I. sz. 59-ben járunk. Utazástól kimerült katonák őrizetében számos rab érkezik Rómába a Porta Capena nevezetű kapun át. A Palatinus dombon található Néró császár palotája, melyet a Pretoriánus (Praetorianus) Gárda tagjai őriznek, akiknek a kardja a tógájuk alá van rejtve. * Júliusz százados (Julius centurio) parancsára a rabok átvonulnak a Forum Romanumon, és felmennek a Viminalis dombra. Keresztülmennek egy kerten, ahol rengeteg római istenségnek szentelt oltár van, valamint egy olyan területen, ahol díszfelvonulásokat és hadgyakorlatokat szoktak tartani.

A rabok között van Pál apostol is. Hónapokkal korábban, amikor egy viharban hányódó hajón utazott, Isten egyik angyala ezt mondta neki: „A császár elé kell állnod” (Csel 27:24). Valóban ez vár Pálra? Amikor körbenéz a Római Birodalom fővárosán, kétségtelenül eszébe jutnak az Úr Jézus következő szavai, melyeket a jeruzsálemi Antonia-erődben mondott neki: „Légy igen bátor! Mert ahogy Jeruzsálemben alaposan tanúskodtál a velem kapcsolatos dolgokról, úgy kell tanúskodnod Rómában is” (Csel 23:10, 11).

Pál talán megáll, hogy egy pillantást vessen a Castra Praetoriára. Ez egy hatalmas erődítmény téglavörös falakkal, tetején lőréses oromzattal és tornyokkal. Az erődítmény a Pretoriánus Gárda tagjainak ad otthont, akik a császár testőreiként, valamint a város rendfenntartóiként  szolgálnak. Mivel 12 pretoriánus cohors * és több városi cohors állomásozik itt, az erődítmény több ezer katonát tud elszállásolni, beleértve a lovasságot is. A Castra Praetoria jól szemlélteti a császár hatalmát. Mivel a Pretoriánus Gárda a felelős a provinciákból származó rabokért, Júliusz vezeti át az általa felügyelt rabokat a négy fő kapu egyikén. Egy több hónapon át tartó veszélyekkel teli utazás után végül megérkeznek Rómába (Csel 27:1–3, 43, 44).

Bámulatos dolgok történtek a Rómába való utazás során. Pál Istentől kapott látomásokból megtudta, hogy lesz egy hajótörés, melyet a hajón levők mind túl fognak élni. Semmi baja sem lett, amikor egy mérges kígyó megmarta. Betegeket gyógyított meg Málta szigetén, ahol a helyiek istennek kezdték mondani őt. Lehet, hogy ezeknek az eseményeknek a híre a babonás Pretoriánus Gárda körében is körbejárt.

Pál korábban már találkozott azokkal a római testvérekkel, akik „kijöttek [elé] egészen Appiusz piacteréig és a Három Tavernáig” (Csel 28:15). De rabként hogyan tudja kielégíteni azt a vágyát, hogy hirdesse a jó hírt Rómában? (Róma 1:14, 15). Vannak, akik úgy gondolják, hogy a rabokat először a testőrség parancsnokához vitték. Ha ez igaz, akkor Pált valószínűleg Afranius Burrushoz *, a Pretoriánus Gárda prefektusához viszik, aki a császár után talán a második leghatalmasabb személy a birodalomban. Mindenesetre most már nem egy centurio őrzi Pált, hanem egy pretoriánusok közül való közkatona. Megengedik neki, hogy saját szálláshelyen lakjon, és azt is engedélyezik neki, hogy látogatókat fogadhasson, és „akadálytalanul” prédikálhasson nekik (Csel 28:16, 30, 31).

Miközben Burrus a bírói feladatait látja el, lehet, hogy Pál apostolt is kihallgatja a palotában vagy a pretoriánusok táborában, még azelőtt, hogy Néró elé terjesztené az ügyet. Pál nem hagyja ki ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy tanúskodjon „kicsinek és nagynak egyaránt” (Csel 26:19–23). Bárhogyan ítéli is meg Burrus a helyzetet, Pál nem kerül börtönbe a pretoriánusok táborában *.

 Pál bérelt szálláshelye elég nagy ahhoz, hogy fogadhassa a zsidók főembereit, és tanúskodhasson nekik, valamint azoknak, akik „nagyobb számban” jönnek hozzá. A Pretoriánus Gárda tagjai is kénytelenek hallgatni őt, amint alaposan tanúskodik a zsidóknak „reggeltől estig” a Királyságról és Jézusról (Csel 28:17, 23).

A palotában szolgálatot teljesítő pretoriánus cohorsok naponta váltják egymást a nyolcadik órában. Pált is mindig más és más katona őrzi. Az apostol kétéves fogsága alatt a katonák hallják, amint leveleket diktál, melyeket például az efézusiaknak, a filippieknek, a kolosszéiaknak és a hébereknek címez, és látják, amint saját kezűleg levelet ír egy Filemon nevű kereszténynek. Amíg fogságban van, Pál személyes figyelmet szentel egy szökött rabszolgának, Onézimusznak, „akinek [rabbilincseiben lett] atyjává”, és visszaküldi őt az urához (Filem 10). Pál kétségtelenül az őt őrző katonákra is személyes figyelmet fordít (1Kor 9:22). Elképzelhetjük, amint kérdéseket tesz fel egy katonának azzal kapcsolatban, hogy a fegyverzet egyes részei mire valók, majd a válaszokat egy nagyszerű szemléltetéshez használja fel (Ef 6:13–17).

Pál fogsága „a jó hír előmenetelére” szolgál az egész Pretoriánus Gárda és mások körében (Fil 1:12, 13). A Római Birodalom minden részén vannak személyek, akikkel kapcsolatban vannak a Castra Praetoria lakói. Ezek között van a császár és annak kiterjedt háznépe is. A császár háznépéhez családtagok, szolgák és rabszolgák tartoznak, akik közül néhányan keresztények lesznek (Fil 4:22). Pál bátor tanúskodásának köszönhetően a római testvérek bátorságot gyűjtenek ahhoz, „hogy félelem nélkül [szólják] az Isten szavát” (Fil 1:14).

Az, hogy Pál tanúskodott Rómában, nekünk is a buzdítás forrása, miközben prédikáljuk a szót „a kedvező időszakban is, a bajokkal terhes időszakban is” (2Tim 4:2). Néhányan közülünk nem tudnak kimozdulni otthonról, mivel idősek otthonában vagy kórházban vannak, vagy akár börtönben a hitük miatt. Bármilyenek is a körülményeink, figyelmes hallgatóra találhatunk azok között, akik hozzánk jönnek, például azért, hogy gondoskodjanak rólunk, vagy valamilyen tevékenységet lássanak el az érdekünkben. Ha minden ilyen alkalommal bátran tanúskodunk, első kézből tapasztalhatjuk, hogy az Isten szavát nem lehet megkötözni (2Tim 2:8, 9).