Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tudtad?

Tudtad?

Tudtad?

Mi volt a tallózás, és kinek vált a javára?

A mózesi törvény megtiltotta, hogy az emberek a földjükről az összes termést begyűjtsék. A gabona betakarításakor nem arathatták le teljesen a szántóföldjük szélét. Ha szüreteltek, nem szedhették fel a lehullott szőlőt, és később nem mehettek vissza azokért a fürtökért, melyek a szüretkor éretlenek voltak. Amikor pedig leverték az olajfa termését, nem szedhették le, ami a fán maradt (3Mózes 19:9, 10; 5Mózes 24:19–21). Így a szegények, árvák, özvegyek és jövevények tallózhattak, vagyis összegyűjthették, ami megmaradt a termésből.

A tallózásra vonatkozó törvény minden izraelitának a javára vált. A földtulajdonosokat arra ösztönözte, hogy nagylelkűek és önzetlenek legyenek, és hogy bízzanak abban, hogy Isten megáldja majd őket. A tallózókat pedig szorgalomra tanította, hiszen a tallózás kemény munka volt (Ruth 2:2–17). A tallózásnak köszönhetően a szegények nem éheztek, és nem voltak terhére a társadalomnak. Nem kellett megalázkodva koldulniuk, és alamizsnából élniük.

Miért a messzi Libanonról hozatott fát Salamon a jeruzsálemi templom építéséhez?

Az 1Királyok 5:1–10 leírja, milyen egyezséget kötött Salamon Hírámmal, Tírusz királyával. Az egyezség szerint Hírám libanoni cédrust és borókafenyőt úsztatott le a tengeren Izraelbe a templom építéséhez.

A cédrus fontos kereskedelmi árucikk volt az ókori Közel-Keleten. Egyiptomban és Mezopotámiában gerendák készítéséhez, továbbá templomok és paloták belső borításához használták. Királyi levéltári dokumentumok, irodalmi szövegek, valamint feliratok bizonyítják, hogy Mezopotámia déli részén több városállamba is rendszeresen szállítottak cédrust, olykor hadizsákmányként vagy sarcként. Egyiptomban királyi hajókat, koporsókat és egyéb temetkezésnél használt eszközöket készítettek belőle.

A libanoni cédrus különösen a tartósságáról, szépségéről és kellemes illatáról volt ismert, és még arról is, hogy ellenálló a rovarokkal szemben. Salamon tehát a legjobb minőségű anyagokból építtette a templomot. A libanoni hegyeket borító cédruserdőkből mára már csak néhány, egymástól elszigetelt erdőfolt maradt.

[Kép a 15. oldalon]

Libanoni cédrus szállítása (asszír dombormű Sarrukín palotájából)

[Forrásjelzés]

Erich Lessing/​Art Resource, NY