Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hol lesz a bibliai paradicsom?

Hol lesz a bibliai paradicsom?

Olvasóink kérdezik

Hol lesz a bibliai paradicsom?

▪ Jézus ezt ígérte egy haldokló férfinak, aki bátran kifejezte, hogy hisz benne: „velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:43). Hová fog kerülni ez a férfi? Vajon a paradicsom az égben lesz, vagy a földön, vagy valahol a kettő között, ahol az emberek ítéletre várnak?

Ősszüleink egykor a paradicsomban éltek. A Biblia ezt mondja: „Jehova Isten . . . egy kertet hozott létre Édenben, keleten, és odahelyezte az embert, akit megformált.” „Jehova Isten pedig fogta az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és gondozza azt” (1Mózes 2:8, 15). Amikor ezt a részt görögre fordították, a „kert” szót a paradicsom jelentésű pa·raʹdei·szosz kifejezéssel adták vissza.

Amikor egy családban gyermekek születnek, nagyobb otthonra van szükség. Ehhez hasonlóan az ősszüleink is azt a feladatot kapták, hogy az emberi család növekedésével terjesszék ki a paradicsomot az Éden határain túlra. Isten ezt mondta nekik: „töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá” (1Mózes 1:28).

Teremtőnknek tehát az volt a szándéka, hogy az emberi család paradicsomban éljen itt a földön. Örökké élhettek volna egy paradicsomi kertben, és nem lett volna szükség temetőkre. Isten azt akarta, hogy a föld mindig az emberiség otthona legyen. Ezért hát nem csoda, hogy bolygónk természeti szépségei oly sok örömet szereznek nekünk. Istennek az volt a szándéka, hogy egy gyönyörű földön éljünk.

Vajon megváltozott Jehova szándéka? Nem, hiszen ezt mondja: ’az én beszédem, amely elhagyja a számat, nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem’ (Ézsaiás 55:11). Több mint 3000 évvel az ember teremtése után a Biblia kijelentette ’a föld Megformálójáról és Alkotójáról’, hogy „nem pusztán a semmiért teremtette” a földet, hanem „azért formálta meg, hogy lakjanak rajta” (Ézsaiás 45:18). Isten akarata nem változott meg. A föld valóban paradicsom lesz.

Érdekes módon sok bibliai rész, mely a paradicsomról szól, egyszerűen csak egy leírás a földi életről. Például Ézsaiás egyik próféciájában ez áll: „Házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőskerteket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét” (Ézsaiás 65:21). Hol építenek házakat, ültetnek szőlőskerteket és esznek gyümölcsöt? Hát nem a földön? A Példabeszédek 2:21 pedig nyíltan kijelenti: „a becsületesek laknak majd a földön”.

Jézus is beszélt egy földi paradicsomról. Emellett utalt egy égi paradicsomra is, de ott csak néhány kiválasztott élhet majd (Lukács 12:32). Ezek a személyek a haláluk után az égi paradicsomba támadnak fel, és Krisztussal együtt fognak uralkodni a földi paradicsom felett (Jelenések 5:10; 14:1–3). Gondoskodni fognak arról, hogy a földi paradicsom Isten alapelvei szerint legyen igazgatva és fenntartva.

Jézus jól tudta, hogy mi Isten földre vonatkozó akarata, hiszen Atyja mellett volt az égben az Éden-kert megteremtésekor. Mindenkinek, aki ma hitet gyakorol Jézusban, lehetősége van arra, hogy a jövőben a földi paradicsomban éljen (János 3:16). Jézus ígérete az összes ilyen személynek szól: „velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:43).

[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]

© FORGET Patrick/​SAGAPHOTO.COM/​Alamy