Levél Pápua Új-Guineából

Korallzátony a felhők között

EGY fülledt kedd reggelre ébredünk Laéban, Pápua Új-Guinea egyik városában. Öt óra van, és a feleségemmel épp készülődünk, hogy elutazzunk a Morobe tartományban található Lengbatiba, amely a Mount Rawlinson hegyen fekszik. Jehova Tanúi ottani csoportját szeretnénk meglátogatni.

Utunk a négyszemélyes, egy légcsavaros repülőgépen mindössze körülbelül 30 percig tart. Az ilyen repülőutakon gyakran a pilóta mellett foglalok helyet, és a motor zaja miatt head-settel kommunikálunk. A pilóta a műszerfalra mutat, és elmagyarázza, mire valók a kijelzők és a műszerek, majd azzal ugrat, hogy ha valami történik vele, akkor nekem kell vezetnem a gépet. Eszembe jut, mi történt Jehova Tanúi közül egy másik utazószolgával itt, Pápuán. Amikor a pilóta elveszítette az eszméletét, a robotpilótára kapcsolt géppel addig keringtek a levegőben, mígnem a pilóta magához tért, és képes volt letenni a gépet. Szerencsére a mi utunk alatt minden simán megy.

Egy hegyvonulat mentén repülünk, amikor hirtelen felhőkön hatolunk át, és mindössze 100 méterrel haladunk el az egyik hegycsúcs felett. Előttünk feltűnnek a Lengbati nevű település gallyakból készült házai, melyeknek tetői vastag fűréteggel fedettek. A pilóta ellenőrzi a leszállópálya állapotát, és meggyőződik arról, hogy a helybéli gyerekek nem fociznak rajta. Azt is ellenőrzi, hogy a disznók nem túrták-e össze a pályát, amióta utoljára itt járt. Miközben visszafordul a völgy felé, így szól: „Úgy tűnik, minden rendben. Megpróbálunk leszállni.” Teszünk egy kanyart, és leereszkedünk a rövid leszállópályára, melyet a helyi lakosok a hegyoldalban alakítottak ki. Nemrégiben újraburkolták zúzott korallmészkővel, melyet egy közeli hegyről hoztak.

Korábbi látogatásaink során már nézegettem a zúzott mészkövet, és eltűnődtem, milyen régi lehet valójában ez a hegyvonulat. Képzeld el, micsoda erő kellett ahhoz, hogy ez a több száz kilométer hosszú, hajdani korallzátony kiemelkedjen az óceánból, mintegy négyezer méter magasra! A repülőgépből kiszállva éppen azon a helyen állunk, amelyet csak úgy hívok: korallzátony a felhők között.

Mint mindig, a lakosok most is minden irányból a leszállópálya felé szaladnak, amint meghallják az ereszkedő gép hangját. Miután a pilóta leállítja a motort, egy férfit pillantok meg, aki a tömegből kilépve a gép felé tart. Ő Zung, egyike azoknak a férfiaknak, akik felelősek azért, hogy Jehova Tanúi egész világra kiterjedő oktatási programját a településen is megszervezzék minden héten. Zung erkölcsös,  becsületes, megbízható ember hírében áll a közösségen belül. Elismeri, hogy a Biblia alapelveinek az alkalmazása segített neki abban, hogy ilyen emberré váljon. Miután üdvözöljük Zungot és a többi Tanút, és kezet fogunk velük, kissé lefelé haladunk a hegyen. Mögöttünk a gyerekek azon civakodnak, melyikük vigye a hátizsákjainkat.

Egy kis faházhoz érkezünk. A helyi Tanúk építették az utazószolgának, aki körülbelül félévenként látogatja meg őket. Bár Pápua Új-Guinea trópusi ország, itt, a magasan fekvő területeken eléggé hűvös a levegő. A felhők a délután folyamán a völgyből lassan felkúsznak a hegyre, és este a petróleumlámpa fényénél gyakran látom, amint beáramlanak a házba a padlózat résein keresztül. Egy kicsit furcsa, hogy mindössze néhány órával korábban még verejtékeztünk a trópusi hőségtől a tengerparton, most pedig síkabátot és farmernadrágot kell felvennünk, hogy ne fázzunk.

Az 1980-as évek közepén egy Lengbatiból származó férfi tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival Laéban. Amikor visszajött, néhány másik emberrel együtt építettek egy kicsi összejöveteli helyet. Nagyon büszkék voltak rá. De a helyi evangélikus egyház lelkipásztora a híveivel porig égette az összejöveteli helyet. A gyújtogatók büszkén jelentették ki, hogy ez egy kizárólag evangélikus terület. A folyamatos ellenállás dacára a Tanúk építettek egy másik összejöveteli helyet. Azóta egyre többen vannak, és mostanra mintegy ötvenen terjesztik a jó hírt. Azok közül, akik korábban ellenezték a Tanúk munkáját, néhányan ma már maguk is buzgón részt vesznek benne.

Manapság a lakosok általában szívesen fogadják Jehova Tanúit, akik a Bibliából tanítják őket. Bár a helybeliek javarészt írástudatlanok, a legtöbb Tanú megtanult olvasni, hogy meg tudja osztani a Biblia üzenetét másokkal. Mintegy kétszázan vesznek részt minden héten a Királyság-teremben megtartott összejöveteleken.

Nincs elektromos áram. Esténként mindannyian a tűz köré kuporodunk a konyhának használt épületben. Vidáman telik az este, együtt eszünk és beszélgetünk. Ahogy a tűz halovány fénye megvilágítja barátaink arcát, sugárzó mosolyuk tükrözi, milyen öröm származik Jehova szolgálatából. Későre jár, ideje hazatérnünk. Néhányan kivesznek a tűzből egy-egy bombomot, azaz égő pálmalevelet, amely remélhetőleg elég lassan ég ahhoz, hogy valamelyest megvilágítsa az ösvényt, miközben hazafelé futnak.

Mialatt visszafelé megyünk a házhoz, feltűnik, milyen csend van. Csak a természet hangjait halljuk magunk körül. Mielőtt nyugovóra térnénk, még egy pillantást vetünk a felhőtlen égboltra, és elcsodálkozunk azon, milyen sok csillagot látni idefenn.

A hét gyorsan eltelt, és holnap jön értünk a repülőgép. Még egy hűvös éjszakát töltünk Lengbati felhői között, majd visszatérünk a meleg, párás partvidékre.