Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Élet a bibliai időkben – A földműves munkája

Élet a bibliai időkben – A földműves munkája

Élet a bibliai időkben – A földműves munkája

„[Jézus] így szólt a tanítványaihoz: »Igen, az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérve kérjétek hát az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába«” (MÁTÉ 9:37, 38).

JÉZUS gyakran szemléltetett fontos igazságokat a földművesek munkáival és eszközeivel (Máté 11:28–30; Márk 4:3–9; Lukács 13:6–9). Miért? Mert abban a társadalomban, amelyben élt, az emberek főként földműveléssel foglalkoztak. Évszázados mezőgazdasági hagyományokat követtek. Könnyen megértették, ha Jézus olyasmit mondott, ami kapcsolódott a mindennapi életükhöz. Jézus tudta, hogyan gondolkodnak és éreznek, ezért a tanításával elérte a szívüket (Máté 7:28).

Ha egy kicsit többet tudunk az első századi földművesekről, arról, hogy mit termesztettek, milyen eszközöket használtak, milyen nehézségeik voltak, jobban megérthetjük Jézus szemléltetéseit és a Biblia beszámolóit.

A következőkben bepillanthatsz a földműves munkáiba. Olvasd el az említett bibliaverseket, és figyeld meg, mi mindent tudhatsz meg.

Eljött a vetés ideje

A földműves a háza előtt nagyot szippant a párás levegőből. Kezét a szeme elé emeli, hogy védje a nap első sugaraitól. A sok eső mostanra fellazította a naptól kiszikkadt talajt. Itt az ideje szántani. Vállára emeli a könnyű faekét, és a földjére indul.

Összetereli és igába fogja a bikákat *, és az ösztökével irányítja őket. Az eke fémhegyét a köves talajba nyomja. Nem fordítja ki vele a földet, csak barázdát (1.) vág bele, egy sekély, árokszerű mélyedést. Nehéz megőriznie az egyensúlyát és egyenes barázdákat vonnia. Egyszer sem tekint hátra, különben a barázda girbegurba lesz (Lukács 9:62). Nem haladhat túl a földjének határain, így hát igyekszik a rendelkezésére álló földterületet a lehető legjobban kihasználni.

A felszántott föld készen áll a vetésre. A földműves az egyik kezével az árpával teli zsákot fogja, a másikkal pedig elszórja a magvakat (2.). Gondosan ügyel rá, hogy a magvak „jó földbe” hulljanak, mert a földjén keményre taposott sávok is húzódnak (Lukács 8:5, 8).

A vetés után jöhet a boronálás. A bikákra tüskés ágakat erősít, és újra átvezeti őket a földjén. Ahol még nem fedte be porhanyós földdel a magvakat, rikoltozó madarak hada csipeget. Kapával (3.) is meglazítja a talajt, és kiszedi a gazt, hogy az ne nyomja el a fejlődő növényt (Máté 13:7).

Eljött az aratás ideje

Az eltelt hónapok alatt bőven áztatta eső a földet. Mostanra a napsütésben lengedező érett árpakalászok fehérbe öltöztették a földeket (János 4:35).

A földművesnek és a családjának aratás idején sok a tennivalója. Egyikük kézbe veszi a vaspengéjű sarlót, és kötegenként vágni kezdi a gabonát (4.). A többiek felszedik és kévékbe kötik (5.), majd felrakják a szamár hátára vagy a szekérre (6.). Az összegyűjtött gabonát a falu szérűjére viszik.

A nap korongja hevesen izzik a kék égbolton. A család rövid pihenőre a fügefa árnyékába húzódik. Vidáman beszélgetnek, és elfogyasztják szerény ebédjüket. Kenyeret, pörkölt gabonát, olívabogyót, aszalt fügét és mazsolát esznek. Majd forrásvízzel oltják a szomjukat (5Mózes 8:7).

A közeli földeken tallózók gyűjtögetnek (7.), olyanok, akik szegények, és akiknek nincs saját földjük (5Mózes 24:19–21).

A keményre döngölt szérűn a földműves szétteríti a kévéket. A bikákra nehéz szánt köt, melynek az aljába éles kő- és vasszilánkok vannak ékelve. A jószágokat körbe-körbe vezeti a szétterített kévéken, hogy a gabonaszárak összetörjenek (8.) (5Mózes 25:4).

Ezután a földműves az esti szellőre vár (Ruth 3:2). Alkonyatkor favillával vagy szórólapáttal (9.) a magasba dobja a csépelt gabonát (Máté 3:12). A nehéz gabonaszemek a földre hullanak, a könnyű pelyvát pedig elfújja a szél. Mindezt addig teszi, míg át nem tisztítja az összes gabonát.

Másnap a földműves felesége és lányai már napfelkeltekor hozzákezdenek a szitáláshoz (10.), hogy megtisztítsák az árpát a hulladéktól. Az átszitált árpát kosarakba gyűjtik. Mivel bőséges a termés, a gabona egy részét agyagedényekbe (11.) öntik, a többit pedig vermekben tárolják.

A földműves kihúzza a hátát, kinyújtóztatja fáradt izmait, és a szérűről a falut körbevevő földek felé tekint. A sárgálló tarló látványa, az elmúlt néhány nap kemény munkájának bizonyítéka, elégedettséggel tölti el. Néhányan a szőlőjüket, olajfaligetüket, gránátalmafáikat és fügefáikat gondozzák. Nem messze valaki, aki a kertjében ásogat, kedvesen odainteget neki. Uborka, lencse, bab, póréhagyma, vöröshagyma és csicseriborsó fog teremni a földjén. A földműves hálásan az égre tekint, és köszönetet mond Istennek a tőle kapott ajándékokért (Zsoltárok 65:9–11).

[Lábjegyzet]

^ 8. bek. A bikákat általában ivartalanítják, hogy betörjék és igavonásra használják őket. Az izraeliták nyilvánvalóan nem csonkították meg az állatokat, mert így nem áldozhatták fel őket. Valószínűleg olyanfajta bikákat tartottak, amelyekre a jámborság volt jellemző.

[Képek a 28–30. oldalon]

(Lásd a kiadványt.)