Olvasók kérdései

• Mivel Isten szent szelleme nem személy, hogyan okozhatunk neki bánatot?

Pál apostol írta a következőket: „ne okozzatok bánatot az Isten szent szellemének” (Efézus 4:30). Egyesek úgy értelmezik ezeket a szavakat, mint amelyek arra utalnak, hogy a szent szellem személy. „A hű sáfár” kiadványai azonban sokszor tártak már fel szentírási és történelmi bizonyítékokat arra, hogy a korai keresztények nem tekintették a szent szellemet sem személynek, sem egy úgynevezett Háromság részeként a Legfelségesebbel egyenrangú istennek (Lukács 12:42). * Pál tehát nem úgy utalt Isten szent szellemére, mint személyre.

Isten szent szelleme az ő láthatatlan tevékeny ereje (1Mózes 1:2). Jézusról meg lett jövendölve, hogy „szent szellemmel” fog keresztelni, éppen úgy, ahogyan János keresztelt, csak ő vízzel (Lukács 3:16). I. sz. 33 pünkösdjén körülbelül 120 tanítvány ’betelt szent szellemmel’, mely nyilvánvalóan nem egy személy volt (Cselekedetek 1:5, 8; 2:4, 33). Ezek a felkentek égi reménységet kaptak, és Isten szelleme hűséges életúton vezette őket (Róma 8:14–17; 2Korintusz 1:22). A szellem Istennek tetsző gyümölcsöt termett, és segített nekik elkerülni a ’test cselekedeteit’, melyek miatt Isten nemtetszését vonhatták magukra (Galácia 5:19–25).

Ha mi Isten földi reménységű szolgái vagyunk, nem kenettünk fel szent szellemmel. Mégis éppen annyit kaphatunk Isten szelleméből, mint az égi reménységűek. Tehát mi is bánatot okozhatunk a szellemnek. De hogyan?

Ha figyelmen kívül hagyjuk a szent szellem irányításával megírt Szentírás tanácsait, olyan tulajdonságok fejlődhetnek ki bennünk, amelyek miatt szándékosan vétkezünk a szellem ellen, elveszítjük Jehova kegyét, és végül elpusztulunk (Máté 12:31, 32). Lehet, hogy még nem gyakorolunk súlyos bűnt, de elindulhatunk a rossz úton, amely idővel teljesen ellentétes irányba visz minket, mint amerre a szellem vezet. Ebben az esetben bánatot okoznánk a szent szellemnek.

Hogyan kerülhetjük akkor el, hogy bánatot okozzunk Isten szellemének? Nem is kérdéses, hogy uralmunk alatt kell tartanunk a gondolatainkat és tetteinket. Pál apostol az efézusiaknak írt levelében, a 4. fejezetben arról beszélt, hogy ne engedjünk a hazug kijelentésekre, haragtartásra, lustaságra és nem megfelelő beszédre való hajlamnak. Tulajdonképpen  mit tennénk akkor, ha miután már felöltöttük „az új egyéniséget”, engednénk, hogy lassanként újból szokásunkká váljanak az ilyen dolgok? Szembeszegülnénk Istennek a szellem által ihletett Szavában, azaz a Bibliában lévő tanácsával. Így bánatot okoznánk a szent szellemnek.

Az efézusiaknak írt levél 5. fejezetében Pál arra vonatkozó tanácsát olvashatjuk, hogy kerüljük a paráznaság iránti helytelen érdeklődést. Az apostol emellett arra ösztönzi hívőtársait, hogy ne viselkedjenek szégyenteljesen, és óvakodjanak az ocsmány tréfálkozástól. Ha nem szeretnénk bánatot okozni Isten szent szellemének, akkor ezt elménkben kell tartanunk, amikor valamilyen szórakozási forma mellett döntünk. Miért érdeklődnénk ilyesmik iránt azáltal, hogy beszélgetünk vagy olvasunk róluk, és nézzük őket, akár a televízióban, akár máshol?

Természetesen másképp is bánatot okozhatunk a szellemnek. Jehova szelleme egységet mozdít elő a gyülekezetben, de tegyük fel, hogy ártalmas pletykát terjesztünk, vagy támogatjuk a klikkesedést. Vajon nem a szellemnek az egységre irányuló vezetése ellen dolgoznánk ily módon? Ilyen magatartással bánatot okoznánk a szent szellemnek, akárcsak azok, akik a korintuszi gyülekezetben meghasonlást támasztottak (1Korintusz 1:10; 3:1–4, 16, 17). Azzal is bánatot okoznánk a szellemnek, ha szándékosan aláásnánk a gyülekezetben a szellemtől kinevezett férfiak iránti tiszteletet (Cselekedetek 20:28; Júdás 8).

Világos tehát, hogy bölcsen tesszük, ha annak fényében vizsgáljuk meg a magatartásunkat és tetteinket, amit megtudtunk a Bibliából és a keresztény gyülekezetben arról, hogyan vezet a szent szellem. Ezenkívül ’imádkozzunk szent szellemmel’, engedve a hatásának, és mindig összhangban cselekedve azzal, amit Isten ihletett Szava mond (Júdás 20). Határozzuk hát el, hogy sohasem okozunk bánatot a szellemnek, hanem mindig engedjük, hogy vezessen, Jehova szent nevének dicsőségére.

• Jézus Krisztus ahhoz hasonlította, hogy milyen nehéz egy gazdag embernek bejutnia a Királyságba, ahogy egy teve próbál átjutni a tű fokán. Vajon Jézus egy szó szerinti tevére és valódi varrótűre gondolt?

A Szentírásban ez a kijelentés háromszor fordul elő, és ebből kettő meglehetősen hasonló. Máté beszámolója szerint Jézus ezt mondta: „könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten királyságába” (Máté 19:24). Ehhez hasonlóan a Márk 10:25-ben ezt olvashatjuk: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten királyságába.”

Egyes forrásművek azt sejtetik, hogy a ’tű foka’ Jeruzsálem egyik nagy kapuján egy kis kapu volt. Ha a nagy kaput éjszakára bezárták, a kicsit ki lehetett nyitni. Állítólag egy teve átfért rajta. Jézus vajon erre gondolt?

Nyilvánvalóan nem. Jézus alighanem egy varrótűre utalt. Mivel a térségben csontból és fémből készült ókori tűket is találtak, bizonyára megszokott háztartási cikknek számított. A Lukács 18:25 minden kétséget eloszlat Jézus szavait illetően, mivel így idézi őket: „Bizony, könnyebb a tevének átjutni a varrótű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten királyságába.”

Számos szótárkészítő egyetért azzal, hogy a „varrótű” szó a megfelelő, ahogyan az az Új világ fordítás szóhasználatában található. A Máté 19:24-ben és a Márk 10:25-ben „tű” szóval fordított görög kifejezés (rha·phiszʹ) a ’varr’ jelentésű igéből ered. A Lukács 18:25-ben  található görög kifejezéssel (be·loʹné) pedig szó szerinti sebvarró tűre utaltak. Egy bibliai szómagyarázó szótár ezt írja: „Úgy tűnik, az az elgondolás, hogy »a tű fokát« kis kapukra vonatkoztatták, modern felfogás; a régi időkből nyomát sem találjuk ilyesminek. Az Úrnak az volt a célja ezzel a kijelentéssel, hogy valami olyasmire utaljon, ami emberi szemszögből lehetetlen feladat, és semmi szükség arra, hogy könnyítsünk rajta azzal, hogy bármi másra próbálunk utalni egy közönséges tűn kívül” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words, 1981., III. kötet, 106. oldal).

Némelyek azt mondják, hogy szerintük ezekben a versekben a „teve” szót a „kötél” szóval kellene visszaadni. A „kötél” szó görög megfelelője (kaʹmi·losz) és a „teve” szó görög megfelelője (kaʹmé·losz) hasonlítanak egymáshoz. Ám a Máté evangéliumának legrégebbi, még létező görög kézirataiban (a Sínai-félszigeti, az 1209-es vatikáni és az alexandriai kéziratokban) a Máté 19:24-ben a „teve” szó görög megfelelője jelenik meg, nem a „kötél” szóé. Állítólag Máté eredetileg héberül írta az evangéliumát, s talán saját maga fordította le görögre. Pontosan tudta, hogy Jézus mit mondott, és ezért a megfelelő szót használta.

Jézus tehát egy szó szerinti varrótűre és egy valódi tevére gondolt. Azért használta ezeket a szavakat, hogy valaminek a lehetetlen voltát hangsúlyozza. De vajon azt értette Jézus ezalatt, hogy egyetlen gazdag ember sem juthat be soha a Királyságba? Nem ezt akarta mondani, hiszen Jézus kijelentését nem szó szerint kell venni. Túlzással élt annak szemléltetésére, hogy amiként egy szó szerinti teve nem tud átjutni egy valódi varrótű fokán, úgy az is lehetetlen, hogy egy gazdag ember bejusson a Királyságba, ha továbbra is ragaszkodik a gazdagságához, és nem Jehovát teszi első helyre az életében (Lukács 13:24; 1Timóteusz 6:17–19).

Jézus közvetlenül azután mondta ezeket a szavakat, hogy egy fiatal gazdag elöljáró elutasította azt a nagyszerű kiváltságot, hogy az ő követője legyen (Lukács 18:18–24). Egy jómódú ember, aki jobban szereti a javait, mint a szellemi dolgokat, nem számíthat arra, hogy örök életet kap a Királyság-elrendezésben. Voltak azonban gazdag emberek, akik Jézus tanítványaivá váltak (Máté 27:57; Lukács 19:2, 9). Így tehát ha egy gazdag ember tudatában van szellemi szükségletének, és segítséget kér Istentől, szintén részesülhet az Istentől jövő megmentésben (Máté 5:3; 19:16–26).

[Lábjegyzet]