1. Hogyan gondolkodnak némelyek arról, hogy van-e Istennek népe a földön?

SOKAN osztják azt a véleményt, hogy a főbb vallások nemigen teszik jobbá az emberek életét, legyen szó akár keresztény egyházakról, akár más vallásokról. Némelyek szerint ezek a vallások téves képet közvetítenek Istenről a tanításaikkal és a viselkedésükkel, ezért Isten nem támogatja őket. Mindamellett úgy gondolják, hogy minden vallásban vannak őszinte emberek, akiket Isten észrevesz, és akiknek elfogadja a közeledését. Szerintük nincs szükség rá, hogy az ilyen emberek otthagyják a hamis vallásokat, és egy külön népet alkotva mutassanak be imádatot. De vajon Isten is így gondolkodik? Tekintsünk most át néhány részletet Isten igaz imádóinak a történelméből, és lássuk.

2. Kik váltak Jehova népévé, és mi különböztette meg őket a többi néptől? (Lásd a képet a cikk elején.)

² Jehovának már az i. e. XX. században is volt egy népe  a földön. Ábrahám – mindazok atyja, akiknek van hitük –, egy több száz fős háznép feje volt (1Móz 14:14; Róma 4:11). Több kánaáni uralkodó is Istentől való fejedelemnek tartotta, és tisztelettel bánt vele (1Móz 21:22; 23:6). Jehova szövetséget kötött Ábrahámmal és a leszármazottaival (1Móz 17:1, 2, 19). Ezt mondta neki: „Ez az én szövetségem, köztem és köztetek, és az utánad következő magod között, amelyet tartsatok meg: Metélkedjen körül nálatok minden férfi. . . .ez legyen a köztem és köztetek kötött szövetség jele” (1Móz 17:10, 11). Ezután Ábrahám és a háznépe férfi tagjai körülmetélkedtek (1Móz 17:24–27). Ez a jel egyértelművé tette, hogy Ábrahám leszármazottai az egyetlen olyan nép, amellyel Jehova szövetséget kötött.

3. Hogyan váltak néppé Ábrahám leszármazottai?

³ Ábrahám unokájának, Jákobnak, más néven Izraelnek tizenkét fia volt (1Móz 35:10, 22b–26). Később ők lettek Izrael tizenkét törzsének a családfői (Csel 7:8). Egy éhínség idején Jákob és a családja Egyiptomba menekült, ahol az egyik fia, József a fáraó jobbkeze és élelmezési főtisztviselője volt (1Móz 41:39–41; 42:6). Jákob leszármazottai nagyon megsokasodtak, és „népek gyülekezetévé” lettek (1Móz 48:4; olvassátok fel: Cselekedetek 7:17).

4. Milyen kapcsolat volt eleinte az egyiptomiak és Jákob leszármazottai között?

⁴ Jákob leszármazottai valamivel több mint 200 évig éltek Egyiptomban, a Nílus deltavidékén, Gósen földjén (1Móz 45:9, 10). Úgy tűnik, hogy körülbelül 100 évig békésen megfértek az egyiptomiakkal. Kis városokban laktak, és legeltették a nyájaikat és a csordáikat. A fáraó, aki ismerte és nagyra becsülte Józsefet, szívesen látta őket az országában (1Móz 47:1–6). Az egyiptomiak alapvetően megvetették a pásztorokat, így azonban meg kellett tűrniük az izraelitákat (1Móz 46:31–34).

5–6. a) Hogyan változott meg Isten népének a helyzete Egyiptomban? b) Hogyan menekült meg Mózes, és mit tett Jehova a népéért?

⁵ Ámde Isten népének a helyzete gyökeresen megváltozott. „Idővel új király került Egyiptom élére, aki nem ismerte Józsefet, és ezt mondta népének: »Nézzétek csak! Izrael fiainak a népe számosabb és hatalmasabb nálunk.«” „Az egyiptomiak ezért rabszolgákká tették Izrael fiait, zsarnokoskodva felettük. És megkeserítették az életüket kemény rabszolgamunkával: agyaghabarcs- és téglakészítéssel, s mindenféle rabszolgamunkával a szántóföldeken, igen, mindenféle rabszolgamunkával, amelyet velük végeztettek mint rabszolgákkal, zsarnokoskodva felettük” (2Móz 1:8, 9, 13, 14).

⁶ Sőt, a fáraó elrendelte, hogy öljenek meg minden újszülött héber fiút (2Móz 1:15, 16). Ebben az időben született meg Mózes. Három hónapos korában az édesanyja, Jokébed elrejtette őt a Nílus partján a nád közé. Ott a fáraó lánya rátalált, és később a fiává fogadta. Ám kiskorában az istenfélő édesanyja nevelte, így Jehova hűséges szolgája lett (2Móz 2:1–10; Héb 11:23–25). Jehova felfigyelt a népe szenvedésére, és úgy határozott, hogy Mózes vezetésével megszabadítja őket az elnyomóiktól (2Móz 2:24, 25; 3:9, 10). Így egy olyan néppé váltak, amelyet Jehova „megváltott” (2Móz 15:13; olvassátok fel: 5Mózes 15:15).

7–8. Hogyan vált Jehova népe szent nemzetté?

⁷ Jehova már akkor a népének tekintette az izraelitákat, amikor még nem szervezte őket nemzetté. Mózest és Áront ezzel az üzenettel küldte a fáraóhoz: „Ezt mondja Jehova, Izrael Istene: »Bocsásd el a népemet, hogy ünnepet tartson nekem a pusztában!«” (2Móz 5:1).

⁸ Isten úgy szabadította meg Izraelt az elnyomástól, hogy tíz csapással sújtotta Egyiptomot, utána pedig megsemmisítette a fáraót és a seregeit a Vörös-tengerben (2Móz 15:1–4). Kevesebb mint három hónap elteltével Jehova szövetséget kötött az izraelitákkal a Sínai-hegynél, és a következő történelmi jelentőségű ígéretet tette nekik: „ha igazán hallgattok szavamra, és valóban megtartjátok szövetségemet, akkor bizony különleges tulajdonommá lesztek minden nép közül. . . szent nemzet lesztek” (2Móz 19:5, 6).

9–10. a) Hogyan különböztette meg a törvény az izraelitákat a többi néptől az 5Mózes 4:5–8 szerint? b) Mivel bizonyíthatták az izraeliták, hogy ők Jehova szent népe?

⁹ Egyiptomban a héberek, mielőtt rabszolgasorba döntötték őket, törzsi társadalomban éltek, élükön a családfőkkel, vagyis a patriarchákkal. Ők, akárcsak Jehova korábban élt szolgái, vezetők, bírák és papok voltak a háznépük felett (1Móz 8:20; 18:19; Jób 1:4, 5). Aztán Jehova Mózes által egy olyan törvényt adott az izraelitáknak, amely megkülönböztette őket a többi nemzettől (olvassátok fel: 5Mózes 4:5–8; Zsolt 147:19, 20). A törvény értelmében létrejött egy papság, az igazságszolgáltatás pedig a vének kezébe került, akiket tiszteltek a tudásukért és a bölcsességükért (5Móz 25:7, 8). A törvény tehát szabályozta az új nemzet vallási és társadalmi életét.

¹⁰ Közvetlenül azelőtt, hogy az izraeliták bementek az Ígéret földjére, Jehova emlékeztette őket a törvényeire, és Mózes így szólt hozzájuk: „Jehova pedig elmondatta veled ma, hogy a népe leszel, különleges tulajdona – ahogyan megígérte neked –, és hogy megtartod minden parancsolatát, ő pedig az általa létrehozott összes nemzet fölé emel, aminek dicséret, hírnév és ékesség lesz az eredménye mindaddig, míg Jehovának, a te Istenednek a szent népe leszel” (5Móz 26:18, 19).

11–13. a) Kik csatlakoztak Isten választott népéhez? b) Mit kellett tennie annak, aki nem volt izraelita, és szerette volna Jehovát imádni?

¹¹ Bár Jehovának már volt választott nemzete a földön, nem tiltotta meg, hogy olyanok is éljenek közöttük, akik nem voltak izraeliták. Amikor megszabadította őket Egyiptomból, megengedte, hogy „sok elegy nép”, vagyis nem izraelita csatlakozzon a népéhez, köztük egyiptomiak is (2Móz 12:38). A hetedik csapás idején „a fáraó szolgái közül” néhányan követték Jehova utasításait, és feltehetően ők is elhagyták Egyiptomot az izraelitákkal együtt (2Móz 9:20).

¹² Mielőtt az izraeliták átkeltek a Jordánon, hogy elfoglalják Kánaánt, Mózes felszólította őket, hogy szeressék a jövevényeket (5Móz 10:17–19). Isten választott népének be kellett fogadnia az idegeneket, akik készek voltak betartani a Mózes által adott alapvető törvényeket (3Móz 24:22). Az idegenek közül néhányan Jehova imádóivá váltak.  Ők is úgy foglaltak állást, mint a moábita Ruth, aki ezt mondta az izraelita Naominak: „néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem” (Ruth 1:16). Ezek a jövevények prozeliták lettek, és a férfiak körülmetélkedtek (2Móz 12:48, 49). Jehova szívesen látta őket a választott népe körében (4Móz 15:14, 15).

¹³ Abban az imában, amelyet Salamon a templom felszentelésekor mondott, a nem izraelitákat is megemlítette: „Az idegent is, aki nem tartozik népedhez, Izraelhez, és aki eljön messze földről a te nagy neved, erős kezed és kinyújtott karod miatt, és ők eljönnek, és imádkoznak e ház felé fordulva, ó, hallgasd meg az egekből, szilárd lakhelyedről, és tedd meg mindazt, amiért hozzád kiált az idegen; hogy a föld összes népe megismerje nevedet, és ugyanúgy féljenek téged, ahogy néped, Izrael, és megtudják, hogy a te nevedet viseli ez a ház, amelyet építettem” (2Krón 6:32, 33). Ha valaki, aki nem volt izraelita, imádni szerette volna Jehovát, annak csatlakoznia kellett a népéhez. Ez Jézus idejében sem volt másképp (Ján 12:20; Csel 8:27).

14–16. a) Milyen értelemben voltak az izraeliták Jehova tanúkból álló nemzete? b) Milyen erkölcsi kötelessége van Jehova mai népének?

¹⁴ Az izraeliták az Istenüket, Jehovát imádták, a többi nemzet pedig a saját isteneit. Ézsaiás próféta napjaiban Jehova egy bírósági tárgyaláshoz hasonlította a helyzetet. Felszólította a nemzetek isteneit, hogy álljanak elő a tanúikkal, akik bizonyítják az istenségüket. Ezt mondta: „Minden nemzet gyűljön e g y helyre, és jöjjenek össze a népek. Ki képes [az isteneik közül] tudatni ezt? Vagy képesek-e hallatni velünk akár az első dolgokat? Állítsák elő tanúikat, hogy igazságosnak lehessen nyilvánítani őket, vagy hallják meg és mondják: »Ez az igazság!«” (Ézs 43:9).

¹⁵ A nemzetek istenei semmivel sem tudták bizonyítani, hogy ők valóban  istenek. Egyszerű bálványok voltak, amelyek nem tudtak beszélni, és amelyeket úgy kellett egyik helyről a másikra vinni (Ézs 46:5–7). Jehova viszont ezt mondta a népének, Izraelnek: „Ti vagytok az én tanúim. . ., igen, szolgám, akit kiválasztottam, hogy ismerjetek és higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én ugyanaz vagyok. Előttem Isten nem formáltatott, és utánam sem lett egy sem. Én, én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs megmentő . . . Így hát ti vagytok az én tanúim. . ., és én Isten vagyok” (Ézs 43:10–12).

¹⁶ Ebben az egész világot érintő perben, mely arról szólt, hogy ki a legfelségesebb Isten, Jehova választott népének határozottan tanúsítania kellett, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten. Jehova így beszélt róluk: „[a nép], amelyet magamnak formáltam, hogy szólják dicséretemet” (Ézs 43:21). Ez a nép viselte Jehova nevét. Mivel Jehova kiszabadította őket Egyiptomból, erkölcsi kötelességük volt, hogy a többi nép előtt kiálljanak Jehova mint legfőbb Úr mellett. Tehát ugyanúgy kellett cselekedniük, ahogy Mikeás próféta szerint Jehova mai népének is kell: „minden nép a maga istenének nevében jár, mi pedig Jehovának, a mi Istenünknek nevében járunk időtlen időkig, sőt örökké” (Mik 4:5).

17. Hogyan vált Izrael elkorcsosuló, idegen szőlőtővé Jehova szemében?

¹⁷ Izrael népe sajnos nem volt hű az Istenéhez, Jehovához. Engedtek a többi nemzet befolyásának, amelyek fa- és kőisteneket imádtak. Hóseás próféta az i. e. VIII. században ezt írta: „Elkorcsosuló szőlőtő Izrael. . . .[megsokasította] oltárait . . . Képmutatóvá lett szívük; most vétkesnek fognak találtatni” (Hós 10:1, 2). Mintegy másfél évszázaddal később Jeremiás próféta Jehova következő gondolatait adta át a hűtlen népnek: „Én mint nemes vörös szőlővesszőt ültettelek el, mindenestől valódi magot. Hogyan váltál hát nekem idegen szőlőtő satnya hajtásává?” „Ugyan hol vannak isteneid, amelyeket magadnak készítettél? Keljenek fel ők, ha meg tudnak menteni nyomorúságod idején.” „Az én népem. . . megfeledkezett rólam számtalan napon át” (Jer 2:21, 28, 32).

18–19. a) Hogyan jövendölte meg Jehova, hogy új népet szerez a nevének? b) Miről lesz szó a következő cikkben?

¹⁸ Az izraeliták nem teremtek jó gyümölcsöt, mert nem az igaz imádatot gyakorolták, és nem voltak Jehova hűséges tanúi. Ehelyett romlott gyümölcsöt teremtek, hiszen bálványokat imádtak. Jézus ezért megmondta a képmutató zsidó vezetőknek: „Isten királyságát elveszik tőletek, és olyan nemzetnek adják, amely megtermi gyümölcseit” (Máté 21:43). Csak azok lehettek ennek az új nemzetnek, a szellemi Izraelnek a tagjai, akik az új szövetség részesei lettek. Jehova ezt jövendölte róluk Jeremiás próféta által: „Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jer 31:31–33).

¹⁹ Miután az izraeliták hűtlenné váltak, Jehova a szellemi Izraelt tette a népévé az első században, ahogy már említettük. De vajon ma kik alkotják a népét? Hogyan állapíthatja meg egy tiszta szívű ember, hogy kik Isten igaz imádói? Erről lesz szó a következő cikkben.