Muszáj tartoznom egy valláshoz?

„NEM kell semmilyen egyházhoz tartoznom, vagy templomba járnom ahhoz, hogy higgyek Istenben!” Sokan ezt gondolják arról, hogy az ember tartozzon-e valamelyik egyházhoz vagy vallásfelekezethez. Sőt, vannak, akik azt mondják, hogy közelebb érzik magukat Istenhez, amikor a szabad ég alatt gyönyörködnek a természetben, mint amikor templomba mennek istentiszteletre. Manapság általánosan elfogadott, hogy az istenhithez nem feltétlenül szükséges valamilyen vallási csoporttal vagy felekezettel kapcsolatot ápolni.

Mások azonban őszintén úgy érzik, hogy ez nem így van. Ők kiállnak amellett, hogy fontos — egyenesen létfontosságú — Isten helyeslésének az elnyeréséhez, hogy az ember tartozzon egy valláshoz, és részt vegyen a szertartásain. Ezért az a kérdés, hogy az embernek csakugyan szükséges-e valamilyen valláshoz csatlakoznia, személy szerint mindenkit érint; nem csupán azokat, akik például statisztikák vagy más tanulmányok miatt veszik nagyító alá a vallásokat. A véleményektől függetlenül — mivel az Istennel ápolt kapcsolatunkról van szó —, vajon nem lenne ésszerű azt kideríteni, hogy mi Isten nézőpontja ebben a kérdésben? Mit tudhatunk hát meg erről Szavából, a Bibliából?

Hogyan foglalkozott Isten a múltban élt emberekkel?

Csaknem 4400 évvel ezelőtt végzetes vízáradat borította el az egész földet. Mivel egy ilyen eseményt nem lehet egykönnyen elfelejteni, a népeknek szerte a világon vannak legendáik erről a történelmük korai időszakából. Bár ezek a történetek részleteikben különböznek, sok mindenben mégis közösek, például hogy csak néhány ember és állat maradt életben.

Vajon az Özönvíz túlélői egyszerűen szerencsések voltak, és a puszta véletlennek köszönhették, hogy elkerülték a halált? A bibliai beszámoló nem így mutatja be a történteket. Érdekes, hogy Isten nem közölte minden egyes emberrel, hogy Özönvíz lesz. Ehelyett elmondta  Noénak, ő pedig figyelmeztette kortársait a közelgő Vízözönre (1Mózes 6:13–16; 2Péter 2:5).

Csak azok maradtak életben, akik részét alkották egy szorosan együttműködő csoportnak, és készek voltak elfogadni azt az irányítást, melyet Isten Noé által közölt. Még a bárkában az Özönvizet túlélő állatok sem szakadhattak el ettől a csoporttól. Noé pontos útmutatásokat kapott arról, hogy miként mentse meg őket (1Mózes 6:17—7:8).

Évszázadokkal később Noé fiának, Sémnek a leszármazottai rabszolgák lettek Egyiptomban. Ám Istennek szándékában állt kiszabadítani és visszavinni őket arra a földre, melyet az ősatyjuknak, Ábrahámnak ígért. Ismét nem közölte ezt a szándékát személy szerint mindenkivel, hanem először az általa kiválasztott vezetőknek tárta fel: Mózesnek és testvérének, Áronnak (2Mózes 3:7–10; 4:27–31). Miután a korábbi rabszolgák egy csoportként kiszabadultak Egyiptomból, a Sínai-hegynél megkapták Isten Törvényét, és Izrael nemzetévé váltak (2Mózes 19:1–6).

A szabadulás az egyes izraelitáknak csak úgy volt lehetséges, hogy csatlakoztak az Isten által létrehozott csoporthoz, és követték annak kinevezett vezetőitől jövő irányítást. Még egyiptomiak is csatlakozhattak ehhez a csoporthoz, mely szemmel láthatóan Isten helyeslését élvezte. Amikor az izraeliták elhagyták Egyiptomot, ezek az egyiptomiak velük mentek, és így ők is előretekinthettek arra, hogy elnyerik Isten áldását (2Mózes 12:37, 38).

Majd az első században Jézus megkezdte prédikálószolgálatát, és összegyűjtött embereket, hogy a tanítványai legyenek. Csoportként foglalkozott velük, noha szerető törődést mutatott az egyének iránt is, figyelembe véve a szükségleteiket. Tizenegy hűséges apostolához szólva Jézus ezt mondta: „ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban; és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra” (Lukács 22:28, 29). Később Isten szent szelleme kiáradt a tanítványokra, amikor azok egy csoportként együtt voltak (Cselekedetek 2:1–4).

Ezek a példák világosan megmutatják, hogy a múltban Isten mindig szervezett csoportként foglalkozott a népével. Azt a kevés egyént, akivel személyesen foglalkozott — Noét, Mózest, Jézust és másokat —, arra használta fel, hogy fenntartsa a kapcsolatot egy szorosan együttműködő csoporttal. Nincs okunk azt hinni, hogy Isten ma másként foglalkozik a szolgáival. Természetesen ez egy újabb kérdést vet fel: Mindegy, melyik valláshoz csatlakozunk, csak tartozzunk valamelyikhez? Ezt a fontos kérdést a következő cikkben fogjuk megvizsgálni.

[Kép a 4. oldalon]

Isten már régóta szervezett csoportként foglalkozik a népével