Olvasók kérdései

Miért nem vesznek részt Jehova Tanúi pohárköszöntőkben, noha a Bibliában nem találunk rá utalást?

Egy pohár borral (vagy más alkoholtartalmú itallal) a kézben pohárköszöntőt mondani egy nagyon régi és széles körben elterjedt szokás, bár formailag helyenként különféleképpen történhet. Például a pohárköszöntő résztvevői egyes helyeken koccintanak egymással. A pohárköszöntőt mondó személy általában boldogságot, jó egészséget, hosszú életet vagy ehhez hasonlókat kíván valakinek. A pohárköszöntő többi résztvevője hangot ad annak, hogy egyetért az elhangzottakkal, vagy felemeli a poharát, és iszik a borból. Sokak szemében ez ártatlan szokásnak vagy udvariassági formának tűnik. Jehova Tanúinak azonban minden okuk megvan rá, hogy ne vegyenek részt pohárköszöntőkben.

Mindezt persze nem azért, mert a keresztények nem szeretnék, hogy valaki boldog legyen, és jó egészségnek örvendjen. Az első századi vezető testület a gyülekezeteknek szóló egyik levelében olyan megjegyzéssel búcsúzott, melyet a „legyetek jó egészségben!”, „legyetek egészségben!”, „jó egészséget!” kifejezésekkel lehet fordítani (Cselekedetek 15:29). Sőt, Isten igaz imádóiról is feljegyezték, hogy kifejezték a jókívánságaikat királyoknak: „Éljen az én uram . . . időtlen időkig!”, vagy „Éljen a király időtlen időkig!” (1Királyok 1:31; Nehémiás 2:3).

De vajon honnan ered a pohárköszöntő szokása? Az Őrtorony 1968. január 1-jei angol száma a The Encyclopædia Britannica (1910) 13. kötetének 121. oldaláról idézett: „Az a szokás, hogy valaki az élők »egészségére« iszik, minden valószínűség szerint abból az ókori vallási rítusból ered, hogy az istenekre és a halottakra ittak. A görögök és a rómaiak étkezéskor italáldozatot öntöttek ki az isteneiknek, ünnepi lakomáikon pedig ittak rájuk és a halottakra.” Az enciklopédia hozzáfűzi még: „Az, hogy élő emberek egészségére ittak, feltehetően mindig is szorosan összefonódott az úgynevezett áldozati ivások szokásaival.”

Ez vajon még ma is érvényben van? Egy 1995-ös kézikönyv ezt írja: „[A pohárköszöntő] valószínűleg ókori italáldozati szokásokból maradt fenn világi szokásként. Ezen szokások során szent folyadékot áldoztak fel az isteneknek: vért vagy bort, cserébe egy kívánságért, imáért, melyet az »éljen soká!«, vagy az »egészségedre!« kifejezésekbe tömörítettek” (International Handbook on Alcohol and Culture).

Való igaz, az a tény, hogy egy tárgy, viselkedésforma vagy szokás eredete valamilyen ókori hamis valláshoz köthető, vagy azzal párhuzamba állítható, még nem minden esetben kizáró tényező egy igaz imádó számára. Vegyük például a gránátalmát. Egy neves bibliai enciklopédia ezt írja: „Úgy tűnik, hogy a gránátalma a pogány vallásokban szent jelképként is használatos.” Ennek ellenére Isten előírta, hogy fonalból gránátalmát ábrázoló minták díszítsék a főpap ruhájának felhajtását, és gránátalmadíszek legyenek Salamon templomának rézoszlopain is (2Mózes 28:33; 2Királyok 25:17). Vagy például egykor a jegygyűrű is vallási jelentőséggel bírt. Ma már azonban a legtöbb ember mit sem tud erről, csupán jelképnek tekinti, mely arra utal, hogy a viselője házasságban él.

És mi a helyzet a vallási tevékenységekhez fűződő borivással? Sikem Baál-imádó férfiai egyszer például „bementek istenük házába, ettek, ittak és átkozták Abiméleket”, Gedeon fiát (Bírák 9:22–28). Szerinted részt vett volna ebben az italozásban egy Jehovához lojális személy, és kért volna isteni beavatkozást Abimélek  ellen? Ámós így írta le azt az időt, amikor Izraelben sokan fellázadtak Jehova ellen: „nyújtóznak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák isteneik házában” (Ámós 2:8). Vajon az igaz imádók részt vettek volna ilyesmiben? Kiöntötték volna a bort italáldozatként az isteneknek? Vagy akár ittak volna belőle ilyen körülmények között? (Jeremiás 7:18). És vajon emelné-e egy igaz imádó a poharát arra, hogy isteni beavatkozást vagy áldást kérjen valakinek a jövőjére?

Érdemes megjegyeznünk, hogy esetenként Jehova imádói is magasba emelték a kezüket, és valamely dolog jó kimeneteléért esedeztek. Felemelték a kezüket az igaz Isten felé. Ezt olvassuk: „Salamon odaállt Jehova oltára elé . . . , és kitárta kezeit az egek felé. Azután így szólt: »Ó, Jehova, Izrael Istene! Nincs hozzád fogható Isten . . . Halld meg lakhelyeden, az egekben. Halld meg, és bocsáss meg!«” (1Királyok 8:22, 23, 30). Ehhez hasonlóan „Ezsdrás . . . áldotta Jehovát . . . , az egész nép pedig így felelt rá: »Ámen! Ámen!«, és felemelték kezeiket. Majd mélyen meghajoltak, és . . . földre borultak Jehova előtt” (Nehémiás 8:6; 1Timóteusz 2:8). Egyértelmű, hogy ezek a lojális személyek nem azért emelték fel a kezüket az ég felé, hogy egy szerencseistentől kérjenek áldást (Ézsaiás 65:11).

Napjainkban a pohárköszöntőkön részt vevő emberek közül sokan nem is gondolnák, hogy ilyenkor éppen egy istentől kérnek valamilyen választ vagy áldást. Ellenben arra sem tudnak magyarázatot adni, hogy akkor miért emelik borospoharukat az ég felé. Az, hogy a pohárköszöntő ilyen szempontból nem foglalkoztatja őket, attól az igaz keresztényeknek még nem kell követniük a szokásaikat.

Köztudott, hogy Jehova Tanúi más dolgokban sem gyakorolják azokat a szokásokat, melyeket a legtöbb ember igenis gyakorol. Például sokan tisztelegnek az országuk jelképe vagy zászlaja előtt, és ezt nem tekintik imádati aktusnak. Az igaz keresztények nem szólnak bele abba, hogy mások ilyen szokásoknak hódolnak, de ők maguk nem vesznek részt ezekben. Ha megtudják, hogy egy eseményen ilyen formaságokra is sor kerülhet, sok Tanú tapintatból körültekintően jár el, hogy ne sértsen meg másokat. Mindenképpen elhatározták magukban, hogy nem gyakorolnak hazafias szokásokat, mert azok nincsenek összhangban a Bibliával (2Mózes 20:4, 5; 1János 5:21). Lehet, hogy a pohárköszöntőt ma sokan nem tartják vallási szokásnak. A keresztényeknek mégis alapos okuk van arra, hogy ne vegyenek részt pohárköszöntőn, mert vallási eredete van, és még ma is úgy tekinthető, mintha valaki az ég áldását vagy valamilyen emberfeletti erő segítségét kérné (2Mózes 23:2).