NEKED is vannak néha olyan érzéseid, mint Ákosnak vagy Helgának? Hozzájuk hasonlóan sok szülőnek fájdalmas azt látnia, hogy a gyermeke valamilyen nehézséggel küzd vagy szomorú. A szülők természetesen szeretnék mindentől megóvni a gyermekeiket. Ám a fent leírt helyzetek remek lehetőséget nyújtottak arra, hogy a szülők egy értékes leckét tanítsanak meg a gyermeküknek: azt, hogy legyenek felelősségteljesek. Persze egy négyéves vagy egy tizenhárom éves gyermek más-más dolgot tanulhat meg.

Az igazság azonban az, hogy nem leszel mindig ott a gyermeked mellett, hogy megvédd az életben felmerülő nehézségektől. Végül a gyermek elhagyja majd az apját és anyját, és „a saját felelőssége terhét fogja hordozni” (Galácia 6:5; 1Mózes 2:24). Ha a szülők szeretnék, hogy a gyermekeik meg tudjanak állni a saját lábukon,  az legyen a céljuk, hogy a gyermekeikből önzetlen, másokkal törődő, felelősségteljes felnőtteket neveljenek. Ám ez nem könnyű feladat.

De szerencsére a szülőknek van egy nagyszerű példaképük, Jézus, akiről tudjuk, hogy hogyan bánt a tanítványaival, és hogyan képezte őket. Az igaz, hogy Jézus nem volt szülő, viszont amikor kiválasztotta és oktatta a tanítványait, az volt a célja, hogy a távozása után is képesek legyenek végezni a munkát (Máté 28:19, 20). A szülőknek hasonló a céljuk: felelősségteljes gyermekeket szeretnének nevelni. Vizsgáljunk meg most három pontot, melyekben Jézus jó példa a szülőknek.

Élete vége felé Jézus ezt mondta a tanítványainak: „elétek adtam a példát, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek” (János 13:15). Ugyanígy a szülőknek is el kell magyarázniuk, hogy pontosan mit jelent felelősségteljesnek lenni, és példát is kell mutatniuk ebben.

Kérdezd meg magadtól: „Gyakran beszélek pozitívan a feladataim ellátásáról? Beszélek arról, hogy milyen megelégedettséget érzek, amikor keményen fáradozok másokért? Vagy általában panaszkodom, és azokhoz hasonlítom magam, akiknek látszólag könnyebb az életük?”

Igaz, senki sem tökéletes, és időnként mindannyian túlterheltek vagyunk. De valószínűleg a példáddal tudod a leghatásosabban megértetni a gyermekeiddel, hogy mennyire fontos és értékes a felelősségteljes viselkedés.

Jézus tudta, hogy időbe telik, mire a tanítványai el tudják látni azokat a feladatokat, amelyeket rájuk bízott. Egyszer ezt mondta nekik: „Sok mondanivalóm van még nektek, de most nem vagytok képesek elhordozni” (János 16:12). Jézus soha nem várt el a tanítványaitól olyat, amire előbb nem adott nekik képzést. Valójában sok időt áldozott arra, hogy számos dolgot megtanítson nekik. Csak akkor küldte ki a tanítványokat magukban, amikor már úgy gondolta, hogy készen állnak erre.

Ehhez hasonlóan, a szülőknek ésszerűtlen lenne elvárniuk, hogy a gyermekeik felnőtteknek való feladatokat lássanak el, amikor még nem állnak készen erre. Viszont ahogy a gyermekek nőnek, a szülőknek fel kell mérniük, hogy milyen feladatokat képesek már elvégezni. Például tanítsák meg a gyermekeiknek, hogy az ő felelősségük, hogy ügyeljenek a saját tisztaságukra, kitakarítsák a szobájukat, pontosak legyenek, és hogy bölcsen bánjanak a pénzzel. Amikor a gyermek iskolás lesz, a szülők értessék meg vele, hogy a tanulás az egyik legfontosabb kötelessége.

A szülők, amellett, hogy feladatokat bíznak a gyermekükre, támogassák őt, hogy sikeresen el tudja azokat látni. Ákos, akit már korábban idéztünk, felismerte, hogy Kornélt részben azért bosszantotta fel, hogy el kell pakolnia a játékait, mert ezt túl nehéznek érezte. „Ahelyett, hogy üvöltöztem volna vele, hogy szedje össze a játékait, megmutattam neki, hogy ezt milyen módszerrel teheti meg” – mondja Ákos.

Mit tett egészen pontosan? „Először is, meghatároztam, hogy esténként mikor kell összepakolni a játékokat. Aztán pedig segítettem Kornélnak: a szobának egyszerre csak egy részén raktunk rendet. És mindezt játékosan csináltuk. Sőt, versenyeztünk is, hogy ki végez hamarabb. Idővel a rendrakás már hozzátartozott az esti programhoz. Megígértem Kornélnak, hogy ha gyorsan végez, akkor még egy történetet olvasok neki. Ha viszont elszöszmötöli az időt, kevesebb idő marad az olvasásra.”

Jézus, akárcsak minden jó tanító, tudta, hogy az ember akkor tanul meg a legjobban valamit, ha maga is csinálja. Például, amikor úgy érezte, hogy eljött az ideje, elküldte a tanítványait „kettesével maga előtt minden városba és helyre, ahová ő maga is menni készült” (Lukács 10:1). Ám nemcsak annyit tett, hogy kiküldte őket, hanem előtte egészen konkrét utasításokat is adott nekik (Lukács 10:2–12). Amikor a tanítványok visszatértek és beszámoltak a sikereikről, Jézus megdicsérte és buzdította őket (Lukács 10:17–24). Kifejezte, hogy bízik a képességeikben, és helyesli őket.

Mit teszel, amikor a gyermeked nagyon nehéz feladat előtt áll? Megpróbálod megóvni őt a csalódástól, a kudarctól és mindattól, amitől fél? Először talán arra gondolsz, hogy „megmented”, vagy átvállalod tőle a feladatot.

De gondold át: Milyen üzenetet közvetítesz minden egyes alkalommal, amikor a gyermeked helyett megcsinálsz valamit? Vajon azt, hogy bízol benne, és hiszel a képességeiben, vagy inkább azt, hogy még mindig magatehetetlen csecsemőnek tartod, aki mindenben a segítségedre szorul?

Például hogyan segített Helga, akit már korábban említettünk, a lányának? Nem lépett közbe, inkább hagyta, hogy Kinga beszéljen a tanárnővel. Együtt leírták, hogy mi mindent kérdezzen majd meg Kinga a tanárnőjétől. Azt is megbeszélték, hogy mikor lenne jó odamenni a tanárnőhöz. Még el is próbálták a beszélgetést. Helga elmondja, mi történt ezután: „Kinga így már elég bátor lett ahhoz, hogy odamenjen a tanárnőhöz, ő pedig megdicsérte, amiért kezdeményező volt. Kinga nagyon büszke volt magára, és én is rá.”

Ha mindig mindentől megvéded a gyermekedet, talán azt éred el, hogy nem lesz képes saját maga leküzdeni az életben felmerülő nehézségeket. Viszont ha úgy neveled fel, hogy felelősségteljes legyen, segítesz neki, hogy meg tudjon birkózni ezekkel a nehézségekkel. Ez az egyik legértékesebb ajándék, melyet adhatsz neki.