Utánozzuk a hitüket!

„Következtetéseket vont le szívében”

MÁRIA kényelmetlenül mocorgott a kis málhás állaton ülve. Már órák óta úton voltak. József kitartóan gyalogolt előttük, mutatva az utat a távoli Betlehem felé. Mária időnként érezte, hogy a kisbaba rugdalódzik a hasában.

A beszámolóból úgy tűnik, hogy Mária terhessége már előrehaladott állapotban volt (Lukács 2:5, 6). Amint a házaspár elhaladt a szántóföldek mellett, a szántó-vető emberek talán felnéztek a munkájukból, és elcsodálkoztak, hogy vajon miért kel útra egy ilyen állapotban lévő asszony. Miért utazott Mária annyira messze otthonától, Názárettől?

Minden akkor kezdődött, amikor hónapokkal azelőtt ez a fiatal zsidó nő egy olyan megbízatást kapott, mely egyedülálló az egész emberiség történelmében. Életet kell adnia annak a gyermeknek, aki a Messiás lesz, Isten Fia! (Lukács 1:35). A szülés közeledtével kellett ezt az utat megtenniük. Útközben Mária számos hitpróbával nézett szembe. Nézzük meg, mi segített neki, hogy szellemileg erős maradjon.

Utazás Betlehembe

Nemcsak Józsefnek és Máriának kellett útra kelnie. Augustus császár nem sokkal azelőtt úgy rendelkezett, hogy végezzenek összeírást az országban. Ezért az embereknek a szülővárosukba kellett utazniuk, hogy eleget tegyenek a rendelkezésnek. Mit tett József? A beszámoló így hangzik: „Természetesen József is felment Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, melyet Betlehemnek hívnak, mivel Dávid házának és családjának volt a tagja” (Lukács 2:1–4).

Nem volt véletlen, hogy a császár ekkor adta ki a rendeletét. Mintegy hét évszázaddal azelőtt egy prófécia megjövendölte, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni. Názárettől csupán 11 kilométerre is volt egy Betlehem nevű város, a prófécia azonban úgy szólt, hogy ahonnan a Messiás fog származni, az „Betlehem Efrata” lesz (Mikeás 5:2). Napjainkban mintegy 150 kilométer hosszú dimbes-dombos út vezet Názáretből ebbe a kis, déli fekvésű városkába. Ebbe a Betlehembe volt József rendelve, mivel ez volt Dávid király családjának ősi szülővárosa – és ennek a családnak volt a tagja József is, és a felesége is.

Támogatja-e Mária József döntését, hogy eleget tegyen a rendeletnek? Végül is az utazás nehezére esne. Valószínűleg kora ősz volt, így kisebb esőzések is előfordulhattak, mivel a száraz évszak lassan-lassan véget ért. Ráadásul az a kifejezés, hogy „felment Galileából”, nagyon is találó, hiszen Betlehem több mint 760 méter magasságban helyezkedett el – ez a jókora emelkedő a több napos útjuk legnehezebb, befejező része lesz. Az út a szokásosnál tovább is tarthatott, mivel Mária állapota talán megkívánta, hogy többször megpihenjenek. Ebben az állapotban egy fiatalasszony mindennél jobban vágyna arra, hogy közel legyen az otthonához, ahol ott van a családja, a barátai, akik szívesen segítenek neki, ha elkezdődnek a szülési fájdalmai. Minden bizonnyal  bátorságra volt szüksége, hogy útra keljen.

Lukács ennek ellenére azt írja, hogy József elment, „hogy bejegyezzék őt Máriával”. Azt is írja, hogy Máriát ’az eljegyzésnek megfelelően hozzáadták Józsefhez feleségül’ (Lukács 2:4, 5). Mária döntései szempontjából sokat nyomott a latban, hogy már József felesége volt. Úgy tekintette a férjét, mint szellemi fejét. Örömmel töltötte be Istentől kapott szerepét mint férje segítőtársa, és támogatta a döntéseit. * Most tehát egyszerűen azzal, hogy engedelmeskedett, legyőzte ezt a lehetséges hitpróbát.

Mi más ösztönözhette még Máriát arra, hogy engedelmeskedjen? Vajon tudott arról, hogy a prófécia szerint Betlehem lesz a Messiás szülővárosa? Erről nem ír a Biblia, de nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy tudott róla, hiszen ez a tény nyilvánvalóan köztudott volt a vallási vezetők, sőt az átlagemberek körében is (Máté 2:1–7; János 7:40–42). Amikor az Írások kerültek szóba, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy Mária egy tájékozatlan lány lett volna (Lukács 1:46–55). Akár a férje, akár a rendelet, akár a Jehova próféciája iránti engedelmességből – akár ezen indokokat együttesen figyelembe véve – döntött úgy, hogy Betlehembe utazik, mindenképpen kimagasló példát mutatott. Jehova nagyon nagyra értékeli az alázatos, engedelmes szellemű férfiakat és nőket. Ma sokszor úgy tűnik, hogy az alárendeltséget egyáltalán nem tartják erénynek, ezért Mária példája fényesen ragyog a hűséges emberek előtt mindenütt.

Krisztus megszületése

Mária megkönnyebbülten sóhajthatott fel, amikor a távolban megpillantotta Betlehemet. Amint mendegéltek felfelé az emelkedőkön, olajfaligetek mentén haladtak el, melyek termését a legkésőbbi termések között takarítják be, és elképzelhető, hogy felidézték magukban ennek a kis városkának a történelmét. Betlehem túlságosan jelentéktelen volt ahhoz, hogy Júda városai közé számítson, erről Mikeás próféta is írt. Mégis ez volt Boáz, Naomi, és később Dávid szülővárosa, több mint ezer évvel korábban.

A városka zsúfolásig tele volt. Mások már korábban érkeztek az összeírásra, ezért a szálláshelyen nem volt számukra hely. * Nem volt más választásuk, minthogy egy istállóban maradjanak éjszakára. El tudjuk képzelni, József mennyire aggódott a feleségéért, amint látta, hogy olyan erős fájdalmakat kell elszenvednie, amilyeneket Mária eddig még nem ismert, és a fájdalmak egyre csak erősödnek. Ráadásul éppen itt, egy istállóban kezdődtek el a szülési fájdalmai.

Minden asszony – bárhol éljen is – együtt tud érezni Máriával. Mintegy 4000 évvel azelőtt Jehova előre megmondta, hogy az öröklött bűn miatt minden asszonynak az lesz a sorsa, hogy szüléskor fájdalmakat kell elszenvednie (1Mózes 3:16). Semmi nem utal arra, hogy Mária kivétel lett volna ezalól. Lukács beszámolója tapintatos, nem lebbenti fel a fátylat erről a részletről, egyszerűen csak ennyit mond: „megszülte  a fiát, az elsőszülöttet” (Lukács 2:7). Igen, megérkezett Mária ’elsőszülöttje’, sok gyermeke – összesen legalább hét – közül az első (Márk 6:3). Ez a gyermeke azonban egészen más, mert ő nem csupán Mária elsőszülöttje, hanem magának Jehovának és ’az egész teremtésnek az elsőszülöttje’, Isten egyszülött Fia! (Kolosszé 1:15).

A beszámolónak ez a része egy jól ismert jelenettel folytatódik: „bepólyálta, és egy jászolba fektette” (Lukács 2:7). Betlehemes játékok, festmények és művészi ábrázolások a föld minden részén túlságosan szentimentálisan jelenítik meg ezt az eseményt. De nézzük inkább a valóságot. A jászol egy etetővályú, takarmánytartó, melyből a háziállatok esznek. A család tehát istállóban szállt meg, ami sem ma, sem a múltban nem volt híres a jó levegőjéről vagy a higiéniájáról. Az igazat megvallva, melyik szülő választana ilyen helyet a szüléshez, ha lenne más lehetősége is? A legtöbb szülő a legjobbat akarja a gyermekeinek. Mennyivel inkább akart hát Mária és József a legjobbról gondoskodni Isten Fiának!

Ennek ellenére nem hagyták, hogy a szűkös körülmények elkeserítsék őket. Egyszerűen a tőlük telhető legjobbat tették, azt használva fel, amijük éppen volt. Figyeljük meg például, hogy Mária maga látta el a csecsemőt. Gyengéden bepólyálta, majd óvatosan a jászolba fektette, hogy aludjon. Gondoskodott róla, hogy melegben és biztonságban legyen. Nem engedte, hogy a fennálló körülmények miatti aggodalom elterelje a figyelmét arról, hogy a lehető legjobb gondoskodást nyújtsa a kisbabájának. Józseffel együtt mindketten tudták azt is, hogy a legfontosabbat azzal tehetik meg a gyermekért, ha szellemileg gondoskodnak róla (5Mózes 6:6–8). A bölcs szülők ma is hasonlóképpen állítják fel a fontossági sorrendet, amint ebben a szellemileg elszegényedett világban nevelik fel a gyermekeiket.

Egy látogatás buzdításul szolgál

Egyszer csak felbolydulás zaja törte meg a békés csendet. Pásztorok toppantak be az istállóba, már alig várva, hogy láthassák a családot, kiváltképpen a gyermeket. Tele voltak izgatottsággal, arcuk ragyogott az örömtől. A hegyoldalról siettek le, ahol kint laktak a nyájaikkal. * Elmondták az álmélkodó szülőknek, hogy nem sokkal azelőtt milyen csoda történt velük. A hegyoldalon egyszer csak egy angyal jelent meg nekik az éjszaka kellős közepén. Jehova dicsősége ragyogott körös-körül, az angyal pedig elmondta nekik, hogy épp most született meg Betlehemben a Krisztus, a Messiás. A pásztorok egy jászolba fektetve, bepólyálva találják majd a gyermeket. Ezután még ennél is nagyobb csoda történt. Angyalok hatalmas kórusa jelent meg nekik, és Jehova dicséretét zengték!

Nem csoda, hogy ezek az alázatos férfiak ennyire sietve érkeztek Betlehembe! Izgalommal tölthette el őket, amikor látták, hogy egy újszülött csecsemő ott fekszik épp úgy, ahogy az angyal mondta. Ezt a jó hírt nem tartották meg maguknak. „Ismertették a beszédet . . . És mindnyájan, akik hallották, elálmélkodtak azon, amit a pásztorok mondtak nekik” (Lukács 2:17, 18). Abban a korban a vallási vezetők minden bizonnyal lenézték a pásztorokat. Jehova azonban egyértelművé tette, hogy nagyra értékeli ezeket az alázatos, hűséges férfiakat. De hogyan érintette ez a látogatás Máriát?

Egészen biztos, kimerült volt a szüléssel járó szenvedések miatt, mégis feszülten figyelt minden szóra. Sőt még ennél is többet tett: „Mária . . . megőrizte mindezeket a beszédeket, és következtetéseket vont le szívében” (Lukács 2:19). Ez a fiatal nő mélyen gondolkodó személy volt. Tudta, hogy ez az angyali üzenet létfontosságú. Istene, Jehova azt akarta, hogy Mária tisztában legyen azzal, hogy ki a fia, és hogy milyen fontos személyiség. Ezért Mária nem csupán figyelmesen hallgatott. Elraktározta a szívében ezeket a szavakat, hogy az elkövetkező hónapok és évek során újra és újra elmélkedhessen rajtuk. Ez a kiemelkedő részlet magyarázatot ad Mária hitére, melyet egész életében kinyilvánított.

 Mi vajon követni fogjuk Mária példáját? Jehova létfontosságú szellemi igazságokkal töltötte meg Szavának, a Bibliának lapjait. Ezek az igazságok azonban aligha válnak a javunkra, ha nem fordítunk rájuk figyelmet. Ezért olvassuk rendszeresen a Bibliát – nem egyszerűen csak irodalmi műként olvasva, hanem Isten ihletett Szavaként (2Timóteusz 3:16). Ezután Máriához hasonlóan el kell raktároznunk a szívünkben a szellemi gondolatokat, és következtetéseket kell levonnunk belőlük. Ha elmélkedünk azon, amit a Bibliában olvasunk, és elgondolkodunk, hogy miként alkalmazhatnánk még teljesebb mértékben Jehova tanácsait, akkor megadjuk a hitünknek azt a táplálékot, melyre a növekedéséhez szükség van.

Még több megőrzendő gondolat

A kisbaba születésének nyolcadik napján a mózesi törvény előírása szerint Mária és József körülmetéltették őt, és az utasításnak megfelelően a Jézus nevet adták neki (Lukács 1:31). Ezután a 40. napon elvitték őt Betlehemből a néhány kilométerre lévő jeruzsálemi templomba, és bemutatták azt a tisztulási felajánlást, melyet a Törvény lehetővé tett a szegényebb embereknek: két gerlét vagy két galambot. Ha szégyellték is, hogy az ő felajánlásuk kevesebb annál az egy kosnál és egy gerlénél, amit más szülők megengedhettek maguknak, elnyomták magukban ezt az érzést. Akárhogyan is volt, a templomban óriási buzdításban volt részük (Lukács 2:21–24).

Egy idős ember, akit Simeonnak hívtak, odament hozzájuk, és olyan gondolatokat mondott Máriának, melyeket Mária további kincsként őrzött meg a szívében. Simeon azt az ígéretet kapta, hogy nem fog meghalni addig, míg meg nem látja a Messiást. Jehova szent szelleme pedig kijelentette neki, hogy a kis Jézus a megjövendölt Megmentő. Ugyanakkor Simeon figyelmeztette Máriát. Beszélt neki arról a fájdalomról, melyet egy napon el kell viselnie. Úgy fogja érezni, mintha egy hosszú kard járná át a lelkét (Lukács 2:25–35). Máriának talán még ezek a rosszat sejtető szavak is segítettek, hogy kitartson, amikor több mint három évtizeddel később ez a gyötrelmes időszak elérkezett. Simeon után egy prófétanő, Anna látta a kis Jézust, és beszélni kezdett róla mindenkinek, aki reménykedett Jeruzsálem megszabadításában (Lukács 2:36–38).

Milyen jól döntött József és Mária, hogy elvitték a kisbabájukat Jehova templomába, Jeruzsálembe! Ezzel olyan életre szóló pályán indították el a fiukat, melynek szerves része volt Jehova templomának hűséges látogatása. Amíg József és Mária a templomban voltak, a lehetőségeik szerint adtak, amit tudtak, ők maguk pedig útmutatást és buzdítást kaptak. Mária aznap biztosan úgy ment el a templomból, hogy megerősödött a hite, a szíve pedig telve volt szellemi gondolatokkal, melyeken elmélkedhetett, és megoszthatta másokkal.

Csodálatos látni ma szülőket, akik ezt a példát követik. Jehova Tanúi körében a szülők hűségesen elviszik a gyermekeiket a keresztény összejövetelekre. Az ilyen szülők azt adják, amit tudnak, buzdító szavakat mondanak a hívőtársaiknak. És amikor eljönnek az összejövetelről, erősebbek, boldogabbak és telve vannak jó gondolatokkal, melyeket megosztanak másokkal. Szeretettel meghívjuk Önt, hogy jöjjön el, és találkozzon velük. Tapasztalni fogja, hogy a hite, csakúgy, mint Máriáé, egyre erősebb lesz.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 25. oldalon]

Simeonnak áldásban volt része – meglátta a megígért Megmentőt