalósuljon az ábrahámi szövetség. Ezért erőteljesen küzdött, és meg is kapta az áldást. Isten ez alkalommal Izraelre változtatta Jákob nevét. Az Izrael név jelentése: ’Istennel küzdő (aki kitart)’ vagy ’Isten küzd’.

Kész vagy tusakodni?

Az angyallal való tusakodáson és az Ézsauval való újbóli találkozáson kívül Jákobnak más válságos helyzetekben is helyt kellett állnia. Az itt leírt események azonban rávilágítanak, hogy milyen ember volt Jákob. Ézsau egy kis éhséget sem bírt ki az elsőszülöttségi jogáért, Jákob ellenben egész életében küzdött az áldásokért, még egy angyallal is kész volt tusakodni. Isten ígéretének megfelelően Jákob az ő vezetését és védelmét élvezte, és egy nagy nemzet, valamint a Messiás ősévé lett (Máté 1:2, 16).

Te hajlandó vagy erődet megfeszítve küzdeni, tusakodni Jehova kegyének az elnyeréséért? Akik ma szeretnének Isten akarata szerint élni, azoknak az élete tele van nehézségekkel és próbákkal, és időnként csak küzdelem árán tudnak helyes döntéseket hozni. Jákob szép példája azonban határozottan arra ösztönöz minket, hogy ragaszkodjunk a jutalomhoz, melyet Jehova ígér nekünk.

[Lábjegyzet]

^ 9. bek. Ez a találkozás hasonlított ahhoz, amikor Jákob édesanyja, Rebeka megitatta Eliézer tevéit. Akkor Rebeka is hazaszaladt az idegen érkezésének hírével, és Lábán az arany ékszereket látva, amelyeket a nővére kapott ajándékba, Eliézerhez sietett, hogy üdvözölje (1Mózes 24:28–31, 53).

[Képek a 31. oldalon]

Jákob egész életében küzdött az áldásokért