Szardeszi Meliton — A bibliai igazságok védelmezője?

AZ IGAZ keresztények minden évben megünneplik az Úr Vacsoráját azon a napon, amely egybeesik a héber naptár niszán 14-éjével. Ezzel Jézus parancsának engedelmeskednek: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül.” Jézus i. sz. 33-ban pontosan ezen a napon vezette be áldozati halálának emlékünnepét, miután megtartotta a pászkát. Még aznap meghalt (Lukács 22:19, 20; 1Korintusz 11:23–28).

Az i. sz. II. század folyamán néhányan kezdtek más időpontokban és módon megemlékezni Jézus haláláról. Kis-Ázsiában továbbra is Jézus halála napján volt a megemlékezés. De ahogy arra egy mű rámutat, „Rómában és Alexandriában az volt a szokás, hogy a rá következő vasárnap emlékeztek meg a feltámadásról”, és ezt a napot a feltámadás pászkájának nevezték el. Egy közösség, mely quartodecimánusok (tizennégyesek) néven volt ismert, kiállt amellett, hogy Jézus Krisztus haláláról niszán 14-én kell megemlékezni. Szardeszi Meliton is így vélekedett. Ki volt ő, és hogyan védelmezte ezt a tanítást és más bibliai igazságokat?

A „nagy világítók” egyike

Caesareai Euszebiosz egyik műve, az Euszebiosz egyháztörténete szerint a II. század végén az efézusi Polükratész írt egy levelet Rómának, melyben felszólalt azok mellett, akik „a húsvét (holdjának) tizennegyedik napját tartották meg az evangélium szerint, [amivel] semmilyen kihágást sem követtek el, hanem a hit szabályát követték”. A levél értelmében Meliton, a Lüdia állambeli Szardeisz (Szardesz) püspöke is egyike volt azoknak, akik niszán 14-ét tartották a megemlékezés napjának. A levél kijelentette, hogy „nagy világítók szunnyadtak el”. Kortársai Melitont is közéjük sorolták. Polükratész azt írta, hogy Meliton nem nősült meg, és „egészen a Szentlélekben élt, és Szárdeszben fekszik várva a mennyekből bekövetkező látogatást, amikor fel fog támadni a halottak közül”. Ezért elképzelhető, hogy Meliton is azok közt volt, akik abban hittek, hogy  a feltámadás csak Krisztus visszatérését követően fog végbemenni (Jelenések 20:1–6).

Úgy tűnik hát, hogy Meliton bátor és elszánt férfi volt. Még egy Apológiát is írt a keresztények érdekében (ez az egyik legelső írásos apológia), melyet Marcus Aureliusnak címzett, aki i. sz. 161—180-ig uralkodott a Római Birodalom császáraként. Meliton nem riadt vissza attól, hogy kiálljon a keresztényiség mellett, és elítélően szóljon a gonosz és kapzsi emberekről, akik ürügyként császári rendeletekre hivatkoztak, hogy üldözhessék és jogtalanul elítéljék a keresztényeket, hogy aztán elrabolhassák a javaikat.

A bátor Meliton ezt írta a császárnak: „Most csak azért folyamodunk hozzád, hogy előbb ismerd meg az efféle féltékenység szítóit [a keresztényeket], és utána igazságosan döntsd el, vajon halálra és büntetésre, vagy szabadulásra és nyugalomra méltó[k]-e. Ha pedig nem tőled származna ez a döntés és ez az új rendelet, amit különben még barbár ellenfelekkel szemben sem volna szabad alkalmazni, akkor annál inkább kérünk, ne hagyj magunkra, amikor ilyen nyilvánosan rabolnak meg bennünket.”

A Szentírással a keresztényiség védelmében

Meliton behatóan tanulmányozta a Szentírást. Nincs teljes listánk a műveiről, de ha megnézzük néhánynak a címét, az elárulja, hogy mennyire foglalkoztatták a bibliai témák: Az életmódról és a prófétákról; Az ember hitéről; A teremtésről; A keresztségről; Krisztus igazságáról, hitéről és születéséről; A vendégszeretetről; A kulcs; Az ördögről és János Jelenéseinek Könyvéről.

Meliton személyesen is elutazott a bibliai tájakra, hogy utánanézzen, pontosan hány könyv tartozik a Héber Iratokba. Ezzel kapcsolatban ezt írta: „Eljutva tehát Keletre, és elérve egészen addig a helyig, ahol hirdették (az Írást) és ahol beteljesedett, pontosan megtanultam  az Ószövetség könyveit, melyeknek listáját elküldöm neked.” Nehémiás és Eszter könyve nem szerepel a listán, de a magukat kereszténynek valló írók műveiben ez a Héber Iratok hiteles könyveinek legrégebbi katalógusa.

Kutatásai során Meliton számos bibliaverset kigyűjtött a Héber Iratokból, amelyek Jézusról szóló próféciákat tartalmaznak. Eklogák című művében megmutatja, hogy Jézus volt a várva várt Messiás, és hogy a Mózesi Törvény és a Próféták mind Krisztusról beszélnek.

A váltság értékének védelmében

Kis-Ázsia fontosabb városaiban jelentős létszámú zsidó közösség élt. Szardeiszban, ahol Meliton is lakott, a zsidók niszán 14-én tartották a héber pászkát. Meliton Húsvéti homília címmel írt egy hitszónoklatot, melyben kifejti, hogy a Törvény alatt miért volt helyes megtartani a pászkát, és síkraszáll benne azért, hogy a keresztényeknek niszán 14-én kell megtartaniuk az Úr Vacsoráját.

Miután beszél a Mózes második könyve 12. fejezetéről, és bizonyítja, hogy a pászka Krisztus jövőbeli áldozatát jelképezte, elmagyarázza, miért nincs értelme annak, hogy a keresztények megünnepeljék a pászkát: azért, mert Isten eltörölte a Mózesi Törvényt. Azután megmutatja, miért volt szükség Krisztus áldozatára: Isten paradicsomba helyezte Ádámot, hogy boldogan élhessen. De az első ember megszegte azt a parancsot, hogy ne egyen a jó és a rossz tudásának fájáról. Így vált szükségessé a váltság.

Meliton ismételten kifejtette, hogy Jézus lejött a földre, és kínoszlopon meghalt, hogy megváltsa a hittel élő emberiséget a bűntől és a haláltól. Érdekes, hogy amikor Meliton az oszlopról írt, amin Jézus meghalt, a görög xüʹlon szót használta, ami azt jelenti, hogy ’fa’ (Cselekedetek 5:30; 10:39; 13:29).

Melitonnak Kis-Ázsián túl is elterjedt a híre. Tertullianus, Alexandriai Kelemen és Órigenész mind ismerték a műveit. De ahogy Raniero Cantalamessa történész kijelenti: „Meliton akkor kezdett veszíteni a hírnevéből — és ezzel együtt az írásai is lassanként feledésbe merültek —, amikor a vasárnapi pászka diadalmaskodása után a quartodecimánusokkal eretnekekként kezdtek bánni.” Meliton írásai végül majdnem teljes egészében eltűntek.

A hitehagyás áldozata?

Ahogy meg lett jövendölve, az apostolok halála után hitehagyás ütötte fel a fejét az igaz keresztények közt (Cselekedetek 20:29, 30). Hogy ez Melitonra is hatással volt, az egyértelmű. Bonyolult fogalmazása a görög filozófia és a római világ műveire emlékeztet. Talán éppen ezért utalt Meliton úgy a keresztényiségre, hogy a „filozófiánk”. Ezenkívül az volt a véleménye, hogy az úgynevezett keresztényiség és a Római Birodalom egybeolvasztása volt a „legnagyobb bizonyítéka” a kereszténység hasznának.

Természetesen Meliton nem fogadta meg Pál apostol tanácsát: „Vigyázzatok: valaki még netán zsákmányul ejt titeket a filozófia és üres megtévesztés által, ami emberek hagyománya szerint, a világ elemi dolgai szerint, és nem Krisztus szerint való”. Így míg Meliton bizonyos mértékben védelmére kelt a bibliai igazságoknak, sok tekintetben el is hagyta őket (Kolosszé 2:8).

[Kép a 18. oldalon]

Jézus niszán 14-én vezette be az Úr Vacsoráját