A Mózes első könyve szerint a fáraó megparancsolta, hogy azonnal hozzák elé a héber foglyot, Józsefet, hogy megfejtse nyugtalanító álmát. József ekkor már évek óta börtönben volt. Noha a fáraó sürgősen látni akarta, József mégis időt szánt a borotválkozásra (1Mózes 39:20–23; 41:1, 14). Az, hogy az író egy ilyen jelentéktelennek tűnő részletet megemlített, azt mutatja, hogy ismerte az egyiptomi szokásokat.

Sok ókori népnél, a hébereket is beleértve, megszokott volt, hogy szakállt növesztettek. Egy műben az olvasható, hogy „a keleti népek között egyedül Egyiptomban kifogásolták a szakáll viselését” (McClintock és Strong: Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature).

Vajon csak a szakállt borotválták? Egy régészeti folyóirat (Biblical Archaeology Review) azt írta, hogy az egyiptomi szokások megkövetelték, hogy a fáraó előtt mindenki úgy jelenjen meg, mintha a templomba lépne be. Ezért talán József leborotvált a testéről minden szőrt, még a haját is.

Nem feltétlenül. Pál apostol az ihletett írásaiban többször is összevetette a zsidókat és a görögöket (vagyis helléneket), és ilyenkor a görög szóval minden olyan népre utalt, amely nem volt zsidó (Róma 1:16; 10:12). Kétségkívül azért tett így, mert a görög nyelv és kultúra nagyon elterjedt volt azokon a területeken, ahol prédikált.

Kit tartottak az ókorban görögnek? Az i. e. IV. században élt athéni szónok, Iszokratész például büszkén beszélt arról, hogy a görög kultúra az egész világon elterjedt. Azt is hangoztatta, hogy nem a születés, hanem a műveltség tesz valakit göröggé. Bár bizonyosan nem állítható, de lehetséges, hogy Pál Timóteusz apjára, és másokra is, a kultúrája miatt mondta, hogy görög, nem pedig a származása miatt (Cselekedetek 16:1).