Bízzál Jehovában – Ő valóban megsegít

Edmund Schmidt elmondása alapján

Miután 1943 októberében megtudtam, hogy meg kell jelennem az egyik New York állambeli bíróságon, a fenti gondolat jutott az eszembe. A keresztényi semlegességem miatt 25 éves koromra már közel négy évet voltam börtönben. Jézus korai követőihez hasonlóan én is elhatároztam, hogy ’mint uralkodónak, Istennek fogok inkább engedelmeskedni, semmint embereknek’ (Cselekedetek 5:29). De mielőtt bővebben mesélnék erről, hadd mondjam el, mi is az oka annak, hogy ilyen szilárd az Istenbe vetett hitem.

CLEVELANDBEN (Ohio) születtem 1922. április 23-án. Édesanyám otthon hozott világra. Lakásunk az édesapám péksége feletti emeleten volt. Édesapa, akit szintén Edmundnak hívtak, négy hónappal később elment a Bibliakutatók (akkoriban így nevezték Jehova Tanúit) egyik kongresszusára, melyet az otthonunktól mintegy 160 kilométerre lévő Cedar Pointban, Sanduskyhoz közel rendeztek meg.

A kongresszusra érkezett küldöttek ezt a buzdítást kapták: „Hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek [az Isten által kinevezett] Királyt és az ő királyságát!” A következő vasárnaptól kezdve édesapa is részt vett ebben a munkában, és az azt követő 66 évben szüntelenül prédikált egészen az 1988. július 4-én bekövetkezett haláláig. Édesanyám, Mary, 1981-ben hunyt el, ő is haláláig hű maradt Istenhez.

Csatlakozom a szüleimhez Isten imádatában

Családunk a clevelandi lengyel nyelvű gyülekezetbe járt. A gyerekek többsége szombat délutánonként részt vett a felnőttekkel a jó hír házról házra való hirdetésében. Vasárnaponként a szüleink az összejöveteli hely előadótermében élvezettel hallgattak meg egy bibliai előadást, velünk pedig – körülbelül 30-an lehettünk – egy tapasztalt oktató tanulmányozta a Bibliát az Isten hárfája * című könyvből. Hamarosan már én is vezettem bibliatanulmányozásokat, szép eredménnyel.

1931 júliusában a családunk – mely öcsémnek, Franknek a születésével négytagúra bővült – a Bibliakutatók egy újabb kongresszusára látogatott el. Most Columbusba mentünk, az otthonunktól körülbelül 160 kilométerre délre. Ezen a kongresszuson történt, hogy a Bibliakutatók örömmel és teljes egyetértéssel felvették a Biblián alapuló Jehova Tanúi nevet (Ézsaiás 43:10–12). Én is részt vettem abban a munkában, hogy meghívjuk az embereket a nyilvános  előadásra. Ezt J. F. Rutherford tartotta, aki akkoriban vezető szerepet töltött be Jehova Tanúi munkájának az irányításában. Az azóta eltelt több mint 79 évben az állt az életem középpontjában, hogy Jehova Istent szolgáljam az ő népével.

Nehéz idők, eredményes szolgálat

1933-ban a gazdasági világválság hatásait már mindenütt érezni lehetett. Az Egyesült Államokban több mint 15 millióan maradtak munka nélkül, ez a munkaképes lakosság egynegyedét jelentette. Városok mentek tönkre, és a rászorulók nem kaptak támogatást. A Tanúk azonban segítették egymást. A családunk vasárnaponként kenyeret és péksüteményt vitt az összejöveteli helyre a többieknek. Amikor édesapa a hónap végén kifizette a költségeket, a megmaradt pénzt mindig elküldte Jehova Tanúi főhivatalába Brooklynba (New York). Tudta, hogy Biblián alapuló kiadványok nyomtatására fogják felhasználni.

Abban az időben a rádióadásoknak fontos szerepük volt a szolgálatunkban. 400-nál is több rádióállomás sugározta a kongresszusainkon elhangzó előadásokat. Az 1930-as években a Tanúk a brooklyni üzemükben gramofonokat és hanglemezeket is gyártottak. Ezeket a szolgálatban használtuk fel, és jelentést adtunk le arról, hogy hányszor játszottunk le bibliai előadásokat, és hogy hányan hallgatták meg azokat.

1933-ban Németországban Adolf Hitler és a náci párt került hatalomra. Jehova Tanúi a keresztény semlegességük miatt kegyetlen üldözésnek voltak kitéve abban az országban (János 15:19; 17:14). Mivel nem vettek részt a politikai tevékenységekben, és mert nem voltak hajlandók „Heil Hitler!”-t mondani, sokukat börtönbe vagy koncentrációs táborba vitték. Számos Tanút kivégeztek, másokat meg olyan keményen dolgoztattak, hogy belehaltak a munkába. Az embertelen bánásmód miatt pedig sokan röviddel azután haltak meg, hogy szabadon engedték őket. Az viszont kevésbé köztudott, hogy Jehova Tanúival más országokban, így az Egyesült Államokban is durván bántak.

1940-ben részt vettünk egy kongresszuson Detroitban (Michigan). Itt keresztelkedtem meg, július 28-án, kifejezve ezzel, hogy átadtam az életem Jehova Istennek. A kongresszus előtti hónapban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy ha valaki nem tiszteleg a zászló előtt, az törvénysértésnek számít, és ezért kicsaphatják az iskolából. Mit tettek erre a Tanúk? Sokan saját iskolát kezdtek működtetni, hogy a gyermekeik oktatásban részesülhessenek. Ezeket Királyság-iskoláknak nevezték.

1939 szeptemberében Európában kitört a II. világháború, és háborús hisztéria lett úrrá az embereken szerte az Egyesült Államokban. A fiatal Tanúkat zaklatták és megverték olyan  személyek – fiatalok és idősek egyaránt –, akik nem értették semleges álláspontunkat. A jelentések szerint 1940 és 1944 között több mint 2500 erőszakos csőcseléktámadás érte Jehova Tanúit az Egyesült Államokban. Az üldözés csak fokozódott, amikor 1941. december 7-én a japánok megtámadták Pearl Harbort. Épp néhány héttel azelőtt kezdtem el az úttörőszolgálatot. (Jehova Tanúi a közöttük levő teljes idejű szolgákat nevezik úttörőnek.) Összespóroltam annyi pénzt, hogy tudtam venni egy 7 méteres lakókocsit. Ezután többen is Louisianába költöztünk, hogy ott szolgáljunk.

Üldözés délen

Jeanerette városához közel a helyiek engedélyével leparkoltunk a lakókocsival egy gyümölcsösben, ahol pekándiófákat neveltek. Egy szombati nap úgy döntöttünk, hogy az utcán fogunk tanúskodni, ám a rendőrfőnök összehívta az embereit, letartóztattak bennünket, és a városházára vittek. Kint egy körülbelül 200 fős csőcselék gyűlt össze, a rendőrök pedig teljesen védtelenül kiküldtek bennünket a tömegbe. Szerencsére a csőcselék nem támadott ránk, hanem hagyta, hogy elmenjünk. Másnap Baton Rouge-ba, egy közeli nagyvárosba mentünk, hogy elmeséljük az ottani Tanúknak a történteket.

Jeanerette-be visszaérve egy üzenetet találtunk a lakókocsink ajtajához tűzve. „Kérem, keressenek fel! Az olajkútnál dolgozók szállásán lakom.” Aláírás: „E. M. Vaughn”. Meg is találtuk Vaughn urat, ő pedig a feleségével meghívott bennünket egy étkezésre. Elmondta, hogy az embereivel ő is ott volt szombaton a tömegben, és hogy ha szükséges lett volna, megvédtek volna minket a csőcseléktől. Nagyra értékeltük a bátorítását és a támogatását.

Másnap a rendőrfőnök helyettesei fegyverrel a kezükben letartóztattak bennünket, és elkobozták a kiadványainkat. Elvették a lakókocsim kulcsait, 17 napra magánzárkába csuktak, és alig adtak valamit enni. Vaughn úr megpróbált segíteni nekünk, de nem sok sikerrel járt. Amíg börtönben voltunk, a csőcselék kirabolt bennünket, és mindenünket elégette, még a lakókocsit is. Akkor még nem is sejtettem, hogy Jehova ezen időszak alatt tulajdonképpen felkészített az előttem álló eseményekre.

Bebörtönzés északon

Egy hónappal azután, hogy visszaköltöztem északra, más Tanúkkal együtt kineveztek különleges úttörőnek Olean városába (New York). Már ott szolgáltam, amikor felszólítást kaptam a kormánytól, hogy jelentkezzek katonai szolgálatra. Megadták a lelkiismereti okokra hivatkozó szolgálatmegtagadó státust. De miután elvégezték az orvosi és a pszichikai vizsgálatot, ezt írták a papíromra: „Jelentkezzen a Tisztképző Akadémián”.

Még úgy egy évig folytatni tudtam az úttörőszolgálatot, de aztán 1943-ban, mivel nem voltam hajlandó feladni a szolgálatot és jelentkezni a katonai képzésre, az FBI (Szövetségi Nyomozóiroda) letartóztatott. Azt az utasítást kaptam, hogy a következő héten jelenjek meg a szövetségi bíróságon Syracuse-ban (New York). Vádat emeltek ellenem, és a tárgyalásig már csak két nap volt hátra.

Nem volt ügyvédem, ezért nekem kellett képviselnem magamat. A keresztény összejöveteleken mi, fiatal Tanúk képzést kaptunk, hogyan védhetjük meg az alkotmányos jogainkat a bíróságon, és hogyan viselkedjünk egy tárgyaláson. A cikk bevezetőjében említett szavak nagyon megmaradtak bennem. Némelyik ügyész még bosszúsan meg is jegyezte, hogy a Tanúk többet tudnak a törvényről, mint ők. Az esküdtszék azonban bűnösnek talált. Amikor a bíró megkérdezte, hogy van-e még valami mondanivalóm, én csak ennyit válaszoltam: „A nemzet ma Isten előtt felel azért, hogyan bánik az Ő szolgáival.”

Négyévi szabadságvesztésre ítéltek, melyet a Chillicotheban levő (Ohio) szövetségi börtönben kellett letöltenem. Itt egy tiszt titkáraként dolgoztam azon az osztályon, ahol a kötelező katonai szolgálattal kapcsolatos ügyekkel foglalkoznak. Néhány hét múlva egy különleges ügynök érkezett az irodába Washingtonból, és azt mondta, hogy nyomozást végeznek Hayden Covingtonnal kapcsolatban. Covington Jehova Tanúi  egyik védőügyvédje volt, és a legjobb alkotmányjogászok között tartották számon Amerikában.

Az ügynök azt mondta, hogy két rab teljes aktája kell neki, az egyikük Danny Hurtado, a másikuk Edmund Schmidt. „Micsoda véletlen! – mondta a tiszt. – Ő itt éppen Schmidt úr.” Az ügynök, akinek a megbízatása titkos volt, hirtelen rádöbbent, hogy mind tudomást szereztünk a küldetéséről. Engem pedig ez után az eset után áthelyeztek a konyhára.

Úttörőszolgálat, Bétel és házasság

1946. szeptember 26-án feltételesen szabadlábra helyeztek. Ismét elkezdtem az úttörőszolgálatot, de ezúttal a kaliforniai Highland Park-i gyülekezetben. Aztán 1948 szeptemberében megvalósult egy régi álmom. Meghívást kaptam, hogy pékként dolgozzak a brooklyni főhivatalban, azaz a Bételben; itt bibliai kiadványokat állítanak elő az egész világra kiterjedő prédikálómunkához. Akkor egy glendale-i étteremben dolgoztam cukrászként. Rögtön kiléptem a munkahelyemről, és beköltöztem a Bételbe.

Hét évvel később, 1955-ben Jehova Tanúi több nemzetközi kongresszust is tartottak Európában. A családom támogatásával én is el tudtam menni ezekre. Nagyon élveztem a londoni, a párizsi és a római kongresszusokat, de különösen a nürnbergi tetszett, mely abban a hatalmas stadionban volt megrendezve, ahol egykor Hitler büszkén seregszemlét tartott. Több mint 107 000-en jöttek el erre a kongresszusra. Voltak köztük olyan Tanúk is, akiknek annak idején Hitler megesküdött, hogy kiírtja őket. Hihetetlen élmény volt, hogy én is ott lehettem!

A nürnbergi kongresszuson találkoztam egy fiatal német Tanúval, Brigitte Gerwiennel. Azonnal beleszerettem. Kevesebb, mint egy év múlva összeházasodtunk, és visszaköltöztünk Glendale-be, hogy közel legyünk a szüleimhez. Az első fiunk, Tom 1957-ben született, a második, Don 1958-ban, a lányunk, Sabena pedig 1960-ban.

Tartalmas, megelégedést nyújtó élet

Néhányan megkérdezték már tőlem, hogy voltak-e bennem valaha is rossz érzések amiatt, hogy többször is csőcseléktámadást és bebörtönzést kellett kiállnom Isten szolgálata során. Egyáltalán nem, sőt hálás vagyok Jehovának azért a kiváltságért, hogy oly sok hűséges Tanújával együtt szolgálhatom őt. Remélem, hogy a velem történtek arra ösztönöznek másokat, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, és hogy sose hagyják el őt.

Isten sok szolgája kegyetlen üldözéseket élt át azért, mert hűségesen kitartott. De nem kell, hogy meglepődjünk ezen, hiszen a Biblia azt mondja, hogy „mindazokat, akik Isten iránti odaadással kívánnak élni Krisztus Jézusban, üldözni . . . fogják” (2Timóteusz 3:12). Ám mennyire igazak a Zsoltárok 34:19 szavai is: „Sok baj éri az igazságost, de mindegyikből megszabadítja Jehova.”

[Lábjegyzet]

[Kép a 27. oldalon]

Louisianában prédikálunk az 1940-es évek elején

[Kép a 29. oldalon]

Pékként dolgozom a főhivatalban

[Kép a 29. oldalon]

Feleségemmel, Brigittével