„Nem sokkal azután, hogy meghalt az apukám, a férjem közölte velem, hogy van egy másik nő az életében – mondja Janet. – Valamivel később kipakolta a szekrényét, és otthagyott engem és a két gyermekünket.” Janet el tudott helyezkedni, a fizetése azonban nem volt elég a házra felvett kölcsön fedezésére. De nem csak anyagi gondjai voltak. Így beszél erről: „Rettenetesen aggódtam a sok új feladat miatt, melyeket onnantól egyedül kellett megoldanom. Bűntudatom volt amiatt, hogy nem tudom megadni a gyermekeimnek azt, amit más szülők. És még most is azon rágódok, mit gondolnak mások rólam és a gyermekeimről. Vajon felmerül bennük, hogy talán nem tettem meg mindent a házasságomért?”

Az ima sokat segít Janetnek abban, hogy uralkodni tudjon az érzésein, és ne távolodjon el Istentől. „Az éjszakák a legnehezebbek, amikor magamra maradok a csendben a nyugtalanító gondolatokkal, melyek szinte üvöltenek. De ha imádkozok, és olvasom a Bibliát, könnyebben elalszom. A legkedvesebb versem a Filippi 4:6, 7, mely így szól: »Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket«. Sokszor egész éjszaka beszélgettem Jehovával, és ő mindig megnyugtatott.”

Nagyon bátorító, amit Jézus a hegyi beszédében mondott az imáról: „Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt” (Máté 6:8). Ezek a szavak bármely aggasztó helyzetben érvényesek. Ám a kérésünket fontos elmondanunk Istennek. Elsősorban imában közeledhetünk hozzá. Mit eredményez ez? Azt, hogy Isten is közeledik hozzánk (Jakab 4:8).

Imában elmondhatjuk, mi nyomja a szívünket, és ettől jobban érezhetjük magunkat. De az ima  nem csak erre jó. Jehova, aki meghallgatja az imákat, tesz is azokért, akik hisznek benne (Zsoltárok 65:2). Ezért is hívta fel Jézus a követői figyelmét arra, hogy „mindig imádkozniuk kell, és nem szabad feladniuk” (Lukács 18:1). Isten válaszol azoknak az imáira, akik hozzá fordulnak irányításért és támogatásért. Bízzunk ebben, és sose gondoljuk, hogy ő nem akar, vagy nem tud segíteni. Ha szüntelenül imádkozunk hozzá, abból látszik, hogy őszintén hiszünk benne (1Tesszalonika 5:17).

Úgy tudunk hinni Istenben, ha megismerjük őt (János 17:3). A Bibliából megtudhatjuk, hogyan gondolkodik, és azt is, hogy mindannyian fontosak vagyunk neki, valamint hogy kész nekünk segíteni. Ám az igazi hit több ennél az ismeretnél. Azt is magában foglalja, hogy tiszteleten alapuló barátság fűz minket Istenhez. De ilyen kapcsolat még emberek között sem alakul ki egyik napról a másikra. Amint egyre többet megtudunk Istenről, és azt tesszük, ami a kedvére van, valamint tapasztaljuk, hogy segít nekünk, úgy egyre jobban fogunk hinni benne (2Korintusz 10:15; János 8:29). Janetnek az ilyen hit segített felülkerekedni az aggodalmain.

Janet ezt mondja: „Igazán az erősítette meg a hitem, hogy láttam, Jehova egyengeti az utamat. Sokszor ért minket igazságtalanság, és lehetetlennek tűnt megbirkózni vele. De a sok imámra válaszul Jehova mindig megoldást mutatott, olyat, amilyet én magamtól sosem gondoltam volna ki. Amikor köszönetet mondok neki a törődéséért, akkor válik világossá számomra, hogy mi mindent tesz értünk. Mindig a megfelelő időben kapunk tőle segítséget. Igaz barátokat is adott nekem, a hittársaimat. Rájuk mindig számíthatok, és szép példát mutatnak a gyermekeimnek. *

Már tudom, miért mondja Jehova a Malakiás 2:16-ban, hogy »gyűlölöm a válást«. A vétlen fél úgy érzi, ennél nincs nagyobb árulás. Noha a férjem évekkel ezelőtt hagyott el, még mindig értéktelennek érzem magam. Ha ilyenkor segítek valakinek, magammal is jót teszek.” Mivel Janet megfogadja azt a bibliai tanácsot, hogy ne szigetelje el magát másoktól, már nem aggódik annyira (Példabeszédek 18:1). *

„Igazán vigasztaló tudni, hogy Isten szívén viseli az árvák és az özvegyek sorsát – mondja Janet. – A férjemmel ellentétben ő sosem fog cserbenhagyni” (Zsoltárok 68:5). Janet tisztában van azzal, hogy Isten nem teszi „rossz dolgokkal” próbára az embereket. Sőt, „nagylelkűen. . . ad mindenkinek” bölcsességet, és szokásosnál nagyobb erőt ahhoz, hogy megküzdhessen a gondokkal (Jakab 1:5, 13; 2Korintusz 4:7).

De mit tegyünk, ha amiatt aggódunk, hogy veszélyben van az életünk?